Eger - hetilap, 1882

1882-02-09 / 6. szám

58 hogy a társulat az idén is rendezzen tavaszi kiállítást. A választ­mány e tárgyban akként határozott, hogy a szokásos tavaszi kiállí­tás helyett, rendez egy nagyobbszabású müárucsarnokot, melyben csupán kiválóbb hazai művészek müvei lesznek kiállithatók, és az a közönség által kisebb beléptidij mellett lesz megtekinthető. To­vábbá a lefolyt 1881-ik év lezárt számadásait terjesztette elő az igazgatóság, melyből fölemlitésre méltó, hogy az előirányzott költ­ségből 300 forintot megtakarítottak. Végül bejelentetett, hogy báró Prónai Róza asszony 200 írttal a képzőművészeti társulat alapitói közé lépett és hogy jelenleg a társulatnak 1647 rendes tagja van. — A „Harmonia“ zenészeti közlöny, melyet múltkor a kö­zönség figyelmébe ajánlottunk, erélyes czikket közöl a szellemi tu­lajdon védelmére az utánnyomás ellen. — Az elemi csapások és károk elleni biztosítás ügyében s ezzel kapcsolatban a hazai biztositó társulatok érdekében, egy lapban a következő tanulságos felszólalást olvassuk: „Hogy a külföldi pénzpiacz minő hatással bir reánk, azt e pillanatban — a párisi Krach után — látjuk. Kétségtelen, hogy azon intézetek, melyek külföldi tökén sarkallanak, nálunk oly erős gyökeret nem hajthatnak, hogy a külföldi pénzes világnak a mai­hoz hasonló rázkódtatása által alapjaikban meg ne ingattatnának. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legelső rázkódás azon körökben, melyek az ily — külföldi tökén sarkaló — intézetet alapították, azt romjai alá temeti s ezzel együtt mindazok érdekét, kik ezen külföldi csemeték nagyhangú hirdetései folytán a hazai terméket mellőzik és védelmüket ama kétséges vállalatokra bízzák. Gazdáink biztosításaik eszközlésénél feledik, hogy a legolcsóbb — ha nem biztos — a legdrágább. Ha a jelenlegihez hasonló válság e kár- tyaszerü intézeteket akkor fogja elsöpörni, midőn a gazdaközönség elemi kárbiztositásának ivadja bekövetkezik s a befizetett biztosí­tási dij odavész: akkor, de fájdalom már későn, be fogjuk látni, hogy nem okszerű eljárás, problematikus alapú intézetek kedvéért mellőzni hazai alkotásainkat s ezek között különösen az első magyar általános biztositó társulatot. — a mely önereje és saját üzletéből oly .óriási vagyonnal rendelkezik s oly lelkiismeretesen vezettetik, hogy azt sem elemi károk nagysága, sem pedig pénzpiaczi válság meg nem ingathatja; mely előnyökhöz járul még az, hogy ezen intézet részvényei külföldi emberek keze­iben nincsenek s e szerint tözsdemüveleteik ezek értékére befolyás­sal alig bírhatnak.“ — King-Fu titka. Már több mint két hónapja, hogy King-Fu általános bámulatot kelt Bécsben; a napokban, mint említettük a királyi család előtt is bemutatta tulajdonosa a bámult automatot. A rejtélyes viasz-figura titkát azonban végre mégis felfedezték! az egész dolognak egyszerű nyitja van, s az abban áll, hogy King-Fuban, mely 20 hüvelyk magas, a tulajdonos kis unokaöcscse igen ügye­sen el van rejtve; a fiatal fiú a figura belsejében papirosra írja a feleleteket, melyeket az automata kerékmü segélyével a kérdezőknek átnyújt. A szegény fiú nagy kínokat áll ki szűk börtönében s ki­fejlődésében is akadályozva van. — A Stöckl-féle bölcsészeti füzetek érdekében. 1.) A jövő hónap­ban a bölcsészet tankönyve kiadása Isten segítségével a 19. füzet­tel be lesz fejezve. Nehogy a mü kiadása eddigi előfizetőim vá­rakozását nagy mértékben igénybe vegye, a szerzővel történt sze­mélyes érintkezésem eredményeként mély tisztelettel tudatom a t. olvasóközönséggel, hogy a „Bölcsészet Története“ helyett a bölcsészet tankönyvéhez szorosabban tartozó két mellékletet: a valiásbölcsészetet és a szónoklattau kézikönyvét fogom ki­adni. E két mü 6—7 füzetben a jelen tanév végén be fog fejez­tetni, és igy az első kiadás 25 füzettel be lesz fejezve. 