Eger - hetilap, 1883

1883-09-06 / 36. szám

352 — miután eddigi tanárkodásuk időszaka városunk falai között folyt le, — helybeli intelligentiánk nagyrésze tanítványa volt. Ezennel felkérjük tehát mindazokat, kik 1858 év óta az egri gymnasiumban nevezett tanár urak tanítványai voltak s mint önálló egyének hasznosítják szerzett ismereteiket, hogy az említettek érdemeinek méltánylása czéljából tartandó jubilaris ünnepély megbeszélése végett, f. évi szeptember hó 9-én d. u. 4 órakor a törzs-Casinó éttermében (földszint balra), megjelenni szíveskedjenek. Kelt Eger- ber, augusztus hó 31-én. 1883. Dr. Köszfler József. — Értés'tés. Az egri kath. legényegylet f. hó 8-án d. u. 5 órakor saját helyiségében tánczmulatsággal egybekötött jótékony- czélú szinielőadást tart, melyre a n. é. közönség tisztelettel meg- hivatik. Beléptidij személyenkint 40 kr. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. Eger, 1883. s/.ept. 4. Az elöljáróság. — Az iparos tanoncz-iskolák felügyeletével megbízott minisz­teri biztos Jágócsi Péteríi ur aug. 30-án városunkban volt s az iparos tanoncz-iskola bizottságával rövid tanácskozást tartott. A miniszteri biztos ur mindenekelőtt örvendetes tudomásul vette a bizottság eddigi intézkedéseit s egyúttal arra hívta fel figyel­mét. hasson oda, hogy a tanonczok a zárvizsgálaton bármely szak­mából munkát mutassanak be, illetőleg, hogy tanoncz-munkakiálli- tás rendeztessék. melyen a segédek is részt vehetnek. A jutal­makra kész a kormány a szükséges összeget folyóvá tenui. A bi- zotttság nem fogja elmulasztani, hogy ez irányban is megtegye a szükséges lépéseket és intézkedéseket. — Az országos kiállítás helyi szervező bizottsága f. hó el­sején tartá első értekezletét a városház tanácstermében Zsendo- vics József prépost-kanonok s városi képviselő elnöklete alatt. Ide­iglenes jegyzővé Gyubek Lnjos választatott. A városi képviselőtes­tület által kiküldött választmány első sorban sükségesnek látta magát kiegészíteni rászint szakértőkkel, részint pedig e fontos ügy iránti érdeklődőkkel. Megbeszélteitek továbbá azon indítványok, melyek a legközelebb tartandó értekezlet elé fognak terjesztetni. Nem is kételkedünk, hogy mindazok, kik városunk iparának szebb jövőjét szivükön viselik, szívesen fognak közreműködni, hogy városunk becsülettel legyen képviselve az 885-ben tartandó országos kiállításon. — Az ablak-beverések miatt befogottak ellen a büntető eljárás folyamatban van. Főkapitányunk erélyesen őrködik a rend fen- tartása fölött. — Jótékony czélú szinielöadás. A folyó hó 9-én vasárnap az ó Casinó nagytermében az egri polgári ifjúság által, a budapesti általános munkás beteg-segélyző egylet egri előhelye javára, színre kerül a még Egerben elő nem adott Rózsa Sándor czimű 3 felvonásos népszínmű, irta Tárkányi Gyula. Az előadás után tánczmulatság lesz. A jótékony czél iránti tekintetből á nagyér­demű közönség pártfogását kéri: a rendezőség. — Folyó hó 2-án a nőegylet nyári mulatsága az érsekkert­ben kevés látogató részvételével folyt le. Az ügyesen rendezett ünnepély fénypontját a tűzijáték képezte, melyhez hasonlót mi- nálunk igen régen nem láttunk. Az élénken tapsoló