Eger - hetilap, 1881
1881-03-31 / 13. szám
123 valóban méltó arra, hogy kinyomassék s jelentékeny pártolásnak örvendjen. Sajnálnék, ha kéziratban kellenne hevernie. — Az egri takarékpénztár márcz. 27-ikén délelőtt 10 órakor tartotta rendes évi közgyűlését, részvényeseinek élénk részvéte mellett. A gyűlés tárgysorozatában az igazgatósági elnök megválasztása állott első helyen, 8 a részvényesek az elhúnyt Mészáros István helyére szótöbbséggel Fülöp József veterán polgártársunkat választották meg. Ezután az igazgatóságnak és felügyelőknek múlt számunkban már egész terjedelemben közölt jelentése következett, melyet a közgyűlés tudomásul vett és úgy az igazgatóságnak, mint a számadóknak a fölmentést megadta. A nyereség felosztása iránt a gyűlés akként intézkedett, hogy részvéuyenkint az igazgatóság által indítványozott 7 frt osztassák ki. Legérdekesebb tárgya volt a közgyűlésnek az igazgatóság által tett azon indítvány, mely a 200.000 frt alaptőke felének, vagyis 100,000 írtnak (részvényenkint 40 frt), visszafizetésére vonatkozott. Az igazgatóság erre vonatkozó indokolásában kimutatta, hogy a vidéki 308 pénzintézet közül csak a temesvárinak van nagyobb (240 ezer frt) alaptőkéje, mint az egri takarékpénztárnak ; kifejtette továbbá az igazgatóság, hogy az alaptőke felének visszafizetése által nem lesz veszélyeztetve az intézet hitele s példáúl felhozta a pozsonyi takarékpénztárat, melynek 120.000 frt alaptőke mellett 10 millió frtnyi betéte van ; végül bebizonyította azt is az igazgatóság, hogy mig a 80 frtos részvény csak 5 irtot jövedelmezett, addig hasonló körülmények között 40 frt után 4 frt osztalék jut s nem fog használatlanéi heverni, vagy 5% ka- matot hozva az intézet betéti pénze. A közgyűlés az igazgatóság indítványát elfogadta, s megbízta az igazgatóságot azzal is, hogy jóváhagyás végett a közgyűlésnek határozatát az egri kir. törvényszékhez terjeszsze be. Ezután a gyűlés szétoszlott. — Az udvarias Eger. Mátékovits Mór úr szőlőjében produ- cálták a kormány által kiküldött vándortanitók a szölömetszést szombaton, s ki is dolgozták magokat egész az elfáradásig. S a szőlőhegyről mégis gyalog kellett besétálniok sáros Egervárosába, mert a hatóságnak még arra sem terjedt ki a figyelme, hogy vendégeink számára kocsit rendelt volna; pedig a városnak magának is vannak lovai. — Gyászhirek. Mély részvéttel olvastuk a következő gyászjelentést: Ivádi Ivády Miklós és neje Hertendy Hermin, úgy gyermekei: Jolán és Margit; továbbá Ivády Albert és gyermekei: Aladár, Pál és Róza; Ivády Károly, Ivády Béla és neje Csiky Jozéfa, úgy gyermekei: Ilona, Tihamér, Béla, Antonia és Sarolta; Ivády Dezső és Gyula fájdalmas szívvel jelentik a szeretett édes anyának, illetőleg anya s nagyanyának özv. Ivády Gáborné, sz. gojzesti és mezőmadara8si Madarassy Máriának 1881. marcz. 28-án, reggel 8 órakor, életének 74-ik évében, végelgyöngülés következtében történt gyászos elhunytát. A boldogult hűlt tetemei f. hó 30-án, délután 4 órakor Ivádon tétettek nyugalomra. Béke hamvaira! — Tegnap éjjel húnyt el Nagyfejed Amalia kisasszony; temetése ma délután 5 órakor lesz. — Jótékony czélú hangversenyt rendez vasárnap, april 3-án esti 7 órakor a törzskaszinó nagytermében, a jeles hegedüjátszó Hirsch Hugo ur és több műkedvelő. A hangverseny prog- rammja: 1. Férfi négyes „Szabadságdal“ Kückentöl. 