Eger - hetilap, 1881
1881-09-01 / 35. szám
381 rozatait az egyes kormányok kellő figyelemben részesítik. A con- gressus elfogadta az indítványt, bogy a tőkekövetelések elévülési batárideje gyanánt 30 év állapíttassák meg. Elfogadta továbbá a Dudley Field által tett következő fontos indítványt: „A congressus kívánatosnak tartja, hogy oly kiadási szerződésekben, melyekben politikai bűntettekre és vétségekre nézve kivétel tétetett, vétessék föl záradék, mely szerint sem az orgyilkosság, sem ilyennek kísérlete a kormány vagy az állam fejének megváltozása végett, politikai bűntettnek vagy vétségnek ne tekintessék s bogy igy egyéneknek, a kik ily bűntettet vagy vétséget követnek el, a szabad menedék joga tagadtassék meg.“ A congressust e határozatára az újabban előfordult események bírták első sorban. — Párisban él egy Busky József nevű magyar ember, ki fiatal korában kivándorolt Olaszországba, belépett Garibaldi szabad csapatába, s oldalán mint ezredes küzdött még a franczia-német bábomban is; 1879-ben föltalált olyan pisztolyt, melyei egy perez alatt, 45 lövést tehetni. A franczia kormány felszólítására rendszerét a lovasok karabélyára alkalmazta s nemrég egy kiküldött szakbizottság olyan nyilatkozatot állított ki a találmányról, hogy e téren a legjobb minden létezők között. — A lőcsei föreáliskola tanárai azon czélból, hogy e tanintézet látogathatását a kevésbbé vagyonos tanulóknak is megkönnyítsék, tápiutézet fölállítása végett indítottak mozgalmat, s ez ügyben Lőcse város képviselő testületéhez emlékiratot nyújtottak be. A város képviselő tr-stülete a fölállítandó tápintézet segélyezésére éveu- kint 500 forintot szavazott meg. Ugyancsak e czélra az ottani takarékpénztár 300 forintot adományozott. Azonkívül egy hangverseny 220 fortot jövedelmezett. E jótékony intézmény nagyobb biztosítására, tapintézeti egyesület alakult, melynek máris számos tagja, részint készpénzzel, részint terményadományokkal támogatja az egyesületet, miáltal ez azon helyzetbe jutott, hogy hivatásának már a jövő 1881/82. tanévben eleget tehet és a tápintézet megnyitásával jótékony működését megkezdheti. A tápintézetbe fizetendő mérsékelt dij azok számára, a kik kedvezményben nem részesülnek, ha- vonkint 8 forint, a kedvezményezettek a körülmények szerint ^3 vagy V2 dij elengedésében, esetleg ingyenes ellátásban részesülhetnek. — A borsodi viczinális vasutat augusztus hó 21-én nyitották meg. A vonal a barczikai állomásra vezet, és körülbelöl két mért- földnyi pálya. Kiépítési czélja a Eudabányán és Telekesen található gazdag vasércztelepeket kiaknázni. A vonal kiépítése 350 ezer írtba került ugyan, de ez által Borsodmegye eme részében olyan íparmozgalmat van hivatva létesíteni, mely az elszegényült vidék felvirágzását remélni engedi. Van ugyanis a vidéknek jó minőségű barna szene, mely a vastermelésnél egyik nélkülözhetleu föltétel, és mindennek daczára még egy millió métermázsa vaskövet is szállíthat. — A nö-ipar tanítónő képezdébe Pozsonyban még hat növendék vehető fel az idén mint bent lakó. A tanfolyam négy évig tart. Az évenként fizetendő dij teljes ellátásért, mosás és orvosi ápolásért valamint kiképeztetésért egyszáz és hetven forint valamint tiz forint tanszerekre. Franczia nyelv és zongora tanítás külön fizettetik. A pozsonyi ipartanitónő képezde az országos nö- iparkiáliitáson ismét bemutatta rendszerét, mely egy a maga nemében és elég arra bogy minden további ajánigatást feleslegessé tegyen. Ezen valóban legolcsóbb nevelő és tanitónöképezdébeni belépésre folyamodványok Pozsonyba az ipartanitónő képezde igazgatóságához küldendők. — A budapesti állami középipartanodában (VIII. kér. Bodzafa utca 28 sz.) a beíratások szeptember hó l-sö napján kezdődnek. Ez intézetbe rendes tanulókul felvétetnek: a) azok, a kik a polgári iskola, gymnazium vagy reá'iskola négy alsó osztályát jó sikerrel bevégezték, b) iparos segédek, kömivesek, gépészek, vegyészeti gyári munkások, továbbá vas s rézöntők, épitö lakatosok, bádogosok, rézművesek, szerkovácsok stb és mindazok a kik kívánt készültségöket felvételi vizsgálat utján bizonyítják. A beiratások szeptember hó 15-éig tartanak, a felvételi vizsgálatok pedig azon hó 13-ik és 14-ik napján lesznek. — Világtörténelmi tabellák származási táblákkal. Különös tekintettel a magyar történelemre. Iskolai és magánhasználatra ösz- szeállitotta Helmár Ágost fögymn. tanár. Ezen czim ala:t jelent meg Stampfel Károly, pozsonyi kir. akad. könyvkereskedő kiadóhivatalából egy kis füzet, melyet mindenkinek, különösen pedig tanárainknak és tanítóinknak legmelegebben ajánlhatunk. Ez utóbbiaknak figyelmét ezért hívjuk fel, mert a szerző, ki már egy rendkívüli fontos és nélkülözhetlen taneszközzel (Iskolai magyar történelmi térkép, szintén Stampfel kiadásában.) gazdagítá