Eger - hetilap, 1883
1883-12-13 / 50. szám
471 tette ezt meg, nem átallott senkivel sem szóba állani s mindenkihez szeretettel közeledett. Nem volt ő büszke szépségére, hanem nyájas és előzékeny mindenki iránt, és szívesen tett szolgálatokat bárkinek, hacsak hatalmában állott. Kézdi ez idő óta mindennapi vendég lett Gáspáréknál, és Katának elég alkalma nyilt, leendő férjének jellemével megismerkedni, és belátta, hogy a Kézdiről hallott jó hírek valóban igazak. Kézdi mindennap töltött egy-két órát Kata társaságában és a két szív a legbensőbben szerété meg egymást. Kézdi az esküvő megtartását rövid időre kívánta kitüzetni, megígérvén, hogy mindent beszerez, amire Katának szüksége van. — De Gáspárék sem akartak hátra maradni és Kézdivel felváltva igyekeztek Kata ruhatárát szaporítani, úgy, hogy ő semmiben hiányt épenséggel nem szenvedett, mert ruhatára bátran beillett volna a legvagyonosabb leányhoz is. Midőn hire ment a faluban annak, hogy Katát Kézdi jegyezte el, ki általánosan ismert ember volt, mindenki örült Kata eme szerencséjén, mert a falu népe is csak Kata boldogságát óhajtá, és meg voltak győződve, hogy Kézdi oldalánál ezt feltalálja. Nem egy itjú sajnálta, hogy nem nyilatkozott s igy ő lehetett volna a szerencsés Katát bírni. — íme annyira szeretett leány volt Kata a faluban. — Csak egy ember volt, ki nem örült Kata eme boldogságán — csak egy volt, ki kaján és irigy szemmel nézte azt — s ez Feri volt. — De még jobban boszantá őt az, midőn az jött tudomására, hogy Kézdi jegyezte el, mert esküdt ellensége volt ez utóbbinak, és Kata legyen a felesége! Nem, ezt nem tűrhette, és ezt megakadályozni volt ez időtől terve. Számtalan terv, mind megannyi gonosz, fogamzott meg agyában, mig végre a legsötétebbnél állapodott meg, és csak az alkalmas órát várta, melyen végre boszuját kielégíthesse. — Ez időtől Ferit csak igen ritkán lehetett a faluban látni. Az idő mindinkább közeledett, melyben az esküvő megtartását elhatározták. Kézdi mindennapi lön Gáspáréknál. — és az idő kedélyesen telt el. — A templomban már háromszor liiidet- tetett ki és felvirradt végre a szombati nap. Másnap vasárnapon kellett az esküvőnek megtartatnia. Volt sürgés-forgás, folytak az előkészületek, hogy a holnapi nap .semmi kívánni valót ne hagyjon hátra. Csak e napon volt Feri ismét látható a faluban, de megiut csak rövid időre, mert csakhamar látták sietve a faluból kimenni. Kézdi az egész szombati napot Gáspáréknál töltötte. Ott akart lenni az előkészületeknél, hogy a holnapi napra minden rendben legyen. Csak késő este indult haza, miután Gáspáréktól és különösen Katától érzékeny búcsút vett. Az éj sötét volt és hideg ............ B ár Kézdi ember volt a talpán, de az éj sötétsége és a hideg szél, nyomasztólag hatottak lelkére, és lassiták különösen rendes lépéseit. - - — Gondolatai össze-visszatévedeztek, felmerült előtte végre a holnapi nap, melyen túl azután Katát magáénak mondhatja, s emez édes ábrándozásba merülve folytatta útját. — E közben nem vévé észre, hogy háta megett egy alak követi lépteit és nyomról-nyomra kiséri. — — Most megáll — — Majd megint megy — — görcsösen szőrit valamit kezében és mintegy elhatározást nyerve sebes léptekkel siet a még mindig ábrándozásaival elfoglalt Kézdi után. — Most újra megáll — lehasal az útra — mert Kézdi megfordult. — Az országúton — mely sötét, csak ketten vannak. Kézdi folytatja lassú lépésekben útját — az alak feláll — utána megy — már közel van hozzá — mellette áll — kezét emeli. — — — A hold e perczben bujt ki a fellegek mögött, halvány fényét a Kézdi háta megett álló alakra vetve, kiben Ferire ismerünk — fölemelt kezében fegyver van. — Arczáu a boszu tüze ég és egy lépést téve előre kisüti fegyverét — Kézdi e perczben fordult meg, és borzadva vette észre, kivel áll szemben. „Gyilkos!