2. Nyitány „Bánkbánból“ Erkel Ferencztöl, négy kézre zongorán előadják: Eötvös Róza és Tövissy Rácz János. 3. „Bölcsödal" Rehfeldtöl, előadják hegedűn Hirsch Hugó és zongorán Buzáth Camil urak. 4. Magándal „Trovatoreból“, előadja Kovács Endre úr, zongorán kiséri Tövissy Rácz János. 5. Sonata, Bethoventöl, előadják hegedűn Hirsch Hugó úr és zong. Nordmann Chorin úrh. 6. Magyar ábránd, zongorán előadja: Buzáth Camil úr. 7. Trio, Mendelsohntól, előadják : hegedűn Hirsch Hugó és gordonkán Chochola és Tövissy Rácz János urak. 8. Férfi négyes, „Túl a hegyen,“ szövege Kapácsy Dezsőtől, dallama Zsasskovszky Károlytól. Jegyek előre válthatók Bernecker Ferencz úr kereskedésében és este a pénztárnál. — A néptanítók hadmentességi dijat nem kötelesek fizetni; mert az 1880. évi XXVII. t. ez. 3. §-ához való utasítás 2, pontja azt mondja: „A törvényesen bevett egyház és vallásfelekezetek papjelöltjei, növendékei és papjai, valamint a népiskolai tanítójelöltek és néptanítók hadmentességi dijat nem kötelesek fizetni." — A „kereskedelem és iparu czimü debreczeni hetilap e hó végén megszűnt. A czimében jelzett érdekeket derekasan képviselte s oly pártolást érdemelt volna, hogy továbbá is fennállbasson. — Mit akarnak „politizálás11-nak minősíteni? E részben a „Mis- kolcz“ ezeket irja: „Janó Sándor miskolezi királyi ügyésznél látogatást tett lapunk tulajdonosa, Bódogh Albert orsz. képviselő, ki csak azért útazott le ez alkalommal a fővárosból, hogy ama híreknek, a melyek a sajtó útján a miskolezi királyi ügyész eljárásáról forgalomba hozattak, és a melyek a miskolezi lapok fennmaradására oly félelmeseknek tűntek fel, mibenlétéről közvetlen érintkezés útján meggyőződést szerezhessen. És fájdalom, meg is győződött arról, hogy a hir nem volt sem vak lárma, sem túlzás; — mert az ügyész neki is kijelentette, hogy a felsőbb helyről vett útasitás értelmében neki kötelessége lesz ezentúl mindazon lapokat, a melyek mint társadalmi lapok, cautiót nem tettek, figyelemmel tartani és mihelyest azok akár személyekről, akár egyletekről, vagy intézményekről bíráló közleményeket hoznak, sajtóperbe fogni; mert ez mint a cautió nélküli lapok jogain kivül eső politizálás fog tekintetni ; még az sem tesz különbséget, ha amaz egyletek vagy intézmények, nem politikai hanem magán, társadalmi jellegűek; a nevezett lapok egyszerű hírek közlésén túl nem terjeszkedhetnek.“ — A budapesti polgári kereskedelmi testület a képviselőválasztások közeledte alkalmából következő körlevelet bocsátott szét: „A jelenlegi országgyűlés utolsó ülésszaka befejezéséhez közeledvén, a magyarnemzetnek rövid idő múlva ismét alkalma lesz kijelölni azon férfiakat, a kik a legközelebbi években hivatva vannak a nemzet sorsának intézésében tevékeny részt venni. Az ország választó polgáraira háramló feladat nagy jelentőségét és anyagi helyzetünk komolyságát tartván szem előtt, a társulat hazafias kötelességet vél teljesíteni, midőn az