Eger - hetilap, 1879

1879-03-29 / 12. szám

90

hoz. Ugyanazért bátrak vagyunk kertészeinket figyelmeztetni arra, mit tudnak ugyan, de kevéssé gyakorolnak: hogy a kertész, ha a növényt kellőleg akarja gondozni, akkor a talaj elkészítésére, a meleg megadására, a hideg elleni óvásra s az öntözésre is legyen gondja!...

A társadalomban két fö rész különböztetendö meg: a hatóság. fensöbbség, testületek . . . szóval azon rész, melyre fölfelé mutatunk ; s az alattvalók, a közönség, a tömeg, a nép — szóval, amit a „lefelé“ alatt értünk. Hogy az előbbi az utóbbiért van 8 nem megfordítva: oly hatalmas eszme, melynek érdekében nemtik ezredéves barczait. sok véres nyom jelzi, de melyet oly nehezen értenek meg úgy lefelé, mint fölfelé! Fölfelé nehezen értik a süketségtől, mely a legtöbb esetben tetetett, lefelé pedig félre értik a lármától. Hogy e két oldalt a sajtó közvetíti, annál bizonyosabb, minél szélesebben, könnyebben s örvendeteseb- ben realizálódik azon eszme azóta, mióta a kardnak szerepét a toll vette át. . . Ebből bárul a „Fölfelédre azon kötelezettség, hogy a sajtót mennél hathatósabban gyámolítsa és tanácsait saját megfontolásával valósulásra érlelje. Hogy pedig a sajtó mennél életre valóbb tanácsokat adhasson : ép ezért kell öt felülről támogatni kellő informatiókkal; mert természetes, hogy ott, hol az ügyek szálait kézben tartják s csak is ott, boí a gépezet belsejébe hivatottae pillantanak, képesek a legszélesebb látáskörre tenni szert s a kivitelek módozatainak mathematikáját minden oldalról megbányni- vetni. A sajtó igen is adhat s ad is eszméket: de hogy azokat gyakorlati tanácsokra fejtse le s gyógyszertári készséggel expedi- álbassa, erre nézve érintkezésben kell lennie fölfelé. Szeretik azt fönn, ha a sajtó a közönség részéről fönforgó akadályokat elhárítja s az intézkedési intentióknak közvéleményt csinál; azonban ha viszont a sajtó a közönség érdekében szót emel fölfelé : akkor mindjárt elöállanak az „avatatlanság“, a „kotnyeleskedés“, a „kivihetetlenség“ és egyéb hasonló jelzők vádjaival. Hát miért nem avatják be a sajtót? hát miért nem kotnyeleskedés az, ha érdekükben közvéleményt készít a sajtó ? hát miért kivihető, sőt valóság az. a mi roszú! van, a mi nem felel meg az ideálnak? . . . És a sajtó és fensöbbség ez antagonizmusa nálunk nem hiányzik. HáDy dolog- történt már, mely körül a sajtó mellőzést szenvedett? Avagy a sajtót fölkeresték-e pl. az asphaltirozás, a sorsjáték-tervezet, és sok más roszúl kifőzött s igy rósz sikerű ügy érdekében? Kap e meghívást a sajtó oly tárgyalások s tanácskozmányok alkalmával, melyekről referálnia kell a nagy közönségnek? . . És ha a sajtó ilyenkor vagy gáncsol, vagy hiányosan referál, van akkor duzzogás Izraelben! . . .

Lapunk szűk kerete nem engedi, hogy az ügyet egyszerre kimerítsük, s ezért máskorra is hagyunk belőle.

(Folyt, köv.)

Heti szemle.

Képviselöháznnk f. hó 13-tól, mint lapunk legközelebb múlt számának megjelenési napjától kezdve, legtöbb idejét a szegedi katastrófa alkalmából felmerült kérdések tárgyalásával töltötte el. Majd egyik, majd másik képviselő intézett minden nap más-más kérdést a kormányhoz Szeged érdekében és többen e tárgyban határozati javaslatokat is nyújtottak be. A legérdekesebb volt e tárgy körül történt felszólalások közt Bakay Nándor beszéde, ki mint szegedi lakos és képviselő, saját tapasztalataiból merített érvekkel támadta meg a Tisza-szabályzó társulatot és leplezetlenül rántotta le a fátyolt ennek önérdekhajhászó törekvéseiről: sőt a kormányt is erélyesen megrótta, amiért azon társulat veszélyes működésének, a szegediek és egyáltalán a tiszavölgyiek annyi kérvénye daczára sem vette elejét. — F. hó 17-én a vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetését kezdték tárgyalni. Ez alkalommal Irányi Dániel a vallásszabadság és a kötelező polgári házasságnak behozatalára kérte a képviselöházat, mely nagy szótöbbséggel utasította is a kormányt, hogy az Utóbbira nézve mennél előbb törvényjavaslatot terjeszszen a ház elé.

