Eger - hetilap, 1881

1881-06-02 / 22. szám

231 tatott, hasonló. Kénytelen vagyok erre nézve határozottan kinyilat­koztatni azt, hogy a mai viszonyok közt akkor, midőn az államnak a közoktatás, a nevelés érdekében átalában annyit kell tenni és te­kintettel az országnak pénzügyi helyzetére is, az iránt, hogy egy milliókba kerülő ily Theresianum-féle nevelőintézetnek az állam ál­tal való alapítását kezdeményezzem: Ígéretet nem tehetek, sőt őszin­tén megvallom, hogy azt nem tartom a lehetőség körébe tartozónak. Ez az, a mit ez alkalommal felelhetek, igen kérve a méltósá- gos főrendiházat, kegyeskedjék válaszomat tudomásai venni (He­lyeslés.) Zichy Nándor gr. nincs a válaszszal megelégedve. 0 azt kivánja, hogy az öröklési jog a codex megalkotása előtt is szabá- lyoztassék oly módon, hogy a kisbirtok végtelen eldarabolása meg- elöztessék. A hitbizomáuyi intézményt pedig szóló kapcsolatban ál­lónak tartja a főrendiház szervezésével, mert szerinte a főrendiház nem szervezhető a nélkül, hogy állandósított birtokviszonyokra ne lenne fektetve és a nélkül, hogy a nagybirtokosok neveléséről a magyar állam nemzeti alapon ne gondoskodjék. Szóló olyan The­resianum-féle magyar intézet felállítását óhajtaná, mire nézve né­zete szerint a nevelési budget elég gazdagon van dotálva. A ház a miniszteri választ tudomásul vette. A képviselőim május 25-iki ülésében napirenden volt a Cu- riának választási ligybeu való bíráskodásáról szóló törvényjavaslat. Baross Gábor halasztási indítványt tett. Ellenében Irányi Dániel a curiai választási bíróság érdekében beszélt. Emmer Kornél előadó rövid felszólalása után elnök felte­vén a kérdést, a ház többsége elfogadta Baross indítványát és igy a törvényjavaslat a napirendről levétetett. Ezután tárgyalás alá vétetvén a főrendiház által a perrend­tartási novellán, valamint a végrehajtási eljárásról szóló törvényja­vaslaton tett módosítások, azokra nézve az igazságügyi bizottság­nak Telesz ky István előadó által előterjesztett véleménye vita nélkül elfogadtatott. P a u 1 e r Tivadar igazságügyminiszter benyújtja a kivándor­lási ügynökségekről szóló szentesített törvényczikket, mely kihir- dettetik. Láng Lajos előadó benyújtja a pénzügyi bizottság jelenté­sét a Tiszavölgy ármentesitése érdekében a kormány által teendő intézkedésekről és a közmunka és közlekedési minisztérium póthi- teléröl szóló törvényjavaslatok tárgyában. Végül interpellátiók következtek. A 1 m á s s y Sándor a fővárosi X. kerületben Szlávy rendőr­kapitány és Apatitzky halottkém által a Kemény-párt érdekében állítólag elkövetett hivatali visszaélés tárgyában intéz kérdést a belügyminiszterhez. Pázmándy Dénes a külhatalmak Budapesten székelő képviselőit megillető rang tiszteletbentartása iránt intéz interpellatiót a miniszterelnökhöz. V i d 1 i c s k a y József a mátészalkai járás szolgabirója ál­tal a képviselő-választási mozgalmakra állítólag gyakorolt illeték­telen befolyás iránt interpellálja a belügyminisztert. Tisza Kálmán miniszterelnök mind a három interpellátióra nyomban válaszolván, a ház a válaszokat tudomásul vette. A képviselöház május 26-iki ülésében Péchy Tamás elnök bemutatja a miniszterelnök átiratát, melyben megküldi ö császári és apostoli királyi Felségének a trónörököspár budapesti fogadtatása alkalmából hozzá intézett, 1881. évi május 24-én kelt legfelsőbb kézirata másolatát. Beöthy Algernon jegyző: (olvassa a miniszterelnök átiratát és ö felsége kéziratát, mely lel­kes éljenzéssel fogadtatik.) Elnök: A felolvasott kegyelmes kir. kézirat élő tanúbizonysága annak, hogy ö felségeik a távolból csak úgy látták az itt lefolyt eseményeket, mintha személyesen jelen lettek volna. A t. ház örömmel igtatja e kegyelmes kéziratot iro­mányai közé, mint annak bizonyságát, hogy nemzet és király együtt éreztek e napokban s a nemzetnek a fogadtatásnál tanúsított szív­ből jövő örömnyilvánitását ö felségeik megértették. (Tetszés.) Zsárn bokrétby József előadó benyújtja a kérvényi bi­zottság által tárgyalt kérvények 58. sorjegyzékét, mely annak ide­jén napirendre fog tűzetni. Baross Gábor előadó benyújtja a közgazdasági bizottság jelentéseit. Ezen tárgyak az osztályok mellőzésével fognak napi­rendre tűzetni. A képviselöház május 27-ikén tárgyalás alá vette a Tisza­v.