Eger - hetilap, 1882
1882-05-11 / 19. szám
178 értői vizsgálat és vélemény alapján kimondatott, hogy a jelzett üres telek a belvárostól való távolsága — s fekvésénél fogva is egy maradandó díszes épület felállítására nem alkalmas. A t. k. t. fenti végzésével fényes bizonyítékát adta annak, bogy Eger városa közönsége szükségét látja, hogy az állandó színház felépítésével tovább nem késhetünk, mertmig e nélkül a műveltség iránti érzék s hazafiság hiányának vádjával is sujtathatunk, másrészt az állandó színház felépítése városunk díszét és hírnevét is emelni fogja. Ugyanazért azon tiszteletteljes kérelmünket terjesztjük a t. k. t. elé, hogy a tervezett állandó színház építéséhez — mely megvalósulásához közeledik — egy más alkalmas s a czélnak megfelelő telket ajándékozni méltóztassék. — stb. — A színházépítő bizottság tehát valamely alkalmas telket kér a város atyáitól, hogy az, habár épület volna is rajta, engedtessék át színházépítési ezélra. így egy reális vagyonnal, illetőleg telekkel bírna már a színház; ehez véve a megye 2500 írtját, a különféle jótékony adakozásokat, mint pl. Károlyi gróf 100 írtját, a Zsasskovszky-féle hangverseny jövedelmét s az eddigi aláírásokat: körülbelül 7000 frt s a telek, esetleg a rajta álló épülettel volna a színház birtoka. Ebből látható, hogy e helyzetben a színház ügye koránt sem lenne ábrándkép; mert eltekintve a jövőben szervezendő alakulás és gyűjtés siettető eredményeitől — a legrosszabb esetben is csak idő kérdése lenne, hogy a pénz- mennyiség a kellő magasságig növekedvén, az építés kezdetét vegye. Bizonyos e szerint, hogy színházunk ügye csakugyan a városi atyák, illetőleg képviselő testület kezeibe van letéve. Hogy tehát a t. képv. test. a helyzet magaslatát ne csak maga érezze át, hanem testületök iilési folyamában csakugyan a városi müveit közönség szívdobogását láthassuk : bátorságot veszek, mint Egernek fia, nehány megszívlelendő szó kibocsájtására. A nemzetek művelődése bizonyítja, hogy a tudományok és művészetek pártolásának középpontjai mindenütt az uralkodók udvarai voltak. Mivé tették a Mediciek Florenczet? a Dogék Velenczét? Lajos Münchent? Napoleon Párist? Nagy Péter a nevéről nevezett czárvárost? Nagy Frigyes Berlint? ... És mivé szándékozott tenni Mátyásunk Budát, ha tervei sikerülnek vala, — sőt mi volna Buda igy is, mi volna országunk átalán, ha százados viharok nem dúlják vala szét a muzsás béke alkotásait ? . . . S amely utat az udvar kijelöl, azon utón haladva a nemzet vagyonos aristocratái a mellékvárosokban, családi fészkeik helyein, más felé is sorra tünedeznek föl a múzsák csarnokai, mint az égen a hold körül a csillagok. E szempontból vizsgálva már most nemzetünk helyzetét, szomorúan kell konstatálnunk, hogy ama nagy történelmi múltúnkban, midőn itthon és ben saját uralkodóval s udvarral biránk, bár mindenkor megtevé az udvar és főnemesség az azon kornak megfelelő kötelességet a tudományok- s művészetek terén, . mint bizonyítják ezt az ősök saslakainak romjai s egyéb a viharokból megmentett hajótöredékek: de azután nem vala sokáig itthon és ben udvarunk, mely továbbra is országunk szivében halmozta volna föl a műveltség pantheonához kellő tudományos és műkincseket; sőt ami kincset a nemzet munkássága termelt is, azt is külföldre hordja vala a bécsi udvar, aristokracziánk kifelé nehézke- dék, elnemzetietlenedék s megveté a bundaszagu magyart ! . . . így lön, hogy a nemzet hátramaradt; kultúránk olyan forma lön, mint