Eger - hetilap, 1883
1883-01-25 / 4. szám
higyje el nekem, liogy mindezen kérdésekben nem ingadoz a kormány, ha olykor-olykor egy vagy más szempontból nem nyilatkozik és nem siet az elhatározással, hanem a kormány mindenek fölé helyezendőnek tartja az állam érdekét, az állam egyik rtőérdekének tartja pedig a felekezetek közti jó egyetértést, (Éljenzés és helyeslés) kötelességének tartja kerülni a maga részéről mindazt, a mi ezen jó egyetértést megzavarhatná. Ismétlem, nem kívánok most a katholikus autonómia-szervezet kérdéséről szólani; de legyen meggyőződve a képviselő ur, hogy ha azon kérdés egyszer szóba hozatik itt, engem és a kormányt nem fog vezetni sem az elnök, sem a másik felekezet iránti tekintet, hanem vezetni fog egyedül az államérdek iránti tekintet, azon államérdek iránti tekintet, a melyből meg kell gondolni azt, a mit egyszer (a baloldalra mutatva) amonnan mondottam és a mit ma is fenntartok . . . (Mozgás szélső balfelöl. Felkiáltások: Csoda! Zaj.) Ismétlem, meg kell tartani, a mit mondottam és a mit ma is fentartok, hogy minden felekezetnek az államban való viszonyát nem lehet egy általános chablon szerint megítélni, hanem figyelembe veendő egyfelől az, van-e azon felekezetnek feje kívül az államon és figyelembe veendő másfelől az, minő anyagi eszközök állanak azon felekezet rendelkezésére. Megmondom ma, hogy ezen szempontok fognak engem akkor is vezetni ezen kérdés eldöntésénél. TA.ECZÜ. Farsangi komoedia. — Beszély. — Irta: Drávay. IV. Szeley Andor elegáns szobájában vagyunk. 0 maga széken ül, megfordítva, azaz úgy, hogy a szék háta felé fordúl arczczal, annak támlájára könyökölve, s cigarettájából kaczér füstbodrokat ereget; vele szemben divatos, egy- szerű-izléssel öltözött fiatal úr ül, kényelmes sárga-selyem kanapén, ajkán örökös salonias mosolylyal, gomblikában ibolyával (tavasz felé vagyunk) minden szavában természetes finomságot, minden mozdulatában angolos hanyagságot árulva el; ez ifjú úr Réghy Béla, Czili kisasszony unoka- öcscse, szintén IV. éves jogász, ellenállhatatlan udvarló, tapasztalt, világfi, tetó'től-talpig kicsiszolt gentleman, Czili kisasszonynak büszkesége, szemefénye, s pénzének állhatatos, háladatos pazarlója. . . Egyébiránt, ha majd kimegy divatból a hű barátokat oly elcsépelt módon Castor és Poluxhoz, Damon és Pythi- aszhoz, vagy Isten tudja miféle ókori lovagokhoz hasonli- tani, méltán és lelkiismeretesen ajánlhatom a salonias jelen és jövő nemzedéknek, hogy legyen oly jó barát, mint Réghy Béla és Szeley Andor, hű, bizalmas, lovagias, áldozatkész. A fény nem oly hű kísérője a napnak, a csillag az éjnek, az illat a virágnak, mint Béla volt Andornak. Andor Bélának; de ők már úgy megszokták jó barátok lenni, hogy ez föl sem tűnt önmaguk előtt, csak azt tudták, hogy örömben bajban, szerelemben párbajban, egyik elválaszthatatlan kelléke a másiknak. . . Az igaz Béla, kissé kényes kérés, de hát kettőnk titka marad. . . Tehát léssz szives? . . . Kényes kérés! . . . Barátom, a lovagias középkorban mi sem volt nemesebb tiszt, mint szerelmi postává lenni ; miért ne képzelhetném én is magamat vissza ama mys- tikus időkbe, s miért ne teljesíthetném ezt is én oly lovagias rajongással, mint akármelyik Don Quijotte? Cfcak fogalmazd meg barátom, s minden reggel ott fogja találni Birike a kötő kosarában. . . — Hanem te Béla, össze ne tévézd valahogy! — Ne félj, te szerelmes diák, ennyire tanultad ismerni ügyességemet? . . Ezzel Andor fölkelt hanyag helyzetéből. Íróasztalához ült, elővett egy