Eger - hetilap, 1881

1881-07-07 / 27. szám

299 dent, s mit nem látott vagy hallott, szava hihető, jámbor vitézek­kel elbeszéltette magának, hogy úgy mondjuk, melegében. No tehát ezért jött ö az ostrom után Egerbe, hol már, mint mindenütt, nép­szerű ember volt, s igy nem is lehet csodálni, ha egyes polgárok szívesen látták, megvendégelték, különösen jó borral, mit ö igen szeretett, nem részegeskedésböl, hanem vagy a haza baja felett való bánatának enyhítése végett, vagy a győzelmek feleit:i vig voltában. No de a vendégszerető polgárok olcsón is jutottak ezért a dicső­séghez. A jó Sebestyén diák kirakta őket névszennt versében; 8 igy tudjuk hogy Kulcsár Imre jó borral tartá, Sáfár István csuká­val traktálta, Benedök kovács meg megpatkóPn a lovát, persze in­gyen, csupa szívességből. Ezután elment másfelé. Megírta Eger vár védelméről szóló munkáját, mit aztán Ferdinand király le is fordííiatoíc latinra, hogy olvashassa, nem lévén még akkor, vagy má>- akkor szokás, hogy a magyar király magyarúl tudjon. — Elmond itt mindent. Fökép rész­letesen azt a nagy eseményt, mit végbevitt, az „asszony! népség.“ íme „a nők, kik ölnek“ mondaná Hugó Viktor, s az aestheiika sza­bályai gáncsolnák őket, mert az amazon természetű nő nem lehet aesthetice szép, eltávolitván maga körű* a ke>'emet. Vonulj hátrább szabály, mert szebb itt a szeretet és féltés tüzének fellángolása minden egyéb szépségnél, s ba az arcz eltorzúl >s, elsimítja azt előttünk az eszme. Tinódit mód felett lelkesig ez a nagy hazasze­retet, s ha nem is buzdúl fel szertelen rajta, de a'ig tud megválni a jelenettől. Alig tudja elhagyni az egri dicsőség emlegetését, s a harczot és védelmet egyenesen csodának magasztalja. Hol, hol nem járt e közben a jó lantos, nem tartozik elbe­szélésem keretébe. Ha érdekkel viseltetnek tisztelt olvasóim életpá­lyája iránt, úgy is megtalálhatják a magyar akadémia legujabbi le­adásai közt a „Régi magyar költők >árá“-ban Elég az hozzá, hogy 1555-ben ismét eljött Egerbe s itt időzött, egy hétig. A várparancs­nokság vendége volt, s ellátása közköltségbe számíttatott. Úgy fogadták mint a vár dicsőségének legbatbatósabb terjesztőjét. Ked­vében jártak, mit azon körülmény mutat, hogy a neki kiszolgált kedveskedések között lényeges szerepet játszik a bor. Hiába, a vers, meg a bor köunyen megférnek egy költői szellem eszmekörében, sőt némelykor, lehet mondani, alig akadunk enné! egyszerűbb pél­dájára az anyagi és szellemi dualismusnak. Ebbéli tapasztalata ve­zette kétségkívül Tinódit is arra, — ki sokkal békésebb embei volt, hogysem bárminemű egyesülni vágyásnak eHene szegtilt volna, hogy j az abaujmegyei sz'kszai határban szőlőre tett szert. De nem erről i van szó. Hanem az egri vár 1555-ik évi számodáskönyvében. mely ; a múzeum birtokában van, fel vagyon jegyezve, hogy Tinódy Se­bestyén marczius 22-étöl egész 27-ig az ö szolgájával együtt asz­tali használatra elfogyasztott. tizenhárom pint bort. Bárcsak nagyobb egészségére vált volna a jó lantosnak az egri mulatós, hogy ne kellett volna neki nem sokára elköltöznie oda. hol nektárt isznak bor helyett. Hanem hót természetszerűen en­nek is el kellett követke nie. Azóta századok folytak ie, s nagy viharok vonultak át e hazán, támadtak nagyobb dalnokok is, mint a jó Sebestyén, hanem azért szívesen emlékszünk ö reá, — ki : Eger gyözedeimén vig- voltában Nagyot ivott szikszai borában. E. /. .