Eger - hetilap, 1883
1883-07-19 / 29. szám
285 Parádi levél. — Julius 14. — T. Szerkesztő ur! Ha ábrándozni akarnék, akkor azt imám, hogy a parádi fürdő sétányának árnyas fái alatt, zöld fúvön heverve, a kis pataknak kőről kőre csörgedezése mellett irónnal vetettem papírra e sorokat. Egyik barátom azt állitá, hogy a szép szemek csillogása mellett is tudna parádi levelet Írni. Megvallom, én nem. Az udvarias és figyelmes fürdőispán Menyhárt Zsiga ur volt oly szives, hogy hűvös szobát juttatott számomra, s mikor a fürdő nővendégei pihentek, akkor gondoltam rá magam, hogy megyénk ez egyetlen fürdő helyéről megemlékszem az Eger lap hasábjain. Ez évben úgy sem olvastam még e szép fürdőről semmit sem. A fürdőkről különböző fogalmaik vannak az embereknek! hát még milyen igényekkel és követelésekkel lépnek föl! Mit gondol, t. szerkesztő ur 1 milyen képet nyújtana -Párád, ha excellen- cziás birtokosa, minden egyes vendégének kívánsága és felfogása szerint eszközöltetné az átalakításokat? Láttam Európa leghíresebb fürdőit, s mondhatom, hogy Párád is csinos fürdő. Hogy pedig szebb és szebb lesz. azt már abból is következtetem, mert pár év óta is ugyancsak meglátszik rajta a tulajdonos bőkezű figyelme. Azon mégis csodálkozom, hogy az eddig ott megfordult fürdővendégek számának csak egy harmadát teszik a megyebeliek. Egerből meg épen kevesen látogatják.*) Pedig hát akár Egertől, akár Kaáltól, igen jó útja van. Onnan bérkocsik, innen a gróf fogatai szállítják a vendégeket. Sokba nem kerül. A Párádon való tartózkodás nem drága. A kényelmesen berendezett tiszta szobák oicsók; a közebéd hasonlóképen (1 ft 20) s bátran merem mondani: jobban nem étkezik az ember Magyarország egyik fürdőjében sem. Ez az Egerlandné érdeme. Pedig bár itt is nők ülnek az asztalfőn, inyenczebbek a férfiaknál, ebéd után még sem kell azt kérdeznünk Chapellel: ,,Ha kimegyünk hol ebédelünk ?•“ — A vendéglős bora nem rossz, hanem mégsem képes a gondot megtörni, mindent feledtetni és még az ellenséget is megölelteim. Egy idő-óta a vendégszobák mindig el vannak foglalva. Különben csak pár sort kell a fent említett urnák Írni, ő teremt hajlékot. Dicsérendő rend, hogy a távozó vendéget nem zaklatja a szolgaszemélyzet. A szellemi munkában elfáradt egri alig szerezhet kedvesebb szórakozást, mint ha társaságban Párádra rándul s pár napot gond nélkül eltölt. Van-e sok szép nő ? kérdezheti t. szerkesztő ur. Tessék elhinni: van. Csakhogy sok elrejti magát. Talán alszanak, óhajtván: „Jöjj üdítő álom a béke pálmájával s a feledés kelyhével,“ vagy álmodnak, tudván azt, hogy az álom az élet mindennapiassága elleni vért, a képzelő tehetség üdülése stb. De ott feledik hogy „songes — mensonges (álmok csalódások.) A jobb czigányzene talán többet csalogatna ki a sétányra. Azt mondják, hogy a nőknek két uralkodó szenvedélyök van: a szerelem és a hiúság. Az elsőről nem szólok; hanem a másodikra vonatkozólag csak annyit mondhatok, hogy szerencsére itt, a hiúságot nem igen mutogatják. Szép, Ízléses, egyszerű öltözékeket láthatni, de nem fényűzést. Már ez magában véve is nagy erény. Párádnak az úgynevezett cseviczénél levő fürdője megszűnt. Ott most a Károlyiak nagy fénynyel épült s berendezés alatt levő várkastélya diszlik. Környékét hangya szorgalommal parkírozzák. A várkast élj7 belseje nem tekinthető meg. Az illemtanról fogalommal sem biró német házmester mint egy dühös cerberus őrzi, hogy földi halandó a belsejébe ne léphessen Mondják hogy szigorú parancsa van, nem ugyan arra, hogy goromba legyen, hanem hogy addig senkit se bocsásson be, mig teljesen fölszerelve nem lesz. Akkor aztán minden héten egy napon megtekinthető lesz. Én ugyan belophattam magam egy pár szobába, melyekről Írni még korán volna. Végül mint biztosat Írhatom, hogy a parádi Anna-bál julius . 28-án fog megtartatni. A vendégek szép számából következtethető, hogy sikerülni fog. L. i) Föoka ennek az, hogy a fürdőtulajdonos ur az omnibusz-közlekedést Eger és Párád közt megszüntette. 