Eger - hetilap, 1884
1884-06-26 / 26. szám
240 Hát a remény? Oh ez titok, Még azt magam sem ismerem ; Hisz nem tudom: mi szunnyad ott Lágyan hullámzó kebleden . . . És végre a szeretet mi? Forró csillag a szív felett. Ha ez lehull, napod sötét, S ha ég: nem látsz felhős eget. Ezt már sokszor hallád tőlem, Láttad csillagom fényleni; Még sem tudod . . . . e nélkül meg: Én nem tudok reményleni. Frinth László. Egy furcsa séta. Nem Helveczia gyönyörű vidékén tette Morvay ur e sétát; oh nem, hanem csak az Orczy-kertben! A ki nem tudja, hogy mi legyen az az Orczy-kert, az legjobban cselekszik, ha megnézi, vagy ha röstelli a fáradságot: olvassa el e féloldalú humoreszket. Az Orczy-kert gyönyörű helyiség lehetne; de minthogy a szép igen ritka, s csak is az Ízlés dolga; következik, hogy a nevezett kert széppé varázsolására legalább is egy akadémiai szépész szükségeltetnék. Az Orczy-kert miniaturája ez : zöld fák és pázsitok között, parajjal benőtt utak regényes vidéke közepette egy tó. De minő tó! Van rajta egy csolnak, vagy kettő, tegyük fel, hogy ott nem létem óta. összeszaporodott; de annyi bizonyos, hogy ezek a hajófélék, Noé bárkájához kapcsolt mentőcsónakok lehettek azon időben. Továbbá van a tóban, a hajókázás kellemes mulatságát nagyban elősegitő hínár, azután mint vizi lakók: egy sereg béka, vizipókok, csiborok, s egy pár lánczra kötött teknős- béka elveri az időszakok ezer kellemetességeit, birka türelemmel gondolkozva a világ múlandóságáról! Ez az Orczy-kert. Ebben tett egy sétát Morvay ur! De ki az a Morvay ur ? Ki az ő mamája ? Merre van hazája ? kérdik a kiváncsi nőnemű olvasók. Morvay ur, magas-alacsony, tehát középtermetű, szőke-barna, alias: gesztenyeszinii hajjal; apró bajuszszal, mik igen érdekes történetkékkel bírnak. Az egyik bajsz ugyanis már egyszer le volt vágva ; a szellem, jellem, és kellemdús Morvay úr egy kisasszonynak, mint szivkeble imádottjának ajándékozta azt; de óh! iszony, a kisasszony tüstént ecsetet csináltatott belőle, mert ellenállhatlanul szeretett festeni! Később, mint minden mulandót, úgy ezen ecset- bajuszt vagy, bajusz-ecsetet is elrágták az egerek a láda fenekén! így Morvay ur szerelme is elrágta önmagát; kihűlt, elmúlt, elpusztult; s mire a levágott bajusz helyére másik nőtt, akkorára Morvay urnák másikért vert a kebelszive. A másik, a levágástól szűzen maradt bajusz, egy fatális alkalommal, mit jobb lesz elhallgatni, égett le! Két ily nevezetes bajusz, van-e még a világon? De Morvay ur fenegyerek volt. Politikai meggyőződése csak a választás ideje alatt volt ; s akkor el is adta 3 írt 15 krajczárért s két öt krajczáros levélbélyegért. Máskor mindig azon párthoz tartozott, a melyiknek pénzén ihatott és ehetett! Hivatására nézve: semmi sem volt; mert semmire sem vala hivatva; de mégis kínozta a patikus mesterséget. Biliarországi születés lévén, hogy ország-világot láthasson, felment Pozsonyba, bizonyos állást foglalván el egy patikában; de ott csak egy hétig mulatott, mert németül beszélni mitsem tudott. Midőn egyszer az utczán járt, természetesen Pozsonyban; szivarra akart gyújtani; de bezzegh sajt, nem volt tüzkészsége. De az utczán, gondolá magában, sok tűz szokott járni, s majd csak fog találkozni egy olyannal, a kinek a fejébe égő szivar van dugva. Találkozott is, s rnegszólitotta azt igv: — Hé! Adjék egy kis tüzet! A német, egy szót sem értve magyarúl, eleinte bámult, azután indulni kezdett. De az én Morvay barátom, égvén a vágytól szivarra gyújthatni, nem tágított, hanem karon ragadta a békés szellemű, spiess- bürgert; s oda kiáltott még egyszer a fülébe: — Adjék már egy kis tüzet! A polgár bámult. Ekkor eszébe jutott Morvay urnák, hogy ez bizon németül tud csak; s e perczben azt is észre találta venni, hogy nincs is Debreczenben; azért megszégyenülve vonta le karját az idegen karról. Végre is úgy értették meg egymást, hogy Morvay ur a,z égő szivart kikapta a sógor kezéből; meggyujtotta a magáét, s szép udvariasan visszaadván a németnek a trafik-birtokot, odébb ballagott. A mi Morvay barátunk, egy hét múlva Pesten termett, nagy bámulatára ösmerőinek. Hát mit akart itt ? Patikus állást; a pozsonyit elrúgta magától. Itt még most is keres, de nem talált állást egy patikában sem; pedig jó bizonyítványai vannak, hogy a lábvizet felségesen tudja főzni, a patkányméreggel nem egy patkányt pusztítottak már el, a pirositó-fehéritő árait jól tudja, tudja, hogy mire való a deb- reczeni kolbász, a bihari pogácsa s több efféle. Azonban, addig is, mig állást lesz kapandó, megtekinté, mint elhatározta, Pest-Buda szépségeit. Emberül megtartotta szavát! Mindennap átment Budára; mert, mint mondá, a bástyáról Pest borzasztó szép! Elment a fürdőkbe bepiszkítani magát; s végre, többektől unszolva, egy sétát tett az Orczy-kertben. Ott látjuk őt menni teljes debreczeniségében, árvalányhajas kalappal, sarkantyus csizmákkal — vállra dobott gubával! Gyönyörűség nézni rája! De néznek is ám rája! Az Orczy-kert ünnepnapokon tele van paradicsomi szépségekkel. Midőn pedig Morvay ur ott sétált, áprilisi bolond vasárnap vala az egész országban! Ott egy „mélabus kecske tengeti életét, összemajzsolva a fák fiatal hajtásait,“ mígnem arra lépcsikél egy kényelmes városi biztos, s hivatalos zár alá veszi a gidát! Amott egy dajka, vasárnapi putzban, karján egy kis pisze csemetével; élvezi a mellette billegtető cserepár édeskés bókjait. Amott a „vendéglátó“ körül, tejet iddogálnak a főváros invalidusai ; már t, i. azok, a kik élvezni akarják 6 krnyi pénzkészletüket a zöldben! Mindezek annyira meghatották a mi kedves hősünket, hogy összesétálta az egész kertet; végre, hogy az Orczy-kertet tökéletesen élvezze, megivott egy pohár tejet s egyet csolnakázván, emlékül, hogy az Orczy-kertben volt, vitt magával egy szál hínárt, mit otthonn lepréselt, egy vizi pókot, és egy csibort, miket gombostűre szúrt fel. Hanem, hogy mindez mintegy teljes holdvilág legyen; esküt tett az Orczy-kert egén és paréjdús földje fölött, hogy oda többé sétára menni nem fog! Morvay ur 500 írtnak a nyakára hágván és patikus állást még sem nyerhetvén, desperatus lett. Haza vágyik, mert úgymond, az utazás nagyon kifárasztotta, kimerítette mind az öt érzékét. Haza vágyik; igen de nem mehet, mert sem égen sem földön nincs több 26 krjánál, ezzel pedig még az indóházig sem mehet ki. Mit csinál tehát! Vár s ha nem küldenek pénzt hazulról: egy bolondot fog tenni, s hogy haza mehessen, a 190 írtért vásárolt arany óráját nevelésbe fogja adni, a lövész-utczai intézetbe. Ily kétségbeesetten vajúdott; midőn egy szép reggel arra ébredt fel, hogy azt Írják neki, hogy N.-Váradon pompás állást szereztek neki, s hogy jöjjön haza, mihelyt a küldött pénzt a kézhez kapja. Morvay barátunk egy walzert tánczolt örömében! S most perczről perezre várja a pénzes levelet! De Pesttől nehezebben válik meg, mint Pozsonytól! Hja! Sok a szép virág a fővárosban! Sóhajt hogyha ez eszébe jut! Búfelejtésül azonban azt a kaczagó esetet hozza fel: hogy ő mily szép utazást tett 500 írton. Névszerint: Nváradról Pestre, Pestről Pozsonyba, Pozsonyból Pestre, Pestről naponkint, mig pénz volt, Budára és az Orczy-kertbe. Gyönyörű kéjutazás! Ki kíván belőle?! S. 1