2.) A „Val­lás-bölcsészet“ kézikönyve és „Eszthetikus rhetorika“ külön egé­szet is képezvén; ezekre külön előfizetést is hirdetek. És pedig a „Vallás-bölcsészet“ kézikönyve ára 1 frt 80 krajczár vagy megfe­lelő sz. intendő; az „Eszthetika s rhetorika“ ára 1 frt 50 kr. vagy sz. intendók elvállalása. A két melléklet együttes ára 3 frt, vagy megfelelő sz. intentiók. Dr. Zafféry Károly. — „Lombfürészeti szakközlöny“ czim alatt uj lap indult meg Tatán folyó év január 1-én ifj. Maller Sándor szerkesztésében. A lap a faipar ágainak s ezek között az annyira kedvelt lombfüré- szelésnek meghonosítására, illetőleg terjesztésére fog törekedni, s minden egyes számhoz 4 iv munkaminta-lap lesz csatolva a kezdők és haladók számára. A bavonkint megjelenő lap ára egész évre 3 frt. negyed évi előfizetés is elfogadtatik, mely a kiadó-hiva talba Tatába (Komárom m.) küldendő. — Táborszky és Parsch zeuemükereskedésében megjelent: „Jászemlék;“ csárdások czigányos modorban. Zongorára átirta Hal- may Kázmér. Ara egy forint. — Uj vasút-engedély. A hivatalos lap közli azon engedély- okmányt, mely a közlekedési miniszter által királyi elhatározás I alapján a köszegh-szorubathelyi helyi érdekű vasút építésére és üz­letére kiadatott. Ez okmány szerint szabad királyi Kőszeg városa, Zarka Sándor és Szajbely Gyula, mint az érdekeltség képviselő jo got nyernek egy Szombathelytől, kapcsolattal a m. nyugoti s illetve a szab. cs. kir. déli vasutak szombathelyi állomásától kiinduló és Német-Gencs, Lukácsháza érintésével Kőszegig vezetendő mozdony- vasút építésére és üzletére. — Az olasz népoktatási állapotok. Az iskolalátogatás kötele­zett s 6 évre terjed. Az iskolákat fentartja s vezeti a nép, a uor- mány azonban kijelöli a feldolgozandó tananyagot, módszert s óra­számot. Vannak alsó és felső népiskolák, mint hajdan nálunk is: elemi és főelemi iskolák. A tanitó-képzés kizárólag az állam ke­zében van. A tanítókat választja a község, de a kormány a vá­lasztásokat a kerületi iskolatanács által belybenhagyatja. A tanító­kat a község minden évben újra megválasztja s elbocsáthatja ; csak ha a megválasztott érvényes oklevéllel bir s kötelességeit híven teljesíti, akkor újbóli választása után 5 évig maradhat hivatalban ; ha 3-szor is megválasztják, akkor alkalmazása 6 évre szól. (N.) — A „Harmonia“ társulat kiadásában megjelent Schauer Fe rencz nagy tetszésben részesült „Atala“ czimü dalművéből a „Tün­dér Keringő“; kapható minden könyv- és zenemükereskedésben. Ára 1. frt. — Táborszky és Parsch budapesti zenemükereskedöknél meg­jelent: „Viszontlátás“ 10-ik magyar induló. Zongorára szerzé ifj. Fahrbach Fülöp. Ára 60 kr. — Gabnapiaczunk. A búza üzlete szilárdabbá vált, melynek következtében a forgalom is élénkebb képet mutat. Tisztabuza 10.80 —11.60. Rozs és kétszeres 7.80—8.40. Árpa 6.50—7.50. Ku- koricza 5.80—6.20. Zab 6.80—7,20. Felelős szerkesztő: IDr. IstTrán.. Langer Norbert és fiai vászongyárosok főraktára Sternberg, Oskau, D.-Libau. Van szerencsém a n. é. közönség tudomására hozni, miszerint üzletemet vászon, chiffon, asztal és fehérnemű árúkkal szereltem föl, melyeket szerencsés valék, mint bizományi raktárt megkapni. Szerződésem alapján kötelezettségem van a fent nevezett gyárosokkal, azok gyártmányait, az általuk meg­határozott gyári árban árúlni, minélfogva 15 sőt 20°/o-kal jutányosabb ár mellett adhatom el. Ázonkivül bátorkodom a különben jó hírnek örvendő dúsan felszerelt norinbergi, diszmű, rövidáru, női- és férfi-divatczikkekből álló raktáramat becses figyelmébe ajánlani. Kiváló tisztelettel G-ariup Péter. \ Cl ¥ s C $ p i >*¥ 3 *­2? p- v ¥ GO) í* Postai megrendelések pontosan eszközöltetnek Kiadótulajdonos az egri érsek-lyeeumi nyomda. Eger, 1882. Nyomatott az egri érsek-lyeeumi nyomdában. Lapunk mai számához negyed iv melléklet van csatolva.

Next

/
Thumbnails
Contents