Eger - hetilap, 1880
1880-12-23 / 52. szám
412 a szőnyegen s Mayer osztálytanácsos, mint a kormány képviselője azt talá lta mondani, hogy a képviselő urak rettenetes keveset értenek az egész törvényjavaslathoz. Lett erre óriási lárma, elmondták Máyer urat neveletlennek, gorombának; fenyegették kidobással, követelték szavainak visszavonását s utoljára a karzat is beleártotta magát a lármába, versenyt kiáltozván a baloldallal. Közben megsértették az elnököt, ki sztin et nélkül csengetett, a jobboldal pedig a karzat kiürítését követelte szintén hangos lármával s csak kis hiján múlt, hogy hajba nem mentek a jobb- és baloldal. Végre Mayer megmagyarázta szavait akként, hogy a világért sem a képviselőket, hanem a sajtót nevezte értelmetlennek. Tanulság ebből a bécsi sajtóra nézve az, hogy: söpörjön kiki a saját háza előtt. A görög kérdésre vonatkozólag, mely jelenleg a sötét pontot képezi a polit. láthatáron, a diplomatia még nem jutott megállapodásra. A nagy hatalmasságok cabinetjai még ma sem tudják, hogy a porta decz. 14-iki jegyzékére, melyben uj tárgyalások felvételét javasolja s mérsékletre inti Görögországot, mit válaszoljanak. A görög kormány makacsul ragaszkodik a berlini conferentia határozataihoz s egy csepp kedve sincs azoktól eltérni, mig Ausztria- Magyarország arra törekszik, hogy elfogadtassa a porta decz 14-iki körjegyzékét. Monarchiánk külügyi hivatala ez alapon megoldhatónak tartja a görög határkérdést azon esetre, ha a porta az októberi jegyzékbe tett engedményeit Kréta szigetével még megtoldaná. Az irhoni agrarmozgalotn a forradalmi jelleget kezdi magára ölteni s ha még sokáig tart a Gladstone cabinet habozása, lángba fogja boritaui a szerencsétlen zöld szigetet. A helyzet jellemzésére elég lesz felhoznunk a Mullingarban 20-ikán tartott agrárius meetinget, hol Sulliván parlamenti tag beszédében kijelentette, hogy a birtokosok és bérlők között jelenleg kitört harcz élet s halálra menő küzdelem. Bonniculeban egy városhatósági tagnak lakását a forrongók szét akarták rombolni s a rendőrség csak nagy erőfeszítéssel tudta visszatartani a dühös csoportokat. A kormány mindenfelölröl, még Gibraltárból is, csapatokat rendelt Irlandba. □r -A. :ee c z Hogy köszönjem én neked meg . . . ogy köszönjem én neked meg Azt a nehány édes perczet, Melylyel egykor áldott lelked Engem olyan boldoggá tett? ........... A ngyal-ajkad zengedelmén Eloszlott a szivem búja, S fölváltá a bút, az öröm Piros, rózsa-koszorúja. A te lelked virágos-kert, Melyben sok gyógy-virág terem — Rátéve a fájó szívre Elhagyja a bú, gyötrelem. Tekinteted, báj-mosolyod Melengető napsugár volt, Mely fázó, árva lelkemre Enyh’-adóan reá hajolt. Minden perez, mit veled tölték Előttem egy-egy szent ünnep, Melynél szebbet, fényesebbet Fenn, a mennyekben sem ülnek. Hogy köszönjem én neked meg Ezt a nehány édes perczet, Melylyel egykor áldott lelked Engem olyan boldoggá tett? Kapácsy Dezső. A karácson Nápolyban. Kit szerencsés csillagzata a borongós, ködös ősz hazájából Nápoly fényes ege alá vezérel, úgy érzi magát, mintha egy másik világba lépett volna át. A benyomás, melyet e város az idegenre gyakorol, különbözik minden más olasz városétól. Velencze a tenger királynőjének látványa: rege, kő- és vízből a pompás freskók és arany mozaikok phantasticus játékaival, hol a dogek, tengerbe sülyesztett kincsek, a kinpad s a csendes lagúnába temetett emberek (amazok nagyságának áldozatai) népesítik be felizgatott képzelmünket. Roma, Florencz, Milano ? — Nagy multjok némán, habár érthetően szól, nagyszerű építészeti emlékeikből, pompás palotáik-, templomaik-, szobraikból és falfestményeikből; hanem ez az élettelennek, a holtnak a nyelve, — a rég eltűnt fény és pompa, a semmivé lett nagyság és soha többé jóvá nem tehető tévedések és bűnök szent borzadályával