Eger - hetilap, 1882

1882-11-30 / 48. szám

458

gyarországon s a magyar parlamentben, a ki magas állásánál és kötelességénél fogva első sorban lett volna hivatva az igazságügyi hatáskör csorbítása ellenében a kabinetben és itt a parlamentben felszólalni.

Szilágyi Dezső nem fogadhatja el a hivatkozást Wenckheim Béla b. rendeletére, mert az egyszerűen a sajtótörvény 45. § alapján az erkölcstelen nyomtatványokkal való házalást tiltotta el. De a jul. 1-jén kiadott rendelet elkoboztatni rendelte a kérdéses nyomtatványokat a nyomdában, könyvárusoknál és mindenütt. (Közbeszólások a szélső baloldalon : A postán!)

Az Angliára való hivatkozás sem áll. Ott csak két hatóság rendelheti el az erkölcstelen nyomtatványok zár alá vételét: a fővárosban a „Police Magistrate“, a vidéken“ két békebiró. De mind a két hatóság bírói közeg. „A Police Magistrate“ kinevezett, el- mozdithatatlan rendőr-birákból áll, kik bírnak a bírói függetlenség minden garanciáival. A béke bírák pedig szintén fölesküdött birák, a kik bűnügyekben bírói hatóságot gyakorolnak.

Szóló tehát nem fogadhatja el a kérvényi bizottság véleményét, hanem ajánlja Hodossy Imre határozati javaslatának elfogadását.

Elnök ezután a vitát berekesztettnek nyilvánítja, miután szólásra többen fóljegyezve nincsenek. A végszó megilleti még Ber- zeviczy előadót, Polonyit, mint a különvélemény benyújtóját és Hodossyt, mint a határozati javaslat előterjesztőjét.

A zárbeszédek előterjesztése és a szavazás a következő ülésben fog megtörténni.

A hevesmegyei kérvény tárgyalása hétfőn véget ért. Berze- viczy Albert előadó, Polónyi Géza, mint a különvélemény előterjesztője, és Hódossy Imre, mint a határozati javaslat benyújtójának, zárbeszédei, valamint Hegedűs Sándor személyes megjegyzése után következett a névszerinti szavazás, melynél a kérvényi bizottság véleménye 157 szavazattal 102 ellenében elfogadtatott. Az elnök és a horvát képviselők nem szavaztak. A szavazás eredményének kihirdetése után Tisza miniszterelnök a terembe lépvén, a jobboldal zajosan éljenzett, mig a szélső baloldalon pisszegés volt hallható.

Végül Pauler Tivadar igazságügyminiszter válaszolt Mezey Ernőnek a tisza-eszlári ügyben hozzá intézett interpellációjára: kimutatva, hogy a bíróságok s az ügyészség jogkörébe tartozik az ügy. A választ a ház átalános helyesléssel, a szélső baloldal több helyen tüntető éljenzéssel fogadta. Mezei Ernő nem volt megelégedve a nyert válasszal, mire Pauler újra szót emelt szavainak rektifikálására. Még Verhovay Gyula is felszólalt személyes ügyben, kijelentvén Mezei beszédének egyik passzusára, hogy ő Bary vizsgálóbíróval semmiféle összeköttetésben nem állt. Erre a ház a miniszter válaszát pártkülönbség nélkül, — Mezei kivételével, — tudomásul vette.

3CZA. Dalok. *)

I.

Miért találkozánk mi'?

Én téli hó vagyok,

Melyen megvillan a fény,

De hát belül fagyott.

Miért ? kérd hogy miért van Hó a mezők felett,

S miért van, hogy alatta Virágok feslenek ?!

II.

Kint járok a szabadba’ —

A kék hegy ormiról Hogy földre néz a hajnal: Megreszket, elpirul.

Ha meg te állsz előmbe,

S megnézem kék szemed:

Te, a hajnal, mosoly gasz,

Én, a föld, reszketek.

III.

A hídról a patakra,

Az elfutó habokba nézek,

Hosszan, soká, merően,

És szédelegve mint a részeg.

Lerajzolódik arczom,

Reá vetődik a habokra;

Majd ismét összerendül . . .

— Te megjelensz büszkén, ragyogva,

Egy büs tapasztalással A homlokom bizony setétebb :

Ez a gyors, változó hab,

Oh! szőke lány, ez a te képed.

IV.

Hervadnak a virágok,

Tombol, sikolt a szél;

Oh! édes, mért mosolygasz Oly meghitten felém ?

Úgyis tudom: szerelmed Színes fény a falon,

Remegve nyúlok érte,

De meg nem foghatom.

Hűséged oly parányi,

Mint tánczos láb-fejed,

A melyért — közbevetve —

Úgy megszerettelek.

S a mely miatt a szívem Úgy haldoklik szegény . . .

— Hervadnak a virágok,

Tombol, sikolt a szél.

V.

Láttam már derekad,

E tiszta, szűz formákba szökkenőt,

És egy hideg, kegyetlen gondolat Forró szivembe nőtt.

E gondolat pokol,

A mely minden kínjával rám szakad:

Ej! szőke kedvesem,

Ha más ölelné karcsú derekad!

VI.

De mért e balga vád,

Ez untató panasz?

Szivedben ifjú élet Zsendül, tenyész, fakad,

És meglehet, nekem Terem gyümölcsököt,

S megenyhül a ború Bohó szivem fölött.

Vagy nem lesz más menekvés,

(Gondolni sem lehetne szebben)

Élválunk csendesen,

S felejtjük egymást mindaketten.

VII.

És álmainkban (bár önkénytelen)

A vádoló múlt újra megjelen.

Ha lopva, halkan, félve lép elénk,

S vérünkbe lopja a bájos reményt:

Bús árnyaink majd összerengenek,

S kivallják azt mit lelkünk rejteget.

De ébredésünk oly reménytelen . . .

— Óh! álom, örök álom, fogd már le a szemem.

Werner Oynla.

*) Mutatvány a. fiatal Szerző „Szeretők könyve“ czimii müvéből.