irodalmunkat, csak I a legérdekesebb és legfontosabb adatokat állította össze ezen tabellákban és igy nagyon hasznavebetö segédeszközt nyújt a tanulóknak. A világtörténelmi adatok kiszemelésében e műben nagyobb tapintatot vélünk tapasztalni, mint az eddig nálunk közzé tett hasonló müvekben. Teljes elismerést érdemel azon szakasz, mely a magyar történelmi adatokat tartalmazza. Tudtunk szerint nem létezik a magyar történelemre vonatkozó hasonló müvecske, melyben a tanulók és nemtudós emberek számára oly ügyesen volnának ösz- szeállitva a magyar nemzet életének legfontosoab momentumai. Itt is, úgy mint a világtörténelmi részben az irodalom hősei föl vannak említve. Fokozza a mű értékét ama 14 származási tábla, mely függelékként szereppel. Itt látjuk például föltüntetve az Árpádház- a vegyes házak- és Habsburgházbeli királyok közötti rokonságot, és pedig jobban mintha hosszú értekezést olvasnánk erről; itt látjuk levezetve a legfontosabb uralkodó házak származását, nagyobbrészt a legrégibb időktől kezdve. — A magyar gyarmatáru kereskedők országos szövetkezete van alakulóban. Végrehajtó bizottsága, különösen elnöke Mautner Adolf és titkára Pinkus Vilmos f. é. aug. 23 án Székesfehérvárról keltezett körlevelet küldtek szét, mely a következőket tartalmazza: „Misem jelzi inkább azon, kivált az amerikai államokban népszerű phrásist, „segíts magadon“, mint a most már nálunk is szerényen felmerülő törekvés: kereskedelem és közlekedési kérdések ügyében — legyen az szellemi vagy anyagi érdekek elérésére, — egyes, kölcsönös hatásukban független és önálló elemeknek, egy nagy öszpontosult hatalommá egyesítése. A társulás elve az ipar és kereskedelem minden terén jelszóvá lön. Annál feltűnőbb, hogy egy kereskedő osztály, ezen sürgő tolongás közepette, daczára azon hatalmas állásnak, melyet az általa eszközölt nagyszerű áruforgalom, tagjainak száma és minőségénél fogva, úgy hazánkban mint a világforgalomban elfoglalni jogosítva voloa, — utóbbi időig elismerni elmulasztotta, hogy ezen, ép úgy mint minden más kereskedő osztálynak egyetemleges érdekei vannak. A gyarmatáru kereskedelemről szólunk. Nem csekélyebb eseménynek, mint a czukor- és kávé- fogyasztási adótörvény behozatalának tulajdonítjuk, hogy az egyesülés ösztöne ezen kereskedelmi ágban is felébredt és a márczius havában a fővárosban gyülésezett országos értekezlet azon határozatában nyilvánult, hogy közös érdekek védelmére, az országos gyarmatáru szövetkezet alapítandó, s mondjuk ki nyíltan, nem létezik egykönnyen oly állam, melyben egy ilynemű intézmény jogosultabb vagy jobban helyén volna, mint épen nálunk, a gyarmatáru- kereskedők osztályában. A törvényhozás terén jelenleg a kezdetlegesség pályáján lévén, számtalan fontos kereskedelmi kérdés várja még megoldását, az italmérési jog, a teherszállítási díjak rendszeresítése, parancsolólag követelik közbenjárásunkat, és mindenek fölött, Ausztriához való közgazdasági viszonyaink nélkülözik azon alapot és állandóságot, mely minden viruló kereskedés fökellékét képezi. Mily messzeterjedö cselekvési tér nyílik ezen körülmények között az egyesült erővel működő testületnek. Egy a szakismeret, cselekvőség és megbízhatóság minden tulajdonaival felruházott központ, elősegíti és fejleszti a ma még kereskedelmi kérdésekben ingatag közvéleményt és ügyvivői felszólalásainak hatályt és tekintélyt biztosit. Örömmel és megelégedéssel üdvözöljük tehát ezen mozgalmat, miután meg vagyunk győződve, hogy a keletkezésben lévő szövetkezet czéljainak állhatatos előmozdításában, siker nem fog hiányozni, s még csak arra akarjuk higgadt kereskedőinket figyelmeztetni, hogy a Heszperid almái számukra sem függnek oly magasan, hogy azok ép tetterővel és erélylyel elérhetők ne vol' nának.“ — Az országos tanszer-kiállítás. Hogy a kiállítások mily hasznosak a közönségre nézve, igazolja a legközelebbi orsz. tanszerki- állitás. Znióváraljáról ugyanis a gyakorlati paedagogiának teljesen megfelelő oly tárgyak, nevezetesen domborművű térképek lettek kiállítva, melyek a szakkörök figyelmét oda irányozták, vájjon nem lehetne-e ily domborművű térképek (akár geológiai, akár egyebet tárgyazó) készítését különösen a felsőbb népoktatási intézetekben sürgetni. Mint értesülünk, a közoktatásügyi minisztériumban komolyan foglalkoznak ezen tervvel és jutalomdijak által szándékoznak a tanítókat ily domborművű térképek készítésére serkenteni, melyhez a vízálló anyag is jó szolgálatot tesz. — Bród városában, a kereskedelmi ministeriumhoz beérkezett jelentés szerint, kiütött a keleti marhavész. A szükséges intézkedések a legsürgősebben megtétettek s egyidejűleg Magyarországnak a Horvát- és Szlavonországok felé eső határa — miután a katonai határőrvidék területe jelenleg Horvátországgal már egyesítve van — elzáratott.