a parlagra hagyott néhai diszkért tropikus növényeinek szétszórt magvaiból kelt, 4—5-ik sarjbeli elfajzott növény : eltörpült, fattyúhajtásokkal torzított, idegen fajokkal keresztezett, ár- fagy- szél- zúz- hő- jégverte vadoncz! Ez vala nemzetünk sorsa, városi atyák! és ámbár sokan azt mondják, hogy ma már változott némileg a helyzet: de ha teljesen kielégítő állapotban volnánk is politikailag: összetett kézzel nézzük-e, várjuk-e míg az az új udvar, az a félig-meddig alig kipróbált ifjú aristokraczia fogja megne- mesiteni vadoncz kultúránkat ? Nem! E helyzetben a nemzetnek, magának a nagy nemzet-testnek kell tenni, kell tennie önmagáért mindent! Emeljétek ki a ledőlt szobrot a posványbái! Mossátok tisztára: az asszony könynyel, a férfi vérrel; összevetett vállakkal föl vele a hegyre, kezébe a zászlót, és hadd tündököljön ott, hogy Európa ismét úgy bámulja, mint bámulta egykor sz. László, Mátyás és Nagy Lajos idejében! . . . Eger Atyái! E város, hála az égnek, magyar város 5 nem kell-e tehát oda küzdenie magát — sőt immár legalább erkölcsileg ugyanott, ha nem előbbre lennie, hol azon szép városaink vannak, melyekben szükség volt a Schulverein ellen tüntetni? . . . Egernek nem valának s nincsenek világi aristokratái, de voltak s vannak lelkes, mindig köztünk áldva működő főpapjai, kik hogy mindenkor megtevők kötelmeiket a kultúra érdekében, bizonyítják büszke műkincseink ; s hogy ma is tudják kötelességüket, bizonyítja az, hogy legdrágább műkincsünknek, a lyceumnak termeiben szakadatlanul hangzanak a tudományok kathedráiról a kultúra igéi. Most azonban oly művelődési mozzanatról van szó, mely iránt bármily készek legyenek is egyházi aristokratáink leróni a hazafiasság adóját: de annak létesítésében vezérszerepet, ne mondjam kizárólagos tényezői szerepet épen nem játszhatnak : t. i. szinház-épitésről van most szó, és pedig nem fővárosi, nemzeti színházról: hanem provinczialis színházról. Nem várhatjuk e szerint, hogy egyházi aristokratáink építsenek nekünk színházat; mert ne úgy ítéljük meg a szin- ügyet, amilyennek lennie kellene eszmeileg, s amilyenné kétségkívül lenni fog, ha a nemzet irányában mindent meg fog tenni: hanem vegyük úgy, amilyen ma, a gyakorlatban, az ő parlagiságá- ban, árvaságában, tengődésében; mert hajh! a szinügy is a hajdan nagy de ma még mindig vadoncz nemzeti kultúra növényének egyik életre való ugyan, de még beoltatlan gyökérhajtása ! Végszavam tehát az: hogy mutassa meg a magyar nemzet azon oáza, melyet Eger polgárai képeznek, hogy e faj életre való, mert a kultúra érdekében megtesz mindent! Lám. a tőlünk nyert kezdeményezési példa folytán Pápa már büszkén mutat fölépült színházára, s ennek kapcsán Nyitra, Zombor, Mármaros-Sziget és Kanizsa ma-holnap megkezdi az építést. S nekünk még csak alkalmas fundusunk se legyen ? E szégyent ne tűrje el a képv. testület! . . . Plagiator. Levelezés. Tisza-Füred, május elején Dr. Menzer Ignácz orvos 30 év óta lakik Tisza-Füreden, s pedig a közbirtokosságnak az orvosok számára rendelt tulajdon házhelyiségében. Nevezett orvos, miután a regálék eltöröltetése úgy is közelben van, s akkorra a közbirtokossági épületek el fognak adatni: kérte, adná el neki a közbirtokosság azt a házat mérsékelt áron: az értelemben folyamodott nevezett orvos a folyó évi máj. 1-én tartott közgyűléséhez a közbirtokosságnak. Mily lovagias, régi jelleméhez méltó választ adott a közbirtokosság, kitűnik az ide mellékelt jegyzőkönyvi kivonatból:
