Eger - hetilap, 1880
1880-04-15 / 16. szám
122 nem ritkán közhasznuak is. így lett az egykor általam a pádon talált rongyos könyvből „A pozsonyi apáczák regulája“ a Virgin codex az Akadémiánál; igy lesz egy darab régi cserépből aranyat érő lelet. Miért ne lehetne a már alig olvasható könyvből kiszedni a szép mondatokat, hogy azok mint a tenger iszapjából kihalászott gyöngyök jelenjenek meg. — így fogtam ezt fel én, ki egy szép vázlat, vagy mondat olvasása mellett úgy elmerengek, mint a szép zene mellett; úgy szeretném ha soha el nem felejteném; azért irok olyakat, melyeket már százszor olvastak, hallottak, de el is felejtettek. — Most is a korszellemről irok; de előre is mondom, hogy ami szép van benne, az mind a más érdeme; csak a foglalkozás volt az én hasznos mulatságom. A mai korszellem árnyoldalairól akarok szólni, melyek egyik legsötétebbje a vallási közömbösség. Ennek eredete találóan van leírva az Egyh. Litt.-ban 1845. „Kant a dolgok bellényegét is fürkészni óhajtó leikével szigorúan sequestrált minden eszmét egymással elannyira, hogy utoljára a földet az égtől, Isteniül az embert végkép sequestrálta; ezen nagy elkülönzés a dicsszomjas Hegelnek nem tetszvén, neki hevültében úgy megrázkodtatá nagy mestere roppant épületének oszlopait, hogy számos helyeken nagy roskadás történvén, az ég és föld összezavarodnék; és e zavarban lön, miszerint a föld fia megunva sár-lakhelyét, valami égi lénynek képzelé magát és az a mi néki segélyül adatott, hogy pályája homályain vezércsillagként előtte fényeskednék, az ész lenne Istene. Igen természetes e szerint, hogy az ekként hiú gőggel felfújt és felmagasztalt emberlény nem keresi, nem imádja már teremtő Istenét, mert hisz az benne lakik (ész), az szabván neki törvényeket, az jutalmazván öt erényes tetteiért; s természetes, hogy az efféle küzdés és habozás közepette mindinkább vastagabb kéreg borulván lelkismeretére, elnyomni törekszik a religionak belsejében szüntelen fenhangzó, feddö szózatát ; elvégre üres ábrándokba oszolván fel istenitett eszének jogbitorló itélöszéke előtt a vallás imádandó képe, a közömbösség szívfagylaló karjai közzé veti magát.“ — íme a vallási közömbösség elmélete; gyakorlati oldalát mutatja az élet. Ennek^ ellenébe jó lenne megtanulni, mit Schiller a vallásról mond „Oh te, ki e sorokat olvasni fogod, midőn csontjaim talán már régen a békés földben porladoznak, s a túlvilág kárpitja fölgördült előttem, ne engedd magadat religiódtúl megfosztatni; legbecsesebb ékköved, legdrágább kincsed ez neked e földön ; ö az egyedül, mely téged biztosan vezet át egy új élet boldogságába. Vess meg mindenkit, ki azt illetni merészli, mint ellenséget, ki nyugalmadban gyilkos módon akar megzavarni és fuss tőle. ,Orizd meg a világosságot, melyet jóságos Teremtőd csak azért gyújtott meg benned, hogy a jót a rossztól megtudjad különböztetni, hogy az erény legbiztosabb útját fellelni és belátni tanuljad : hogy ö a szeretet Istene! M e i s z n e r A 1 fr é d a hitetlenség apostola ezeket Írja H e i n é- röl, ki szinte istentagadó volt: „Midin Heine asszony először beszélt volna férjével vallásos irányáról, én hinni nem akarék. Heine látta bámulásomat, keserűen mosolygott és mondá: Valóban bizonyos idő óta, vallásos reactio támadt bennem, isten tudja miként, de úgy van; én ismét a személyes Istenben hiszek. Oda jut az ember ha beteg, ha tördött. Barátom, figyeljen ön egy nagy igazságra: hol az egészség megfogyatkozik, hol az egészséges emberész megfogyatkozik, hol a pénz megfogyatkozik, ott mindenütt a kereszténység kezdődik.“ — A hitetlenségből ered a kajánság, hogy az életben találkozunk emberekkel, kik rosszabbak mint a templomrablók, kik berontanak a kebel szentélyébe és feldúlják ott a hit oltárát, el- hervasztják a szerelem liliomát és kiirtják a reménység élő fáját, kik önzésükben és a múló mámor egy rövid perczeért nyomorulttá tesznek egy egész életet. — Kerüljük őket! A mai korszellem másik árnyoldalát képezi a tudományos rakonczátlanság. A tudományok felvilágositani látszanak sokaknál a büszke emberi elmét, de nem a szelíd természethez való közeledésre, hanem az ö szent törvényeinek felforgatására, holott bizonyos, hogy mentül közelebb jönne az ember a titokkal és rejtvényekkel teljes, szólni nem tudó, hanem újjal mutató természethez, annál boldogabbá tehetné magának azon rövid pályát, melyet neki a gondviselés kiszabott. — De ezt nem engedi nem a szabadságról, hanem a szabadosságról való ábrándozás, a mely szerint teher minden törvény, rend és hatalom és ha az ilyen ábrándozó- nak azokat kénytelenségböl tűrnie kell is, természetes gondolkozása és hajlama