Eger - hetilap, 1884
1884-03-20 / 12. szám
101 ge,ft embervadász, ki igaz rablási szándékkal, de mindig nyíltan szállott szembe ellenével, most egy nő elrablásáért gyáva rabszolgaként csúszik oly termekbe, hol tudja hogy csak az asszony- nép maradt. De mégis látni kívánta azt, kiért eldobná mindenét, csak egy fénysugárt akart élvezni még azon szemek vakító fényéből, mely hajdanta oly sokszor világita le ártatlan lelke mélyére. — Látnom kell! Nem bántom, nem viszem el, de látnom kell; viaskodott magában Zsarnóczy s lábujjhegyen az ajtó nyílásához sompolygott, hol észrevevé, hogy a szomszédos szoba egy másikba nvilik, melynek ajtaja sarkig nyitva volt s azon keresztül annak teljes világa átsugárzott, s a fekete alakra, melyen a barlang’ sara szürkédéit, a két szoba egyesült, világa veté rá fényét. Az öreg nő az ablak felé volt fordulva s csendesen pergeté olvasóját. — Zsarnóczy belépett a terembe, elhatározva magát, hogy ha szükséges egy ütéssel legalább elkábitja az öreget, hogy megláthassa kiért idejött. Kedves olvasó, ki talán lélektani lehetetlenségnek gondolod, hogy valaki, kinek előbb már könyet facsart ki szeméből egy aiak látása, azt most erőszakkal megtámadhassa: gondold meg, hogy vannak hevesebb szenvedélyek, melyek ha pillanatra megszűnnek is s az ellenkezők felé hajlanak, még se engedik oda oly könnyen helyüket. A szerelem egyike ez érzelmeknek, mely, ha valami az, a leghevesebb szenvedély. Zsarnóczy űzetve a vágy által: kedvesét átkarolhatni, belopódzott egyedül egy oly várba, hol minden ügyetlen, vigyázatlan mozdulat halált hozhat fejére. Meglátta ugyan az öreg dajkát, felelevenité lelkében az édes képeket, de az útjában állt fószenvedélyének s annak onnan ki kellett térnie ha mindjárt kegyetlenség árán is, mire különben Zsarnóczy, előbbi életét tekintve, nagyon is hajlott. Elszánására nem volt szükség. Az öreg, porladozó fát, egy nagyobb fuvallat is kidöntheti s az ágat, mely csak egy szállal függ fáján, a szellő is leszakíthatja. Zsarnóczy bár igyekezett lassú lépteket, tenni, de még sem tehető,, hogy a súlya alatt nyikorgó tölgy padló, közelgését el ne árúlja. Az öreg nő hátra tekintett s midőn a villogó szemű rablót kezében gyilokkal meglátta, sikolyra • nyitott szájjal s rámeresztett szemekkel össze rogyott. A rabló czélt ért, az öreg nő életjel nélkül feküdt előtte s ő a másik szoba ajtaja felé irányzá lépteit. Betekintett ajtaján s egy fájdalmas rezgés vonúlt át minden tagján; ott volt előtte az angyal fehér ruhában, arany haja simúlva takará be deli termete alakjait s felette függött a Megváltó keresztje, melyre bizalommal emelé ragyogó szemeit,. Itt volt; de ehhez közelítsen ő ? . . megszentségtelenitse a, szűzi tagokat bünfertőzött karjaival; csókát lopjon az ajakról, mely a hit szent áldozatát, a buzgó imát mutatá be a karjait hivólag terjesztő Üdvözítőnek ; sötét szemeivel tekintsen a tiszta sugárt lövelő szemekbe ; a kereszt mellől várába rabolja, hol annyi kétségbeesett átok fertőzteté a falakat ?.. Nem, ezt egy oly rabló sem tehette, ki nemesen szerette ábrándja tárgyát. De visszatérjen!. . Nem. egy tekintet, — ezt, nyernie kell! Odaborúl eléje, fetrengve karolja át a szent térdeket, melyeket gondolatával bepiszkolt, könyörögve emeli rá a szemet, melyhez annyian hasztalan könyörögtek fel! S (alán megpendíti lelkében is a régi hang, a boldog gyermek-enyelgések s ha nem is szerelmét, legalább bocsánatát nyeri majd meg! Ilyen a szerelem, ábrándozik. Azt Ilivé Balázs, hogy az el- vadúlt vonásokban rá lehet ismerni a szelid barna fiú kedves- arczára ! Mig igy töprengett, igy festő magának kedvező színekkel a küvetkezendőket, pár lépést tett. előre, mire az imádkozó alak hátratekintett s egy velőt rázó sikoltással összerogyott, de mielőtt leeshetett volna, Zsarnóczy karjai tartották őt fel. A legkipróbáltabb gonosztevőktől készített cselszö vények, merényletek, gyakran a teljesülés pillanatában dőlnek meg, mikor az áldozat látása megrendíti az érzéketlen szivet, mit a terv kigondolásakor számba sem vett. — Nem a véres vagy aljas 'ettől való borzalom mi a gonosztevőt, ki az. effélékben már úgy is megrögzött, tartja vissza iszonyú terve kivitelétől, hanem a személy látása, kin azt elkövetni akará. A nagy, szent király orgyilkosa remegni érző kezét, majd a remegő-gyáva kéz elejtő a gyilkot, mikor «z alvó király ágyához lopódzott. De a gyilkos rendesen gyáva is. ha tervét ki nem