ölgy ármentesitése érdekében a kormány által teendő intézkedé­sekről szóló törvényjavaslatot. Láng Lajos előadón kívül, a tör­vényjavaslat mellett Tisza Lajos, Németh Albert, Móricz Pál, Hie- ronymi Károly és Tors Kálmán emeltek szót. Ellene Széli György Vidlicskay József, Herman Otto nyilatkoztak. Thaly Kálmán szava­zatát a miniszter nyilatkozatától tette függővé. A képviselöház május 28-án tovább tárgyalta a T'sza- völgy ármentesitése érdekében a kormány által teendő intézkedé­sekről szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat változatlanul elfogadtatván, tárgyalás alá vétettek a közmunka- és közlekedési minisztérium 1881. évi pót- hiteléről, azután pedig a Szegeden emelendő törvényszéki épületek­ről szóló törvényjavaslatok, melyek úgy átal ánosságban, mint rész­leteikre nézve észrevétel nélkül elfogadtattak. Tárgyalás alá vétetett ezután a közgazdasági bizottság jelen­tése a hazai bőriparosoknak a tengerentúli bőrök bevitelére szabott vám felemelése iránt beadott kérvénye tárgyában. Baross Gábor előadó megjegyzi, hogy a bizottság elismeri ugyan a kérvény fon­tosságát; de minthogy a kérelem teljesítése nevezetes közgazdasági érdekeket érint, és a kormány kijelentette, hogy a kérvényben érintett irányban már megtette a kezdeményezést: a bizottság en­nek eredményét bevárandónak találja és azért ajánlja, hogy e kér­vény figyelembe vétel végett a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszternek adassák ki. A ház e javaslatot észrevétel nélkül elfo­gadván, következett a közgazdasági bizottság jelentése a magyar átalános iparegylet igazgatótanácsa által a hazai iparnak adandó állami kedvezmények iránt beadott kérvény tárgyában. Baross Gábor előadó a kérvényre nézve a bizottságnak azon határozati ja­vaslatát terjeszti elő, hogy az ez erre vonatkozó törvényjavaslat el­fogadása következtében a ház irattárába tétessék. Rakovszky István indítványára a kérvény a földmivelés-, ipar és kereskedelmi miniszternek adatik ki figyelembevétel végett. A Nagybritanniával az ínséges tengerészek kölcsönös segé­lyezése iránt kötött egyezményről szóló törvényjavaslat Baross Gá­bor előadó felszólalása után úgy átalánosságban, mint részleteire nézve vita nélkül elfogadtatott. Következett a kereskedelmi és forgalmi viszonyoknak a német birodalommal való í’endezéséröl szóló törvényjavaslat tárgyalása. A ház a törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részle­teire nézve elfogadta. Tárgyalás alá vétetett azután a Dunaszabályozás folytatásá­ról szóló törvényjavaslat, mely elfogadtatott. Következett a kérvények tárgyalása, s ezek közt különösen Kolozsvár város felirata a Bartha Miklóson két katonatiszt által elkövetet bántalmazás ügyében. V é c s e y Tamás előadó erre nézve a kérvényi bizottságnak azon javaslatát terjeszti elő, hogy a ház vegye tudomásul a kormányelnök hivatalos nyilatkozatát, mely szerint ez ügyben a vizsgálat vegyes bizottság által végrehajtatott és a tettesek meg is büntettettek. azonkívül megfelelő intézkedések tétettek hasonló esetek ismétlődése ellen és a katonai büntetőtör­vény és eljárás újjászervezése iránt a kellő intézkedések megtétet­tek. U g r o u Gábor nem tesz ellenjavaslatot, de megjegyzi, hogy az Ítélet őt ki nem elégíti, mert a kiszabott büntetést nem tartja elég szigorúnak, különösen mivel tudja, hogy Rlistow is csak azért vesztette el tiszti rangját, mert a vizsgálat folyamáu hazudott, mint egy osztrák hadi jelentés. (Zaj jobbfelöl. Felkiáltások: Rendre !) Elnök figyelmezteti szólót, hogy ily általánosságban vádakat emelni nem helyes. (Helyeslés jobbfelöl.) Ugrón Gábor beszéde további folyamában helyteleníti, hogy a honvédtisztikar magáévá tette a közös hadsereg tisztikarának ügyét és végül kifogást tesz az ellen, hogy a katonaság külön büntetőtörvény alatt álljon. A miniszterelnök felszólalása után a ház többsége elfogadta a kérvényi bizottság indítványát. Végül Rohonczy Gedeon a következő interpellatiót intézte a m. kir. közmunka- és közlekedési miniszterhez : „Kérem a t. miniszter urat, hajlandó-e megtenni, még pedig ez évben a szükséges lépéseket az iránt, hogy a kikinda-becse-becs- kereki vasút kiépítése azonnal megkezdessék.“ Az interpellate kőzöltetni fog a miniszterrel. A képviselöház május 29-iki ülésében, több kérvény elintézése után három miniszter válaszolt a hozzájok intézett interpellatiókra. S z a p á r y Gyula gróf azzal felelt Simon interpellatiójára, hogy Mosony megyében az adóvégrehajtást augusztus 1-ig beszüntette. Pauler Tivadar igazságügyminiszter, az abauj-sepsi választóke­rületben állítólag bírósági egyének által szítottfválasztási mozgalmak tárgyában, odanyilatkozott, hogy ha a birák politikai agitátiókba fognának bocsátkozni, ellenök a fegyelmi eljárás megindítása iránt intézkedni fog. Végre 0 r d ó d y minister válaszolt Rohonczy Ge­deonnak a kikinda-becskereki szárnyvonal tárgyában tett interpel­latiójára, kijelentvén, hogy ha ezen vonal szükségességéről meglesz *

Next

/
Thumbnails
Contents