— Az egri érseki joglyezeumon az évi vizsgák junius 17 ét,öl 30-aig tartottak. Az egész, lefolyt tanév alatt 58 jogi vizsga volt; ezek közül: első alapvizsga 21, második alapvizsga 16, á,!imtudo- mányi államvizsga 12, s jogtudományi államvizsga 9. A vizsgák, csekély kivétellel, sikerültek. A vizsgára bocsátottak közül azonban 7-en uj vizsgát tartoznak tenni szeptember első felében, minthogy ezúttal a vizsgán képesítetteknek nem találtattak. Ugyancsak szept. első felében tehetnek vizsgát azok, kik júniusban vizsgára nem jelentkeztek. — Az egri egyházmegye papnövendékei sorába, a f. hó 3 s 4-én tartott pályázat alkalmával felvétettek: az I. évi bittanfo­lyamra: Mészkő Balázs az egii, Farkas Zsigmond a roasnyói gymnasiumból ; a gymo. VIII. osztályra : H u s z k a András, K a I o c s a y (Kozák) Gusztáv az eg.i, tí e n k e y Gyu­la a szarvasi, B ö r c s ö k Elemér a hódmezövárórhelyí és H a n Ferencz a temesvári gymn.-ból; a gynm. VII. osztályra P o p o- v i c s József az egri, R i d á r c s i k Imre s V í n k 1 e r Sán­dor a kassai, B o r h y Sándor s Kucsera Ferencz a gyön­gyösi, Sacher István a budapesti kegy. r., H o ó z Gyula, R a g ó Ferencz s K o t á d János a szolnoki és Kovács Béla a kecskeméti gymn.-ból. — A hevesmegyei központi választmány összeállította a megye mindaz öt választókerületének ideiglenes névjegyzékét, s ezt köz­szemlére kitétetni rendelte. E névjegyzékek egy példánya a köz­ponton, a megyeház levéltári helyiségében, szint én ki van! téve köz­szemlére, folyó hó 5-étöl 26-áig: a jogosítottak általi megtekinthe- tés, s felszólamlások és észrevételek beadbatása végett. — A Györgyényi Ignácz kanonok, ur által alapított kisdedo- vodában e hó 10-éu, vasárnap délelőtt 10 órakor tartatik a zárün­nepély, melyre az érdekeltek figyelmét ezennel felhívjuk. — Az egri kathol. fÖgymnasium 1880—81 tanévi értesítőjét vettük. Tartalma: 1. „A lélektan köréből," Szabó Ignácz tanártól, szerzőnek „Lélektani képek“ czimii, készülőben levő munkájából. 2. Adatok az egri fÖgymnasium 1880-iki meteorologiai észleletéiből. 3. A fÖgymnasium állapotrajza a lefolyt tanévről. 4. Tanári kar. 5. Tanterv. 6. Szertári növekedés. 7. Önképzö kör. 8. A tanév alatt ösztöndíjas, jutalmazott és segélyzett tanulók kimutatása. 9. A ta­nulók érdemosztályzata. 10. Statistikai táblázatok. 11. Az igazgató értekező beszéde. 12. A jövő iskola-ev kezdetének jelzése. — Ezen érdekes értesítőre, — ha terünk engedi — még visszatérünk. — Az egri angolkisasszonyok intézete belső növendékeinek vizsgálatai jun. 27 és 28-án tartattak, megelőzőleg pedig, 23, 24 és 25-én a külső iskolákban folytak a vizsgálatok. Érsekünk önmlga kegyességéből, mint minden évben, most is értékes jutalmak osz­tattak ki a magukat kitüntetett növendékek között. — Különösen ki kell emelnünk a női kézimunkákat, melyek nagy számuk mellett kiválóan nemes Ízlésről és a kivitelben bámulandó szorgalomról ta­núskodtak, úgy hogy uagyon sajnáluók, ba ezeknek legalább egy része az aug. 14 én megnyílandó pbesti orsz. nöiparkiállitás tano­dái csoportjában nem szerepelne. (N. T.) — Az egri angolkisasszonyok külső iskolájának takarékpénztá­ráról, a kezelők nyilvánosan számolnak. E jelentésből a következő fontosb adatokat közöljük : 1880. okt . 