Eger - hetilap, 1884

1884-07-10 / 28. szám

263 — Rendőri értesítés. Mely által a közönség figyelme ezen­nel felhívatik, hogy a városba a rakományokat behordani és le­rakni egyátalában nem szabad, a városon kivűl a rakományok elhelyezése nyomtatása és csépeltetése a következő három helyen engedélyeztetik, úgymint: a „Fekete sas“ előtti köztéren a „Zsidó temető“ melletti legelő területén és a „baromvásár“ téren. Mind­ezen helyeken a rakományok közelében tartoznak az illető gaz­dák egy hordó vizet készletben tartani, a szalmát, töreket és polyvát azonnal elszállítani. — Ezen rendelet áthágói a tüzren- dészeti szabályok 5-ik szakasza alapján az 1879: XL-ik t. ez. 140-ik §-a értelmében 300 írtig terjedhető pénzbüntetéssel bűn­tetteinek. Eger, 1884. juliushó 9-én. R.-főkapitány. — A délmagyarországi történelmi és régészeti társulat 1884. júniushó 28-án, szombaton, Temesvárott, a vármegyeház nagy-ter­mében XIII. közgyűlését tartotta, melynek tárgysorozata a kö­vetkezőkben volt megállapítva : 1. Elnöki megnyitó. Ormós Zsig- mond társulati elnök úrtól. 2. Az egyesületi tagok névjegyzéké­nek felolvasása. 3. Pontelly István, szerkesztő, főtitkár és mu- zeumőr jelentése a társulat egész évi szellemi mozzanatairól és a muzeum részére begyült adományokról. 4. Odor Samu egyesületi pénztárnok ur számadása az egyesület egész évi anyagi állapotá­ról. 5. A kiküldött számvizsgáló bizottsági tagoknak, nevezetesen: Déschán Achill, Korbonics János és dr. Niamessny Gyula urak­nak r előterjesztése az egyesület egész évi pénztári számadásairól. 6. Értekezés nt. Boleszny Antal ó-orsovai lelkész és választmá­nyi tag úrtól: „Dácziának Malva tartománya és ennek nyugati várvonala“ czimen. 7. Indítványok tárgyalása. 8. Uj tagok vá­lasztása. 9. Bizottság kiküldése a közgyűlés jegyzőkönyvének hi­telesítésére. 10. A közgyűlés végeztével annak tagjai által az egyesületi múzeumnak megtekintése. — Uj gyógyszerek. Nagy feltűnést keltenek a gyógyászat terén, de még inkább az idült bajokban szenvedőknél az úgyne­vezett „elektro-homöopathiai csillagszerek,“ melyek főraktárát s eladását Sauter gyógyszerész ur Genfben vállalta el és minden nagyobb gyógyszertárban (m. p. Budapesten dr. Wagner Nándor gyógytárában) kaphatók, a hol együtt e szerre vonatkozó kis fü­zetkék díjmentesen nyerhetők. Ezen gyógyszerek Hahnemann el­veinek felhasználásával készíttetnek, az alkalmazott növények azonban feldolgozásuk alkalmával és növényi elektromosság kifej­lődése czéljából erjedés alá bocsájttatnak. További különbség a Hahnemann-féle régibb homoeopathiai módszer és az elektro-ho- moeopathia között az, hogy itt minden egyes szer összeállitásá- nál hasonló növények csoportosítása alkalmaztatik, mig ellenben a homöopathia feltalálója mindig egy és ugyanazon szert ajánlja, melynek helyes kiválasztása a nagy sokaság folytán a nem szak­avatottnak megnehezítve lett. — Az országos kiállítás budapesti kerületi bizottsága által felterjesztett bejelentésekről a következő összesítést közölhetjük: Kiállítók megyék szerint: Pest-Pilis-Solt-Kis-Kúnmegye 268 Bács-Bodrog .........................397 J ász-Nagy-Kún-Szolnok . . 54 Heves............................. 26 E sztergom................. 36 F ehér............................. 32 N ógrád....................... 78 Z ólyom....................... 25 Ö sszesen . . . 916 Csoportok szei'int: I. csoport 111 XIII. csoport 30 XXIV. csoport 29 II. 55 60 XIV. 5? 9 XXV. „ 5 III. 55 16 XV. 55 52 XXVI. „ 3 IV. 41 XVI. 180 XXVII. 1 V. 3 XVII. 21 XXVIII. 6 VII. n 16 XVIII. 14 XXIX. 36 VIII. 5? 22 XIX. 23 XXX. „ 4 IX. 5} 61 XX. 51 5 XXXII. 5 X. 55 9 XXI. 51 8 Összesen 916 XI. 48 XXII. 13 XII. 55 51 XXIII. 55 34 — A magyar zene kedvelőinek figyelmébe! A „Magyar Dal- Album“ czimü egyetemes magyar népdalgyüjtemény V. kötetéből most jelent meg a 7. füzet a 911—940. számú, következő dalla­mokkal : 1. Láttam én már beborulva az eget. 2. Láttál-e oly je­get, melyben meleg legyen? 3. Lefeküdtem, de csak alig, alig! 4. Lehajlott a darutoliam. 5. Lehullott a nap aranysugára. 6. Lelkem-babám, mért kinzol úgy... ? 7. Lesz még czigány-lakoda­lom. 8. Letették már szeretőmet a sírba. 9. Maradj világ csak magadnak. 10. Meghalok én Füzérért. 11. Megígérte a rózsám... 12. Megunt engem az én rózsám szeretni. 13. Megy a gőzös Ki- kindára. 14. Messze úszik, messze vágyik a felhő. 15. Mikor én kis piczi gyermek voltam. 16. Mi van innen távol? — A Tisza. 17. Most jöttem Aradról. 18. Mura partján egy kis leány. 