Eger - hetilap, 1880

1880-09-09 / 37. szám

290 Nagy zavart okoz és az új csődtörvényben tisztázásra vár ama bábeli rendetlenség, mely a perek hova tartozásáról szól. A szi­gorúbb eljárás a jelzálognál és a váltó-hitelező követelésének kie­légítésénél oly fontos két tényezője volna az új csődtörvénynek, melyek által némileg elejét lehetne venni azon számos visszaélések­nek, melyeket mostani csődtörvényünk megakadályozni nem tudott. Számtalan eset fordúl elő, melyben a csőd vétkes bukás által idéz­tetik elő, de azt épen a fentebb említett jogokr;.. Lgva nem lehetett, nem volt szabad kideríteni. Egy igen fontos pontjára csődtörvé­nyünknek akarjuk olvasóinkat figyelmeztetni. A bíróság, ha az adós fizetésbeli képtelenségéről meggyőződött, küldöttséget küld ki az ügyek megvizsgálására, azaz az adós javai összeírására, annak vagyoni állapotának megvizsgálására. S épen e küldöttségtől függ a csőd lényege. E küldöttség „városokban egy vagy két törvény - széki tanácsosból, megyékbeu pedig azon szolgabiró és esküdtből szokott állani, kinek járásában a közadós lakik“. Hogy mi minden függ e küldöttség nemcsak lelkiismeretes, de pontos vizsgálatától, azt tudja mindenki, kinek valamikor csőddel vagy vagyonbukottal volt dolga. Rendszerint egy törvényszéki tanácsost küldenek ki az ügyek megvizsgálására, kinek feladata, mint már fennebb mondók, az adós saját előadása vagy köztudomás szerinti javait összeiratni, azokat netán szükséges szakértők segélyével megbecsülteim, a va­gyoni helyzetre vonatkozó iratokat megvizsgáltatni, és tisztább meg- gyözödhetés végett nemcsak a bukottat magát, hanem annak nejét, báznépét, szomszédjait, szóval mindazokat, kik az adós vagyoni állapota iránt felvilágosítást adhatnak, szükség esetében kihallgatni. Hogy mennyi visszaélésre ad alkalmat e „ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes“ czikkely, azt tapasztaltuk és tapasztal­juk a jelenben is igen sokszor. — Elégséges e egy „küldöttségének nevezett tanácsos kiküldése annyi ügy megvizsgálására ? Végezheti-e egy ember ama nagy munkát, melylyel egy vagyonbukott álla­potának kiderítése jár? Bizonyára nem, kiváltkép pedig akkor nem, midőn az egész eljárásra csak rövid idő van kitűzve. Egy­általában pedig a vagyonbukott ügye megvizsgálásáról szóló tör- vényczikkely' olyan, hogy abban a lelkiismeretlen adós mindig ta­lál kibúvó lyukat; mert nem vizsgálják meg alaposan az adós ügyeit, nem fordítanak elég gondot arra, hogy a bukott nem bir-e még több, be nem jelentett vagyonnal, nem győződnek meg arról elég­gé, hogy a bukott nem gondoskodott-e némi vagyonrész eltávolítá­sáról. Ezek mind oly fogyatkozásai csődtörvényünknek, melyek ál­tal a vagyonbukott a csőddel nem sujtatik, hanem egy nehéz teher­től szabadul csak meg. Belátjuk ugyau, hogy nincs oly szigor, mely ellen visszaélni ne lehessen, hogy vannak olyanok, kikre néz­ve a csőd csapás, de viszont tény, hogy törvényünk e tekintetben semmikép sem megfelelő, miért is az itt megbeszélt körülményt ajánljuk figyelmébe mindazoknak, kik csődtörvényünk és csödíl- gytiuk iránt érdeklődnek. Ebhez hasonlók a leltározásról szóló czikkelyek; azokban sincsen határozottan megmondva, hogy a hitelezőknek el kell jönni a leltár készítéséhez. Általában hiányzik csődtörvényünkben a szilárdság, minden egyes része ingadozik. Nem akartunk e czikkben egész csödtörvénykezésüukröl szól­ni, csak a kereskedőket és iparosokat leginkább érdeklő néhány körülményre akartuk olvasóinkat figyelmeztetni, mert megjegyzése­ket a teljes törvényhez tenni tiltja a tér szűke. Cftónaky Zsigmoml. Egyleti élet. Jegyzőkönyv. Felvétetett a Tisza-füredvidéki Régészeti Egylet választmányi üléséről, mely tartatott Tiszafüreden, 1880. juu. 27-én. a múzeumi helyiségben. Jelenvoltak az egyleti tisztviselőkön kivül Buchwald Rudolf és Yárady Miklós választmányi tagok. 1. Az elnök, Balogh István ur, jelenté, hogy a közgyűlés tar­tására f. hó 20-ik napját hirdette ki, délután 3 órára, melyen a pénztári számadást, a szabályok értelmében, be kellvén adni, en­nélfogva a pénztárnoknak már megkészitett s előttünk lévő száma­dásának megvizsgálására bizottságot kért kineveztetni. — A vá­lasztmány Bucbwald Rudolf választmányi, Kalavszky Albert és Bu- day Sándor rendes tagokat bízta meg a számadás megvizsgálásával. 