viheti; mert vagy teljesiti mit feltett magában vagy ha pórid járt önlea- lázásában akar kegyelmet nyerni a nemes szívtől, melyet kioltani akart. Balázs nem volt gyilkos, nem rabló sem. mert hisz’ ő köuy- nyes szemekkel állt áldozata mögött s nem érzett aczélizmaiban annyit erőt, hogy egy gyönge leányt orvvúl átkaroljon. Mikor a sikoltást, mely bűnbánó szándékát megelőző, meghallá, irtózatos valóra ébredt ábrándjaiból s elfeledte a pillanatban, mikor karjaival fogá fel az eszméletlen kedves tetemet, hogy.,,,ő kegyelmet kérni jött, kizavarta minden gondolatából s valamint a kerék a régi vágásban könnyebben fordúl, úgy tért. az ő lelke is a régi irányba s öntudatlanúl erősen keblére szoritá zsákmányát s rohant vele át a termeken, le a titkos folyosóra, gépileg ment fel a kötélhágcsón, s a mint terhével tehető oly sebesen szaladt a sötét barlang mélyéről a messziről derengő holdfényre. Csak mikor a csípős hajnali szellő megcsapta arczát, tért ismét eszméletéhez s letéve a harmatos fűbe kedves zsákmányát, mellé térdelt s elmerengett a gyönyörű lényen, mely élettelennek s a hold fényénél halottnak látszott. Fájdalommal telt édes érzés töltő el Balázs szivét, midőn ott merengett drága zsákmánya felett s epedő szemeit le nem véve a csukott, néma szemekről, egy nehéz köny gördült le pilláin. — Édes szerelmem, miért láttalak meg újra ; miért szakga- tád fel a gyermekkori vonzalom beforrott sebeit? Itt vagy; de néma halvány ajkad nem ad mézet, szemed sugára nem melegíti fel szivem hideg kérgét; szőke arany hajad nem árnyékolja be szerelemtől pirúlt arezomat; lágy kezed érintése nem simítja el arczom komor redőit, mert te halva vagy s én öltelek meg; én a gyilkos, én az átkozott rabló. — Oh nyisd fel szemed! . . De nem, ne tedd! Jaj! emelkedik pillád, ne nyisd fel, ne láss meg engem, én gyilkos vagyok, meghalsz ha rám nézesz! Fejem! jaj, hogy zúg benne a sok átok, miket az áldozatok szórtak utánam. Nem, csak még most ne; majd később! Mindent, jóra hozok, visszaadlak atyádnak, kedvesednek, de most ne nyisd tel szemed, mert ez elűz tőled. így őijöngött Balázs s két kezével hol szemét lédé el, hol fejét tapogatá, mintegy azzal igyekezve kiűzni gyötrő képeit. Egy szörnyű kiáltás verte fel zavaros gondolataiból, olyan minő a halálra sebzett oroszláné, mely többé magáu nem segíthet s utána az ostromlók diadalüvöltése reszketteté meg a levegőt. Ez volt Balázs szerencséje, másként vádló lelkiismerete őrültté tette volna, midőn a halovány arcz halotti vonásait szemléié; de igy eszébe jutott helyzete s felrázta lebilincselt tagjait. — Győztek a rablók, mondá szomorúan, Jenőt fogságba ejtették. De ne félj kedves öreg, szabadon eresztlek s visszaadom leányodat. Most munkára fel!! E szavak után gyengéden karjaira vette a még mindig mozdulatlan tetemet s a lovászokhoz menve, felvető magát lovára, ölébe adatta a kedves leányt s aztán oly sebesen mint lehetett Zsarnócz felé vágtatott. (Folyt, köv.) HIBFÜZÉB. — Érsek Ur ö Excellentiaja a fővárosba utazott. — Szent József napján, e hó 19-én, Érsekünk ő nagyméltóságának névünnepe alkalmából, a székesegyházban fényes isteni- tisztelet tartatott. A szent mise-áldozatot mélt. és ft. Danielik János ez. püspök ur mutatta be teljes segédlettel. Jelenvoltak: a jogi s a theologiai kar tanárai és hallgatói; továbbá szintén tanáraikkal a fógymnasiumi, a képezdei s a kathol. elemi iskolákba járó ifjúság; úgy szintén szépszámú ajtatoskodók a nagy közönségből. Márczius 15-én reggel 9 órakor a lyczeumi kápolnában requiem tartatott néhai gróf Észt. er ház y Károly egri püspök elhalálozásának évfordulata alkalmából. A szent misét nsgos és főt. dr. Kozma Károly papnöveldéi igazgató úr teljes segédlet tel végezte. Jelen voltak: a jogi s a theologiai kar tanárai s hallgató', a tanitóképezde s a lyczeumi elemi iskolák ifjúsága s ennek tanítói. — 1848. márczius 15-ének emlékét városunk közönsége az idén is a szokásos módon ünnepelte meg. Falragaszok előre hirdették az ünnepet s hogy a sírkertbe indulás a lyczeum-térról történik. A lyczeumtéren d. u. 5 órakor beláthatlan sokaságu nép gyűlt egybe, honnan Palócz Kálmán zenekarának hazafias indulói mellett s kibontott zászlók alatt, a kápolnai csatában elesett hősöknek a hatvani temetőben lévő síremlékéhez vonult ki az impozáns menet. A menet közt voltak : az 1848-49-iki honvédek zászlójuk alatt; a joglyezeumi ifjúság, zászlókkal; az „Egri Dalkör,“ *
