Eger - hetilap, 1882

1882-06-01 / 22. szám

209 — Az egri érseki lyceum jog- és államtudományi karánál a szokásos évi vizsgák e hó 16-tól 30-áig fognak tartatni. — A joghallgató urak még e hó folytán hangversenyt szán­dékoznak rendezni, melyben a quartettek mellett lesz zongora, he­gedű, czimbalom stb. játék is, záradékul pedig táncz. Nem is ár­tana már e kis fölvillanyozó hangverseny, mely a mulatság mellett még élvezetet is nyújt. — A papnövendékek közé felvétel —- concursus — az egri főegyházmegyében julius 3-ára van kitűzve. A pályázni kivánók előtte való nap vagyis julius 2-án tartoznak jelentkezni az egy­házmegyei hivatal irodájában. — Az egri m. kir. hivatalnokok f. évi juniushó 11-én F.-Tár- kány kies völgyében zártkörű nyári-mulatságot rendeznek, melyre a meghivók még e hét folytán szétküldetnek. E mulatság bizo­nyára egyike lesz a legkedélyesebb nyári mulatságoknak, melyre nézve legnagyobb garantia a derék hivatalnok-testület. — Szoldatics kitűnő festő hazánkfia még körülbelül egy hó­napig marad — mint Lengyel Miklós v. püspök és nagyprépost ő méltóságának vendége, — városunkban; hol a főtemplom kápol­nája számára fest. — A hevesmegyei gazdasági egyesület választmánya május 22-én Gyöngyösön ülést tartott. 1. Első tárgya a Győrvidéki gazdasági egyesület felirata volt, melyet az országgyűléshez intéz a végből, hogy a keleti marhavész, léptályog és tüdővész okozta károk el­len egy kölcsönös kötelező biztositó intézet életbe léptetése iránt törvényt alkosson. A választmány magáévá tette a feliratban fog­lalt helyes eszmét, melynek megtestesitése országosan érzett szük­séget volna hivatva pótolni. 2. Olvastatott a földmivelésügyi mi­nister 15.523 sz. a. kelt leirata, melyben értesíti az egyesületet, hogy a hozzá felterjesztett uj alapszabályokat megerősítette. Tu­domásul vétetett. Ennek alapján alelnök előterjeszti, hogy a folyó évi martius 13-án tartott közgyűlés határozatánál fogva intézked­ni kell egy rendkívüli közgyűlés összehívásáról. A rendkívüli köz­gyűlés határidejéül 1882. évi június hó 22-ik napjának d. e. 10 óráját tűzte ki a választmány, a titkári hivatalba. E közgyűlésen választandó lesz: 1 elnök, 2 alelnök, pénztárnok, titkár és 18 vá­lasztmányi tag. A már kinyomatott alapszabályok egy-egy példá­nya megküldetik a tagoknak. (Gy.) — Magyar kanonokok a pápánál. XIII. Leó pápa e hó 15-én magánkihallgatáson fogadta a Rómában tartózkodó Eraknói Vil­mos és Tárkányi Béla kanonokokat. Tárkányi a Szt.-István társulat megbízottjaként jelent meg a pápa előtt, hogy átnyújtsa a társu­latnak ő szentségéhez intézett föliratát, melyben arra kéri a tár­sulat a pápát, hogy jelesebb kiadványait fogadja el a vatikáni könyvtár számára. A szent atya kiváló kegyességgel fogadta a társulat szép ajándékát, nagy örömét fejezte ki működésén, s azt további haladásra ösztönözve, apostoli áldását adta védnökeire, elnökeire s minden tag javára. Fraknói Vilmos, a magyar tudo­mányos akadémia főtitkára azért járult a pápához, hogy háláját íejezze ki ama kegyességért, melynél fogva a közelmúlt napokban helyeslését s beleegyezését adta azon nagy jelentőségű vállalathoz, melyet Magyarország némely püspökei és káptalanaí a vati­káni levéltárakban őrzött s egyházuk