Eger - hetilap, 1880

1880-09-09 / 37. szám

294 a nemzeti színház deszkáin is; a magándalokat érczes, mély han­gon, erőteljesen hévvel énekelte, a humoros coupletbat pedig ifjú virgonczsággal adta elő. Fia, ifj. Bokor József jobb karmester mint színész; neje, ki, mellékesen megjegyezve, kedves színpadi alak, még mindig a kezdet nehézségeivel küzd. Kevés jót mondhatunk Dobocsányiról, ki abbeli hiedelmében, hogy ö nagy művész, oly botrányos túlzásokkal s émelygős Ízetlenségekkel tractálja a közönséget, melyek holmi vásári komédiásbódéban talán helyükön lennének, de tisztességes színpadon elkövetve nagyon alkalmasak arra, hogy a jóízlésti közönséget elriaszszák; különben Dobocsányi keveset törődik a müértő közönség tetszésével, megelégszik ö a karzat vad lármájával is. — A ballettársulat mind a három estén föllépett, nötagjai gyakorlott tánczosnök. a solo tánczosnö, signora Bianchi bravourral tánczol s mozdulataiból nem hiányzik a szépség sem, mely a tánczot a művészetek sorába emeli. Tignani ügyes tánczos s ha a bemutatott tánczok nem olyíormán az ö szerzemé­nyei, mint a „Vigasztalhatatlan özvegy“ a Dobocsányié, jeles bal- letmester is. — A kútba fúlt. Poldermann Amália fiatal cseléd f. hó 2-ikáu a hatvani II. negyedben a Lörinczfy úr háza előtt álló kútba, ve­der kiemelés közben az egyensúlyt elvesztvén, beleesett s megfúlt. — Tűzvész. Szombaton éjjel, 10 óra tájban, a törzs-casino tőszomszédságában a Kohn-féle ház istállója ismeretlen okból ki- gyúlván, a régi száraz tetőt a lángok csakhamar elhamvasztották. — Szavakat kellene keresnünk azon dicséret kifejezésére, melyet tűzoltóink ezen vésznél kifejtett páratlan müködésökért megérde­melnének; nekik köszönhetjük, hogy az egymás kegyére-batára zsúfolt házak között a tűz tovább nem terjedhetett, mi által belát­hatatlan veszélytől szabadították meg városunkat. — Pályázat. Egerváros közigazgatási tanácsának 4515 sz. a. a f. évi szeptember 4-én tartott tanács ülésből kelt határozata folytán közhírré tétetik : hogy a cselédszerzési és tudakozó-intézet elnye­résére pályázat nyittatik ; mivégböl a pályázni kívánók ezennel fel­hivatnak, hogy az 1872. évi VIII. t. ez. értelmében felszerelt kér­vényüket egy a helybeli pénzintézetek bármelyikénél elhelyezett 300 írtról szóló, s a fennálló szabályrendelet 2-ik §-ában kívánt biztosíték alapjául szolgáló betétikönyvvel együtt legkésőbb f. évi szeptemberhó 17 ig a városi tanácshoz nyújtsák be. — Egerben 1880. szept. 7-ik. Grónay Sándor, főkapitány. * Gabona üzletünkben a hangulat kedvezőtlen, mindamellett a forgalom leszállított árak mellett élénk. Tiszta búza 8.80—10.40; rozs és kétszeres 7. 40—8: árpa 5. 20—6. 40; kukoricza tavali 7. 60—7. 80, az új termés 5; zab 6—6. 40; fehér bab 9. 60— 10.20. Nyilttér. Köszönet-nyilvánítás, Folyó hó 4-én a házamnál előfordult tűzeset alkalmá­val az egri önkéntes tűzoltó egyletnek derekas működéséért elmulaszthatatlan kötelességemnek tartom a nyilvánosság előtt is köszönetemet kinyilvánítani. Kelt, Egerben szept. 8-án 1880. Özv. Hohn liléimé. *) E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a Szerk. Felelős szerkesztő: XDr. F^eüsete Feien.cz. HZEDETÉSES­********************************* * * * * * * * * * * * * * * János divat-, vászon- és rövidáruk raktára Egerben, Széchenyi-utcza, alapítványi ház-sarok. Ajánlja zárdái pepita és őszi divat kelméit, selyem, gyapjú és bársony nöruha-diszeit, kitűnő szabású férfi-ingeit, vászon- és rövidáruit. (225) 1-3. * * * * * * * * * * * * * * ********************************* Az egri kir. trvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Völgyi Lajos végrehaj- tatónak Kőmives Antal s neje Fülöp Vilma végrehajtást szenvedők elleni 400 frt tőke s járulékai iránti végre­hajtási ügyben az utóbbiak közös tulajdonát képező a t.-füredi 1577. sz. tjkvben A f 1. rsz. 2078. hrsz. a. foglalt 1955 írtra becsült — s A f 2. rsz. 2105 hrsz. a. foglalt 450 ftra beesült rétföldek az 1880 évi szep­tember hó huszonkettedik (22) napján d. e. 10 órakor mint első- és 1880. évi november hó második (2) nap­ján délelőtt 10 órakor mint második határidőben, Ti­szafüred város házánál megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fognak: u. m. 1-ször. Kikiáltási ár a fenebb kitett becsár, melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött birtokok nem fognak eladatni. 