“ kiáltással természetfölötti erővel ragadta meg Ferit, és kicsavarta kezéből fegyverét, s úgy mellbe vágta vele, hogy Ferit vér borította el s öntudatlanul terült el. — — — Feri golyója nem talált, Kézdi helyet változtatása következtében. Kézdi hálát adott az Istennek csodás megmenekiiléseért és azon gondolkozott, mitévő legyen Ferivel. — Végre megkapta az öntudatlanul fekvőt és az utszélre tette, elhatározván, hogy mihelyt haza ér, elküldi érte embereit. — — — Alig tett azonban Kézdi egynéhány lépést, midőn anyjától jött béreseivel találkozott, kik szekérrel épen ő utána indultak — mivel anyja már nem tudott mit gondolni — hogy ily későn még haza nem jött. Kézdi elbeszélte embereinek a történetet és megparancsolta, hogy Ferit azonnal szállítsák a legközelebbi városba, és a hatóságnak átadják, de egyelőre sem otthon, sem a faluban a történtekről mit se mondjanak. Ferit a szekérre tették és egy óra múlva a börtönben ébredt fel keserű valóra. Kézdi haza tartott, megnyugtatta anyját hosszas elmaradása miatt. — — — Másnap sok vendég jelenlétében megtörtént az esküvő. Kata Kézdi neje lett és mindketten boldogok voltak. Az pedig, ki e boldogságot irigyelte, a börtönben várja büntetését. Zenö úr tervei. — Bajz. — Irta : V. Gy. (Folytatás.) Zenő úr egészséges logikáját már az imént volt alkalmunk bámúlni; de az a Syllogismus, melyet most elkövetett, tönkre si- lányitott volna egy PÍátót, egy Hegelt, ha nem itt e szűk kis szobában, hanem a világ színe előtt egy 5 kötetes munkában tárta volna eléjük. A mély elmü bevezetést, a legfinomabb gondolatárnyalatokig kiterjeszkedő éles bonczolást elhagyva, okoskodásának, jövőre vonatkozó terveinek rövid foglalata ez : — A világ a szelleminek és anyaginak sajátságos keveréke ; a világ: szellem és anyag, az ember test és lélek. Vágyaink e két középpont körül forognak, s ha meguntuk az anyagiak haj- hászását, lelkünk a szellemiek, a szellem kincsei felé kénytelen fordúlui. Zelma most megveti azon szellemi kincseket, melyek én bennem rejlenek, s az auyag rabigájában görnyed. De ha az előbbi elv áll, úgy jönni kell időnek, midőn lerázza magáról a hiú földiesség salakját, az anyag jármát, s a szellemiek után sovárgó lelke, az emberekben nem az anyagi kincsek több vagy kevesebb voltát, hanem a szellemnek azt a ragyogó zománczát fogja keresni, mely engem oly nagyon kimagasit e buta profanum vulgus fölött. Ha e boldog kor eljő, úgy győzelmem biztos, úgy czélnál vagyok! . . . ... Ez volt logikájának eredménye, s fogai közé nyomva kétes színű pipaszárát, rágyújtott egy adag orrtekerő kapa dohányra, mit ö költői elragadtatásában legalább is tajtékpipából szitt nemes latakiának képzelt. A pipafüst — mindig el volt ismerve - nagy segitő szere a gondolkodónak. De bár az a füst, mely szeszélyes karikákká tömörülve, vagy eszményi felhőkké gomolyúlva, válik semmivé a semmiség végtelen semmiségében, legfölebb semmiségének tudatára ébreszthetné a hiú tudóst, megtanítva, hogy az élet, a tudás, a gondolkodás abstract productumai, épen úgy, mint az alkotó erő remekei, mind semmiség, mind csak füst, mely száll . . száll, s aztán a legelső szellőfuvalóm szétfoszlatja, — mondom, bár a füst az enyészet legélénkebb képe, mégis a legtöbb ember nem tud dolgozni, nem tud gondolkodni a nélkül, hogy ott ne füstölne szájában a gondolkodás egyik elősegitője : a pipa. így volt Bájormy Zenő is. Legszebb költeményei pipatüst mellett születtek, legragyogóbb frázisai, legdörgedelmesebb bom- basztjai a pipában tisztelik keresztszülőiket. Mellesleg legyen mondva, költeményei mindig bagószagúak is voltak. Zenő úr tehát a rendelkezésére álló kényelem minden eszközét fölhasználva, sibarita nyugalommal terűit el csikorgó ágyán, s mig ugyancsak keményen szíttá a nyelvmaró „latakiát,“ kénytelen volt ismét gondolatokba merülni. Zenő úr azon gondolkodott, miként emelkedhetnék ő úgy kora fölé, hogy szive Zelinája mindenesetre őt szeresse meg, ha majd „szelleme megszabadd] az anyag jármából,“ s kénytelen lesz bámúlni azt a Bájormy Zenőt, kit ma kigúnyol. Nehéz probléma! Zenőnk szeme a szoba tetejére mered, szájában kialszik a pipa, kétségbeesetten tépi zsenialitásának lobogó fürtéit, mig latravetve tehetségeit kiválasztja azt a műfajt, melyet ezentúl egyedüli tanulmánya tárgyáva tesz, s mely által legvalószínűbben — óh minden bizonyuyal — meg fogja szerezni a halhatatlanság lauruszát! Végre aztán egyszerre fölriad lethargiájából, s bámész tekintetét végig hordva a holdfény beragyogta szoba szürke mivoltán, leteszi a pipát, s a magával tisztába jött, megelégedett lélek nyugodt egykedvűségével e mysztikus értelmű két szóban tárja elénk a fenti probléma csodálatos lángeszű megoldását: — Színmüvet irok! . . S elalszik, mig lelkét a genie korlátot nem tűrő szabadsága, és anyagiakat megvető függetlensége ringatja el. . .