és hazájuk történetére vo­natkozó adatok és okmányok közrebocsátásával óhajtanak létesíte­ni. A vállalat élén Haynald bibornok áll, ki a kérelmet és emlék­iratot a szentszéknek már előbb fólterj esztette. A pápa meleg el­ismeréssel dicsérte meg azon magyar püspökök és káptalanok nemes buzgalmát és készségét, kik e nagy czélra eddig is jelentékeny összeget siettek ajánlani; kifejezte, hogy annál nagyobb örömmel teljesiti óhajtásukat, mert Magyarország egyik nagy di­csősége, hogy a kereszténység védbástyája volt s a katholika hit és apostoli szék iránt hűségét annyiszor kitüntette, mint ezt nagy tettekben gazdag történelme igazolja. Biztosítja tehát Fraknói apát-kanonokot, mint e vállalat egyik tényezőjét, hogy valamint ahhoz az engedélyt megadta, úgy annak foganatosítására az ille­tőket utasítani fogja. — Bucsumenet Esztergomba. Pünkösd-hétfőn, f. hó 29-én bu- csu-menet indult a fővárosból Esztergomba. A menet külön gőz­hajóval reggel 4 órakor indult a belvárosi plébániától és ugyanaz nap este 5 órakor tért vissza. Ott rövid ima után a székesegyház­ban, megtekinték a kegyeleti kápolnát, a herczeg-primás nagy misét tartott, majd megtekinték a primási kincstárt, a székesegy­ház kupoláját, s Szent István szülőházát. — Fiúméból máj. 26-áról jelentik: Városunk képviselő testü­leté megválasztotta mai ülésében a regnicolaris deputatio négy tagját, miután kimondotta a következő határozatot: „A képviselő testület, visszautasítván minden más értelmezését az autonómiának és államjogi állásnak, a mely ezt a várost kerületével együtt, mint a magyar királysághoz közvetlenül tartozó testet törvényesen meg­illeti, és tolmácsolván ünnepélyesen a lakosságnak mindenkor ily értelemben nyilvánított egyetértő akaratát : hozzáfog a négy tag­ból álló regnicolaris deputatio megválasztásához, a melynek annak idejében a további tárgyalás végett jelentést kell tennie.“ Megvá­lasztattak: Ciotta János podesta, Thierry Frigyes a municipium első alelnöke, végre Gelletich Miklós és Fersi Jenő képviselők. — Zágrábból jelentik, hogy a horvát országgyűlés kebelében jelenleg tanácskozások folynak azon tervezetek megállapítása iránt, melyek egy a volt katonai őrvidék számára megalkotandó válasz­tási törvény megállapítására vonatkoznak. — A tisza-eszlári rejtélyes eset. A képviselőházban Onody és Istóczy képviselők interpellálták a kormányt, van-e tudomása ar­ról, hogy Tisza-Eszláron Solymosi Eszter nevű 14 éves leány el­tűnt és ugyan állítólag az ottani zsidó schachter által megöletett. Ezen ügyben most foly a vizsgálat. A „Pesti Hírlap“ tudósítása szerint: az ottani zsidó schachternek kis fia azt beszélte a gye­rekeknek, hogy az ő atyja ölte meg azt a leány; aztán a schach­ternek 16 éves nagyobb fia is hasonlót vallott, hozzátévén hogy a leányt Scharf József zsidó egyházfi megragadta s száját betömve a zsinagógába vitte, hol Schwarz Salamon schachter elvágta a leány torkát, vérét pedig egy nagy csuporban fogta fel. Nevezetteken kívül vizsgálati fogságban vannak még: Junger Adolf, Braun Ab­raham, Grosz Márton s Lusztig Sámuel. Részünkről hozzáteszszük, hogy az egri zsidó schach terek egyike, mint szintén ezen ügyben gyanú alatt álló, vasárnap este városunkban elfogatott s