Eger - hetilap, 1881
1881-04-28 / 17. szám
169 Kincses Lázár Eszti szomorún elébe Selyembe, aranyba gyémántosan lépe. — „Megkéretett téged milliomos bankár, Márványházba’ lakik, négy lovas hintón jár, Mit feleljünk neki Kincses Lázár Eszti? „Szófogadó lánynak neveltél te engem, A kinek te szántál — ahoz kell elmennem. — Kincses Lázár erre sóhajtva megszólal: „Nem jönnek te érted négy lovas hintóval, Nem lesz, a ki neked palotát rakasson, S kárba vesz örökre a nagyságos asszony! Mert végső Ínségben Istent kisértettem, Arra vetemedtem, nagy fogadást tettem: Ha halál révéből megtérsz nekem újra, (Mert ellenem együtt mind a követ fújja!) Oda adlak téged, önkényt eljegyezlek A legutolsónak: a legszegényebbnek, Koldus szegények közt a legkevélyebbnek, Hetedhét országon a legszebb gyereknek !— Kincses Lázár Eszti nyakába borula, Szótalan gyönyörtől lelke elszórnia. Özvegy Salamonná düledt házikója így épült fel újra — a jó Isten ójja! Kim* József. Színészet. Csütörtökön april 21-én, itt először, „A társaságból“ Bau- ernfeld színmüve került színre. Valóban alig magyarázható meg, hogy közönségünk oly hidegen távol tartja magát a színháztól, midőn egy oly kitűnő színtársulatot, mint Laszy színtársulata, melyről most már bátran elmondhatjuk hogy nála jobb aligha kereste meg valaha városunkat, — minden pártolás nélkül hagy. Könczöl Lujza Werner Magdolna szerepében, különösen a második felvonásban, a valódi tökély magaslatán állott s mi kívánni valót sem hagyott hátra. Azon jelenetek, midőn Hagen ügyvéd megérteti vele, hogy minek tekinti öt a „társaság“; — midőn a herczeggel, ki benne a nő büszkeségét sértette, megígérted, hogy többé nem fog említést tenni „arról“ ; midőn vívódik önmagával, küzd szerelme ellen, midőn töpreng . . . kölönösen monológjában elfeledtette velünk, hogy a szinpad deszkái vannak előttünk s csak az érzések bámulatos mélységét láttuk s vele együtt éreztünk. Peteidi (mint Lübenau her- czeg) a határozatlanságot s a küzdelmet önmagával, — midőn a „társaság“, vagy Magdolna közt kell választania — midőn előtte egyrészről övéi előítélete s saját boldogsága másrészről, híven tiik- röztette s az erős próbát sikerrel oldotta meg. Lászyné, úgy Bus- say Clarisse, mint Tóth Antal, Ferenczy Alajos, Szabó Krisztina, Aranyossy József ügyesen betöltött nagyobb-kisebb szerepeik által sokban járultak az előadás sikeréhez. Szombaton „A kornevilli harangok“ szóltak félig tölt ház előtt. Niké Linának (Zsermén) tiszta, csengő hangjáért még hölgyeink piczi rózsás-ujjú kacsói is tapssal adóztak. Peterdiné szere- tetre méltó pajzán Szerpolette volt, hangja kedves csengésű, csak kár, hogy kissé nem erősebb. Berényi hatalmas Hánri márki volt g erős baryton hangja oly tetszést aratott, hogy a márki dalát ismételni kellett. Peterdi (Gáspár haszonbérlő) szépen alakított; Gá- 1 ősi János ügyes Grenisö volt; Szép, Beczkói jól betöltötték szerepüket s a többi szereplők is, úgy hogy általán az egész előadás elevenen s kerekdeden folyt. Vasárnap „A legény bolondja“, Kóródi e remek népszínműve adatott (itt először) meglehetős számú közönség előtt. Nikó Lina (Kati) egész estén gyönyörködtetett bennünket a szebbnél- szebb dalokkal s valóban zavarban volnánk, ha meg kellene mondanunk, hogy melyik is volt hát a legszebb? Azok az olvadékony dalok, azok a fülbemászó hangok meg is érdemelték a tapsokat s a kihívásokat. Szabó Krisztina „úszott Szücsné szerepében mint hal a vizben.“ Könczöl Lujza aranyos Juliska volt. Bussay Clarisse szépen betöltötte szerepét. Berényi (Túri Gergely) daliáiban zamatos magyar dalokat hallottunk, nem kevesbbé a Gálosiéiban. Tóth Antal, Ferenczy, Dobó jól alakítottak. Beczkói, Aranyossy ügyes fajankók voltak. Az előadás teljesen sikerült. Hétfőn „A legény bolondja“ ismételtetett. Kedden „A kis doktor“ vig operette adatott. Peterdiné bájoló Fioretta volt. Élénksége s hangjának üdesége igen kedvessé | teszik e jeles színésznőt;; trilláiért nem is fukarkodott tapsaival a j közönség. Nikó Lina, Sághiné igyekeztek emelni az előadást. Gálosi elemében volt s igen szépen énekelt. Berényi, Szép, Beczkói jól játszottak. A darab könnyedén folyt. A Kossuth-Görgei ügyben. Klapka