19. Mus- katály fúrt, ezukor alma. 20. Nem jó neked a fonóba járni. — A tel­jes gyűjtemény, vagyis a zongorára alkalmazott 1000 magyar nép­dal ára együttvéve 7 frt 80 kr. A f. évi ötödik évfolyam, vagyis a 801—1000-ik számú dallamok előfizetési ára bérmentes szétkül­déssel: 5 hóra, (100 dallammal) 60 kr; egy-egy füzet ára (20 dal­lammal) 25 kr. — Előfizetések postautalványon a „Magyar Dal- Album“ kiadóhivatalához Győrbe intézendők. — Uj kereskedelmi iskola. A budapesti II. kér. közs. pol­gári fiú-iskolának helyiségében (Medve-utcza 5. sz. a.) a polgári fiú-iskola mellett a tek. fővárosi törvényhatóság és a nm. vallás- és közoktatási minisztérium határozata folytán a jövő 1884/85. tanévben egy 3 éves tanfolyamié kereskedelmi iskola első osztálya nyílik meg. Midőn ezt az oskola igazgatósága a főváros és a vi­dék t. ez. közönségének jelenti, egyszersmind kötelességének is­meri a felvétel feltételeit és a kereskedelmi oskolának látogatásá­val járó kedvezményeket is tudomására hozni; mely feltételek és kedvezmények a budapesti kereskedelmi akadémiánál s egyéb kö­zép kereskedelmi oskoláknál fennálló feltételekkel és kedvezmé­nyekkel, kivévén a tandijakat, melyek iskolánknál tetemesen ki­sebbek, mindenben megegyeznek. A felvétel feltételei: 1. Az I. osztályba felvétetnek azon tanulók, a kik a polgári-, a reáliskola vagy a gymnasium IV. osztályát sikerrel bevégezték és arról bi­zonyítványt tudnak felmutatni, vagy felvételi vizsgálaton igazol­ják, hogy a szükséges előképzettségök megvan. 2. A beirási dij 1 frt, a tandíj félévenkint 5 frt és az ifjúsági könyvtárra 50 kraj- czár fizetendő. Kedvezmények: A kereskedelmi oskolánkba járó tanulók: 1. a véderőről szóló 1868. évi 40. s az 1882. évi 89. törvényezikk és az ezek alapján kiadott honvédelmi miniszteri utasitás szerint egyéves önkénytesek —; 2. a köztisztviselők mi­nősítéséről szóló 1883. évi I. törvényezikk szerint községi, illető­leg körjegyzők, a postánál, az állami, megyei és törvényhatósági számvevőségnél, a pénztári, kezelési, börtönügyi szakoknál, a zá­logházaknál tisztviselők — ; 3. a közmunka- és közlekedési mi­nisztérium 1881. évi 16506. sz. a. kelt határozata alapján vasúti hivatalnokok lehetnek. 4. A magánjellegű közlekedési, ipari és kereskedelmi üzleteknél és vállalatoknál előnyös feltételek mel­lett alkalmaztatnak. 5. A szegény tanulók tandíjmentességben s esetleg egyéb segélyben is részesülhetnek. E nyilvános jellegű, szigorú állami és fővárosi felügyelet alatt álló kereskedelmi oskola, melynek harmadéves növendékei a tanév végén a kereskedelmi szaktárgyakból miniszteri biztos jelenlétében végvizsgálatot (érett­ségit) tesznek, a tandíj csekélysége miatt még a kevésbbé vagyo­nos szülők gyermekeinek is igen ajánlható. A beírás az 1884/85 tanévre úgy a polgári, mint a kereskedelmi oskolába f. é. augusz­tus hó 30., 31. és szeptember hó 1„ 2. és 3-án történik. Buda­pesten, 1884. juniushóban. Az igazgatóság. — Az aratás már majd az egész országban megindult. A múlt heti kedvező időjárás felette jótékonyan hatott a gabona megé­lésére; mindazáltal a rossz áttelelés, a késői fagyok május végé­vel, a sok hideg eső, a rozsda és a gyakori hideg szelek aligha nem hagynak nyomokat az uj termésű gabonán. Hogy ártott-e a rozsda, vagy sem ? ma épen oly kevéssé dönthető el, mint pár héttel ezelőtt, mert eddig még kevés búzát arattak és csak a cséplés után mondható, hogy ártott-e a rozsda és mennyit. A mi­nőségre nézve ép oly eltérők ma még a vélemények, mint a meny- nyiségre. A vetések szépen állanak és a magképzés jó minőségre enged következtetni, különösen rozs és árpánál, mig búza minő­sége ép oly különböző mint mennyiségre — a földek fekvése sze­rint. Ha a búzatermés eléri az átlagot, tehát teljes középtermést ad, akkor az eredmény jobb volna mint a múlt évben. A zab szé­pen fejlődik és jó középtermést igér. — A júliusi vásár Egerben, e hó 6-án s 7-én folyt le. Az irhás vagy kirakó vásáron sok eladó mellett kevés vevő volt, ellenben a marhavásáron vevők is nagy számmal jelentek meg. — Időjárás. A múlt hét 2-ik felében s e hét első napjaiban tikkasztó hőség uralkodott. Ezek voltak az idén az első igazán meleg nyári napok. A szőlő s a gabnanemüek más évekhez ké­pest nagyon hátramaradtak a fejlődésben. Hétfőn délben és este és kedden reggel esett. — Talált tárgy. Egy darab főre való kendő az érsekkerti tűzoltói mulatság alkalmával találtatván, tulajdonosa igazolás mel­lett a rendőri hivatalnál átveheti.

Next

/
Thumbnails
Contents