Eger - hetilap, 1884
1884-10-23 / 43. szám
399 legjobb baráti viszonyban, hogy különösen Németországgal a legbensőbb viszonyban vagyunk s hogy ezen viszony ma is fennáll: én ezt mindig úgy értelmeztem és nem érthettem máskép, mint úgy, hogy igen is örül azon, hogy ezen legbensőbb viszony, mely eddig is a béke fentartásának egyik fontos eszköze volt, mely eddig is más hatalmakat is a béke fentartása érdekében magához vonzott: ezen természetében, ezen vonzó erejében ma is fennáll és igy a mindnyájunk által óhajtott béke annál biztosabb. De ha már külügyi dolgokról beszéltem, talán méltóztatnak megengedni, mert hisz annál tisztábbá lesz a helyzet, hogy ez alkalommal nyilatkozzam azokra nézve, melyekre Irányi t. képviselő ur interpellált. Természetesen nem fogok egyenkint a kérdésekre válaszolhatni, de átalánosságban kívánom a feleletet megadni, azon szempontból, hogy addig is, mig a nemsokára összeülendő delegáczióban az, ki a külügyek körül nyilatkozni első sorban hivatva van, talán részletesebben is nyilatkoznék, megadjam én mind azt a felvilágosítást, a mely szükséges. „Oroszországhoz való jelenlegi viszonyunkat csakis a Németországhoz való viszonyunk alapján lehet helyesen megítélni. A szerződés lényege Németország és monarchiánk közt az, hogy ezen két államot külveszélyekkel szemben szorosan egymáshoz fűzi; de kizárólagos feladata a béke fentartása volt, és ez ma is, és nem a háború. Ha kizárólagos czélja a béke fentartása, természetesen ezen szövetségnek egyik fő-feladata volt, hogy a többi szomszéd államokkal és igy igen természetesen a béke fentartása szempontjából oly fontos Oroszországgal is jó, barátságos viszonyt hozzon létre s ezáltal a békének mindig nagyobb biztosítékokat szerezzen. Oda kellett tehát a mi kormányunknak is törekednie — a német kormánynyal együtt — hogy a viszonyt minden irányban megnyugtatóvá, loyálissá és bizalmassá tegye. Es be kell ismerni. hogy ez irányban Oroszországnak úgy fejedelme, mint mostani kormánya részéről a két szövetkezett kormány törekvései a legnagyobb előzékenységgel találkoztak. Ezen ily módon alakult viszony a skiernieviczei találkozáson tettleges kifejezést nyert, midőn a három monarchia baráti érzelmeit egymás iránt újra biztosította, mert hiszen megzavarva ezek sohasem voltak, és midőn az illető miniszterek személyesen érintkeztek, ezzel azt hiszem, Európa népeinek csak jó szolgálatot tettek, újabb biztosítékot adván az iránt, hogy a béke — ismétlem a fennálló szerződések alapján — fenn fog tarttatni. Ezt úgy tudom, hogy örömmel fogadták legnagyobb részben mindenütt, a mint hogy örülnie is kell azon mindenkinek, ki a békét akarja, midőn három hatalmas ország fejedelme és kormánya egyesül arra, hogy a békét megzavartatni senki által nem engedi. Ugyanazon erkölcsi összetartás- n ak. ugyanazon irányzatnak és czélzatnak ad ez kifejezést, a mely a két császárszövetséghez vezetett, értve a német császár és a magyar-osztrák monarchia uralkodója közti szövetséget. És éppen azért, mert semmi egyéb nem czéloztatott, nem volt Skiernievi- czén szükség semmiféle Írásra, sem szerződésre, sem jegyzőkönyvre, mert arra, hogy — a mint jelzem, — a béke fentartása iránt egymásnak kölcsönös őszinte támogatásával minden megtörténjék : elégséges volt a monarchiák és a kormányok