Eger - hetilap, 1881
1881-10-13 / 41. szám
442 ban, kövezve járóit, világítva úgy — ahogy éjjeleit, kiállogatva hajdúit; ámde mindez csak primitiv dolog, ahogy nálunk van. Egyik fontos lépés lenne e haladásban a színház megépítése ; ha tehát tudjuk a módját, hogyan építsük meg, mért nem teszünk úgy ? . . . A színház az átalános emberi s nemzetien typikus műveltség szövetnekét lobogtatja; s emez átalános müveit szellem ápolása és terjesztése nem teremthetné-e meg azon kapcsot széthúzó vidékieink között városunkban, melyet városunknak az ő helyi sajátságaival nem sikerült létre hoznia? . . . Épen itt az ideje, hogy helyi városi viszonyainkból is vonjunk már tanulságot a szinházépités szükségességére nézve. Nekünk nincs társas életünk ! Nekünk télen át nincs hova fordulnunk, szórakozást keresendők! Mi pangunk, tes- pedünk, csüggedünk, magunkba vonulunk ; egy rész feszes és merev, más osztály szűkkeblű, harmadik réteg botorul naiv; amott frivol dőzsölök, itt cinikus úrhatnámok, majd blazirtságot affektáló mindenvárók, majd terrorizáló vészjósok, bölcs lemondást prédikáló nyárspolgárok csoportjai lézengenek szerte-széjjel. Pedig sok embriója van ám nálunk a vidám, egészséges, müveit s üde társas életnek. Vidékünk hires bort terem, s e kereskedelmi ágnak minél szomorúbb múltja s minél soványabb jelene: annál nagyobb a jövője! Van pompás fürdőnk, mely egy szép vendéglővel, őszi szőlőkurával és zenével összekötve — végtelenül ki volna zsákmányolható valami ügyes vállalkozó részéről. Közelben fekszik lehetsége vasutunk tovább vitelének, mely lépés jelentékenysége kiszámíthatatlan volna a város emelkedésére nézve. Vannak intézeteink, tes- tületeink, melyek üdvös mozgalmai lekötvék ugyan, de csak a szikrát várják, mint a puskapor a hordóban. — Mindezek lánczszemekként függnek össze, egyik a másik lendületét eszközölve, mint az ideális örökmozdony kerekei — csak adna már valami lökést valami mozgató elv. . . Tár- j sas élet kell, életre valóság hiányzik — ezt szónokolja itt minden mohos kő ! . . . Már hogy e hiányzó társas életnek egyik legfontosabb tényezője volna egy csinos szinház, melyben télen át társadalmunk rétegei összébb simultan tanulnák az Ízlést, szórakozva — melynek estéi után jó kedvvel látnának másnap munkához, vállalathoz és üzlethez a polgárok, mint a hadfiak a Rákóczy-induló hangjai után a harczhoz ; s a szabad szó és elfogulatlan szellem buzdítást meritne egy Shakespeare, Moliére, Katona és Schiller szivéből: ki ne látná be? . . . Hm! szép biz az! De megél-e aztán nálunk az a színészet? Látjuk, hogy kelleni csak kellene, jó volna a szinház, de nem bukik-e meg? . . . Legyen szabad erre jövőre felelnem. Addig is szép álmokat! — Plagiator. Merénylet Eger ellen. Bizonyára fognak találkozni, kiket a föntirt czim meglep. E meglepetés fokozódni fog, ha e ezikk kezdő soraiban azonnal kijelentjük, hogy nem egyébről vau itt szó, mint azon gallimathiasról, melyet a hires „egri borászati egylet“ követett el azon szabályrendeleti javaslatával, melylyel a városi boralkuszügyet akarná „rendezni.“ — Mily szépen meg van irva annak indokolásában, hogy hazánk mint termelő ország a közvagyonosodásnak nagy tényezőivel rendelkezik, melyeket okszerűen kell felhasználni, hogy az anyagi jólét és haladás alapja vettessék meg ; hogy Francziaország menynyire megtanít a bortermelés fontosságára és méltánylására ; bogy az egri bor csiszolatlan drágakő, melynek csak a szakértelem és munka adja meg értékét! És mind e beismerés mellett is a javaslat pontjaiban olyanokat olvasunk, a mik azt bizonyítják, hogy az egri borászati egylet oly szakértelmet árúi el, a mely úgy viszonyúk a borkereskedéshez, mint a szabadkőművesség az építészethez; bogy Fr a n czi aor ízágtól épen nem tanultak az illetők semmit; és végre javaslatuk oly okszerűtlen, hogy valóságos merénylet borkereskedésünk 'ellen, sőt az országos ipartörvényekbe ütközvén, még csak prókátori filozófiát sem látunk benne. Mert bát ők kereskedést akarnának — vagy mi; és ime, nélkülözni akarnák az alkuszokat; nem bogy örülnének, ha