Eger - hetilap, 1882
1882-11-02 / 44. szám
422 hatatlan érdemeket szerzett — örök emlékül a napokban rakták be a következő feliratú emlékkövet: „Györgyényi Ignácz egri kanonoknak, az intézet jótevőjének, örök emlékül, az intézet igazgatósága. 1882.“ — Halálozás. Strobl János 48-as honvéd főorvos m. hó 28-án éjjel városunkban elhalálozott. — Temetése 30-án ,d. u. 5 órakor ment végbe, s tétetett a fájdalmas szűzről nevezett sirkertbe örök nyugalomra. — A boldogult, Petravich Bertalan ügyvéd urnák sogora és egyike volt azon ifjaknak, kik a bécsi légiókkal jöttek 48-ban az országba. — A foradalomban több sebet, különösen a piski hídnál Erdélyben, egyet arczán kapott, mely később szeme világára annyira hatott, hogy azt teljesen elveszte. — A jó öreg hazafi már évek során nem látott; e borzasztó állapotában a halál neki könyörületet, — rokonai és tisztelőinek mely bánatot hozott. — Nyugodjék békével. — Az egri polg. lövésztársulat f. é. novemb. 4, 5 és 6-án tartja ez évi zármulatságát, Rendeztetik: I. L i b a 1 ö v é s rendes és Flóbert-féle fegyverekkel: II. Verseny-dijlövészet 30, 20 és 10 frank. — 2 és 1 db. arany, — 4, B, 2 és 1 ft ezüst jutalmakkal. A. lövészet 4-én szombaton délután 2 órakor veendi kezdetét; vasárnap 5-én délelőtt 9 órától tart estig, közben társas ebéd; hétfőn 6-án ismét délután két órától estig. Vasárnap és esetleg hétfőn estveli libalövés is leend. Résztvehetnek és szívesen láttatnak a lövészet-kedvelők, babái- a társulatnak nem részvényes tagjai is. — Személyzeti. Törőcsik Mihály böszörményi lelkész jász- alsószentgyörgyi lelkészszé, Pálífy János jászberényi káplán böszörményi lelkészszé. Tressza István szentgyörgyábrányi lelkész sziráki lelkészszé, Bittó Sebestény sziráki ideigl. administrator szentgyörgyábrányi ideigl. administratorrá neveztettek ki. — Az egri húsfogyasztást szövetkezet a végleges alakulás végett e hó 5-én „d. u. 3 órakor az egri ó-casinó nagytermében közgyűlést, tart. Őszinte rokonszenvvel kisérjük e szövetkezetnek működését s az ennek folytán a hús olcsóbbságára s jobb-voltára gyakorlandó hatását. Ugyanazért felhívjuk e közgyűlésre az érdekeltek figyelmét: oly megjegyzéssel, hogy bizton remélhetik idővel azok csatlakozását is, kik üdvös vállalatokat mindig készek pártolni, habár egyelőre semleges állást foglalnak el. — Az egri husfogyasztó szövetkezetnek már oly nagy számú háztartások pártolása van biztosítva, hogy a húsmérésre már vállalkozót bizton kereshet s kétségtelenül fog is kapni vállalkozót. A vállalkozni kívánók 500 frt bánatpénzzel ellátott ajánlataikat e hó 4-én déli 12-óráig a szövetkezet igazgatóságánál nyújthatják be: a főutczán 53. sz. a. — A villamos világítás Egerben. Mint értesülünk, a Schwarz- féle egri gőzmalomban legközelebb behozzák a villamos világítást Zipernowszky rendszere szerint. Ezen világítási mód nagy sikerrel alkalmaztatik a budapesti „Ganzféle czég helyiségeiben. Ha azon előnyökkel jár e világítás, a melyek a hozzánk beküldött érdekes füzetben feltüntetvék, az esetre annak idején ajánlani fogjuk a villamos világításnak Eger város, mint hatóság által való elfogadtatását. — Vidékről. — Heves városának m. hó 25-én nagy örömünnepe