Eger - hetilap, 1880
1880-07-08 / 28. szám
220 volna e tarka képet: új dalban énekelte volna meg ezt is, mint megénekelte azt, hogy : Szent Kleofás! milyen karaván . . . Nem lehet más, mint oláhczigány! A töltés lábánál, mélyen a földbe fúródva s jobb oldalra dőlve, a baleset legnagyobb áldozatja hevert — a mozdony. Úgy látszott, miutba a haláltusát vivná az iszonyú erejli vasóriás. Szánalomért esdekelt az utasokhoz gőzének sustorgása, néha-néba úgy tetszék, mintha erejét szedné össze, hogy füstös kürtőjét gőgösen fölemelhesse a ráhullott rögek közül. Olyan megmagyarázhatlan érzet nyilallik keresztül az ember szivén az ily kép szemlélésénél; a gyönge szív még a gépet, e kovácsolt, élettelen műszert is képes megszánni. Talán azért, mert maga előtt a múlandóság eszméjét megtestesülve látja? — Lehet! Sok ajakról, kivált női ajakról röppent el egy-egy sóhajtás: „Szegény mozdony!“ Nagysokára felültünk a várakozó vonatra s egy órai késés után berobogtunk a budapesti indóházba, hol a finánczok, akarom mondani m. kir. pénzügyőrök kezein szerencsésen keresztüljutván, végre szabadabb, az esti hüs szellő által fölfrissitett levegőt szívhattunk. * A politika s föképen a diplomaczia ügyes-bajos dolgaival nem illik foglalkozni a tárczaczikkek keretében, s midőn én ezt cselekszem : olyan okkal bírok erre, mint — hogy többet ne mondjak — Andrássy Bosnyákország occupálására. Mint méltóztatnak tudni: Európában öt nagyhatalom van. De az ember vérében van, hogy neki minden kevés, mindennel elégedetlen, s igy keres magának hatodik nagyhatalmat is. Egyik ember azt mondja, hogy ez a sajtó, a másik hogy a kereskedelem stb. Azonban egyiköknek sincs igaza; mert a hatalom gyakorlásához az uralkodáshoz való jog is kívántatik s ezen kellék hiányában mindegyik csak conspi- rál, de nem uralkodik. Nekem azonban sikerült a hatodik nagyhatalmat fölfedeznem; elárulom a titkot, de kérem úgy őrizni, mint szemük fényét, mert a diplomaták irigykedéseitöl igen tartok : a hatodik nagyhatalom a fővárosi — házmester. A házmester a lakó felek irányában úr és király; ö autokrata; nincs benne egy csipetnyi irgalom sem, az is nagy könyörület tőle, hogy a spergeldért nem haragszik; ismertető jelei : durva, érdes hang, mord pofa, hideg tekintet és renduivüli idegesség. Rosszúl esik neki, ha valaki hangosan beszél, ki nem állhatja a gyereksirást, szitkozódik, ha valaki a lépcsőn erősen dobbant, de már akkor meg éppen dühbe jön, ha 11 órakor suttogást hall. „Menjenek már aludni a pokolba!“ — igy szokott olyankor szelíden szólni. — Azt állítják, hogy esztendönkint csak egyszer előzékeny a háziak iránt — újév napján, mikor gratulálni jár. Soh’ sem mondja: kérem, vagy tessék, hanem: ezt kell tenni, azt megtiltom, és fensöbbségét mindenki elismeri. Láthatják tehát, hogy én méltán tartom öt a hatodik nagyhatalomnak. * E hó 3-ikán a svábhegyi Eötvös-villában a fővárosi tisztviselők egylete nagy nyári mulatságot rendezett. A négyest 150—200 pár tánczolta. Ez magában véve nem nagy dolog, de megérdemli a kiemelést két oknál fogva: először az egyszerűség, másodszor a kedélyesség tekintetében, ámbár e kettő rendesen karöltve jár. Gyönyörködve tekinfgettem végig-hosszig a tánczoló hölgyek során; nem suhogott ott a selyem, nem csillogó drága ruhák kápráztatták a szemet: hanem a házias egyszerűséggel s finom ízléssel összeállított ruhák gyönyörködtették az embernek látó szerveit és — bu- gyellárisát. Itt készséggel engedtek divat-hölgyeink a felhívásnak, hogy tessék egyszerűen megjelenni. S kettőt értek el vele, hogy kevés költséget csináltak a papáknak s hogy mégis pompásan mulattak. Ott, hol a drága öltözékek uszályai söprik a parquettet, nincs kedélyesség; mert ott mindig buzakodó feszesség uralkodik, s ugyancsak szilaj kedvű teremtés lehet az, ki ily helyen jól mulat. Itt a szemlélő leolvashatta a szép, vidám arczokról a belső gyönyör és megelégedettség kifejezését, melyet a pajkos jókedv varázsol az arczok havára. Irigylendő állapot, nálunk is lehetne ez így! Az aranyfiatalság jó kedve, daczára a pezsgő vidámságnak, mindig a kellő korlátok között maradt, nem volt itt lármás veszekedés, törés, zúzás, hanem előzékenység a nők irányában, s bár pajkos volt a vidámság, mindamellett is a tisztesség határait ismerő. Mindnyájan tudták, hogy azért jelentek meg itt, hogy tánczoljanak s ne pusztán bámészkodjanak, hogy aztán a nők elégedetten távozzanak, örömmel gondolván vissza a kedélyes mulatságra. * A tanügyi enquéte is összeült e hó 4-ikén Szikszaynál s igen fontos eszmék fölött vitatkozott. A nagy világ még