Eger - hetilap, 1883

1883-12-20 / 51. szám

482

fel és reflektálva Almássy Sándor tegnapi beszédére, erélyesen visszautasították a vádat, mintha őket terhelné a felelősség azon pénzekért, melyek a hatvani utczai zavargások után Schwarczné javára a „Függetlenséginél befolytak, de rendeltetésük helyére el nem jutottak. Almássy Sándor már a beszédek alatt idegesen izgott-mozgott helyén és a midőn Herman azzal tejezte be nyilatkozatát, hogy nem tartja Almássyt olyan férfinak, a ki mások becsületéhez bármiképen hozzászólhasson, — Almássy mérgesen fölugrott és öklével fenyegetve Hermant odakiáltott: „Bitang vagy!“ Az elnök Almássyt rendre utasította.

Ezután tárgyalás alá került a főrendiház izenete a polgári házasságról szóló törvényjavaslat tárgyában. Irányi Dániel oly tartalmú határozati javaslatot nyújtott be, hogy a miniszter uta- sittassék az átalánosan kötelező polgári házasságról szóló törvéuy- javaslatnak haladéktalan benyújtására. Ennek el nem fogadása esetére azt indítványozta, hogy a ház a törvényjavaslatot újból küldje át a főrendekhez. Mocsáry az indítvány első részét elfogadja, de a másodikat nem; viszont Tisza miniszterelnök hozzájárul az indítvány második részéhez, de nem az elsőhöz. Simonyi Iván a tárgyalás elhalasztása mellett nyilatkozott. Beszéde közben ,,komédiaház“-nak nevezte a házat, a miért őt az elnök rend- reutasitotta. Szilágyi Dezső ugyanazt az indítványt nyújtotta be, melyet a törvényjavaslat általános tárgyalása alkalmával benyújtott. A ház Irányi .indítványának második részét emelte határozattá.

Végül Pauler igazságügyminiszter válaszolt Irányinak és Polónyinak az Edelsheimügyben, Halász Gézának pedig a Nyiry Aladár ügyében.

Ezután a ház üléseit j. évi január 10-ig elnapolta és ezzel az ülés véget ért.

TÁRCZ A.

Zenö úr tervei.

— Rajz. —

Irta: V. Gy.

. . . (Folytatás.)

Zenö úr egyébiránt a m. k. számvevőségnél viselt diurnis- tai fényes tisztséget; de ez utóbbi időben oly ritkán látogatta hivatalos állásának „fojtó légkörű irodáit,“ hogy midőn a direktor úr háromszoros figyelmeztetése után sem lett pontosabb a megjelenésben, és többszöri intés után is mindig drámáját faragta a hivatalos iratok másolása lxelyett, a direktor, kinek fogalma sem volt a világ- irodalom-, és annak érdekeiről, és látköre csupán az iroda négy faláig terjedt, egy szép reggelen udvariasan tudtára adá Zenő úrnak, hogy ezentúl ne fáradjon ide drámát Írni, otthon sokkal kényelmesebben elvégezheti.

íme egy újabb áldozat Zelmáért, egy újabb lépcső Zelma szerelméhez és a halhatatlansághoz.

Oh te büszke materialista, ki a mindenható anyagot, s te kevély rationalista, ki a mindentudó és fönséges észt véled Istenednek, és lelkedet, az istenség e végtelenül*csekély parányát is a véges végtelen anyagból, vagy ama fönséges észből akarod származtatni, mely merész állításod szerint a világrendet is a legparányibb részeiben föntartja és igazolja: jöjj ide e szegényes, e reszkető mécsfény által halványasan világított szobába, nézd a vézna alakot, a mint ihletet erőszakolva magára, révedező tekint tétét az ablakon beragyogó holdfényeu nyugtatva, leküzdve az álom, az éhség és a test sok más kívánalmait, lelkét, a te holt anyagodat, táplálja, elégíti ki a dicsőség reményével, a szerelem ábrándjaival és a boldogság verőfényes álmaival; és mig ajka monologokat mormol, egész lénye jainbuszokat izzad és keze — az álmos test e lomha tagja — kényszeritett vazallja lesz szellemének ; mondd, mi az, mely ellensúlyozza a test követelményeit, mi az, mely erőt ad neki a fáradatlan munkára, mi az, mély képes a jövő dicsőség foszlányos képeiből, szerelme őriiletes ábrándjaiból, és jövő boldogsága hiú álmaiból ihletet meríteni, mely ihlet az akadályokat bátran és büszkén kiizdeti le vele és juttatja azt diadalra a te anyagod fölött, mit te magad is anyagnak nevezesz!

„Hajtsd meg itt fejedet büszke Sycamber, -és imádd azt, kit eddig üldöztél!“ ... az Istent a kinek képe, halvány visszfénye lelked is! . .

Zenő úr érzé, tudá, hogy a halhatatlanság Walhallájába tett egy lépést, midőn 3 héti erős munka, nélkülözés és ihletben úszás után erős szívdobogással nyitott be a helyben megtelepedett színigazgató vendéglői lakásának rozzant ajtaján.

Az igazgató úr erősen szappanozott arcza sejteté, hogy a borotválkozás nemes művészetének gyakorlásában zavartaték meg.