mentői több alkusz van, kik mind élni akarván, érdekökben áll, bogy jól alkuszkodjanak ; banem ők 4 alkuszt tartanak maguknak, a többit letiltanák; az alkusznak kereskednie nem szabad, csak saját termésével, azt is az egyletnek jelenti be stb. Ugyan meggondoltáK-e, hogy a börze oly intézmény, melyen az egész világforgalom összes czikke reális értékben nivellál az egész világ összes forgalmi tényezőinek hatása alatt — és a börze mégsem existálbat ügynökök nélkül ; hogy existáljon hát az egri — eddigelé nemlétezö — borkereskedés ilyenek hián! ? Meggondolták-e, hogy a íönálló iparszabadság mellett az alkuszokat letiltani nem szabad? És hol van az megirva, a melynél fogva tiltható volna az ügynöknek a borkereskedés, borvásárlás? Oh bár adná Isten, hogy tízezer olyan ügynök támadna rögtön, kik legalább 100—100 akó bort venni akarván, hajba kapnának rajta, s felvernék az árát! . . . Már ha ilyen furcsa paragrafusokat fuudált ki az egylet, hát legjobb lett volna azt javasolni, hogy fejvesztés büntetése alatt til- tassék le a világ a sör- és pálinka-ivásról, ellenben köteles legyen minden ember legalább egy csobolyó bort egyenesen Egerben az egylettől vásárolni; a kormány pedig hozza be a monopóliumot a borra, csak Egernek adjon privilégiumot szabad termelésre és kereskedésre, Francziaország pedig nemzetközileg tiltassék le a phil- loxera miatt a szőlőtermelésről! Ebben legalább volna ratio! De lássuk csak, mi szolgált indokúl ama tökéletlenségek ösz- szeinditványozására! Össze-visszaturkáltuk az indokolás sorait — és képtelenek voltunk egyéb indok embryojára akadni, mint arra, hogy sok — különösen apró — termelő, minthogy pénz dolgában meg van szorúlva, kénytelen borát olcsón eladni, még pedig alkusz utján, mert a kereskedés ezek kezében van; ezek pedig elriasztják a vevőt, mert tudatlanok és lelkiismeretlenek, s igy csökken a hitel s a bor értéktelenedik! Erre nézve megjegyzendő, hogy 1) a vevő sohasem vesz, csak alkusz utján; 2) és pedig csak olyan utján, kihez bizalma van, 3) következéskép a vevőt az egylet fogja elriasztani, ha esetleg az ö eddigi alkusza letiltatnék, s az egylet alkusza oktroyáltatnék rá; mert hát hol van megirva, hogy annak a vevőnek muszáj nálunk venni — esetleg a mi borunkat inni ? ... 4) a pénz dolgában megszorúlt termelő szorultságát sohasem az alkusz okozza; 5) bizonyos fokú szakértelem és realitás, azaz lelkiismeretesség nélkül képtelenség ügynöknek lenni, haki megpróbálja — megbukik! 6) lelkismeretlen és tudatlan alkusz nem az eladótól riasztja el a vevőt, hanem önmagától, mert a vevő jobb alkuszt fog keresni; 7) az alkusz rosszasága nem teszi roszszá a bort és értékét — hanem igen is roszszá teszi az oly eladó, ki adott borába utólag vizet önt — mit példák bizonyítanak ! . . . Ezeket véltük kötelességünknek elmondani a történtek fölött. A történendökre nézve pedig azt javasoljuk, hogy gondolja meg az egylet, miszerint: 1) borkereskedést nem javaslatokkal, hanem pénzzel lehet csak csinálni; jobb volna hát, ha a borászati egylet összeadna legalább kétszázezer forintot, aztán egy ügyes és értelmes borkereskedőt legalább négyezer forint fizetéssel szerződtetne, a ki azzal a tökével borkereskedést folytatna; 2) ha pedig javaslatokat akarnak csinálni; akkor kérdezzék meg a szakértő kereskedőket, s ne fazekassal patkoltassák a lovat; 3) járjanak közbe a kormánynál, hogy a borszállítás a vasúton kedvezményeket nyerjen, mint Francziaországban; legalább is eszközöljék azt ki, hogy az üres hordókat ingyen szállítanák vissza; 4) ám tartsanak 4 ügynököt — de másokat ne tiltsanak le semmiféle törvény adta jogokról — banem ha oly hires szakértők, hát buktassák meg ver- 8enyiieg alkuszaikkal a többi alkuszt, kereskedelmökkel a többi kereskedőt! Marius. Az almabor készítéséről. (A borászati kormánybiztos körlevele.) Az almabor készítésére szánt alma teljesen érett korában szedendő le, és szalma-ágyakra kiteregetve utóérésnek teendő ki, úgy hogy őszkor, még pedig a későn érő fajok rendesen szüret után, | almaborrá feldolgozhatók legyenek.