2. Néhány érdemes hazafinak disztagokul leendő megválasz­tása hozatván javaslatba, ennek elintézése a legközelebbi közgyű­lésre tartatott fenn. Ezúttal több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja. Kelt mint fent. Tariczky Endre, Balogh István, egyleti titkár. egyleti elnök. Jegyzőkönyv. Felvétetett a Tiszafüred-vidéki Régészeti Egyletnek Tiszafü­reden 1880. jun. 26-án a múzeumi helyiségben tartott közgyűlé­séről. Jelenvoltak: Balogh István elnök, Tariczky Endre titkár, Bán Zsigmond pénztárnok, Milesz Béla múzeumi őr, Buchwald Ru­dolf és Várady Miklós választmányi tagok, s a rendes tagok közül számosán. 1. Elnök üdvözölvén az egybegyűlteket, jelenté, hogy az utolsó közgyűlés 1878. okt. 13-án volt. Az 1879. év őszére tervezett köz­gyűlés megtartását vidékünk árvizei s példátlan rossz utai akadá­lyozták meg, s három választmányi közgyűlésünk közbejöttével a mai napra halasztatott. 2. A választmányi bizottság által megvizsgált pénztári száma­dás felmutattatott; mely szerint az egylet bevétele az 1878. okt. 13- diki közgyűlés óta mai napig 467 forint, kiadása 423 frt, a ma­radvány 44 frt. — E számadás helyesnek találtatott, s Bán Zsig­mond pénztárnok urnák bnzgó munkálkodásáért a közgyűlés kö­szönetét nyilvánította. 3. Előterjesztetett a múzeumi őr jelentése, vagyis múzeumi tárlatunk gyarapodásának kimutatása ajándékozott vagy vett tár­gyak által az 1878. okt. 13-án tartott közgyűlés óta. Örvendetes jelenségül tűnt fel, hogy múzeumi tárgyainak oly szépen szaporodtak a mai napig, s a múzeumi őr oly terjedelmes kimutatást adott e tárgyakról és azok lelkes adakozóiról, hogy e helyen az egészet közölni nem lehetvén, az eredményt csak szá­mokban mutatjuk ki: Szaporodás a) az érem gyűjteményben 305 darab; b) a re- giségi müeszközök tárában 675 db; c) a könyvtárban 68 db; d) a vegyes tárgyak osztályában 93 db; összesen 1141 db. Eddig volt 1023 db, melyhez hozzá adva az újabb gyarapodást, jelenleg az egész múzeumi gyűjteményünk 2164 darabból áll. A szaporodás kiválóbb darabjairól, valamint a szives adakozókról már választmá­nyi gyűléseinkben s hirlapilag is megemlékeztünk. Ugyanazért je­lenleg csupán legújabb adományozóinkat említjük meg, u. m. Kiss János esp.-plébánost, Febér János egyeki segédlelkészt, Ugró Elek bittanhallgatót, Kolossy Sándornét, Ungár Lipótot, Kiss Györ­gyöt, Mátrai Rafael fér. rendű áldozárt, Kalóz Sándort, dr. Monte- degói Albert Fereuczet, Nyári Józsefnét, Bán Sámuelt, Sinder Kál­mánt, Steiner Menyhértet, kik nevezetes és jeles érem-darabokat adtak. A régiségtárt becses tárgyakkal gyarapították: Póka István, és Nagy Lajos urak (Egyek), Veres Károly (Karczag), Bán Etelka k. a. helyben, Bán Sámuel, Bulyovszky János, Röszler Ricbárd Ti- sza-Buráról. Szaporodott ez osztály az Ásott-halomban e tavaszon megejtett nagyobb mérvű ásatás által is, melynek eredménye több mint 100 darab kő-, agancs-, csont-, agyag- stb. kő- és fétnkori tárgyak; valamint a burai gátemelés alkalmából szerzett közel 400 tárgy által. A többi mélyen tisztelt adakozók nevei évkönyvünkben, és adományaikkal leltárunkban szintén megörökittettek. Fogadják mindnyájan egyletünk hálás köszönetét szives önzéstelen adomá­nyaikért e helyen is. 4. Bán Sámuel és Bulyovszky János uraknak becses adomá­nyaikért s egyletünk érdekében tanúsított érdeklődésük- s buzgal­mukért a közgyűlés nemcsak különös köszönetét szavaz, hanem őket alapitó tagokul is megválasztja. Továbbá Nyári Józsefné úrnő­nek s Kovassy Ferencz urnák becses és értékes érem ajándékaik­ért, ugyszinte Buday Antalné úrnőnek, Buday József, Jenöfy Be­nedek (Egér-Farmos) uraknak a közgyűlés levélben is kívánta kö­szönetét kifejezni. E határozatnak az illetőkkel leendő közlésével az elnök és titkár bízattak meg. 5. Magánúton tudomására jutott az elnökségnek, hogy Rösz­ler Rikbárd tiszaszabályozási segédmérnök ur, ki egyletünknek közelebb érdekes agyagedényeket ajándékozott, múzeumi tárlatunk gyarapítására felajánlja Aradon letéteményben levő ásvány-gyűjte­ményét oly feltétellel, hogy az egylet az elszállítási költséget fedezze. Ez ajánlatot a közgyűlés örömmel fogadta, s elnökségi utón köszönetét szavazott az adományozó Röszler Rikhárd urnák. 6. A titkár előadta, hogy a muzeum rendezése sok időbe fog kerülni s hogy, valamint a régészeti műtárgyak, úgy az érmek nagymérvű szaporodása a szekrények uj rendezését s bővítését ok­vetlenül megkívánja, ebből kifolyólag a közgyűlés utasította a vá­lasztmányt, hogy e munkálkodás méltánylására saját belátása sze­rint a múzeumi őrnek továbbra is tiszteletdijat szavazzon meg. 7. A titkár jelenté a közgyűlésnek, hogy Sarkady Ferencz tagtárs s helybeli választmányi tag elhunytával a hely üresedésbe jött s azt azonnal betölteni indítványozta. — Helyébe megválaszta­

Next

/
Thumbnails
Contents