Eger - hetilap, 1879

1879-03-29 / 12. szám

93

különösen a sziuügy manapi mostoha helyzetének meggondolása is. ! Mert Hubay úr társaságában játszik mindenki, nemcsak a fő I s/ereplök, de még a „nép,“ „katonaság,“ „tömeg“ stb. tölteléket képzők is. Különös emberek! Láttunk már többször kikiáltott nagy társulatokat, és keblünk sokszor remegett, látva, mint kompromittálja sokszor egy-egy fajankó ügyetlensége a Göthe szerint „szörnyű nagyon olvasott“ közönség szemében a „magyar“ színészetet; és most, nem kis örömünkre, midőn Hubay úr kisebb társulatát látjuk; midőn egri viszonyaink között előre uészen tartjuk a sok „el nézést“ — meglepetve kell kijelentenünk, hogy arra nincs szükség! Mert itt játszik minden ember! . . .

Az első eléadás vasárnap a „Sárga csikó“ vala. Az első föl- vonásban a színpad szűk volta s a sok személyit jelenetek miatt egy kis tétova volt ugyan érezhető, de a többi részletekben, a űeki mclegült művészek egyik jelenetet jobban csattantották el a másiknál. Bérczy, Udvarhelyi, Sziklay és Teleky urak, Peterdyné és Hubay úr képezék az eléadás sikerének fő rugóit. A társulat működése meggyőzött minden jelenlevőt arról, hogy képes városunk igényeit teljesen kielégíteni.

Hétfőn a „Két Árva“ adatott a sok üres széknek ! A Dálnoky- pár mutatta be magát szivrázó drámai alakításaival. E darab egyéb iránt, mely mint színmű silány — hisz még csak hőse sincs! — ép szivrázó jelenetei miatt ért 1000 eléadást a blazirt párizsi közönség előtt. S jegyezzük meg magunknak: hogy közönségünk rnanap ha nem szereti a drámát és tragédiát, azt ily d’Ennery, Aniceí-Bourgeois és Birchfeifer-fcie, szinpadra húzott regények silányságainak köszönhetjük. Ennek köszönheti az üres házat a keddi „Milton“ is, melynél bár sokkal roszabb külföldi férczelmények tettek már európai hirre szert, s melyben bár a Dálnoky-pár a szó szoros értelmében remekelt s mellettök a többi szereplők is a legjobb elismerésre érdemes igyekezettel játszottak, úgy hogy a szerepek pontos betanulása és az eleven játék következtében ki kell jelentenünk, hogy kis városban évek hosszú során át sem lehet tán hasonló simán folyo s élvezetes eléadásban részesülni: mégis, fájdalom! a közönség részvétiensége üresen hagyá a házat! Sajnáljuk a távollevőket, mi kevesek, kiknek szemeiben a szép este élveinek örömsugara villogott -— ne mondjam, örömkÖDye is csillogott!

Tisztelt közönség! Hivatkozom bátran azokra, kik színészeinket látták játszani, nincs-e igazam, midőn kijelentem, hogy e társulat teljesen képes kielégít.ni igényeinket!? — Meggondolva már most, hogy e társulat a jővö hóra, midőn szabadalma lejár, képes leszen — s kedvező esetben bizonyosan fog is —- operettet szervezni: nem érdemlik-e meg az őszinte pártolást? Oh, ne féljen senki! nem szánalomból kell megnézni őket, mert műéivel, nyújtanak Ök ! — S nem jogosan figyeimeztefjük-e azokat, kiktől függ a társulat további ittmaradása, vagy elköltözése: bogy hatalmuk sugarait áraszszák inkább a jelen derék társulatra, mintsem elszalaszszák őket egy oly más társulat jövetelének reményében, melynek működése azon közönséget, mely előtt most játszik — sajtói hírek szerint nem képes kielégíteni!

Különben e dologban ez még nem utolsó szavunk! Addig is - adieu!

C S ü 22 N o z:.

A gyémánt-ékszer.

Életkép.

A férj a klubból tért haza, a nő szintén egy klubból: a kávés nénikék klubjából. Karácsony előtt való nap volt. Elvira az estelinél szokottnál hallgatagabb s gondolkozóbb volt, pedig ez, sub rosa mondva, nem tartozott tulajdonságai közé; mert szép kis szája rendesen egy pillanatra sem hallgatott, hanem egész estvéken át kedélyesen, pajzánul csevegett. Némán nyujtá át, nem fűszerezve mosolya által, a párolgó, zamatos Souchoni-tbeával tölt csészét csodálkozó férjének. Már egy év óta voltak férj, és feleség; de még ily bús hangulatban nem látta Elemér kis oldalbordáját. Bármiként várta is az elkényesztetett férj, neje szép, kis, vékony, fehér ajjacskái nem sodorták meg számára az epedve óhajtott czigarettet, melyet máskor oly utánozhatlan bájjal sietett Elvira elkészíteni. Ezek mind oly vésztjósló előjelek voltak, melyek a különben türelmes férj homlokát felhővel boriták el. Végre megunva ez ásításra ingerlő csöndet, megszólalt Elemér:

„Mondd csak. édesem, talán Klári néninél valami kellemetlenséged volt, hogy ily levert vagy?“

„Nem,“ hangzék a rövid válasz.