Afghanistánban a múlt héten trónváltozás történt. A meghalt Sir Ali helyett ennek fia, Mahomed Jakub khán foglalta el a trónt. Ugyancsak Afghanisztanból, Kabulból, jelentik azt a hirt is, hogy két angol zászlóalj Kurrnm mellett a geldscha- törzstöl megveretett s az angolok elveszték összes készletüket és futásnak eredtek. Az afghanok azt állitják, bogy az angolok közt nagy az aggodalom, mert helyzetük igen kétes.

Francziaországban a kamara elvetette a lapunk múlt heti számában említett enquéte-bizottságnak azon indítványát, melylyel a Fourton-Broglie minisztérium tagjait vád alá kívánta helyeztetni. Úgy látszik, ez által Francziaországban a kormányválság is elodáztatok.

Oroszországban a zavargások folyton folynak. Charkowból, Kiewböl egyre érkeznek hírek, melyek a forrongás növekedéséről szólnak; sőt Varsóból egy tegnapi távirat azt jelenti, hogy Orosz-Lengyelországban, Chelm városában, valamint Bialy és Radzyn helységekben a lázadás a parasztok közt már ki is tört s köztük és a katonaság közt véres összeütközések történtek.

T Á E C Z -A..

Az eltemetett halom.

(Allegória.)

Ennek a falunak hire sem volt hajdan,

Buján termettek a vadvirágok rajtam,

Virágok közt éltem századokat végig,

S oly sebesen repült tőlem egy-egy század . . . . Szabadon nézhettem a csillagos égig.

Mikor látom ismét e nagy szentegyházat?! Egyik esztendő a másik után halad . . .

Nyomják váliaimat romba dűlt kőfalak.

Oh, mily boldog voltam, — soká voltam boldog! Körülöltem a nap szerelmesen forgott;

Sötét búbánattal járt hozzám az éjjel;

A nap és éj egymást kergettek miattam, Magukhoz öleltek tiszta szenvedélybe!,

S virágim közt őket enyelegni hagytam.

Sötét búbánata értem volt az éjnek,

Forró szerelemtől a nap értem égett. —

Távol vala tőlem, hajdan, a határba'

Meghajlott derékkal egy kivénült csárda.

Özvegy, öreg ember volt a csapos benne;

De fiatal, szép volt hajadon leánya.

Kérették a lányt, hogy feleségül menne ;

De ez rá se nézett a szilaj betyárra .... Elveszett a szép lány . . . hasztalan keresték:

A betyár, keblembe rejté hideg testét ....

És a lány porából vadvirágok nőttek,

Sok bokrétát adtam a hü szeretőknek,

Egyik szomorúan, vigan jött a másik ;

Ölemben pihenve, rám hajoltak, lágyan.

Hallottam szivöknek hangos dobbanásit . . .

S én is felhevüítem a szerelmi vágyban.

Eljön-e még egykor virulásom napja,

Vagy már igy maradok, múltamat siratva?

Hosszú volt, mégis oly gyorsan repült múltam.

Minden esztendőben szebben ki virultam.

Virágimat szedni ártatlanok jártak;

De az embereknek szíve kővé vallott:

Kitépték virágim, rajtam sebet vágtak.

És most e falunak közepében állok.

Rakva falak közé, el vagyok átkozva,

Virágimat a nyár soha el nem hozza.

Nyitva volt előttem a kalászos róna,

Nem volt a pusztának, csupán egy lakója :

A magányosság, mely engem el nem hagyott. Nagysokára jöttek lakói e tájnak S építettek egy-egy tanyát imitt-amott,

Mig idöjártával — elszaporodának.

Végre jött egy zsarnok, s hatalmas szavára Vállamon épült fel fényes palotája.

E nagy palotában sok bűnt elkövettek; —

De már meghódolt a dúló enyészetnek . . .

Födelét a vihar letépte, szétszórta.

Roskadozva állnak meztelen falai,

Élő ember mindig kerüli azóta,

Köztük csak a vércsék sírását, hallani.

Végezd be, enyészet, pusztító munkádat,

Hogy annyi kin után nyugalmat találjak!