— Uram, én Bájormy Zenő vagyok; helybeli iró, és több szépirodalmi és divatlap munkatársa, — s a hangzatos bevezetést oly salonias, elegáns meghajlással kiséré, hogy a meglépett igazgató néma bámulattal torié meg szappanos arczát zsebkendőjével. . . „

— Örülök, miben, lehetek szolgálatára . . .

— Egy igen jövedelmező ajánlatot teszek önnek igazgató úr; — kezdé Zenő a lángész zavarhatatlan biztosságával, miközben a hóna alatt szerénykedő iratcsomót jelentős arczkifejezéssel tette az igazgató asztalára, — azonban mindenekelőtt ígérje meg, becsületszavára, hogy ez ügy addig köztünk marad, mig én jónak nem látom nyilvánosságra hozni. Tessék, egy uj drámát hoztam, egy ifjú fényes tehetség remekművét; czime „A költő szerelme.“ A szerző itt helyben szeretné előadatni, s minthogy barátja vagyok, megbízott, kérném meg kegyedet, igazgató ur, lenne kegyes elolvasni, s véleményt mondani felette. . .

— Igen? Tehát egy uj dráma? . . Egy ifjú tehetség remekműve ? „A költő szerelme ? no hangzatos, csábitó czim . . . Hogy én elolvassam? Oh szükségtelen ifjú barátom, ha ön jót áll érte, elfogadom; elő fogjuk adni . . Van-e benne sok halál, gyilkosság, hazajáró szellem, tébolyodás, szerelmi bonyodalom? . . . Van? Brávó, akkor nagyszerű dráma lehet! Mi is van ma? . . . hétfő . . . Igen tehát szombaton már elő fogjuk adni.

— Szombaton? Nem lesz ez kérem hamar? Hiszen addig elég idejök sem lesz az előadó művészeknek sem a jellemeket tanulmányozni, sem a szerepeket betanulni, sem a toilletteket elkészíteni, és rendezni a színpad díszleteit! . . .

— Tanulmányozni a jellemeket? . . Betanulni a szerepeket és rendezni a toiletteket ? Ifjú barátom, ön megfeledkezik arról, hogy a valódi tehetség nem ismer korlátokat; az igazi művésznek, elég, ha egyszer elolvassa szerepét, s tömören áll előtte az alakítandó jellem . . . Tanulni ? Csak nem akarja ifjú barátom, hogy a súgót hiába fizessük, és csak luxus-czikként tartsuk ? Hogy toilette és díszletek? Bizza csak reám ezeket, és ön elégedjék meg, hogy én előre garantirozom a sikert! Igaz! még valamit. Az első előadás egész jövedelme a társulaté lesz, s a többi előadások bruttójából pedig 2/:j-ad részt kap majd a szerző! . . .

. . . Bájormi Zenő ezek után, valóban nyakig úszott a remények és ábrándok rózsafodros hullámain; az Ígért siker egyelőre teljesen kielégité dicsőségvágyát . . .

A nehány nap múlva megjelent, „Múzsa Liget“ impertinens maró gúnyaival, melyek az előadásra hirdetett uj darabra vonatkoztak, fölzavará ugyan Zenő ur lelkében a büszke öntudat és művészi önbecsérzet tükörsima víztükrét, de midőn meggondolá Zenő úr, hogy a nevezett lap talán csak a színészet iránti professionals gyűlöletből, találomra, legkevésbbé sem ismerve a darab szellemét és művészi mivoltát „hordta össze badarságait“, lecsillapult lelke, s öntudatában keresett vigaszt. . .

Szombaton hajnalban már az utczákat mérte, hogy láthassa azt a szivemelő jelenetet, midőn az első szinlapot ragasztja fel a szinlaposztó oda az utczaszögletre, hol két — egymástól vis a vis levő kiflis-kofa szokta megvitatni a napi eseményeket, hiteles értesüléseik lévén a Geréczen uralkodó közvéleményről. Olyan volt az a szinlap is mint a többi; olyan piros volt a papírja, olyan nagyok a czimbetüi, olyan feketék voltak a nyomások, de Zenő előtt mégis oly tündéri megvilágítással, oly aranyos betűkkel tűnt föl, s különösen ez a nehány szó:

„A költő szerelme“

és a mi alatta volt, nagy kiemelkedő betűkkel:

Szerzője: Egy helybeli.

Ezek úgy megbüvölték Zenőnek lelkét, hogy midőn a mellette tere-ferélő asszonyságtól, Merkurius e fogatlan, rezes-orrú tisztelőjétől pazar bőkezűséggel egy kiflit vett volna, ezt művészi ent- husiasmusában a zsebében sokat jelentőleg csörgő 2 aczélgombbal akará kifizetni. . . .

A próbára nem mént el; elárulta volna, hogy ő a darab szerzője; pedig tervei határozottan követelték, hogy szigorúan megőrizze inkognitóját; mindenben a hatások, a benyomások, embere volt. Névtelenül akart babérokat szerezni s csupán akkor akarta személyiségét nyilvánossá, ünnepeltté tenni, midőn már ismeretlenül is a dicsőség nimbnsa köríti majd a halhatatlanná lett szerző fejét; igy, e kíváncsiságot kielégítve, az ünnepeltetésnek tárgyat adva, elmondva, hogy csupán szerénységből fedé le ki-lé- tét a névtelenség leplével, de most már nem tud ellenállani az általános méltánylás verőfényének, s ki kell bontikoznia az ismeretlenség felhőiből . . . igy akarta ő növelni dicsőségét, igy akar-