Eger - hetilap, 1883
1883-12-20 / 51. szám
478 Nagymélt. és főt. dr. Samassa József egri érsek beszéde a főrendiházban, decz. tO-én. Mindazon érvek, melyek e törvényjavaslat ellen felhozattak, kapcsolatban azokkal, melyek annak elfogadása mellett hozattak fel, különösen pedig ő excellencziájának az igazságügyminiszter urnák érvei, ki a concilium tridentinum- mal kezében azt az alapot fogadta el, melyen a kath. anya- szentegyház áll és annak egyik intézkedésére hivatkozik, saját állításának tekintélyt kölcsönözni akarván; jogosulttá teszik azt a kérdést, mi bírhatta exczellencziádat e törvényjavaslat, benyújtására, midőn mint most hallottuk, elfogadta a tridenti konnubiumot alapul, mely a keresztények és ka- tholikusok közti házasság megkötésének szabályait egyszers- mindenkorra megszabta. Azt hiszem, nem tévedek, ha én a törvényjavaslat beterjesztését azon rendszer produktumának tekintem, melyet korunk államférfiai elfogadtak, kik mindent, a mi kezük ügyébe esik, egyedül azon politika szempontjából ítélnek meg, a mely mindent az észtől vár. Mert ők a népek életében csak a természet játékát, a szenvedélyek, az emberi számítás és szerencse kikerüllietlen esélyeit szemlélik, sikerükben erejüknek és bölcseségüknek következményeit, szerencsétlenségükben csak a sors csapásait látják. Ezen elmélet, ezen rendszer, mely ma egész Európát kormányozza, nagy tévedés és még nagy szerencsétlenség is. Szerencsétlenség, mely minden magasztosabb felfogást elnyom, minden érzületet elaljasit, minden tehetséget a durva érdekek körébe von és minden erényt a földi jólétre vezet vissza. (Élénk éljenzés.) De nagy tévedés is, mert a világ- történelem másról tesz tanúságot. Ez azt bizonyítja, hogy a keletkező, em lkedő és bukó nemzeteknek egymást követő mozgalmai alatt valami más lappang és hogy e valami a fő, és a szerencse szeszélyeinek vélt nagy .események nem egyebek, mint egy fensőbb hatalom örök terveinek beteljesülése. Midőn a kővágó az építőmester rajzai szerint faragja a kőtömeget, nem töri eszét azon az egységes terven, melyet a művészet embere csinált, hogy minden rész meghatározott helyére jusson. A századok munkájánál minden nemzet a maga kövét faragja, de a világ nagy építőmestere az, a ki kitűzi a helyet, melyet annak müve csodálatos összhangjában elfoglalnia kell, és midőn a tények bevégződtek, a mély belátásu szemlélő felismeri bennük az Isten ujját. És mivel én lelkem vágyainak teljes erejével kívánom, hogy nemzetem, midőn a századok munkájában a maga kövét faragja, ezen feladatát aként teljesítette, hogy a történelem pártatlan búvára egykor állami életében ne találjon egy érvnél többet annak bebizonyítására, hogy egy felsőbb erkölcsi rendnek megszegései idézik elő a nemzetek hanyatlását és bukását, — és mivel ezt kívánom, egyszersmind kívánom azt is, hogy azon férfiak politikája; a kiknek kezébe tette a gondviselés e nemzet sorsát, ne keresse önmagában végczélját, és hogy azon törvények, melyek hivatva vannak a nemzetnek állami életét szabályozni, oly törvényhozóknak legyenek művei, kik azon élénk tudattal bírnak, hogy ők soha sem állanak teljesen független téren még ott sem, a hol egyedül szabad akaratuk szerint intézkedhetnek, mert a nemzet erkölcsei, szokásai, szelleme láthatatlan határokat vont nekik. De miután, méltóságos főrendek, a nemzet erkölcsei csak egy felsőbb törvény hatása alatt idomulnak, valamely nemzet szokásai híven tükrözzék vissza annak hitét, vallását, minden alapvonásaiban. Ki fogja tehát tagadhatni, hogy az állam nem csekély mértékben függ a népeknek a vallási intézményekről való fogalmától és hogy a vallás a népek által befolyást gyakorol a kormányokra, azoknak