„Gyónj meg nekem tehát szépen,“ folytató aroutinirozott férj, — ki mellesleg mondva, nőtlen korában nagyon sokat forgolódott nők között, s így nagyon jól ismerte az asszonyok bibéjét, — közelebb tolta nejéhez székét, s gyöngéden elkezdette czirogatni piczi kacsóit, „mondd el őszintén, mi bántja szivecskédet, min töröd fekete fürtös fejecskédet, s mi némitja el különben oly édesen s csábítóan mosolygó kis szádat? Nos? Hát ilyen bizalmatlan hozzám az én kis tubiczám ? Szólj már, kérlek,“ esenge a férj lágy hangon. „Nem bitiem volna, hogy ily kegyetlen légy,“ tévé aztán hozzá kis szünet után, nehezteléssel.

Elvira elkezdett izegni, mozogni; szép arczát pir borító el: észre lehetett venni rajta, hogy beszélni akarna, de veleszületett, makacssága s a magában feltett következetesség nem eDge- dék szólni.

„Talán egyedül szeretnél lenni? — tehát távozom,“ mond Elemér fölugorva, s a székek egyikén levő felölíönye után nyúlva. „Elmegyek Bélához, hol ma társaság van.“

„Igen, hogy a szép Arabellával mnlass. Oh, jól észrevettem, hogy egy idő óta elhanyagolsz s örülsz, ba elmehetsz hazulról,“ tört ki a kis menyecske, eddig visszafojtott könyeinek szabad folyást engedve. „Mondotta Klári néni, hogy tegnap is haza kisérted Arabellát; látott az ablakból, aztán meg azt is elbeszélte, hogy karácsom ajándékúl nem akarod nekem Szurmákfól azt a gyémánt- tűt megvenni, mely után annyira vágyódom, mit jól tudsz, mert égés? éven át erről beszéltem neked,“ zokogá szakgatottan, s oly szivrehatólag, hogy nincs oly kő szív, mely meg ne lágyúlt volna rá.

„Abá, tehát ez a bökkenő,“ gondolá magában a meghökkent férj, ki előtt nem volt ismeretlen e tű magas ára, miután kérdezősködött. utána. „Azt mondotta Klári néni, hogy ez kegyetlenség tőled, s hogy én nagyon szerencsétlen vagyok,“ rebegé kezébe rejtve könyáztatta arczát.

„Azt mondotta, oh a kedves, jó lélek“, mond a férj metsző gnnynyal. „Ne légy igaztalan, Eivira, e szavakat klubod szeretetreméltó elnökének ingerlései mondatják veled, jól tudom, azért tehát megbocsátom azokat. Légy ismét az én kedves kis Elvirám,“ mond édes hangon, megsimogatva dús, sötét fürtjeit, „s ne makranezos- kodjál. Az igaz bogy még csak tizenhét évet töltöttél be, de gondold meg, hogy már asszony vagy, s ha az ily féle jeleneteket meglátná valaki, oda volna tekintélyed,“ szelidité nejét az okos férj.

Ez hatott. Elvira fölemelé fejét, letörlé könyeit, s szégyen- pirral arczán, mely még bájolóbbnak tévé, tekintett fel nagy kék ábrándos szemeivel, mintegy bocsánatot kérve, férjére, s ismét szelíd mosolya derité fel szép vonásait.

„Ah, ismét a régi kedves, angyali Elvirám vagy,“ kiáltott fel Elemér, örömében keblére ölelve nejét. — Arabellát, az igaz. hogy haza kísértem, de mondd, tehet-e egy lovagias férfiú másként, midőn az alkony óráiban neje barátnőjével találkozik ?“

„Nem, édes Elemér, bocsáss meg! de mikor a néni

............“

„

Mindent epés szídü szemüvegén át lát,“ szólt közbe a férj bosszúsan.

„Ne haragudjál, édes jó Elemér, hiszen már vége a perpatvarnak, s ismét kisütött a béke napja,“ mond vidáman fölkaczagva.

A másik kényes tárgy — Eris almája — a gyémánt-ékszer nem érintetett többé, s az est vidám enyelgés közt telt el. Elvira boldogan, hogy az első vihar, mely házassága eddigelé oly tiszta egén föltűnt, elmúlt, nemsokára fölkeresve, keresetlen kaczérsággal díszített kék seiyem menyezetes ágyát —■ álomba merült. Szender- gésében boldogan mosolygott; bizonyosan kellemes álma lehetett.

Lessük meg irói szabadalmunknál fogva lelkének esapongását.

A rég óhajtott ékszer birtokában volt; ott csillogott a kará- csonfán ezer tüzes szikrát lövetve szét. Ah, végre sajátjának mondhatta, hattyú-fehér nyakára csatolható. Azonnal meg is tette, s a karácson-estvén ezzel foglalkozott, s ennek gyönyörködésében volt elmerülve. Végre a késő éji órában, — midőn a főváros harangjai a kis Jézus születését hirdeték — visszahelyezte vörös bársony tokjába, s egy asztalkára maga elé tette a nyitott ékszertartót. Egyszerre — Elvira nem kis meglepetésére — egy kis takaros kohold lépett ki a legnagyobbik gyémántból, s ily szavakat hallatott : „Üdvözöllek, szép, új úrnőm, de mivel oly fiatal s ártatlan vagy, szánlak, s figyelmeztetésül, ha nem neheztelsz meg érte, elmondom élettörténetemet. Midőn kikerültem a csiszolás alól, egy ékszeráras vett meg s tett ki kirakatába; több hétig közbámulat tárgya voltam, mert, midőn a nap rám sütött, vagy esténként a gázláng rám veté fényét, oly izzó, kápráztató sugarakat löveltem szét, hogy mindenki figyelmét magamra vontam. Estvénként, órákig állt a kirakat előtt engem csodálva, egy szép kis fiatal leányka, a j bal lett egyik tánczosnöje, ki e csekély keresetéből tartá fenn beteg