Eger - hetilap, 1881
1881-07-21 / 29. szám
322 egylet szándékához, mely a világos szövegezésű pályakérdésböl nyíltan kitűnik, hanem a kérdés concret tárgyalása helyett csupán csak a catecheticára vonatkozó átalános szabályok keretében mozog, kijelenti, hogy a pályadíjat szerzőnek, ki a feltett kérdést meg nem oldotta, oda nem ítélheti. Kéri azonban a közgyűlést, hogy e fontos, actualis érdekű kérdést még egyszer, tehát harmadszor is tűzze ki. A közgyűlés mindezeket helybenhagyta. Elnök jelenti, hogy indítvány nem adatván be, a maga részéröl alkalmasnak látja kiterjeszkedni az ajándékkönyvek kérdésére, s ilyeneknek szükségességét, kiállításuk czélszerüségét fejtegetvén, felhívja a Szent-István- Társulat jelenlevő alelnökét, hogy ez irányban a Szent-István-Tár- sulatnál közbenjárni, közreműködni szíveskedjék. Mire Tárkányi B. a legszivélyesebben vállalkozik, kéri magának az egylet illető jegyzőkönyvi kivonatát kiadatni, s egyúttal testvérileg üdvözli az egyletet. Ezután elnök, alapszabályszertileg a maga és tiszttársai nevében lemond. A közgyűlés Danielik J. ékes ajkú indítványára azonban elnök s a tisztikar továbbra is megmaradnak. (Egyh. Közi) — Jótékonyczélú műkedvelői színi előadás. Folyó hó 16-án este a heves-szolnokmegyei jótékony nőegylet helyiségében, annak javára, műkedvelő fiatalok színi előadást rendeztek, mely alkalomból Szigetinek „A vén bakancsos és fia, a huszár“ czimü 3 felv. népszínműve, szépszámú közönség előtt, került színre. A közreműködőkön eleinte némi tartózkodást lehetett észre venni, de ezt a siker s a kapott tapsok csakhamar eloszlatták s az előadás általában sikerültnek mondható. Breznay Ilonka kedves hangja, leszámítva bátortalanságát, kellemesen hatott; Koncz Aranka kissé elfogult játékát ellensúlyozta rokonszenves csinos alakja s megnyerő csengő hangja ; a Dubniczky nővérek szépen megfeleltek a várakozásnak. A férfi szereplők közül Adamcsek (Sárosi) úgy beleélte magát Mihály bácsi, a vén bakancsos szerepébe s oly jól alakított, hogy akár egy ügyes színésznek is dicséretére vált volna; Cselényi a korcsmáros szerepét helyes felfogással kezelte; Halmi (Friczi) megjelenése fesztelen, előadása szabatos volt, mely igen szép hatást ébresztett; Derszib előadásának hiányait csinos hangja pótolta; Ru- dassy, a kántor szerepét ügyesen töltötte be. Az előadást táncz követte, melynek csak a pirkadó hajnal vetette végét. A tánczoló szépek sorában — a már említett közreműködőkön kívül — ott láttuk : a Mossóczy és Frank nővéreket, Remenyik Fánikát, Morvay Emikét stb. ‘ R. L. — Szülők figyelmébe. 1—2 gymnasiumi tanuló, a jövő tanévre, egy tanférfi családjánál, mérsékelt feltételek mellett, teljes ellátásra felfogadtatik. Bővebb értesítést, levélbeli megkeresésekre is, a szerkesztőség ád. — Egér-Farmosról írják nekünk, hogy ott folyó hó 17-én Kandó ur kertjében a farmosi fiatalság jól sikerült nyári táncz- vigalmat rendezett. A tánczot 7 és 8 óra között gazdag estebéd szakitá meg, mely alkalommal hölgyek szolgáltak föl. Az estebédet ismét táncz követé, mely egészen másnap reggeli 5 óráig tartott. Levelezőnk az ott levő szépek közül a következőket említi: Subich Mariska és Annát, Brezovay Eszter és Ilonát, Remenyik Tercsiké és Pólát, Káló Irmát, Komáromy Mariskát, Jenöfy Ilonát