8z. Páristól — Samarkandig. (A legújabb utazási műről.) — A Világhírű utazások uj folyama. — Budapesten Révai testvérek kiadása. — Az elméleti tudományok századában mindent meglehet már könyvből tanúlni. Nincs a gyakorlati életnek oly foglalkozása vagy mestersége, melynek mi módon és miként leendő üzéséről félreismert geniek útmutatást ne Írtak volna. Vadászni, halászni, korcsolyázni, talán még házasodni is könyvből tanúihatunk, miért ne tanúihatnánk azt is, hogy miként kell utaznunk ! Pedig én ezt nagy művészetnek tartom. Ennél nagyobbnak csak az otthonmaradás művészetét. Mert hát szellemileg kevés oly fejlett ember van, kik könyveikből nemcsak a tudományt, de a tudást is merítik; a tapasztalat ellenben gyakorlatilag, — ha kell, virgácscsal tanít. A midőn mindenki utazásról, vándorlásról beszél — a midőn a könyvek és hírlapok mindig csak Itália szépségét, a hideg észak, a forró délvidék csodáit, pompáját magasztalják. — a midőn a szöveg holt betűjét megeleveníti a hű kép, elénk varázsolja az ott megörökített tájat minden gyönyörével; ha szomszédaink mind cserbe hagynak, az egyik hajón jobbra, a másik vasúton balra siet el tőlünk, magunkra hagy háznépünk, legközelebbi emberünk is, — és a vándorlás, utazás kellemeit talán már magunk is ismerjük; — ha felébred bennünk a vágy, érezzük a levegőváltoztatás szükségét, szemünk új képeket szeretne látni, valami belső ösztön más emberek, más életmódok felé vonz; — de meg ha a „bontón“ is megkívánja, hogy évenkint legalább egyszer ott hagyjuk az otthont, egy is. más is ellenállhatatlanúl hat be reánk, — bizon, bizon, igen nehéz dolog a honmaradás. Nehéz, ha otthon kell maradnunk, de még nehezebb, ha volna még egy hely, hová a megszokott körből, megunt falak közül menekülni lehetne. Roppant erőfeszítésbe kerül ilyenkor az otthonmaradás. El kell mennünk, valami bűvös hatalom vonz. Ha idealisták vagyunk, már előre kifestjük képzeletünkben mindazt a gyönyört és boldogságot, a mit az úton fogunk élvezni; no persze, ilyenkor nem lehet a vágynak ellentállni. Ha higgadtan gondolkozunk és már némi tapasztalatunk is van e téren, akkor tudjuk ugyan, hogy az utazás terhei, a rendes és véletlen akadályok, nehézségek sokat lerontanak az élvek tisztaságából és a valóság távolról sem oly szép, mint a milyennek azt a képzelet, az ábránd festette, — de azért mégis utazunk; szórakoznunk kell, pedig talán soha nem is gyűjtöttünk. Az utazás kellemetlenségei, esélyei, annál kedvesebbé teszik majd az otthont, a nyugalmas életet. Ha beköszönt a tél és a meleg kályhát legszívesebben öleljük keblünkre, hadd legyen akkor valami, a mi a nagy világra, a végtelen tengerre, a hófedte hegyekre, a pázsitra, virágra emlékeztet, Otthonunk kedvéért utaztunk. A ki teheti, utazzék. De nem mindenki teheti, legalább nem olyankor, midőn kedve lenne ahoz — ezek tanúlják meg az otthonmaradás művészetét, maradjanak otthon szívesen, örömest és a családi élet, a háziasság nemes élvezetét ne zavarja meg az utazásra való folytonos gondolás, a haszontalan ábrándozás, mely megrontja a lelket, elöli a szellemet. Csak igen kevés szerénység lenne minden emberben és be tudnánk érni a kevéssel is, sokkal könnyebben boldogulnánk; sokkal megelége dett ebbek lennénk. Persze, a kinek otthona nincs, annak hiába fest jük a házi élet varázsát, gyönyöreit. A ki pedig csak azért utazik, hogy találjon valamit, a mivel azt a benső űrt kitöltheti, mit folyton érez', a minek nyomasztó hatásától sohasem szabadúlhat, — a ki csak azért utazik, hogy a szórakozások közepette lelke elveszítse rugékonysá- gát, szelleme élénkségét, — azt bizon akkor se irigyeljük, ha naponta annyit költhet is, mint a miből egy szegény hivatalnok egész éven át élhet. A ki nem utazhatik. maradjon otthon. Nézze meg az őt környező világot közelből, közvetlenül. Még az a parányi világ is, melyen születtünk, éltünk, növekedtünk, sokkal nagyobb, mintsem teljesen megérthetnénk; ölj7 nagy, hogy lelkünk, szivünk minden, képességének, tehetségének elég munkát ad — csak meggyőzzük azt. Az a gyorsvonat, mely mellettünk elrobog, mely után talán fájó szívvel, irigykedve, sajogva nézünk, sebesen halad, messzire elmegy, elérhet a világon talán mindent, de nem ér el egyet: a bizalmas otthont. Az utas kénytelen visszatérni, ha azt újra fellelni akarja, — visszatér, mintha tévedését látta volna be. Ez is *