jogait korlátozza és cselekményeik összeségéhez képest bizonyos irányt jelöl ki. Az erkölcsi korlátok élénk érzetétől függ lényegileg minden államnak jóléte. A hol ez hiányzik, ott tért és uralmat nyer az önzés, önkény és a kormány zsarnoksággá fajul. Ezen erkölcsi korlátok azok a zátonyok, szirtek, hydrografikus viszonyok, melyekről ex- ezellencziád más helyütt oly ékesen szólt, melyekre ha figyelemmel nincs a kormányos, nem fogja czélját elérni, hanem jobbára hajótörést fog szenvedni. Innen van aztán, hogy a törvények csak akkor bizonyítják a népek egész valóját, szellemét, szivét, kötelező erejüket, ha a népek azokban erkölcseiknek tulajdon müvét ismerik fel, ha a népek azokban önéletökből való életet lelnek. És vájjon miért ? Megfelel arra Pascal e szavakkal; „a szokás képezi természetünket,“ Elődeink vallása és erkölcseihez való ragaszkodásunk egyike azon egyetemes és ismételten megújuló tényeknek, melyekben az ember egyik általános törvénye nyilvánul. Annak megtámadása a társadalom megtámadása. Ott, hol a múlt iránti tisztelet megszűnt, nincs többé állandóság az erkölcsökben. Egy társadalom pedig csak erkölcseiben és erkölcsei által válik nagy- gyá. A legveszélyesebb tévedések egyike tehát, méltóságos főrendek, midőn mindent írott, a pillanatnyi utilitas, vagy szeszély által sugalt törvények segedelmével akarnak tenni," és magukat tultenni a szokáson, mely az erkölcsök kifejezése. Egészen más véleménynyel volt e tekintetben Tocque- ville, kinek nagy része volt a democratikus eszmék terjesztésében, aki ezt jegyzi meg: „Az emberek minden fontosságot a törvénynek tulajdonitnak és az erkölcsöknek igen csekélyt.“ Pedig, hogy az erkölcsök fontosak, oly általános jellegű igazság, hogy engem tanulmányaim és tapasztalataim mindig ösztönöznek azok megismerésére. Nekem úgy látszik, hogy ez igazság legalább az én szellememre központ, a hova engem eszméim mindig visszavezetnek. És Tocquevill- nak igazsága van, miért, mert vegyük el valamely nemzetnek szokásait, erkölcseit, s elvesszük annak személyiségét, el azon sajátságos jellegét, mely az ő individualitását képezi. Igen, de ez idő szerint nagy tekintélynek és befolyásnak örvendő iskola, melynek egyik harczosa az én igen t. barátom a törvényjavaslatnak tárgyalásánál e házon kívül ugyan a múltnak erkölcsei, a múltnak szokásaihoz való ragaszkodást úgy tünteti fel, mint a haladásnak ellentétet, mondván, hogy a nemzet múltjához, a nemzet erkölcseihez és szokásaihoz való ragaszkodás a stabilitás azon fokát teremti meg, mely a haladásnak útját állja és a nemzetet sterilitásra indítja. Én azt hiszem, hogy ez nagy tévedés, ők t. i. ezen iskola férfiai azt hiszik, hogy nem. És valóban e szerint járnak is el, mikor a hatalom kezükbe kerül, a minek sziikségképeni eredménye az, hogy a politikai körökben divó elvek ellenkeznek a nép nézetével és, hogy azon nézet, melynek a nép nem hódol, a kormány és a politikai körök befolyásos embereinek támogatásában részesül; a mikor szükségképen ismétlődik azon jelenet, a mely politikai életünk tapasztalatait már eddig is oly bőven gazdagította, t. i. a kormány törekvése, a nép lépteit erővel is a maga akaratára vezetni. És ez súlyos baj, mert ez által a kormány tekintélye és hatalma a nép felett gyengül: ha a hatalom alatt azt az erkölcsi befolyást értjük, mely nem okvetlen az erőszak eszméje, az erőszak eszközei kíséretében lép fel. A nép erkölcsi szokásai, vagyis hagyományaihoz való ragaszkodás egyáltalában nem képez akadályt a haladásban, mert a haladás közben, mi alatt józanul csak a folytonos tökélesbiilést lehet érteni, sem egyesek, sem egész népek lényegük alapfeltételén nem változtatnak. A haladás minden