és Subich Gézánét stb. stb. — Személyzeti. M á t y u s István keresztes-püspöki káplán Jákóhalmára, Nagy Kálmán erdö-kövesdi káplán Apátfalvára, F ü- 1 ö p Elek apátfalvi káplán Nagyfügedre, Horto lányi Antal nagyfügedi káplán Erdökövesdre helyeztettek át; Reintz Vilmos ujmisés boczonádi káplánná neveztetett; Horváth Jenő szerpap Keresztes-Püspökibe, Juhász Károly szerpap Recskre rendeltettek. — Kálmánczhelyi István jákóhalmi és Bóta Ernő boczonádi káplánok orvosoltatás végett ideiglenesen nyugalomba helyeztettek. — Becses ajándékot kapott a napokban Kairóból a helybeli fögymnasium múzeuma. Kovács Károly, városunk szülötte, kairói lakos, háromszáz darabot meghaladó természetrajzi, ethnograpbiai és egyptomi régiségekből álló gyüjteménynyel ajándékozta meg a fennevezett intézetet. A többi között a kitömött állatokból figyelemre méltó az 1 méter 80 cm. hosszú krokodil, a monitor nilo- tikus, az afrikai kígyók stb. az egyptomi régiségek és pénzek, egy raumiakéz és macskafej, ásványok a pyramisokról, kövült tengeri állatok, amulettek stb. E gyűjtemény a küldő neve alatt fog összeállittatni a főgymnásium múzeumában. Dicsérendő figyelem távollakó földinktől, városunk jeles intézete iránt. — Hevesen, folyó hó 16-án fényes, kettős rokon-esküvő volt. Beöthy Károly vezette oltárhoz Lipovniczky Kálmán bájos leányát: Erzsikét, és Faludy István Kis Ilonkát Egerből. Az egyházi szertartást, csillogó nyoszolyólányok viruló koszorújától körülvéve, a Budapestről, Egerből, Jászberényből, Jász-Apáthiról összegyűlt nagyszámú rokonság- és a helybeli úri rend jelenlétében, Ivády Rudolf prépost-plébános végezé alkalmi beszéddel. A násznagyi tisztet Koller Kálmán, Makó Gergely, Majzik Viktor és Lipovniczky Kálmán viselték. Esketés után Lipovniczky Kálmán házánál 80 terítékű gazdag lakoma következett, melyen Ivády Rudolf és Mak- kay Felix köszöntötték fel a legszebb tulajdonokkal diszlö fiatal házaspárokat és a méltán Örvendező boldog szülőket. — Pótválasztások. A nagylaki választó kerületben B e k k e r függetlenségi, a kormánypárti Szeberényi ellen, — a margittai választókerületben pedig B a r a n y i Ödön kormánypárti, a függetlenségi Hegyessy Márton ellen, — országgyűlési képviselőkké válasziattak. — Galamblövészet. A Párádon 1881 év julius 24-én d. u. 5 órakor kezdetét veendő galamblövészet programmja. A verseny megkezdése előtt a lövészek sorszámot buznak, mely szerint egymás után következnek, s a jegyző e szerint irja be neveiket; ez alatt a csapdák mindegyikébe egy galamb tétetik. Az egyeues vonalon belől lépni csak a bíráknak, a lövésznek, s a lövés után a futároknak szabad, minek megtartására megbízott ügyel fel. 1. Lötá- volság 16-os öblli fegyvereknél 22 meter, 12-ös öblüeknél 24 meter, cbokebore furatu fegyvereknél 28 meter. A ki nyilvános ga- lamblövészeteu nyertes volt 1 meíerrel handicapoltatik. 2. A lövés rendje sorolás utján 10 galambon történik, minden lövész által. 3. Minden lövész csak egy galambra lő s utána másik lövész következik. 4. A csapdák sorsolás utján huzatnak fel. 5. Minden galambra mindkét csőből szabad lőni. 6. A galambra csak röptében szabad lőni, azaz mig fel nem száll nem szabad reá czélozui. 7. Ha valamely galamb fel nem repül, jogában áll a lövésznek kijelenteni, hogy azt el nem fogadja s az esetben más galambot követelhet. A galambot azonbau fizeti. 