közönség újabb és újabb meglepetésben részesült, úgy a figurák változatos­ságát, mint a színek műértő összerakását illetőleg. Gratulálunk a mesterének. - A mulatság 9-ig tartott, s azt hisszük hogy vele berekesztetett a nyári mulatságoknak ez évben szokatlanul liosz- szú sora. — A Heves-Szolnok megyei nőegylet f. hő 2-án tartotta meg ez évi első nyári mulatságát az érsekkertben, két zenekar köz­reműködése, zsákverseny futás- és tűzi játékkal egybekötve. Jö­vedelemre nézve, — tekintve különösen a polgárság részvétlen­ségét, — az eredmény az előbbi évekéihez képest alantabb áll; ho­lott különösen a polgári osztály az, melynek köréből az egylet árvaházában ápolt s nevelt gyermekek felvétetnek. A polgári családok majdnem teljesen hiányoztak, a fiatalság is más hasonló alkalmakhoz képest gyéren volt képviselve. — Az összes bevétel teszen 176 forintot. Ebből feliilfizetés 39 frt 30 kr. — A felülfi- zetéshez járulni kegyeskedtek: Imre Miklósné 5 frt. Tavasy An- talné 70 kr. Özv. Timon Bertalanná 70 kr. Buday Károly 1 frt. Hubert Jánosné 80 kr. Mezey Lajos 1 frt 40 kr. Gulyás Gábor 20 kr. dr. Kösztler József 80 kr. Sivampel József 1 frt 70 kr. N. N. káplán ur 70 kr. dr. Ury József 10 kr. özv. Farkasné Hellebronth Ottilia 70 kr. özv. Goth Rafaelné 70 kr. Steinfeld Hermanné 30 kr. dr. Szentkirályi Kázmérné 40 kr. Okolicsányiné 30 kr. özv. Schuttág Jánosné 20 kr. dr. Danilovics Pál 1 frt 40 kr. Turcsányi Mátyás 1 ft. 40 kr. Tavasy Antal 70 kr. Bucher Gusztáv 70 kr. dr. Brünauer Ambró 70 kr. id. Simkovics Imre 1 ft. 80 kr. ifj. Simkovics Imre 1 ft. 40 kr. Polereczky Gyula 70 kr. A törzsorvos ur 40 kr. Majzik Viktor 70 kr. N. N. jogász 70 kr. Vavrik Endre 70 kr. Babies Béla 70 kr. Kovács Józsefné 40 kr. Fülöp Józsefné 1 ft. 10 kr. Korponay István 70 kr. Luga László 70 kr. Grónay Sándor 70 kr. Tavasy Kálmán 70 kr. Grö­ber Ferenczné 4 ft. Volf Károly 1 ft. 10 kr. N. N. 70 kr. Sa- jóssy Alajosné 40 kr. Rudassy János 50 kr. Okolicsányi 20 kr. Szametz Lajos 40 kr. Fogadják a t. adakozók adományaikért, — ng. id. Samassa János ur a kertnek átengedéséért, az árvák ne­vében az egylet hálás köszönetét. — A mulatság fénypontját a tűzi játék képezte, melynek úgy készítése, mint rendezése t. Vargha Dániel ur ügyes kezeire vall, ki a jótékony czél iránti tekintetből csaknem az anyagok beszerzési áráért volt szives a szép sikerű müvet összeállítani; fogadja fáradozásáért az egylet elismerését. — Köszönetét nyilvánítja az egylet t. Sebestény Ist­ván tűzoltó alparancsnok urnák is, ki a tűzoltó egylet lámpáit a kert kivilágításához dij nélkül volt szives nemcsak átengedni, hanem a mellé ahoz értő egyént is kirendelni. Eger, 1883. szep­tember 4-én. A titkár. — Gyászjelentés. Dr. Fekete Károly és neje Zsasskovszky Mária, ifj. Fekete Károly ügyvéd és takarékpénztári titkár, fáj­dalmas szívvel jelentik magok és számos rokon nevében szeretett feledhetlen gyermekük, illetőleg testvérnek Fekete Sándor ügyvédnek f. hő elsején, életének 38-ik [évében, rövid szenvedés után gyászos elhunytat. A boldogúlt hűlt tetemei f. hó 2-án a „Fájdalmas Szűzről“ nevezett temetőben tétettek nyugalomra. Az örök világosság fényeskedjék