2-szor. Árverezni kívánók tartoznak az ingat­lan becsárának 10° o-át készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kézéhez letenni. 3-szor. Vevő kö­teles a vételárt három egyenlő részletben, és pedig az első i/s-át az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó három nap alatt, a második i/j-át ugyanazon naptól szá­mítandó három hónap alatt, az utolsó '/s-át ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt, minden egyes vétel­ári részlet után az árverés napjától számítandó 6% kamatokkal együtt ezen kir. trvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján a miskolezi m. kir. adó-, mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első rész­letbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épülete­ket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5-ször. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a meg­vett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingat­lan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6-szor. A tulaj­donjog bekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes befizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A meny­nyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének ele­get nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy ha­táridőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron aiul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik köz­zététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tvszékhez nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végül felszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. tvszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat rendeljenek, annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellen­kező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fog­nak képviseltetni. Kelt az egri kir. tszéknek 1880. év julius hó 31-ik napján tartott telekkönyvi üléséből. (209) 3-3 SZUHÁNYI JÁNOS, h. elnök Il-od árverési hirdetmény. Az egri kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, miszerint ifj. Fialkovits István, Mihály végrehajtatónak, őr. Fialkovits István végre­hajtást szenvedő elleni 300 frt tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében az egri belső 2475 sz tjkvben A f 3054 hrsz. alatt az idősbb Fialkovics István tulajdonául felvett s 800 írtra becsült ház és beltelekre, az 1880. évi októberhó (18) tizennyolozadik napján délelőtt 9 órakor, mint második határidőben a törvszék árverési termében megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog, u. m.: 1-ször. Kikiál­tási ár a fenti becsár; azonban ezen Il-ik árverésen a fent körülirt ingatlan becsáron alul is elfog adatni. 2-szor. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárá­nak 10°lo-át készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-szor. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben, és pedig az elsőt az árverés után azonnal, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 3 hónap alatt,'a harmadikat ugyanazon naptól számítandó 6 hónap alatt, minden egyes vételári részlet után a birtok­balépés napjától számítandó 6°/o kamatokkal együtt ezen kir. tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó, mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épü­leteket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5-ször. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a meg­vett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett in­gatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6-or. A tulaj­donjog bekebelezése csak a vételár es kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A meny­nyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének ele­get nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni- és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi beesáron alul is eladatni fog. Kelt az egri kir. tszéknek 1880. évi augusztus hó 28-án tartott telekkönyvi ülésében. Az egri kir. törvényszék elnöke; (224) 1-3 VAVBIK BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents