Eger - hetilap, 1884
1884-05-22 / 21. szám
188 Hát gyönge szóm’ is kell, liogy visszazengjék Kebleitek, mint Amphion dalát! Hiszen szivetek, melyhez szól dalom ma, Egy-egy oltárkő, — rajt’ az áldozat: Közérzés, a mely lobog egy halomba, S igy még magasabb, tisztább lángot ad. Ünnepre fel hát Fehérvárnak népe: Ünnepelni a nagyot, a dicsőt, Ki a világba e hajlékból lépe, Egy — im lezajlott nagy század előtt! . . . Óh, mennyi gyász vonult el itt azóta, S mennyi örömnek kora sírja lett: Redőit a kor hány homlokra rótta Bánatban a hon balsorsa felett . . . De volt idő, melynek vak éjjelében Sem fájdalom nem volt már, sem öröm; Alig élt egy-két honfi-lélek ébren Mint fényes csillag a látó-körön, — Kik virrasztottak a nemzet nagy álmán, Mely már ébredni sem mert, sem akart, — Kik az éjét is nappalokká váltván, Uj ébredésre rázták a magyart. Széchenyiek, Kazinczyak, Dessewffyk, Nagy nádorunk, Révay és Virágh! A múlt ködön nevetek átverődik, S kigyúl lelkemben ama szent világ, Melynek fényében Horváth Istvánt látom Az ébredésnek első reggelén, — Uj élet pezsdül ébredő hazámon, S a csüggedést szétiizi a remény ! A csüggedést, mit kemény ostorával Nagy Berzsenyink oly bátor sújtani! 0 szétüzi elméje lángszavával, És siet élő tüzet gyújtani! Keble tüze elég voln’ egy világnak, De ő mind nemzetének adja azt; A nép fölérez, s a költők dalának — Hangján ismerjük meg az uj tavaszt! . . . De oly dísztelen ezen drága föld itt, Alig művelve, durván, — parlagon, S mik a magasabb regiót betöltik, Csak hitvány cserje és csak buja gyom; Pedig kövér e föld! Az ősök vére Hiába omlott szentelt hantira ? Ő dolgozik; nem kérdi, lesz-e bére ? S munkája áldás, szava hő ima! Leszáll az idők sötét mélységébe : Fölébreszti a dicső ősöket! Nincs nappala, és nincsen soha éje, Hogy felhordja minden nagy tettüket. Miként a bányász a hegyek méhében, Kincset keresve, aknáz szüntelen ; Ő sejt, ő lát — az önvájta ösvényen, S lelkében a tudás, mint kincs terem. Csudás világok nyílnak meg előtte, Melyeknek fénye kápráztat, vakit; Keble istene készti őt előre, Hű utitársa mindenütt a hit! És mert hinni tud, a hitet tanítja: „Múltad nagysága, drága nemzetem! A vén idők sötétjét áthasitja. És Árpád földén újra megjelen!“ És szerelmének örök tüze mellett Egy Vörösmarthy lelke lángra gyűl, És dalt hallunk, a milyen még nem zengett Az Árpádok dicső csatáirul! A szomjas szarvas hüs pataknak habján Nem oltja szomját oly édesdeden, Mint nemzete, midőn ezt vágyva hallván, Gyönyörködött a dicső éneken . . . Hitét átönti a kételkedőbe, Millió reménynek üszkét szórva szét. Szeretetével vért áraszt a kőbe: így osztja széjjel nagy szivét s eszét; S mig nappal a tudomány csarnokába’ Hirdeti a nagy múltat és jövőt, — Megnépesül éjenkint szent magánya, Hol felkeresi Génuisza öt! . . . Még álmai is mily dicsők valának : Nagynak álmodja honát, nemzetét, Első helyet ad szeretett fajának, Az összes népek közt tekintve szét! Gyöngesége is nagy szeretetének Fénnyel felérő tiszta árnya csak : Mert még ott is, hol nagy eszméje téved, Fajára áraszt minden sugarat! . . . Ilyen volt ő! a kinek emlékére Szülővárosa ma itt ünnepel, — De lángra lobban minden honfi vére, És ünnepli őt minden liü kebel! A letűnt század uj századnak adja Dicsőségének nem múló hírét: Minden honi bérez s minden völgy patakja Hálával zengi Horvátunk nevét! S te ház, hol egykor ringatták bölcsőjét, A rég porladó szent hamvak felett! Te ünnepeld ez ős város jövőjét Annak nevével, ki itt született: Hozz áldást rá, hogy harezban és békében Múltjához méltó — mindig nagy legyen ; Virágozzék a jólét kebelében! Hallgasd meg ezt — és igy add Istenem! HIRFÜZÉR. — A keresztjáró napok körmeneteiben a hívek ez évben is számosán vettek részt. A különböző ezéhek zászlóikkal, a fő- gymnasiumi, és képezdei ifjúság, a lyceumi tanodák hallgatósága, az angolkisasszonyok leánynövendékei, a külvárosi oskolák tanonczai: tanáraik, tanárnőik s tanitóik vezetése alatt jelentek meg. A körmenetet hétfőn Kovacsóczy István, kedden Porubszky József s szerdán Zsendovics József kanonok urak ő nagyságaik vezették. , — Érsekünk tavaszi bérmautja ez alkalommal is valóságos diadalát volt; fogadtatása mindenütt a leglelkesebb, a legimpozánsabb ; minden egyes község határán a tisztelet, Ragaszkodás és hódolat kifejezésével fogadták a főpásztort a kerület és községek elülj árói, környezve a nép fiaiból alakult bandériumoktól; de éppen megkapóvá vált e fogadtatás akkor, mikor ő exja áthaladva a sorfalat képező nép sorain, az őszinte hivő nép apraja- nagyja örömkönyeket sirt boldogságában, hogy szeretett főpásztorát láthatja s általa a bérmálásban a Szentlélek megerösitő kegyelmét nyerheti. A bérmálás mindenütt a legszebb rendben ment végbe, mi fölött nem is mulasztotta el ő exja elismerő megelégedését nyilvánítani a buzgó lelkipásztoroknak. — Megbérmáltat- tak : Pétervásárán 833, Érdökövesden 843, Sz.-Erzsébethen 1163, Balián 676, Bátonyban 721, Dorogházán 676, Bodonyban 1666, Recsken 1101, Sirokban 1288. Ez adatok szerint a felső-hevesi kerületben ezúttal megbérmáltak száma összesen: 8967. — A magyar országgyűlés kedden, e hó 20-án rekesztetetett be. Az uj országgyűlés szept. 25-ére hivatik össze. — Az uj országgyűlésre vonatkozó királyi meghívó levelek most küldettek szét az illető helyekre. A törvényhatóságok e tekintetben előre avisálva lévén, többnyire e hó 26-án a királyi meghívó levél kihirdetése czéljából rendkívüli közgyűlést tartanak; igy Heves megye is. — Az országgyűlési képviselők választására a belügyminiszter — hir szerint a folyó évi junius 15-étől 24-eig terjedő 10 napi időközt tűzte ki. *** A Kápolnán, f. hó 24-én tartandó kegyeletes honfiúi emlék-ünnepély szónokaiul a rendező-bizottság által Li p c s ey Á dám és Batta Béla joghallgató urak kérettek föl, kik közül az első helyen említett a kápolnai csatában hősileg elvérzett 1848/49-