ország kereskedelmi és ipari érdekeinek ápolásában munkálkodó társegyleteket és testületeket felhívja, hogy ezen legbecsesebb alkotmányos jogunk gyakorlásában egyértelmű és vállvetett eljárásban állapodjanak mog. A legközelebbi országgyűlésnek erős meggyőződésünk szerint egyik föfeladata lesz, az ország anyagi érdekeinek erélyes felkarolás és a productiv munka érvényesithetésére szükséges feltételek megteremtése által oda hatni, hogy a nemzet egyrészt megállhassa helyét a szellemi elhaladásért és az anyagi függetlenségért Európa mívelt népeivel folytatott békés küzdelemben, és hogy másrészt megfelelhessen azon súlyos követelményeknek is, melyeket a modern állam polgárai iránt támaszt. Ezen hazafias ezél pedig csak úgy lesz biztosan elérhető, ha a képviselöház kebelében, más országok példájára, az eddiginél nagyobb számban foglalnak helyet oly férfiak, a kik szintúgy fogékonysággal birnak az ország közgazdasági érdekei iránt, a mint a kereskedelem és ipar terén való hivatásszerű munkálkodásuk folytán amaz érdekek ápolására kiválóan képesítve is vannak. Azt hiszszük ennélfogva, hogy nemcsak speciális szakérdekeinket szolgáljuk, hanem az ország közérdekében is cselekszünk, ha a küszöbön álló képviselő-választások alkalmával oda törekszünk, hogy a kereskedői és iparos osztálynak a törvényhozó testületben az öt megillető befolyás biztosittassék. Tisztelt pályatársak! Az ország minden vidékén folyamatban vannak az előkészületek a választási küzdelemre. Itt tehát az ideje, hogy mi is haladék nélkül megindítsuk a mozgalmat, hogy a választó polgárság összes kereskedői és iparos elemei öntudatos és egyértelmű eljárásra tömörüljenek.“ — Gabnapiaczunk forgalma a múlt heti jelentés óta nem változott, az árak is változatlanok. Tiszta búza 10.60—11.80, rozs és kétszeres 9.20—9.80, kukoricza 5.20—5.50, árpa 6.50—7.50, zab 5.30—5.60. Nyilttér. Venszlovszky Lajos Tisza-Polgárról ide költözött szabómester az „Eger“ lap 12-ik számában ellenem közölt rágalmazásaival csakis önmagának állított ki szegénységi bizonyítványt, miután elárulta a t. közönségnek, hogy ö az oly lármával hirdetett nagyvárosi tapasztalatokat csakis T. - Polgáron szerezte és látköre ennél tovább nem is terjedt, mert ellenkező esetben nem tehetne oly ostoba állítást, hogy én bevásárlásaimat a legutolsó, ö azonban a legelső forrásnál teszi, és meggondolhatta volna, hogy a t. közönség engemet helybeni 40 évi szeplőtlen működésem óta sokkal jobban kiismert, minthogy el lehetne hitetni, hogy én a legutolsó forrásra volnék utalva. Ami pedig Venszlovszkynak további állítását saját bevásárlásaira vonatkozolag illeti, én igen dicséretre méltónak tartom, hogy ö csupán a nők iránti hódolatból „W eisz Izsák- n é t“ (kitől ruhakelme raktárát bizománybán bírja) első beszerzési forrásnak nevezi, és miután én előre haladt koromnak daczára sem vagyok nögyülölö, „Weisz Izsakné ezég érdemeiből, mitsem akarok levonni. Ezzel az ügyet részemről befejezettnek tekintem. ELEIN JAKAB. SALAMON IWDOEF és NEUMANN BEÜT A, (93) 1* Egerben jegyesek. *) E rovatban közlőitekért felelősséget nem válal a Szerk. Felelős szerkesztő: IDr. István.