Eger - hetilap, 1882
1882-07-13 / 28. szám
263 A bírálati jelentések beterjesztetvén : ezeknek lényeges tartalma, — a pályakérdések sorrendét követve, — következő. Az I-ső számú egyházjogi kérdésre pályázó II. római számú dolgozat 77a iv kis-negyedrét alakban, ezen jelmondattal: „Minél nagyobb az igaz vallás iránti buzgalom, annál biztosabb a jogok sértetlensége és az igazságosság megőrzése, — dr. Müller Ernő,“ — komoly tanulmányról és tárgyszeretetről tanúskodik. Szerző álláspontjának egyoldalúsága, tautologicus áradozása, éles hangja, egyes tévedései a részletekben, s gyakorlatlansága a jogi fogalmak és terminusok kezelésében nem válik ugyan a dolgozat előnyére ; mindazáltal logicai következtetéseinek helyes iránya s találó végeredményei ezt elég sikerűit és érdemes művé minősitik. Az ezzel versenyző VII. római számú 572 nagy-negyedrétü Ívnyi terjedelmű dolgozat, ezen jelmondattal: „Decipitur, quisquis plus in propriis, quam in Dominicis rebus gloriatur, — S. Stephanus Rex, Decret. lib. II., cap. 1.“ — nagy szorgalommal és szép olvasottsággal irt mű. Szerző magyar, latin, német és fran- czia forrásokat használt; bő adatokat nyújt; adatait értelmesen combinálja; élénken évvel, ügyesen fejti ki s védi álláspontját, s ezen álláspontjáról tárgyát eléggé megvilágítja, s helyesen oldja meg, bár álláspontja egyoldalúságánál fogva szinte nem meríti ki. Egyébiránt előadása kissé elnyújtott; némely helyei nem eléggé világosak; egyes állításai jogászati szempontból tarthatatlanok, s kár, hogy szerző nem tudott mindvégig a higgadt tárgyilagosság korlátái között maradni. Szembeállítva a két dolgozatot egymással; miután a VII. számú adatbőség, részletesség, bizonyos értelemben mélység, és irály dolgában fölülmúlja a II. számút : a bírálók a VII. számúnak véleményezték a pályadijat kiadatni; minthogy azonban a II. számú műnek is megvan a maga érdeme, sőt compositio dolgában ez fölötte áll versenytársának: ennélfogva a bírálók ezen II. számú mű szerzőjét is nyilvános dicséretre ajánlották. — A 2-ik számú büntetőjogi kérdést tárgyazó, versenytárs nélküli. XIII. római számú pályamű 7 Ívnyi terjedelmű, ivrét alakban, ezen jeligével: „Summum ius summa iniuria.“ — Szerzője a kegyelmezés jog- és czélszerűségének okadatolására, bár ez egyik lényeges és fontos ágazata volt a pályakérdésnek, — csak alig terjeszkedik ki, s igy a pályakérdést ki nem meríti; minthogy azonban a kérdés másik ágazatát, a kegyelmezés fogalmát és jogi természetét elég terjedelmesen és behatóan, helyes felfogással és alapos készültséggel tárgyalja; eszméit, némely helyek kivételével, értelmesen és ügyes irálylyal fejti ki és formulázza; s igy müve magában véve elég sikerültnek mondható: azért a bírálók méltónak találták, hogy a pályadij, kiváltképen buzditásúl a jövőre, szerzőnek kiadassék. A 3-ik számú római jogi kérdésre pályázó két dolgozat közül az egyik, a III. római számú, mintegy 572 folio-ivre terjed, s ezen jeligét viseli: „Qui aget iniuriam, cerium dicat, quid iniuriae factum sit. Praetor.“ — a másik, a IX. római számú, 5 szintén ivrét-alakú Ívnyi terjedelmű, ezen jelige alatt; „ Jus praetorium est, quod praetores introduxerunt adiuvandi vei su- plendi vei corrigendi iuris civilis gratia, propter utilitatem pu- blicam. Papinianus.“ — A III. számú dolgozat bő olvasottságra, sőt szép számú és helyesen alkalmazott idézeteivel: forrástanulmányra is mutat. Szerző ugyan mindjárt eleve, a praetori jogállás tárgyalásánál oly alaphibába esik, mely azután következményeiben végig vonul egész munkálatán; vannak ez utóbbinak hiányos és hézagos részletei is, s különösen kár, hogy — mi legtanulságosabb lett, volna, — a praetori jog befolyását a ius civile fejlésére, általános vonásokban feltűntetni meg sem kísérli; viszont azonban vannak a műnek számos értelmesen combinált igen sikerűit helyei is, péld. ahol a peregrinusok helyzetét a római államban vázolja, ahol azon módosításokat adja elő, melyeket a praetori jog a ius civile örökjogán tett sat., melyek mindenesetre szerző előnyére lebbentik a mérleget. A IX. számú dolgozat szintén nagy szorgalomról és buzgó igyekezetről tanúskodik ugyan, de egész szerkezetével úgy mint egyes részleteivel érezteti azt is, hogy szerző tárgyával nem volt egészen tisztában. Tárgyalása áradozó s mégis fogyatékos. Hiányzik belőle a helyes logikai rend és összefüggés. Szerző nagy kerüléssel törekszik czélja felé, választék nélkül hordja fel, s csaknem kimeríti összes jogtörténeti és perjogi ismereteit, melyek nem is mentek mindenkor a tévedéstől; szól olyan dolgokról, melyek a tárgyra épen nem tartoznak, mig sok lényegest elhagy, s végre is a fődologról, melyben a