Eger - hetilap, 1881
1881-05-19 / 20. szám
206 A ház, rövid vita után, a kérvéuyi bizottság javaslatát fogadja el. A képviselöház május 16-iki ülésében Ordódy Pál közlekedési minister benyújtotta a törvényjavaslatokat a Tiszaszabályozás tárgyában. Azután tárgyaltatott a zimonyi vasútról szóló törvény- javaslat. A ház a törvényjavaslatot változatlanul elfogadta. E hó 17-én az országgyűlés mindkét háza ülést tartott. A képviselöház elfogadta a nemzeti színház adósságainak fedezéséről s a volt percsora-szegedi ármentesitö társulatokról szóló törvényjavaslatokat. A felsöházban napirendre került a perrendtartási novella ; b. Vécsey József, gróf Andrássy Manó, gróf Zichy Nándor és Majláth György országbíró a háznak előbbi visszautasító határozatát megujittatni óhajtották; a többség azonban ezúttal a perrendtartási törvényjavaslatot általánosságban elfogadta. tó w Ue -véixja/tolr.................*) — Koszoruzott pályamű. — Jelige: „Leveleden fán is dalol a madár, De a szivem, rózsák közt is sirva jár!“ Balaton. . e várjatok tőlem, ne várjatok „uj dalt,“ Hisz’ fájó múltamé vagyok én egészen.... S hogy mielőbb én is a múlthoz tartozzam, Csak ez egy, ohajom — s erre vagyok készen .... Hiába mosolyg rám az élet sok bájjá, Édes mosolygásuk nem hat a lelkemig, Oly tél az én éltem, melynek nincs tavassza, S szivem, halálomkor megkövülve lelik ....... S zivem dala, mint a megsebzett madáré Rég elhangzott, s többé nem halljátok sehol — Csak ha visszaszálltok édes-bús múltamba, Hol elrablá tőlem üdvömet a pokol........ O tt zeng az én lelkem, mint egy Eol-hárfa, Boldog édenemnek fényes, szép álmáról, S ott zokog keservem örületes hangon, Vesztett boldogságom égő fájdalmáról....... M ost, ha összetörött lantom megszólalna, Meg sem értenétek „hangzavar“-os dalát, — Oly ellentét a dal örök-bús szivemmel Mintha virág körzi koporsó oldalát........ Sokat vesztettem én rövid pár év alatt, Hajfürtim, ezeknek fehér szinti gyásszuk, — Ifi an haltak el legkedvesebbeim, Azért visel fejem fehér gyászt utáunuk. — Édes Mindenemnek keble gyors kihűltét, A legszeretöbb szív porlása követte, Mely dobbanásiban nevem hangoztatá, S kész lettem vón’ én is meghalni érette ....... K edvesem, barátom, — szivem e két fele — Elhagyott, .... egyedül bolygok a világon....... E lvirágzott már az én szivem barátim ! Hervadt levél vagyok, villám-sújtott ágon........ C sak értük teremtett engemet az Isten, Nélkülök oly kopár, rideg, gyászos éltem........ — 8 ilyen lesz a sírig, bár mily hosszú időt Kell égő keservben, s kínos búban élnem; — Általuk virágos lugas volt életem, Melyen boldogságom csalogánya fészkelt, Nélkülök zord börtön, súlyos rabbilincscsel, Hol szenvedés altat, s gyötrelem mi felkelt....... N e várjatok tőlem, ne várjatok „uj dalt,“ Hisz’ fájó múltamé vagyok én egészen........ 8 hogy mielőbb én is a múlthoz tartozzam, Csak ez egy, ohajom — s erre vagyok készen....... H iába mosolyg rám az élet sok bájjá, Édes mosolygásuk nem hat a lelkemig, Oly tél az én éltem, melynek nincs tavassza, S szivem, halálomkor megkövülve lelik!....... K apácsy Dezső. Ja Tavaszi út. r * — Koszoruzott pályamű. — Jelige: „Anyámnak.“ acsirta-ének zendül újra . . . Elverve lelkem gondja búja; Szivem kitárva uj tavasznak, Reménybe’, vágyba’ újra gazdag ! . Kocsim robogva, szállva törtet, — Mi lassú mégis most az ut! Aggódva, kedves-édes gonddal, Jó anyja várja a fiút. Pacsirta-ének zeng köröttem . . . Csak öt találjam, öt örömben ! Tavasz keltében, tél-mulásban, Enyhülő gyásza képét lássam! A szó, az édes üdvözlő szó Lesz majd pacsirta-énekem; — Az ö mosolyja — egy tavasznak Minden derűje énnekem ! Pacsirta-hangok ... A holt, vén föld Megéled, ébred, uj szint, fényt ölt . . . A hervadásra igy kel élet — Feltámadunk! — a szív remélhet. Remény vigaszát, üdvösségét, Viszem szivemben, ajkamon; S ha még — a kedves holtrúl szólva — Az ő igéit hallhatom! . . . Pacsirta zeng főn a magasban . . . Szivemet-é, vagy azt hallgassam? Daluk, imájok egy kép tör fel, Újult hálával, uj gyönyörrel. Szentebb imádság, édesebb hang Nem is röpülhet ég felé, Mint a tavasznak e hymnussza, — Mint boldog ifjú szivemé! Pacsirta-ének ... A szép múltnak Tarlott mezői felvirulnak . . . Virágos rétek . . . Mily igézet! Álomnak vélem az egészet! . . . Tündéri kert ez, a hol járok, Virág borit el, fény ölel . . . Múltamnak üdve, éltem fénye, Anyám itt vagy, itt vagy közel! Pacsirta-szó már, ott künn, hallgat — Már csókolom az édes ajkat, Már szót keresne némaságom, — Itt, „a gyümölcs itt csüng az ágon !“ Az a tavasz itt nyif szivemben, Itt tesz csodát a szeretet! Így boldogítva anya még nem, — Így — tán mégö sem szeretett! Párvy Sándor. *) 5 darab aranyból álló első jutalmat nyert pályamű. Szerkesztő.