rózsaszínű, arany monogrammos levélpapírt, s húszszor tintába mártva tollát, ugyanannyiszor kiverve, hozzá fogott a szerelmes levél fogalmazásához. . . — Hanem igaz, szólalt meg Béla, választ semmiesetre ne várj, Birikének majd csak tekintetéből, szavaiból olvasd ki a hatást. . . Andor azonban el volt merülve, rá sem hallgatott; ugyancsak borzolgatta haját, rágta a pennát, s szinte csodálkozott, hogy ő, ki eddig holmi szépségeknek oly szép, oly csillogó frázisokkal telt leveleket irt. most, midőn akár szivéből vehette volna a szót, alig bir egy két sort papírra vetni. . . Végre készen volt a levél; borítékba zárta, s csak ezt irta rá: „Jó reggelt!“ . . . Béla pedig obligát, mosolylyal vette át, tárczájába tette, s biztosította Andort, hogy másnap reggel már Birikénél lesz. . . íme tehát ez mind a jogászbál eredménye volt! Birike, megbocsátható leánykori könnyelműségből, megengedte Szeley- nek. hogy minden reggel Írásban mondhasson neki: „jó reggelt;“ ha pedig a „jó reggel“ mellé még nehány szó siklott ki az Andor pennájából, ki tehetett róla? . . . Birike legalább nem; de nem is akart róla tenni! Ámde egészen más volt itt a bökkenő! Birike folytatta ama bál utáni reggel óta megfigyeléseit Czili nénire vonatkozólag, s azt találta, hogy Czili néni egészen kivetkőzött azóta saját „én“-jéből. . . Folytonos jó kedve, mely eddig némi kedves derűt öntött arczára, eltűnt, s helyét olyan sajátszerű epedés, ábrándos borongás foglalá el, (pedig oly roszúl áll éz a néninek! gondolá Birike). A szivarozásról és burnótozásról, melyeket addig (az utóbbit csak titokban) oly szorgalommal gyakorolt; lemondott; hangját meglágyitá, beszéde halk, epedő, az „s“-et úgy egy kissé „sz“-nek ejti, ruhája mindig világos szinű, hajában és keblén mindig virágbimbót visel (már majd mind elpusztitá a Birike virágait!) . . . Szóval, szóval Czili Néni keblében nagy viharok dúlhatnak! . . . gondolá Birike, de erről senkinek sem szólt, Réghy Bélát kivéve, ki szintén Czili kisasszonynál lakott, s Birikével gyermekkora óta, meghitt, bizalmas lábon állt. Béla tapasztalt világfi s emberismerő volt, s megígérte Birikének, hogy utána jár e változás okának, s ha megtudja, majd elmondja Birikének is. . . Szeley Andor a jogászbál után — mint elnök — többször fordult meg a lady patronesse-nél, Czili k. a. salonjá- ban, hivatalosan: az eredményt, a jövedelmet, kiadást, stb. összeszámitani; s más, Isten tudja, mily okot adva látogatásainak. . . Ha jött, persze Czili k. a. rögtön a salonba vezette, hol aztán Birikével. Bélával elcsevegték az időt. Kezdetben minden jól ment, de később Andor észrevette, hogy feltűnők kezdenek lenni az ő hivatalos látogatásai, s hogy minden félreértést kikerüljön, egyszerűen engedélyt kért Czili kisasz- szonytól, hogy mintán a hivatalos ügyek elintézvék, ezután is tehesse tiszteletét. . . Czili k. a. Isten tudja miért elpirúlt, zavarba jött, s csak ennyit volt képes finomított lágy hangon elsohajtani: — Oh kérem! . . Adott is erre Andor valamit: fel sem tűnt neki. Béla azonban, ki tanúja volt e jelenetnek, sejtette, hányat ütött az óra, s megkétszerezé megfigyeléseit. . . Egy téli délelőtt Béla unalomból iratai közt, lapozgatott, s egy váltó akadt kezébe, melyet még a nyáron irt alá, s melyet Szeley Andor, s még egy barátja „zsiriroztak.“ Talán 300 forintról szólt, s már egy hónapja lejárt, — Fene becsületes zsidó ez a Klein, még most sem jött érte! . . szólt Béla, s mit volt mit tennie, magához vette a váltót, s bement vele Czili kisasszonyhoz.
