Eger - hetilap, 1883

1883-01-11 / 2. szám

erőt adott, melylyel aztán '/29 óra után mindeuik keresni ment a bájos jónapot. y. s. — Tánczpróba. Flamm Dezső tánczmester f. hó 7-én tartot­ta meg a kis próbabált tanítványaival a „Gólya“ szálloda nagy­termében. — Igen szép számmal vettek részt az estélyen s a szü­lőkkel mindenki örömét és teljes megelégedését fejezi ki az elért, s ez alkalommal különösen igen szép sikerben bemutatott ered­mény felett. — Az eredmény bemutatásánál a főérdem Flamm Dezső tánczmester urat illeti ugyan, de a tanítványokat sem le­het dicséret nélkül hagyni, hogy magukat a táncz minden nemé­ben oly serényen iparkodtak kiképezni. — Tűz. F. hó 10-én reggel V28 órakor a makiári hostyán az újsoron egy izraelita fuvaros zsuppos istálója kigyuladt és leégett. —• A hevesmegyei nöegylet árvaháza javára a karácsonyi ün­nepek alkalmából következő kegyes adományok folytak be, melyekért a nemeskeblű adakozók fogadják a nőegylet tiszteletteljes kö­szönetét : Nánásy Mihályné 2 frt, Chalaupek Domonkosné 50 kr, Katinszky Gyula 1 frt, Luga László 1 frt, Vincze Alajos 1 frt, Köllner Lőrinczné 1 frt, Hartl Lujza 1 frt, Kolossyné 50 kr, Krausz La- josné 50 kr, Simonyi Károly 50 kr, Tóth Sándor 20 kr, Bauer Eleonora 20 kr. Babies János kanonok 4 frt, Fekete Károlyné 50 kr, Eliássyné 50 kr, Landesmanné 30 kr, Szokolay Lajosné 25 kr, Hegedűsné 50 kr, Gyulay Pálné 1 frt, Dedinszky Dániel 1 frt, Szolcsányi Gyuláné l frt, dr. Kösztler 50 kr, özv. Galambos Li- pótné 1 frt, Kaucz Antalné 15 kr, Gulyás Gáborné 50 kr, Braun Károlyné 40 kr, N. N. 50 kr, Gáspárdy Gézáné 50 kr, Székyné 50 kr, Petra vich' Bertalanná 50 kr, Martonffyné 20 kr, Wolf Ká­rolyné 50 kr, D. R. 10 kr, Turján Ferenczné 1 frt, özv. Ebnet Alajosné 50 kr, Schwarz Hermanné 50 kr, Kohn Jakabné 20 kr, Polereczky 20 kr, Herzfeld és Bauer 30 kr, Simáczius Andor 20 kr, Reiner Mór 20 kr, Sztupka János 20 kr, Palátsik V.-né 40 kr, Palatsik Juli 40 kr, Fogéi Ágostonná 50 kr, Eisenmayerné 30 kr, Kánitz Sugár Róza 50 kr, Barchetti Adolfné 50 kr, Sebes- tény István 20 kr, Pollákné 20 kr, Braun József 20 kr, Sir La­josné 5 font rizs, Fischer Lajos 30 kr, N. N. 10 kr, Simáczius Gusztávné 1 frt, Mózer Antalné 50 kr, N. N. 10 kr, Javornyik Ignácz 1 frt, Böbék János 20 kr, Galambos Fülöpné 1 frt, Pajer Jánosné 1 frt, Kronberger Mihályné 50 kr. Steiger Sándor 20 kr, N. N. 20 kr, Sonnensheinné20kr,Wolf Jánosné 50 kr, Muszenics- né 50 kr, Koncz László 10 kr, Vrabélyiné 20 kr, Répássy László- né 40 kr, Skopecz 50 kr, Vavrik Béláné 1 frt, Fischer Sománé 1 frt, Gebhardt Fanny 50 kr, Cservenitz Mihályné 50 kr, Burián Jánosné 20 kr, Eötvös Józsefné 50 kr, Kovács Mihályné 50 kr. Póts Antalné 50 kr, Horváthné 30 kr, N. N. 10 kr, Nánásy Ma­riska 30 kr, N. N. 20 kr, Szuhányi Jánosné 1 frt, özv. Pók a Józsefné 1 frt, N. N. 20 kr, N. N. 10 kr, Okolicsányi Józsefné 1 frt, Kosa Györgyné 40 kr, Konn Sománé 50 kr, Gótli Szalay Róza 40 kr, N. N. 20 kr, Megóné 40 kr, N. N. 20 kr. Fogelné 30 kr, fiirné 20 kr, Kozák 10 kr, Szontaghné l frt, Markasoly 20 kr. Bóta Szilárd 50 kr, N. N. 10 kr, Matékovitsné 40 kr, Steiner 20 kr, Mészáros Istvánná 50 kr, Plank Irén 20 kr, özv. Schwarzné 20 kr, Kozák Ferencz 20 kr. Bugyi Pálné 30 kr, N. N. 