mit sem tud | a tanácskozás fontosságáról: sietek tehát én elfecsegni, nehogy a I többi lapok pletykálgassák el előbb. Az enquete esti 8 órakor gyűlt össze; megsúgom, hogy az egybegyűltek többnyire egriek voltak, mert rajtok kívül nem láttam a tanügy más barátját. A legfőbb s legérdekesebb kérdések egyike az volt, hogy melyik a jobb bor: az egri-e, vagy a svábhegyi? Kisebb elvi herczehurcza után megállapíttatott: hogy az egrinek adandó az elsőség mind zamat, mind eröteljesség tekintetében, azonban az is határozatba ment, hogy a svábhegyi se — kutya! Az enquete 12 után fejeztetett be. Isten velünk ! —i —o. A zene varázshatalma. A zene a hangok művészete, valamennyi művészet között, úgy látszik, a legrégibb. A mily régi az emberi nem, oly réginek mondhatjuk a zenét is. Az első ember, ki nádba fújt, volt a sip feltalálója; az első, ki trlán a kiszáradt békateknőí. fellökte, úgy hogy megkondúlt, a lant feltalálója. A régi görögök hitregetana Apollónak tulajdonítja a sip és cithera feltalálását. A zene leginkább szól a kedélyhez, leginkább gerjeszti fel az érzelmeket és izgatja fel a képzeletet. Anyaga a hang, melyet a rezgésbe hozott levegő füleinkbe s innen idegeink az agyhoz vezetnek. A hangoknak bizonyos szabályszerűsége és rendje az, mi bennünk tetszésre és viszhaogra talál. A zene azon nyelv, melyen beszélünk és értünk ugyan, daczára annak, hogy hangképeit szabatos fogalmakba és szavakba nem foglalhatjuk. Azért oly átalános a használata, hogy nemcsak minden nemzet, de többé kevésbbé majdnem minden egyes ember különös vouzódást érez a zene iránt. A néma tárgyak rideg, élettelen benyomást tesznek ránk, úgy mint a lárma, nyomasztót és bóditót. A hangszerek feltalálása által az ember kiterjesztő a zene körét és határait, sőt lehet mondani, hogy csak ezek által tévé azt önálló művészeté. A zene-müvész szép érzelmeit hangokba önti, s egy vagy több hangszer segítségével adja elő; sőt gyakran a zene által nemcsak lelkének hangulatát hanem gondolatait is ki fejezi, úgy, hogy hallgatói is értik, vagy legalább sejtik azokat. Ily elmésen s egyszersmind érthetően fejezhette ki gondolatait Haydn, midőn Eszterházy herczeg házi zenekarát el akarta bocsátani, melynek Haydn mestere s vezetője volt. Az elszomorodott Haydn oly symphoniát irt, melynek vége felé egyik zenész a másik után hangszerét és kottáit hóna alá vévén és gyertyáját kifúván, távozott. Az utolsó hangot a brúgós adta s Haydn ötlete nem maradt hatás nélkül a herczegre. Az egyes hangszerek össze működéséből áll a zenekar, melyhez gyakran az emberi hang vagy ének is járúl, hogy a zene hatása annál nagyobb és behatóbb legyen. S bizonyára egy művészet sem képes az emberre annyira hatni, mint épen a zene; egyik sem áll az embernek titkos belszervezetével oly szoros viszonyban mint a zene. A természet, úgy látszik, közvetlen viszonyban hozta a hallást a szívvel és kedélylyel. Minden hangúlat úgy szólván saját hangjaival jut kifejezésre és e hangok azoknál, kik hallják, hasonló hangúlatot vagy érzést ébresztenek. Sem a köböl faragott szobor, sem a művészi ecsettel festett kép, sem az ihletség sugalta költemény nem képes oly hatást gyakorolni a természet emberére, mint a zene. A szomorút felvidítja, a vigat bússá, az egészségest bátorrá és tevékenynyé teszi, a haragost lecsiiapitja, a nyugodt kedélyt feltüzeli. A csecsemő nevet és lecsendesül, ha dajkája énekel, a hívek megvannak hatva hitszónokuk beszédjétől, ha azt csengő hangon, szenvedélyes hang-idomzattal adta elő, még akkor is, ha egy árva szócskát sem értettek belőle. Ki nem tapasztalta önmagán az egyszerű póstakürt hatását, ha ez távol a világ zajától csendes hegyek közt visszhangzik ? Vagy a pásztorsip hatását, midőn fent a hegyen megszólal, s a nyájak kolompolása képezi hozzá a kíséretet ? Vagy ki ne tapasztalta volna az egyszerű harang hatását önmagán, midőn a távol virányokon járt egyedül, és az ünnepélyes csendet a közel fekvő falu estharangja szakittotta meg? A velenczei hires énekes, Stra- delláról mondják, hogy éneke által szökésre bírta Hortensiát; s midőn vetélytársa gyilkosokat bérelt s küldött utána Romába s ezek énekelni haliák Stradellát, meggyónták neki gonosz szándékukat, és kérték, hogy távozzék Romából. — Cibber, Anglia leg- ünnepeltebb énekesnőinek egyikéről, ki különben meglehetősen szabad életet élt, olvassuk, hogy midőn Dublinban egy nagy oratóriumban énekelt, a hallgatók között egy püspök is találkozott, s ezt annyira elragadta éneke, hogy önkénytelenül felkiáltott: „Asz- szony, a te vétkeid meg vannak bocsátva!“ s.—y.