volt. — Ugyanis e napon érkezett a városba — a város és a járás mélyen tisztelt és forrón szeretett volt segédszolgabirája — Korponay István úr nagyutjából, melyben e nép igazi s őszinte óhajtása szerint a járás fejévé — szolgabirájává választatott. Toliamnak szárnyakká kellene nőnie, hogy a lelkesedést, mely a fogadtatásnál volt, a valóságnak csak megközelithetőleg is leírni tudja. A városon kívül várta az üdvözöltet a tűzoltóság testületileg Maczki Emil ügyvédjelölt — alparancsnok úr vezetése alatt, a város intelligentiájának nagyrésze s a lakosság öregje — ifja. Megérkeztekor száz meg száz „éljen!“ „hozta Isten!“ kiáltások harsogták be a leget, mely után Maczky Emil úr igen szép szabású beszéddel üdvözlő az új szolgabirót,; — mire Korponay úr nagy meghatot- sággal rövid beszédben köszönte meg a szeretet s a bizalom e szép nyilatkozatát, magát a t. közönség további becses bizalmába és szeretetébe ajánlva; Ígérvén, hogy a város és a járás érdekeit mindenkor és mindenekben szem előtt fogja tartani, s egyedül a nép haszna és javára fog törekedni. — Ekkor egy koszorú nyuj- tatott át neki s a diszes menet éljenzés és zene szó mellett a városba indult, útközben még több koszorú dobatott kocsijába. — Este tiszteletére banquett volt, melyen igen szép számmal vettek részt. — Itt különösen Nemesik Kálmán kir. aljárásbiró úr emelt poharat — éltetvén a megye azon t. bizottsági tagjait, kik a város és a járás akaratát magukévá tevék, s nekik Korponay István úr szolgabiróvá választásával ezen örömünnepet szerezték. *)-) Igen tisztelt szóptelietségii, kedves volt joghallgatónknak, a kiérdemelt méltányláshoz syívből gratulálunk. Szcrk. — „Középkori államtan“ czim alatt, az egri joglyceum nagy- tudományú igazgatója, D a n i e 1 i k János v. püspök s egri kanonok ur ő méltósága, egy érdekes füzetet tett közzé, melyre mint igen becses műre a t. közönség figyelmét felhívjuk. A füzet tartalma a következő: 1) Bevezetés. 2) A hatalom eredete. 3) Az államhatalom feladata, kellékei s határa. 4) Államalkotmány. 5) Az antik és a keresztény állam. 6) Világmonarchia. — A jászberényi nagytemplom főoltárképére a gyűjtés igen szép eredménynyel tolyik. A gyűjtő-ivek eddig a következő nagyobb összegeket tüntetik elő: Szele Gábor prépost kanonok úr őnsga 1000 frt, Szécsi István pintér iparos 400 frt, Oláh Már- tonné Gulyás Verőn 300 frt, Gúgi Józsefné Osányi Verőn 288 frt, Bartal Mártonná 100 frt, Id. Muliora}- János úr 100 frt, Bartsik Márton úr 100 fit, Bartal Jánosné 100 frt, Özv. Szele Gáborné 50 frt, Özv. Pernyész Istvánná 30 frt. — Arany János végrendeletét, mint az ,.E—-s“ Írja. okt. 23-án hirdették ki a budapesti törvényszék előtt. A végrendelet kelt 1881. deczember 2-án, a pótvégrendelet kelet nélkül. Arany János vagyona a végrendelet szerint áll: 57000 frt értékpapírból, mely nála találtatott, 30.000 frt értékpapír a földhitelintézetnél vau letéve, 10.800 frt betáblázott követelés; Szalontán nehány hold fekvőség; pár ezer frt folyó számlára a földhitelintézetnél, 8 —10.000 frt követelés a munkái kiadási jogáért. Legatumok: Akadémia 1000 frt, Kisfaludy-társaság 50 arany alapítványi kiegészítés ; a szalonjai ref. fiúiskolának alapítványul 1000 frt; 50.000 frt nejének. Örökösei: Arany László és Széli Piroska. Az egész végrendeletet sajátkezüleg irta az elhunyt költő. — V. Kovács László képviselő okt. 22-én meglátogatta választókerületét (F.-sz.-Miklós), s ez alkalommal választói előtt azon nyilatkozatot tette, hogy a kormány a jelen ülésszak alatt a polgári házasságról nem fog javaslatot terjeszteni a képviselő ház elé. — Gyászjelentés. A „Gyöngyösi Takarékpénztár-Egyesület“ igazgatósága mély fájdalom és részvéttel jelenti Mintz ér János úrnak, igazgatósági tag, ezégjegyző és házfelügyelőnek, az intézet buzgó, tevékeny, hasznos intézőjének 1882. év október 29-én reggeli 3 órakor történt gyászos kimúltát. Drága porait az. örök nyugalomba az intézet hálája kiséri. — Ismét, árvizpusztitás Ausztriában Az árvizek által csak nemrég oly érzékenyen sújtott Déltirolból ismét a szomorú hírek egész sora érkezik. — Londoni sürgöny szerint Angliában is folyton szakadó esők járnak, úgy hogy a Themsevölgy több helysége s London egy része is viz alá került. — A rillamosvonat, mely Bécs és Páris között minap volt megkezdendő rendes heti menetét, egyelőre nem fog közlekedni, mivel a délnémetországi vasutak csak úgy adták volna beleegyezésüket, ha a vonat legalább egyszer naponkint közlekedik. A he- tenkinti közlekedés mellett zavaroktól tartanak, melyek szerencsétlenségeknek lehetnek okozói. — Kellemetlenségek Budapesten. Arany János temetése alkalmával a rendőrség, amint a fővárosi hírlapok jellemzik, igen durván lépett fel a rendnek állítólagos fentartása érdekében. E miatt Tliaisz Elek főkapitány macskazenét kapott; a fővárosi e- gyetern hallgatói pedig a rendőrség eljárása ellen a következő nyilatkozatot tették közé: A gyász és kegyelet nagy napját nem akarjuk disszonáns hanggal zavarni s azért csak ma fejezzük ki mély megbotránkozásunkat az eljárás felett, melyet Tliaisz Elek főkapitány f. 24-én velünk szemben tanúsított. Az akadémia ünnepélyes meghívására zászlónk alatt testületileg jelentünk meg Arany János temetésén. Az oda érkezett Tliaisz Elek nem hogy kellő'helyet jelölt volna ki számunkra, hanem egy érdekünkben felszólaló egyetemi tanárt s fővárosi képviselőt durván visszautasított. Majd erőszakosan és kíméletlenül szorittatott vissza brutális közegei által, kik kedvüket lelték abban, hogy lovaikat a süni tömegben tánczoltassák, többeket súlyosan megsebesítsenek. Nem elég. hogy a tér tisztítására ily goromba eszközt használtak, hanem a mellékutczákba bevágtattak; és mindez Arany János temetésén Tliaisz Elek ő Nagysága parancsára. Mi a szent napon nem tartottuk illőnek erőszakot alkalmazni az erőszakkal szentben, de utólag el nem mulaszthatjuk tiltakozni a főkapitány ily botrányos eljárása ellen, annyival is inkább, mert ő ezáltal nemcsak az egyetemi ifjúságot sértette meg, hanem meggyalázta egyszersmind a nemzeti gyász e nagy napját is. Budapest, 1882. okt. 25. — Közép-Oroszországban s főleg Kiev, Podolia és Oherzon kormányzóságokban a múlt napokban roppant nagy hózivatarok dühöngtek, melyek Varsó, Odessa és Kiev között a távirdai vonalat teljesen megrongálták. E vonalon most a távirdai összeköttetés meg van szakítva.