feladat culminál, a praetori jog általános hatásáról a ius civilére, és azon eszmékről, melyek a praetorokat működésükben vezették, csakúgy mint versenytársa, alig mond valamint. Egyébiránt vannak e dolgozatnak is egyes részletei, mélyek magokban véve megállhatnak s szerzőjüket dicsérik. Ezekhez képest egyik dolgozat sem mondható ugyan teljesen sikerültnek, amennyiben egyik sem meríti ki s oldja meg a kitűzött kérdést; de mivel mindkettőnek vannak előnyös oldalai is, azért a bírálók egyiktől sem vélték az elismerést megtagadhatni, tekintettel azonban arra, hogy a III. számú mindenesetre fölötte áll a IX. számúnak: a III. számút ajánlották kiválóbb jutalomra, az égjük bíráló azt indítványozván, hogy a pályadij a két szerző között 3 és 2 aranyával osztassák meg; a másik bíráló pedig azt, hogy a III. számú mű szerzőjének adassák ki teljes összegében a páljradij, a IX. számú mű szerzője pedig részesittessék nyilvános dicséretben. A 4-ik számú, magyar magánjogi kérdést tárgyaló két pályadolgozat egyike, a ÍV. római számú, mintegy 574 folio- iv, ezen jelige alatt: „Élj az idővel.“ A másik, a Vili. számú 103/4 ívnyi terjedelmű, szinte folio-alakban, s jeligéje: „Tudományt a munkás élettel összekötni: ez a feladás, mire a társadalom férfiúnak törekednie kell. Kölcsey.“ A bírálók mindkét dolgozatról teljes elismeréssel nyilatkoztak. Jelentésük szerint mindkettő gondos forrástanulmány- nak s alapos tárgyismeretnek az eredménye, mindkettőt értelmes conceptio, ügyes szerkezet és világos irály dicséri; és ha bírálók mégis a VIII. számú dolgozatnak véleményezik a pályadijat kiadatni, teszik ezt csakis annak tekintetéből, hogjr ez utóbbi mű szerzője szélesebb alapokon, nagyobb részletességgel, bővebb apparátussal, — jelesen felhasználásával a legfőbb itélő- szék elvi határozatainak is, melyekre versenytársa nem volt figyelemmel, — igyekszik tárgyát kifejteni, s azt mind történelmi mind gyakorlati oldaláról tisztább világításba is helyezi, jobban ki is meríti. Egyébiránt a IV. számú dolgozatot is föltétlenül dicséretre ajánlották a bírálók. Az 5-ik számú pénzixgytani kérdésre versenyző két mű közül az egyik, az I. római számú, mintegy 8 folio-ivnyi terjedelmű, jeligéje: „Kezdj buzgón, már messze ménéi, halad aki megindúlt.“ — Énnek versenytársa a XII. római számú, melynek terjedelme mintegy 272 kis negyedrét iv, s jeligéje: „Per aspera ad astra.“ A bírálati jelentés szerint az I. számú dolgozat szerzője kiterjeszkedett mindazon kérdésekre, melyeket a pályatétel eléje tűzött; irálya, tárgyalása egyszerű, és csak kevés helye van, ahol deductiója kevéssé kielégítő. S bárha egyes állításai úgy amint ő általánosságban kimondja, el nem fogadhatók, mégis az egész dolgozaton szorgalom látszik, s az. hogy szerző tisztában van a megoldandó kérdésekkel, és igy egészben megfelelt a pályakérdésnek. A XII. dolgozat, szerzőjét kevésbbé előnyösen jellemzi sajátságos észjárása. 0 példáúl az állambukást szintén adósságtörlesztő hatásúnak ismeri el. A német Wagner-féle excentrícus elmélet nyomán az államadósságokat, mint valami alaptőkebefektetéseket, a modern állam organicus eleméül tekinti, s irán- tok való lelkesedésében odáig megy, hogy kiírja, hogy az állam ne is legyen adósság nélkül! Ezen elméletek hatása alatt aztán tulajdonképen rá sem ér a pályatételben említett kérdések részletesebb kifejtésére. Iráljra is nehézkes, magyartalan; meglátszik azon is, hogy tisztán német forrását fordítja. Nem tagadhatni ugjTan, hogy magasra törekedett; de ereje nem állt arányban ideáljával, törekvéseivel. Őt úgy tekinthetni, mint aki innen maradt a czélon, mely eléje tűzetett. A bírálók a XII. számú dolgozat félretételével, az I. számúnak. mint apróbb hibáitól eltekintve önmagában is érdemes műnek véleményezték a pályadijat kiadatni. A 6-ik számú pályakérdés meddőn maradt. A 7-ik számú jogtörténet-közjogi kérdésre a „Hadd veszszen el az élet ha a becsület marad. Petőfi“ — jeligéjű, s mintegy 372 folio-ivre terjedő, VI. számú, és a mintegy 12 folio-ivnyi, „A megyék Magyarhon és kapcsolt részei alkotmányosságának védbástyái — 1847/8: XVI. tcz.“ jeligéjű, X. római számú dolgozat pályázván: a bírálók jelentése szerint mindkét mű törekvésre mutat, de a X. számú magasabban áll versenytársa felett úgy terjedelmére mint szabatosb irályára és egész rendszerére nézve, mely utóbbi különösen a vármegyék múlt időbeli és jelenlegi jogállapotának lénjTegét könnj-en áttekinthető felosztás szerint, s a tárgy alapos átértését tanúsító módon tűnteti elő. Ennélfogva bírálók ezen X. számú pályamunka szerzőjének véleményezték kiadatni a pályadíjat; minthogy azonban a VI. számú dolgozat szinte meglehetős képet *
