Eger - hetilap, 1882

1882-11-30 / 48. szám

458 gyarországon s a magyar parlamentben, a ki magas állásánál és kötelességénél fogva első sorban lett volna hivatva az igazságügyi hatáskör csorbítása ellenében a kabinetben és itt a parlamentben felszólalni. Szilágyi Dezső nem fogadhatja el a hivatkozást Wenckheim Béla b. rendeletére, mert az egyszerűen a sajtótörvény 45. § alapján az erkölcstelen nyomtatványokkal való házalást tiltotta el. De a jul. 1-jén kiadott rendelet elkoboztatni rendelte a kérdéses nyomtatványokat a nyomdában, könyvárusoknál és mindenütt. (Közbeszólások a szélső baloldalon : A postán!) Az Angliára való hivatkozás sem áll. Ott csak két hatóság rendelheti el az erkölcstelen nyomtatványok zár alá vételét: a fő­városban a „Police Magistrate“, a vidéken“ két békebiró. De mind a két hatóság bírói közeg. „A Police Magistrate“ kinevezett, el- mozdithatatlan rendőr-birákból áll, kik bírnak a bírói függetlenség minden garanciáival. A béke bírák pedig szintén fölesküdött birák, a kik bűnügyekben bírói hatóságot gyakorolnak. Szóló tehát nem fogadhatja el a kérvényi bizottság vélemé­nyét, hanem ajánlja Hodossy Imre határozati javaslatának el­fogadását. Elnök ezután a vitát berekesztettnek nyilvánítja, miután szó­lásra többen fóljegyezve nincsenek. A végszó megilleti még Ber- zeviczy előadót, Polonyit, mint a különvélemény benyújtóját és Hodossyt, mint a határozati javaslat előterjesztőjét. A zárbeszédek előterjesztése és a szavazás a következő ülés­ben fog megtörténni. A hevesmegyei kérvény tárgyalása hétfőn véget ért. Berze- viczy Albert előadó, Polónyi Géza, mint a különvélemény előter­jesztője, és Hódossy Imre, mint a határozati javaslat benyújtójá­nak, zárbeszédei, valamint Hegedűs Sándor személyes megjegyzése után következett a névszerinti szavazás, melynél a kérvényi bi­zottság véleménye 157 szavazattal 102 ellenében elfogadtatott. Az elnök és a horvát képviselők nem szavaztak. A szavazás eredmé­nyének kihirdetése után Tisza miniszterelnök a terembe lépvén, a jobboldal zajosan éljenzett, mig a szélső baloldalon pisszegés volt hallható. Végül Pauler Tivadar igazságügyminiszter válaszolt Mezey Ernőnek a tisza-eszlári ügyben hozzá intézett interpellációjára: kimutatva, hogy a bíróságok s az ügyészség jogkörébe tartozik az ügy. A választ a ház átalános helyesléssel, a szélső baloldal több helyen tüntető éljenzéssel fogadta. Mezei Ernő nem volt megelégedve a nyert válasszal, mire Pauler újra szót emelt szavainak rektifiká­lására. Még Verhovay Gyula is felszólalt személyes ügyben, kije­lentvén Mezei beszédének egyik passzusára, hogy ő Bary vizsgá­lóbíróval semmiféle összeköttetésben nem állt. Erre a ház a mi­niszter válaszát pártkülönbség nélkül, — Mezei kivételével, — tudomásul vette. 3CZA. Dalok. *) I. Miért találkozánk mi'? Én téli hó vagyok, Melyen megvillan a fény, De hát belül fagyott. Miért ? kérd hogy miért van Hó a mezők felett, S miért van, hogy alatta Virágok feslenek ?! II. Kint járok a szabadba’ — A kék hegy ormiról Hogy földre néz a hajnal: Megreszket, elpirul. Ha meg te állsz előmbe, S megnézem kék szemed: Te, a hajnal, mosoly gasz, Én, a föld, reszketek. III. A hídról a patakra, Az elfutó habokba nézek, Hosszan, soká, merően, És szédelegve mint a részeg. Lerajzolódik arczom, Reá vetődik a habokra; Majd ismét összerendül . . . — Te megjelensz büszkén, ragyogva, Egy büs tapasztalással A homlokom bizony setétebb : Ez a gyors, változó hab, Oh! szőke lány, ez a te képed. IV. Hervadnak a virágok, Tombol, sikolt a szél; Oh! édes, mért mosolygasz Oly meghitten felém ? Úgyis tudom: szerelmed Színes fény a falon, Remegve nyúlok érte, De meg nem foghatom. Hűséged oly parányi, Mint tánczos láb-fejed, A melyért — közbevetve — Úgy megszerettelek. S a mely miatt a szívem Úgy haldoklik szegény . . . — Hervadnak a virágok, Tombol, sikolt a szél. V. Láttam már derekad, E tiszta, szűz formákba szökkenőt, És egy hideg, kegyetlen gondolat Forró szivembe nőtt. E gondolat pokol, A mely minden kínjával rám szakad: Ej! szőke kedvesem, Ha más ölelné karcsú derekad! VI. De mért e balga vád, Ez untató panasz? Szivedben ifjú élet Zsendül, tenyész, fakad, És meglehet, nekem Terem gyümölcsököt, S megenyhül a ború Bohó szivem fölött. Vagy nem lesz más menekvés, (Gondolni sem lehetne szebben) Élválunk csendesen, S felejtjük egymást mindaketten. VII. És álmainkban (bár önkénytelen) A vádoló múlt újra megjelen. Ha lopva, halkan, félve lép elénk, S vérünkbe lopja a bájos reményt: Bús árnyaink majd összerengenek, S kivallják azt mit lelkünk rejteget. De ébredésünk oly reménytelen . . . — Óh! álom, örök álom, fogd már le a szemem. Werner Oynla. *) Mutatvány a. fiatal Szerző „Szeretők könyve“ czimii müvéből.

Next

/
Thumbnails
Contents