őszinte és következetes elhatározása. „Ezen a skiernieviczei találkozás által kifejezést nyert elhatározás fogja vezetni monarchiánk kormányát, mely a kölcsönösségre Oroszország részéről bizalommal számit. Ez uraim a helyzet ezen találkozás után, és úgy fogják azt fel Németországban is, hogy megerősítése a két császár szövetségnek, — mint nevezik — vagyis a német birodalom és a magyar-osztrák monarchia közötti szövetség békés czélzatának. Úgy hiszem, hogy ez nálunk is nem aggodalmat, de_megnyugvást idéz elő a béke minden valódi barátja keblében. És én azt tartom, hogy nem jó barátja az Magyarországnak és a magyar nemzetnek, a ki azt hireszteli, hogy Magyarország vagy a magyar nemzet gyűlölettel viseltetve bármely nemzet irányában, oly nyilatkozatokra vagy ténykedésekre hagyhatná magát vezettetni, melyek a saját érdekünkben is annyira szükséges békének megzavarását vagy okozhatnák vagy arra ürügyül szolgálhatnának.“ A képviselőházban okt. 20-án Pauler igazságügyminiszter beterjesztette a polgárosított határőrvidéken fennálló házközösség megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, Tisza miniszterelnök pedig a jobboldal élénk helyeslése közt a főrendiház szervezéséről szóló javaslatot terjesztette be. Ez utóbbi törvényjavaslatnak előzetes tárgyalására a szerdai ülésben egy 21 tagú bizottságot választanak. Az állandó igazoló bizottság előadójának Engelmayer Józsefnek ama jelentése után, hogy a bizottság a horvát képviselőket igazolandóknak találta, Tisza miniszterelnök a méltányosságra való hivatkozással indítványozta, hogy a ház a horvát képviselők közül egy hetedik jegyzőt válaszszon. A ház elfogadta az indítványt s a 7-ik jegyző a szerdai ülésben fog megválaszttatni. TÁR CZ A. Őszi tájék. (Okt. 8.) Tisza partján őszi szélben A fűzek zokognak; Elsiratják tovatüntét Ragyogó napoknak. Csöndes eső hulldogál a Füzek levelére . . . — Ez a hervadt szép természet Őszi könyezése. Magam járok utjain a Sárguló avarnak, Parti füzek rám borülva, Zúgva eltakarnak, S úgy megtölti lelkem’ e kép Néma fájdalommal, Mintha én is búcsút vennék Hulló őszi lombbal. Fejem fölött gyorsan áthúz Vadludak csapatja; Még egy perez ... és már belévesz Sötét borulatba. Hangjuk úgy zúg messze, mint a Temetési ének, Szivszakasztó siratása Meggyilkolt reménynek. Zajlik a viz, messze hallik Habja locscsanása, Mig magát az erdős partnak Oldalába ássa, S olyan nékem, míg zuhogva, Majd locsogva dómból, Mintha bus regét zokogna Rejtett fájdalomról. S szívem fájó érzelemtől Némán visszaretten ... Oh! e zúgó ár alattam, Felhős ég felettem! Zokogó dal annyi szépnek Kora elmúlásán . . . ! — Mintha hervadt ifjúságom’ Színről-színre látnám! . . . Állok, állok Tisza partján Egyedül, sokáig, Csöndes eső hullásától Már arczom is ázik . . . Vagy tán köny ez? — s mig körülem A füzek zokognak, Elsiratom tovatüntét Ragyogó napoknak ? ! Csillagh Mór. Merengés. Zivataros éjszakákon magam járok a rónán; Körülnézek nem látom-e, valahol hűtlen rózsám? Elhagyott a csalfa lélek, bút hozott hű szivemre; Pedig én őt úgy szerettem, majd meghaltam érette. — Elhagyatva mindenkitől, állok e nagy világon. Ki tudja még mily szomorú lészen az én halálom ? De nem bánom akármilyen volna az, csak jönne már; Mert a szivem, sebeire, balzsamot már nem talál. —