az indifferentismushoz vezeti: tiszteli ö szóval a föléje helyezett törvényes hatalmat, de mivel e hatalom határtalannak óhajtott szabadságát korlátozza, a rendet, melynek ellensége, fen- tartja, a törvénynek, mely feszélyezi, őre, csak kénytelenül tűrt szálka szemében, melyet, ha másképen nem árthat neki, leg- lább gyűlöletessé tenni igyekszik. Azért mondja Rousseau a maga koráról, mi a miénkre is illik : „Most nem úgy tanulnak mint azelőtt, most a dologtól tartózkodnak, álmodnak inkább és álmukat a szavak szépségével feldíszítve, tekintélyt fitogtatva, mint bölcseletet árulják. Ha mondja valaki, hogy éu álmodom, nem ellenzem; de a mit mások nem tesznek — elismerem, hogy álmaim nem egyebek mint álmok. Most úgy látszik, éppen azok tanítják az embert nem sántítani, akik magok sántítanak. Soha sem volt azok közt, kik a mások felvilágosítására törekedtek, annyi bárgyú és hebegő.“ Ez a tudományosságot negélyezö de valójában üres gőg, mely elöli az emberekben a rokonszenvet s felebaráti érzést. Nagyon szép a mit Eckertshausen e tekintetben mond: „Soha sem jött az ősz, melynek durva északi szele lefonnyasztja a fák leveleit, a nélkül, hogy ezen szomorú kép az emberi kevélység semmiségére ne emlékeztetne. Gyakran ültem egy levéldús hársfa tövében és szemléltem a lehulló leveleket és elgondoltam: mennyi ezer levelet aggatott a természet ezen Agakra évenkint és mind leesik és mindig újak jönnek; egy század alatt mennyi volt itt és nincs. Ilyen vagyok én is az ezerek között, voltam, virítottam és elmúltam. Mily szépen emeli e gondolat az embert az Istenhez s menynyire megaláz, ha a mi erőnkre gondolunk. írd fel, te kevély, nagyságodat a tenger partján lévő homokba a jövő nemzedék számára és ha a hullám írásodat el nem mossa, vagy a szélvész betűidet más reggelig el nem sepri, jöjj vissza és éu elismerem nagyságodat.“ A mai korszellemnek ferde szüleménye még az önzés, mely elöli a szeretetet, pedig e nélkül nem lehetünk boldogok. Mi szépen Írja ezt le D. M. gr., honnét e sok jajj ? költeményében, melynek csak első és utolsó versét irom ide: Mi annak az oka, hogy e hon pusztul ? S benne mindenfelé az enyészet dúl, Földérül mi űzte el az életet? Az, hogy nincsen köztünk szeretet. Pedig hasztalan minden főtörés, S meddő, ha szívtelen az, eröködés; Boldogságot csak az ád, ami életet, Nincs élet, nincs áldás, hol nincs szeretet. Hát Schiller mily szépen mondja: „Mily elragadó és édes tudni, hogy egy szép lélekben meg vagyunk dicsőítve, hogy a mi örömünk más arczát pirítja, hogy félelmünk más kebelben reszket, hogy a mi szenvedésünk más szemeit nedvesíti. ‘ De elég ez hasznos mulatságnak. Én leírtam a mai korszellem árnyoldalait; irja le más a fényoldalakat. Úgy szeretném, t. Szerkesztő úr, ha becses lapjának tárczájában gyakran olvashatnám a jelesebb irók idézeteit, melyek mint a különféle színű virágokból font virágcsokor jelennének meg, oly jó lenne azokat újra és újra olvasni és soha el nem felejteni. És most Isten önnel,meglehet hogy még valaha találkozunk.*) De most itt a tavasz, ki a szabadba! Szabolcsi. A hevesmegyei 1848/y-iki honvédek egyletének választmánya által 1880. évi április 3-án tartott ülés jegyzőkönyvi kivonata. Az elnök felhívja a választmányt a kápolnai csaták emlékünnepélyének jó előre rendezésére. Múlt évi januárhó 19-ik napjáu tartott gyűlés határozatából a február 28. 29-kéroI május 21-re áttett kápolnai csaták emlék napja ez évben pénteki napra esvén, a kegyeletes ünnepély megtartása május hó 22-re szombati napra tétetett át. Ez ünnepély rendezését illetőleg pedig, mivel azt legczélszerűbben csak is a hely színén lehet megállapítani, ugyan, azért ez ünnepély programmjának megállapítására 8 annak jó eleve ez egylettel leendő közlésére a kápolnai honvédemlékszobor gondozó bizottság alelnöke Dáni József, úgy Czettner Károly bizottsági tag, nemkülönben azon tekintetből, hogy a szobor elé állitandott sírkereszt is azon alkalommal fog felszenteltetni, fötisztelendö Eper- jesy János esperes-plebános úr kérendók fel, s ennek végrehajtása Csiky Sándor elnök urra bizatott. — Csernyus Kálmán, mint a szobor elé állítandó sírkereszt ügyében kiküldött bizottság elnöke jelenté, hogy megbízatásukhoz képest eljárván, a keresztre vonatkozó költségvetést bemutatja, mely szerint az általuk már meg is vásárolt sírkeresztnek ára a felállítással együtt összesen 94 írtra rúg ; kéri egyszersmind a választmányt a talapzati munkálatok megkezdésénél előforduló költségeknek időről-időre kezeihez leendő kiutalványozására. A jelentés tudomásúl vétetvén, elnök a fenti *) Engedje ezt az igen tisztelt ezikkiró úr remélnünk. Szerk.