Nyíregyházára vitetett. — Az uj üstökös bámulatos gyorsasággal gyarapszik fényben és terjedelemben. Az a gyorsaság azonban, a melylyel a nap felé közelit, óriási. Május 12-én 909,000. mértföldet tett meg, 22-én gyorsasága már 1.060,000 mérföldre emelkedett és junius 10-ke után 3,682,000 mértfóldnyi gyorsasággal fog rohanni naponkint, vagyis óránkint 153,400, perczenkint 2556 és másodperezenkint 43 mértfóldnyi gyorsasággal. Fénye szintoly bámulatos módon ha­lad, de ép oly gyorsan hanyatlik is. Junius 6-kán 612-szer lesz fényesebb, mint felfedeztetése napján, junius 8-án már 5824-szer, ellenben 10-kén már csak 587-szer. Farkáról még bizonyosat nem mondhatni, de kétségkívül nagyobb lesz, mint az eddigi üstökö­söké, melyeknek farka 50—60 millió mérföld hosszú volt. Ennek az üstökösnek a farka most csak még 200,000 mérföld hosszú, és alakja olyan, mint egy csomó darutoll. Váljon az az alak meg fog-e változni, az csak nehány nap múlva lesz látható. — Osztrák néppárt. Ausztriában nagyfontosságu politikai áta­lakulás van készülőben. Az osztrák alkotmánypárt háta mögött néppártot akar alakítani dl. Fischhof. Érintkezésbe lépett az al­kotmánypártból kilépett, sőt oly politikusokkal is, kik még az al­kotmánypártban vannak. Az előkészítő értekezletben résztvett Walterskirchen, Löblich, Kronavetter stb. Arról, hogy mit akar Fischhof, ezt írja a „Meraner Zeitung“: Sem önzésről, sem nagy- ravágyásról nem lehet azon embert vádolni, a ki három évtizeden át nem vett részt a politikai harczban és minden erejét a szegé­nyeknek, a betegeknek szentelte. Csak a hazaszeretet indíthatta arra, hogy most fölszólaljon, nevét adja oly törekvésnek, a melyet minden jó osztrák szívesen fogad. Fischhof programmja ismeretes. E Programm igazságot szolgáltat minden népnek és megóvja a né­metek régi jogait, régi szabadságát. Az uj párt, a kiegyezés párt­ja, gyorsan fog szaporodni, ha Fischhof lesz szövetségese és har- czosa. — Nagy érdekű értekezlet tartatott Budapesten május 2 5-én az irói körben. Jókai Mór elnökölt. Tárgyul ki volt tűzve: Állam, társadalom és irodalom; — előadóul Neményi Ambrus szerepelt, — ki igen érdekes beszéddel vezette be a vitát. Megdöbbentő példákat hozott fel annak illusztrálására, hogy ujabbi irodalmunk termékei mily csekély elterjedést találnak. E tekintetben mögötte állunk még a legkisebb nemzeteknek is; igy pl. az egy Koppen­hágában, mely pedig jóval kisebb Budapestnél, 128 könyvkeres­kedés van és virágzik, mig széles Magyarországon csak 150 könyv- kereskedés található. Az előadó szerint az irodalomnak épp úgy kellene részesülni az állam protectiójában, mint akár az iparnak vagy kereskedelemnek. Hisz a könyvkereskedés hazai kereskede­lem s a könyvnyomtatás hazai ipar. Az előadó részletesen felso­rolva mindazokat az állami intézkedéseket és áldozatokat, melyek­kel más államokban az irodalom fejlesztésére közreműködik az államhatalom: fejtegeti, hogy Magyarországon számos intézkedés által épen ellenkező irányban működik az állam. A magyar állam csak rendőri szempontból tekinti a magyar irodalmat. De hát a többi osztályok? Az udvar nem vesz tudomást irodalmunkról, az ő példáján indul az arisztokráczia; a kaszinók — ritka kivétellel

Next

/
Thumbnails
Contents