tölt ei bennünket, komolyságra hangol s álmélkodásunk közepette minden emberi alkotás és küzdelem hiábavalóságára int. Másképen van ez Nápolyban! Ott nem a kő, nem a művészet, nem a hosszú századokon át megtisztult izlés az, mi bennünket visszavarázsol egy rég letűnt korba; hanem az emberek, azok az életvidor, jókedvű emberek, kiknek élete, üzelmeik, szokásaik és erkölcseik ugyanazok maradtak, mintha a Hohenstaufeniaktól kezdve az utolsó bourbon fejedelemig hosszú álom tartotta volna őket fogva, mi alatt a többi népek nagyot haladtak a művelődésben ! Enyhe deczemberi nap volt, midőn szemeim előtt elterült a szép Nápoly gyermekiesen gondtalan lakosságával! — Mily gyönyörű, felhőtlen, azúr kék ég, — mily csodás illat és lég áradozott felém a czitrom- és narancsberkekböl! Mily pompás szinve- gyüléke a tengerparti tájképnek! Mily kéjes a világ legszebb tengeröble felöl fujdogáló lanyha, balzsamos szellőnek a belélekzése ! — Megjegyzendő, bogy vetturinon, egy meglehetősen nehézkes járművön, a tenger mentében az avelinoi utón közeledtem Nápoly felé. Ismertem Olaszországot és különösen Nápolyi s azért egy tisztességes nápolyi hivatalnok-családnál szállásoltam el magamat, melynek ajánlva voltam. Még ki sem pihentem az ut fáradalmait, máris a fölötte mozgalmas utczai élet örvényébe vetettem magamat, és pedig azért; mert anuak ily rendkívüli időben, nehány nappal karácson előtt, nem valék még tanúja. Az az arasznyi hosszú tél, melyet e szerencsés város ismer, úgy szólván már elmúlt s olyan korai tavaszféle lépett a novemberi esőzés helyébe. A villa reale kertjében a rózsák virítottak s a rét zöld bársonyán itt-ott egy-egy szerény ibolya emelte fel fejecskéjét. Az utczakövezeten Narancsbegyek emelkedtek s fűszeres illattal tölték be a levegőt. — A nápolyi utczai élet ismeretes, a maga nemében egyetlen, sürgölődő, lármás üzelmét most megkétszerezödött- nek láttam. Fáradhatatlan kitartással barangoltam be az utczákat és piaczokat. Különösen tetszett nekem, hogy minden darab hús, lepény vagy sajt friss babérlevél-, vagy a czédrus vagy narancs sötéten zöldelö levelével volt diszitve, sőt a jobb fajta csemegék, rózsákkal, vagy ibolyákkal, — hiszen ez is emelte a karácson ünnepélyességet. Egész pyramisok emelkedtek pörkölt czukorral bevont mandulákból az utczák szögletein kis asztalokon, karácsom ajándékul kinálgatva magukat az apró világ számára. A nagy hal- piaczon, a Basso-porto mentében pedig tengernyi nép özönlött 8 sietett, természeten mindenki tehetsége szerint, asztali szükségleteit a következő nagy napra fedezni. S valóban a tenger kincseiből mindenkinek bőségesen telik. Kivevén a pompás nagy spadát, to- ninót vagy ventreschot, melyeket majdnem oly drágán fizetnek mint nálunk a tokot vagy a fogast, a legszegéuyebb embernek sem kell itt az Ízletes halétket nélkülözni. Egy halnak azonban nem szabad karácson estéjén sem a király, sem legszegényebb alattvalójának asztaláról hiányozni; ez a capitone, vagy irodalmi nyelven anquila (angolna), melyből a nápolyiak olajjal szájok ize szerint való hallevest készítenek, a mely nemzeti ételökröl bizonyos ünnepeken éppen oly kevéssé mondanak le, mint egész éven át naponkint a kedvencz maccaroniról. A kisebb boltok kirakatai szintén a sz. ünnepek tiszteletére rikitó színekkel festett szentképekkel, ezüst- és aranypapírral va- lának diszitve; a piaczi szakács felczifrázta laczikonyháját, valamint az acquajoló is szükségesnek látta amúgy is rikitó szinü czitromviz-bódéjára még néhány aranyozott czifrázatot aggatni; de még a scribaro (nyilvános Írnok) is új koronát illesztett azon szent képre, mely a szabad ég alatt felállított Íróasztalát díszíti és égő lámpácskát aggatott alája. Minden szent szobor, a milyen köböl és fából nem kevés van Nápoly utczáin, új ékszerekkel, sza-