tábornok a Kossuth-Görgei ügyről. (A „Correspondence de Pesth“-ből.) III. E czél elérése végett Görgei — mint védekező iratában mondja — politikai műveltséggel biró főbb tisztjeinek egy részét be akarta választatni az országgyűlésbe, hogy ama, szerinte hibás határozat törvényes utón ismét megsemmisittessék. Az már most a kérdés, vájjon azon időben, amikor az orosz intervenczió már csak idökérdése is alig volt, helyén való volt-e az országot két táborba osztani, a hadseregtől derék tiszteket elvonni és megingatni alapjában a bizalmat épen azon férfiú iránt, aki legjobban tudta a nemzet erőit fölébreszteni, öregbíteni és szervezni ? Ki pótolhatta volna akkor Kossuth helyét, ki tudott volna olyan eredményeket érni el a véderő szaporítása körül, mint épen ö? Nem volt senki, aki erre képes lett volna és igy tehát nézetem szerint Görgeynek hazafiui kötelessége lett volna, a változhatatlanba belenyugodni, a politikai kérdést egészen félretenni, és kizárólag azon nagy harcz végigvi- vásával foglalkozni, mely hazánk léteiének megmentése érdekében keletkezett. Sajnos, a dolog máskép történt. Az egyenetlenség Görgey és Kossuth között egyre tovább tartott, napról-napra elkeseredettebb lett. Görgey gyűlölte Kossuthot, ez pedig félt Görgeytöl és Görgeynek titokba burkolt tendencziáitól. Én nekem ugyan soha sem jutott eszembe, bogy Görgeyt árulással vádoljam, de már akkor is voltak olyan hangok hallhatók, a melyek Görgey magatartását ezen kemény jelzővel illették. Érintetlenül hagyjuk itt, mert nem tartoznak ezen dologhoz, a nyári hadjárat hadieseményeit. Görgey junius 28. jővén a hadsereghez, személyesen vezette a visszavonulást Győrből Komáromig és innen irta Kossuthhoz és Duschekhez junius 30-án kelt első oly mélyen sértő levelét. Védekező iratában Görgey felemlítvén ezen levelet, maga is bevallja, hogy benne Kossuth és a kormány iránt nem a legkíméletesebb kifejezéseket használta, különösen azon pontnál, ahol visszatérve még egyszer a függetlenségi nyilatkozatra, ezen határozatot a legélesebben elitélte. Mi czélból tette ezt Görgey ? Használt vele valamit az ügynek ? nem kellett-e kifejezéseinek a legmélyebb gyanút kelleniök mindazokban, kik Kossuthot környezték; és végre lehetett-e ily hangulat és ily utón keltett bizalmatlanság mellett kölcsönös egyetértéssel egyenkint és külön állva a napról napra fenjegetöbbekké váló veszélyekkel megküzdeni? Bizonyára nem! Néhány nappal később Görgey azt Írja a kormánynak, hogy vagy jöjön el Komáromba, vagy vonuljon vissza Nagyváradra, mert ö valóban nem állhat jót biztonságáért. A Duna jobb pártjával fenállott összeköttetéseinknek felhagyása, feladása, és a komáromi várba történt bevonulásunk után, ez valóban félő volt. De hát akkor mire való volt Kossuthhoz azon több mint ironikus indítványt intézni, hogy ö maga jöjön el Komáromba ? holott Görgey igen jól tudta, hogy attól a pereztöl kezdve, melyben Kossuth Komáromba zárkózik, hazánk további védelme lehetetlenséggé vált. És akkor kitől nyerték volna a hadvezérek parancsaikat, a polgári hatóságok utasításaikat? ki vitte volna keresztül az erők végső megfeszítéseit, ha nem létezett volna többé a központi kormány, és ennek elnöke a felső dunai hadsereg védelme alá menekült volna? A gúny sokkal élesebb volt, semhogy Kossuth ne jött volna rögtön tisztába az iránt, hogy Görgeynek az a szándéka, miszerint az ö parancsaitól egyszer s mindenkorra elvonja magát. Mind azon által Kossuth még megpróbált egy utolsó lépést. Fölszólítja Görgeyt, hogy jöjjön a badügyministerium átadása czéljából Pestre és a főparancsnokságot Komárom felett adja át ideiglenesen nekem. Görgey ezt viszszau- tasitotta, ép úgy, a mint megtagadta az engedelmességet azon határozott parancsesal szemben, hogy seregének nagyobb részével azon esetben, ha a seregnél találna maradni, Váczon át vonuljon vissza a Tiszáig, egyesülendő a többi haderőkkel. Komáromban 4—5 nap haszontalanul elpocsékoltadé Julius 11 -én megtörténik a nagy ütközet, de a visszavonulás a Duna balpartjára csak julius 13-án kezdődik, tehát 8 nappal későbben, semhogy Váczon át háborítatlanul el lehetett volna érni a Tiszához, Váczott már találkoznak oro