20 kr. Buzáth Lajosné 1 frt, Ringelhann Imréné l frt, Sajósy Alajosné 50 kr, Dálnoky Jánosné 1 frt, N. N. 1 frt, P. M. 20 kr. Samas- sa Jánosné 2 frt, Weisz Cornélia 50 kr, özv. Fehérpataky Gás- párné 20 kr, özv. Mossóczy Jánosné 40 kr, F. M. 10 kr, dr. Kiss István 1 frt, N. N. 30 kr, N. N. 10 kr, N. N. 10 kr, Zsendovits 1 frt, Simkovits Imréné 1 frt, Ludányi 2 frt, N. N. 1 frt. Szele Gábor 2 frt, Párkányi 2 frt, N. N. 20 kr, N. N. 10 kr, Fekete Ernyei Marianna 1 frt, Turcsányiné 20 kr, Porubszky Istvánná 2 frt, Axmann Endréné 40 kr. Begovcsevich Róbert l frt. Rosen­berg Miksáné 40 kr, N. N. 10 kr, N. N. 10 kr, özv. Csoór Gás- párné 20 kr, Székefy Török Tirza 50 kr, N. N. 10 kr, B. A. 20 kr, H. P. 10 kr, F. A. 30 kr, L. A. 10 kr, Toronyi Amália 50 kr, Sir Antal 50 kr, Kobza Lajosné 1 frt. — Nánásy Csemyus Amália, egyleti elnöknő. — Schlauch püspök a kath. egyházi jogokról. Egy érdekes füzet jelent meg, mely több tekintetben fog feltűnést kelteni. Ez Schlauch szatmári püspöknek, mint a Szent-László-Társulat elnö­kének megnyitó beszéde, melyet a m. évi okt. 5-én tartott egy­leti közgyűlésen olvasott fel s most egy polemikus előszó kisére- tében külön lenyomatban adott ki. A tudós püspök első sorban védekezik ama félreértés ellen, mintha ő elnöki megnyitó beszédé­ben az államtól elszakadás, a kultúrharc s a más felekezetek el­leni türelmetlenség tanait hirdette volna. Ismételve hangsúlyozza, hogy a beszéd defenzív jellemmel birt, mert a megtámadott fél a katholikus egyház. E védelem szükségét bizonyítja az országszerte ébredő katholikus öntudat s az a törekvés, hogy az egyházi al kotmány sérelme nélkül az egyházi és világi elemek a közös vé delemre egyesüljenek. Ily kísérlet már 1870-ben történt s azóta ismételten hivatkoznak többen az autonom egyházak sikereire, sürgetve a kath. egyháznak hasonló autonom alapon újjászervezését. Az önkormányzat e hiányát mások arra magyarázták, hogy a kath. egyháznak a közoktatás terén jogai nincsenek s tagadták azt is, hogy az államtól közvetlenül nem függő episzkopatus és egyház kezében az iskolák kormánya bármily garanciákat nyújthasson az államnak. A szatmári püspök ily felfogások és áramlatok közepette tartá szükségesnek elnöki megnyitójában a kath. egyház szerve­zetét ismertetni s utalni a jogtörténeti fejleményekre, melyek Ma­gyarországon ez egyház nyolezszázados jogaira vallanak. Czelja tehát jóakaratú tájékoztatás volt: mert méltán attól tartott, hogy az egyház és állam közt erővel ellentéteket feltüntetni igyekvő elemeknek sikerülni fog oly rendszabályok helyeslésére bírni a közvéleményt, melyek „logikai következetességgel oda vezettek volna, a mitől minden becsületes katholikus irtózik — a kultur- harezra.“ Hangsúlyozza a püspök, hogy a kath. és prot. egyházak alkotmánya egymáshoz nem hasonlíthatók s egymás mintájára nem reformálhatok, mert ellentétesek s kitúrják egymást. Azért indo­koltnak látja, ha valaki ily veszélyes áramlatra idején figyelmez­tet. A középtanodai oktatásról szóló javaslat előkészítő tárgyalása­kor érte el tetőfokát a jogos aggodalom, hogy az országgyűlés ez incidens alkalmából oly határozatot fog hozni, mely a tanul­mányi alap még eldöntetlen jogi természete kimondásának preju- dikálhat. Az