12-étnl 1881. jun. 14-éig, ősz­szesen 29 betét, napon m egíakaritoi ak a növendékek: az I. osztályban 68 növendék ................218 f rt. 08 kr. a II. „ 43 n .... 246 » 15 a III. „ 64 n .... 253 jj 32 a IV. ., 40 .... 240 ,. 22 az V. r 39 n .... 195 n 60 a VI. „ 32 7) .... 242 ., 13 7? a tanitóképzöb. 26 v> * .... 150 n 81 77 a kézi személj zet 6 tagja .... 35 „ 81 n Összesen 31 8 uőveudék 1582 frt 12 k'\ Ezen összegből az isk. év folytán 86 növendék vette ki be­téteit, összesen 386 fit 60 kr. A többi, vagyis 1195 fri 52 kr. a Hevesmegyei Takarék pénziáiban van elhelyezve. — Az egri. érs. tanítóképző-intézetben m. hó 30-án fejeztetett be a tanév. Volt az intézetnek a tanév elején 102 s a tanév vé­gén 75 növendéke. Az intézeti növendékek segélyezésére, érsek önmlga és a mélt. főkáptalan nagylelkű adományából, minden tan­évben 2000 frt forditratik, mely összeg 60, 80 és 100 frtnyi rész­letekben osztat!k ki. Ezen álP dó segélyezésen kivü! a növendé­kek közöl élelmezésben részesült: érsek önmlga udvarában 7. — Szele G. prépos«-kanonok úr bá áná1 1, — Zsendofics J. prépost- kanonok urnái 1, — Begovcsevich R. apátkanonok úrnál 1, — a papnöveldében 3. A ciscterciek egri társháza élelmezés helyett 2 növendéket 100—-100 friia* segélyezett. Segélyezésben részesült 40 növendék. Jutalmaztattak : Rajoer-jutalomma! (6 db. arany) 4-en, — Bartakovics-jutalomdijjal (30 frt.) 1, — Kovalcsik ösztöndíjjal (200 frt) 2-en. — A belvárosi rom. kát. hitközségi fitanoda osztályaiban a második félévi vizsgálatok szép sikerrel tartattak meg Az igazga­tóságot, szüléket és a jelenvolt iskolaszéki tagokat, a tanulók sza­batos és bátor feleletei teljesen kielégítették. A vizsgálaton jelen volt dr. montedegói Albert Ferencz, k”-. tanácsos, megyei tan­felügyelő önagysága, ki megelégedésének többszörösen adott kife­jezést. A jun. hó 29-é i tartott bálaadó isteni tisztelet végeztével a tanulók saját osztályaikba vonultak vissza, hol — miután Ludányi Antal igazgató önagysága elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg -- dr. Albert Ferencz tanfelügyelő önagysága és számos szü­lő jelenlétében felolvastatott az érdemsorozat, s a jutalmakat bűz ditó szavak kíséretében Foilmann Károly hittaaitó ünnepélye­sen osztotta ki. Az I-sö osztá'yban jutalmat nyert 6 tanuló, a Il-ik osztban 7 tanuló, a Ill-ik osztban 10 tanuló, a IV-ik osztban 13 tanuló, az V-ik osztban 2 tauu'ó, összesen: 38 tanuló. Kiosztatoít 8 dr. cs. arany, és 80 dr. ez. frt. Az előttünk fekvő „Érdemsoro­zat“ szerint az I-ső osztályban volt 129 mindennapi és 29 ismétlő iskolás; a Il-ikban 63 mindennapi és 46 ismétlöiskolás; a III-ikban

Next

/
Thumbnails
Contents