Eger - hetilap, 1880
1880-04-22 / 17. szám
134 jesen, hódítón énekelte, s játékával mint fiiige. pajzán menyecske, de gyöngéd hitestárs, szintén kivívta a müértök tetszését. Se bök (Csillag Pál) gonddal játszott, s dalait kellemes, érczes baritonhangján, sok bensöséggel énekelte. A többi szereplők is dicsérettel oldották meg feladatukat. A talpraesett előadásban középszámú közönség gyönyörködött. — Apr. 20. „Kis doctor“ (Dr. Piccolo) Le- cocq e kedvelt operettjének előadása ismét kellemes estét szerzett. A sikerült előadás koszorúja ezúttal is Reiner Antóniát illeti meg, ki különösen a III. felv.-beli „Azt mondta az atyára“ dala- mával elragadta a míiértö közönséget. Méltó versenytársa volt ez estén Berzsenyi Julia ki a czimszerepben, úgy magán dalaiban; mint főleg a párdalokban kellemes éneke s elegáns játéka által teljesen megérdemlette a bőven aratott tapsokat. Bokor, Kendy, Toldy bobóskodásaikkal gyakran megnevettették a csekély számú közönséget. Gazdaság-. * A sárga dinnyét, irja a „Szabadkai ellenőr,“ kevés kivétellel, minden ember kedveli; sajnos, hogy a mi piaczunk nekünk csak rossz, paraszt-fajtákat nyújt a bevásárlásra; ezeukivül a példányok vagy túlérettek, rothadók, Utődöttek, vagy éretlenül leszedve, fekvés áltaí, úgy a hogy, félig érettek: szóval silányak, az egészségre ártalmasak. Pedig e bajou segíthetünk, ha többen foglalkoznának, bár csak magánhasználatra is, e nemes gyümölcs termesztésével; mert tapasztaltam, hogy nálunk a sárga dinnyék igen jól megérnek, ha tavaszkor egyideig fedve tartatnak. A kinek kertjében csak nehány dinnyenövény-fészekre is van helye, próbálkozzék meg a termeléssel, most itt az ideje erről gondoskodni; 3—4 fészek teremhet egy nyáron 10—25 darab nemes fajú, szép dinnyét; a kis fáradság örömmel is, élvezettel is jutalmaz. Annak a ki még járatlan a kertészet e nemében, ajánlom az ily czimü kis könyv megvételét: „A dinnyész munkaköre.“ Irta az . öreg dinnyész. Kapható Egerben Szolcsányi Gyula könyvárusnál, I ki utánvétellel postán is megküldi azt a megrendelőnek. (A könyv ára 80 kr.) Szerzője egy derék magyar pap, Pánthy Endre kanonok úr Egerben, ki 36 holdas földön, 20 évtől óta szenvedélyes, hires dinnyész; sok humorral, tudákos teketória nélkül Írott ezen könyvecskéjében igen becses útmutatást nyújt, saját eredeti tapasztalásai nyomán, a sárga dinnye tenyésztéséhez, kiemelve annak is a módját, mikép lehet a gazdasági iparággal — mint szőlőtermésünk kivitelénél — hazánkban sok pénzt behozni az északnyugoti országokból. A müvecske olvasmányra is igen érdekes. A kanonok úr szenvedélyes borász is, pinczéjében kitűnő és valódi egri bort kezel szakavatottsággal, nagy választékban ; elárusító soliditásának hire messze terjed el a hon határain túl. Kinek valódi, tisztán kezelt egri borra van szüksége, csak forduljon hozzá, egy akónyi edénybe valót is küld a megrendelőnek; az árát ö szabja meg, alkunak nincs helye, (nagy mennyiségeknél van engedmény is,) mert ö is azt tartja, hogy „olcsó húsnak hig a leve,“ de biztositok mindenkit, hogy a küldeménnyel teljesen meg lesz elégedve ; és ha elfogy az egy akó, rá kerül a sor arra, hogy: repetatur. Minthogy a nagyon tisztelt kanonok úr a sárga dinnyének 20 évos termelése alatt azt is tapasztalta, hogy a sárga dinnyével (melyből, midőn vendégei vannak, egy ebédhez 20 darabot is hozat fel asztalához) ha teljesen jóllakunk is, az meg nem árt, ha egri „bikavérrel“ öntjük le. Azért mindenkinek, ki a sárgadinnye ‘termelésre határozan dja el magát, és e czélból a fentebbi könyvecskét meghozatja, azt tanácsolom, hogy egy füst alatt az egri „bikavérből“ is rendeljen meg egy akót a legmegbízhatóbb egri pinczéböl, még ha a medve bőrére inná is azt meg addig, mig a dinnyéje megérik. Experto crede Buperte. — Gabnapiaczunk a múlt hetivásárokon minden gabnane- müvel bőven el volt látva, azonban a kukoricza hiányzott. Árak változatlanok. Tiszta búza 11—12.60, rozs és kétszeres 9.60—10. 50, árpa 7.40—8.30, kukoricza 7.80—8.30, zab 7.80—8.20. A liszt az elmúlt héten 50—80 krral alábbszállott métermázsánkint. Neszvadba Gvuia könyvkötészete Egerben Széchenyi utcza, Nánásy-féle házban. Alólirott tisztelettel értesítem a t. ez. közönséget, hogy könyvkötészetemet, a kor igényeinek megfelelően újonnan berendezve, a Széchenyi-föutczán levő Nánásy-féle házba tettem át. Ajánlom magamat mindennemű könyvkötői közönséges és díszmunkák elkészítésére a lehető legjutányosabb árak mellett, szép és tartós munkát jótállás mellett ígérve, Magamat és üzletemet a n. é. közönség kegyes pártfogásába ajánlva, maradok teljes tisztelettel Nesz vadba Gyula. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Az egri kir. Törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéröl közhírré tétetik, hogy Kozma Károly papnöveldéi igazgató végrehajtatónak Moóser Károly végrehajtást szenvedő ellen 2000 frt tőke tartozás és járulékai iránti végrehajtási ügyé bon Moóser Károly nevén álló egri 1390-ik számú tjkönyvben 1694 hrsz. a. felvett 3600 írtra beesült ház és belsőség az 1880. évi május hó 5-ik napján délután 3 órakor, mint első és 1880 évi jun. hó 9-ik napján d. u. 3 órakor mint második határidőben ezen egri kir. tvszék helyiségében megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog u. m.: 1. Kikiáltási ár a fenti beesár; melyen alul az első árveréskor az árverésre kitűzött birtok nem fog eladatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/o kézpénzben a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben, és pedig: az első részletet az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 15 nap alatt, a második részletet az árverési naptól számítandó 3 hónap alatt, a harmadik részletet az árverési naptól számítandó 6 hó alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6»/o kamatokkal együtt, ezen kir. egri tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó-, mint biroi letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az első részletbe fog beszámitatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől öt illetik. 6. A tulajdonjog bekebelezése esak a vételár ps kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. A mennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a polg. tkrdtts. 459. §. értelmébe vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett,' újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javaK iránt tulajdoni- vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszéknél nyújtsák be: különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni: Végül felszólitattnak, azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. törvényszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár fölosztása alkalmával leendő képviseltetésök végett helyben megbízottat rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. Kelt az egri kir. tszéknek 1880 év martius hó 13-ik napján tartott telekkönyvi üléséből. Az egri kir. törvényszék elnöke (92) 1—3 VAVRIK BÉLA. Az egri kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, miszerint Horváth József mint Resnyi Mátyásné végrendeleti végrehajtója végrehajtatónak özvegy Bárdos Mihályne szül. Fialkovics Mária végrehajtást szenvedő ellen 150 frt tőke és jár. iránti végrehajtási ügyében az egri belső 2774. sz. tjkvben A f 3478 — h. r. sz. a. felvett és 350frtra becsült ház — b) az egri külső 2945. sz. tjkben A f 226/b. hrsz. a. felvett és 317 írta becsült szőllő az 1880 évi april 30-ik napján délutáni 3 órakor, mint második határidőben az egri kir. tövrszék tanács termében megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fog u. m.: 1-ször, Kikiáltási ár a fenti [becsár; azonban ezen Il-ik árverésen a fent körülirt ingatlan becsáron alul is el fog adatni. 2-szor. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan beesárának 10°/o készpénzben, vagy ovadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3-szor. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben, és pedig az első (4-át azonnal a második 'A-át ugyan azon naptól számítandó 3 hónap alatt, az utolsó ‘L-á# ugyanazon naptól számítandó hat hónad alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 6»/o kamatokkal együtt ezen kir.tvszéknél előre kieszközölt utalvány alapján az egri m. kir. adó- mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4-szer. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával 'tűzkár ellen biztositan. 5-ször. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez dtöl őt illetik. 6-or. A tulajdonjogbekebelezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő [javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7-szer. A menynyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni- és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi beesáron alul is eladatni fog. Kelt az egri kir. tszéknek 1880. évi marezms| ho 27-én tartott tlkkönyvi ülésében. _ , Az kir. törvényszék elnöke (78) 3—3 VAVRIK BÉLA. Az egri törzscasinó részéről közzététetik, hogy az 1878. 1879. évi hírlapok, egy teke asztal, tekegolyók, több bútor da* rabok, aranykeretii képek és egyébb tárgyak folyó hó 22-ik napjának délutáni 3 órakor a casinó első emeleti helyiségében nyilvános önkénytes árverezésen, készpénz fizetés mellett a legtöbbet ígérőnek eladatni fognak. Eötvös József Petravich Bertalan pénztárnok igazgató (95) 1* mint kiküldöttek.