iskolák javítása, a tanczél kitűzése iránt lehet az ál­lam nevében intézkedni s a kath. egyház az állam méltányos igényeinek az oktatási téren mindig készséggel enged: de mindez megtörténhet a tulajdonjog érintése nélkül. Kulturharczot Magyar- országon senki sem akar. A püspöki kar kész a kormánynyal egyetértve megoldani a politikai vagy társadalmi szükség által felvetett kérdéseket, de azért ne kívánja senki az egyház sark­elveinek, melyek se az állammal, se a társadalommal, se a mű­veltséggel nem ellenkeznek — továbbá a századokon át birt is­koláknak s a százados igényű alapítványoknak megtagadását.“ — Kinevezés. Korponay István alsó-tarnajárási szolga- biró a nagyméltóságú m. kir. igazságügyminiszter által járásá­ban kisebb polgári bíróvá neveztetett ki. Minek folytán a közigazgatási bizottság előtt í. hó 8-án tette le a hivatalos esküt. — Az egri járásbíróság 1882 évi ügyforgalma, — Beérkezett: 6457 polgári, ebből; 863 sommásper, 210 örökösödési és 271 új folyó ügy; — 3465 fenyitő ügy, a m. évről hátrálék volt: 356 — összesen 10278 ; — 671 kisebb polgári és 549 elnöki ügy. — Elintéztetett az összes kisebb polgári és elnöki ügyeken kívül: 6477 polgári, 3221 fenyitő ügy — összesen 9698. — Hátrálék maradt : 22 polgári, 558 fenyitő — összesen 580. — Tekintve a kevés munkaerőt és a nagy ügyforgalmat, csakis a fáradhat- lan. derék, munkás járásbirónk és aljárásbiróink tulfeszitett szor- galmoknak köszönhető, hogy ily szép eredmény van az igazság­szolgáltatás e téren kimutatva. — Rendőri hir. Nagy József szomolyai illetőségű cseléd a napokban Nádi Mór egri lakosnak bélyegzőket árusítván el, kitűnt, hogy az több tárgyakkal együtt f. hó 3-án reggelre Ád- ler Mórtól lopatott el, miért is Nagy József, bár a lopást tagadja, letartóztatott s a törvényszékhez kis értetett. — Kovács Ká- r o 1 y leleszi illetőségű földmives, két é vvel előbb csendlegény pedig a vásárban szürlopáson kapatván, elfogatott s miután ellene több lopás is jelentetett be, szintén a törvényszéknek adatott át. — Szökés. F. hó 3-án éjjel az itt állomásozó 25-ik ezred I. zászlóaljának 1-ső századából Gulyás János közlegény állító­lag mivel szakaszvezetője vele méltatlanul bánt, megszökött. Sza­badságát azonban nem sokáig élvezte, mert reggel Pinta János és Bognár Ferencz pétervásári csendőrök által, kik Egerbe ra­bot, kisértek a bátri erdőben, midőn egy mellék utón akart tovább menni, megállitatott, s miután magát igazolni nem tudta, a kato­nai parancsnoksághoz bekisértetett. — Al-csendörök. Folyó hó 2-án éjjel Ör. Balázs János, ifj. Ba­lázs János és Harnócz István dohánycsempészek midőn terhükkel Makiáron átvonulni akartak, három egyén által — kik magukat csen­dőröknek adták ki — lettek utjokban feltartóztatva, kik is őket követésre kényszeritették. — Útközben egyik ál-csendőr csupa szánakozásból 2 irtot kért tőlük azon feltét mellett, ha ezt megfi­zetik. szabadon bocsáttatnak. — De miután a három csempésznek csak 53 krja volt, mit azonban hihetőleg az ál-csendőrök nem hit­tek, az utat tovább folytatták, mig végre az egyházhoz értek. Itt az egyik ál-csendőr a kerítésen átveté magát s az ajtót belülről kinyitotta, a másik kettő pedig azon a csempészeket lökdöste be.

Next

/
Thumbnails
Contents