8. Ha az első lövés el nem sül, joga van a lövésznek más galambot követelni, de csak azon esetben, ha a második csövei reá nem lőtt. A galambot azonban fizeti. 9. Ha a második lövés el nem sül, uj galambot követelhet a lövész, de az első csőből vak lövést tesz az uj galambra. 10. Csak a körön belől esett galambok számítanak, azon szárnyalt galamb, mely szárny-törötten belől leesett, s a lövő vagy küldöncz által ugyancsak a körön belől elfogatik, számos. Oly galamb, mely lövés után a körből megsebesítve kirepült, ismét a körbe szállva bent kimúlt, nem számit. 11. A fegyvert lövés előtt csak hónaljon alól szabad tartani s a galambot csak ba már repül czélba venni. 12. Ha a lövész a fegyver-töltéssel elkészült, „készt“ mond, a csapda felhuzatik s ha akkor a lövész vagy nem lő a galambra, vagy a kakast fel nem húzta, vagy bármi más kifogással él. a lövést elvesztette s az utána következő lövész lő. 13. A birák tartoznak a lövés helyessége felett azonnal Ítélni. 14. Soron kívül a lőtéren lön csak a birák meghagyásából szabad. 15. Ha többen egyenlő eied- ménynyel fejezték be a galambokra a lövést, a verseny addig foly- tattatik általuk, mig az eredmény az első és második nyertest ki nem tünteti. 16. A birák ítéletében mindenki szó nélkül megnyugodni tartozik. 17. A ki a szabályok bármely pontja ellen vét 10 frt fizetésre, esetleg a versenyből való kizárásra Ítéltetik, a birák s a rendező által. 18. Gálám bokra a lövés 8-as göbecscsel történik, miről meggyőződni a bíróságnak mindenkinél jogában áll. Ki ezen pont ellen vét — a versenyzésből kizáratik. 19. Tét 5 frt, — ezen kívül mindazon galamb árát 80 krjával számítva, melyre az illető lőtt, vagy ha nem lőtt is s a galamb menekült, megfizetni köteles. 20. Három dij állapittatik meg, s pedig : 1-sö 250 frank értékű ezüst nemű. 2-ik 100 frank arany pénzben. 3-ik 20 forint ezüst pénzben. 21. Az első dijat nyeri, ki 10 galambot hiba nélkül; a második dijat nyeri, ki 10 galambot 1 hibával; a harmadikat pedig az nyeri, ki 10 galambot 2 hibával ejt el. 22. Három hiba kimaraszt. 23. Ha a lövészek egyike sem éri el az itt megállapított eredményt a dijakra nem számíthatnak, s az nem is adatik ki. 24. ügy a tét, mint a galamb ára előre a pénztárnál befizetendő. A lövészetben részt vehet mindenki, a ki a sport e neme iránt édeklödéssel viseltetik. Párád, 1881. julius 8-án. A rendezőség. — Kajdacsy József „Hervadt Rózsák“ czimü munkájának előfizetési ideje lejárván, tisztelettel kérem az előfizetési ivek és dijak szíves beküldését, még akkor is, ha a czimzetteken kivül más aláíró nem volna, mert ez a tájékozás tekintetéből okvetlen szükséges. — Előfizetéseket — az ivek nélkül is — szívesen fogadunk egész augusztus 15-ig, a mikor a munka megjeleu. A kegyeletes czél tekintetéből, mint a kiadás rendezője, a pártolást tisztelettel kéri Eger, 1881. julius 15-én Csillagh Mór. — Gabnapiaczunkon a folyamatban lévő aratási munkák következtében. majd minden hozatal megszűnt; uj búzából kis próbák már érkeztek. Tiszta búza 9.50—11. Rozs s kétszeres 8.50 — 9. Árpa 6—6.50. Kukoricza 5.60—5.80. Zab 6—6.20. Felelős szerkesztő: TDx. István.. Lapunk mai számához négy edit melléklet van csatolva.