neki. — Köszönetnyilvánítás. Mindazon barátaink és ismerőseink, kik szeretett feledhetlen fiúnk, illetőleg testvérem gyászos el­vesztése feletti mély bánatunkban részvétekkel osztoztak, fogad­ják hálás köszönetünket. Eger, 1883. szeptember 3-án. Dr. Fe­kete Károly nejével, és ifj. Fekete Károly. — A juristicium szombaton véget ért, s a szabadság-időt élvező járásbirósági s törvényszéki hivatalnokok már elfoglalták ismét hivatalaikat. — Flamm Dezső ismert táneztanitó aug. 30-án tartotta meg tizenkét tanítványával a próbát az illető szülők és több vendég jelenlétében s megelégedésére, Farkas Vincze urnák a magazin- utczán újonnan épített házában. A sikerült tánezpróbát kedélyes vacsora követte, melyben részt, vettek : a Szuhányi és Ury család, Hubertné, Szentkirályiné, Pozsgainé, Lovasiné stb. A háziasszonyi tisztet Farkas Vinczéné úrnő volt szives teljesíteni. — Házszentelés volt folyó hó 30-án Farkas Vincze úrnak a „magazin kaszárnya“ mellett ujjonan épült lakásában. E mulat­sággal ugyanott egybekötve tartatott Flamm Dezső tánezmester tánezpróbája, mely igen jól sikerült, s a szülők részéről a legna­gyobb megelégedés s osztatlan elismerés nyilvánítását ered­ményezte. — A Hevesmegyei közgulya és ménes állapotáról nem egy té­vedésen alapuló hir érkezett a titkári hivatalhoz. E hírek czáfo- lásául szolgáljon a következő értesítés: „A t. közönség megnyug­tatására, vizsgálatom eredménye következő. Az egész országban — a tavaszi hideg és esős időjárás következtében — a lovak és csikók az úgynevezett ,.keh“ (Drüsengeschwulst) betegségen men­tek át; ez igy volt közös és magán méneseken is, sőt tudok mé­neseket a hol 20—30 drb, a nevezett betegségben halálozott el, de a csikók általában lesoványodtak. Hogy a hevesmegyei köz­ménesen is-nevezett betegség uralkodott; tény; de annak meg- gátlására még eddig gyógyszert nem ismertünk; azonban érdeme van a ménesfelügyelőnek és állatorvosnak, a mennyiben a csi­kók egy kissé lesoványodtak ugyan, de egy sem hullott el, és ez csak annak köszönhető, miszerint az állatorvos a legnagyobb erélylyel és pontossággal gyógykezelte a beteg állatokat. Augusz­tus, úgy julius hóban kétszer meglátogattam a közgulyát és ménest, meggyőződtem, hogy hanyagság nem követtetett el, de mégis hogy a csikók mielőbb feljavuljanak, Hellsinger főbérlő urat meg­kértem, ha a csikóknak még egy drb legelőt szabadítana, ki is egész készséggel ezt megtette, és vagy 200 holdnyi területet, a bérletterületen kívül adott át a csikók részére, melyek most az új legelőn szemlátomást javulnak. A szarvasmarha pedig a körül­ményekhez képest jó állapotban van, azonban azoknak is nagvob- bitfatott a legelőtér. Szem elől nem téveszthető azon körülmény sem, miszerint a bérelt legelőtéren egész nyáron sem volt annyi eső, hogy a föld 2 hüvelykre beázott volna; természetes tehát, hogy az állatok nem olyanok, mint rendes időjárás mellett lehettek volna; azonban ha még valami csapás nem éri, az eredménnyel meglehe­tünk elégedve. Hevesi Károly. (ily.) — Megvadult futárvonat. Berlinből jelentik: Vasárnap este 10 órakor a steglitzi pályaudvarban egy Berlinből jövő futárvo-

Next

/
Thumbnails
Contents