Eger - hetilap, 1879

1879-02-20 / 8. szám

61 — A meg-megujuló esőzések s a beállott lágy idő okozta ol- . vadás folytán patakuuk gyakorta megáradván, városunk iakoságát folytonosan reteeésben tartja az árviztöli félelem. A kereskedők ! zsilipek által igyekeznek üzletüket és raktáraikat biztosiitani s ha egy kissé nagyobb esőzés van, áimatlauúl töltik az éjét mert, nem biztosak, hogy nem ébrednek-e egy újabb „aug. 31 ikére? A köz­hangulat a védgát telépitését követeli, és pedig — mennél elébb! *- A m. ftir. áUam-vasutnk gyorsasagának egyik fényes pél­dája a vámosgyörk-gyöngyösi „keües vakío“, mint az odavalók nevezik, melyről a „Gyöngyös" azt a tréfás kuriózumot Írja, hogy minap egy köztiszteietbeu álló — hatvan éven felüli poigariárs a Buozdonynyal versenyt gyalogolt s nem tudták egymást megelőzni A derék bácsinak egyéb baja nem lett mint hogy nagyon megiz­zadt s kissé elfáradt. Mint halljuk nálunk is készülnek az eger- füzes-abonyi csigavonatot csúffá tenni. * Örvendetes szíuiJgyi Mr. Mint halijuk, Miklóssy színig, úr a multhéten városunkban megfordult, s kieszközlé. hogy számára az engedély apr. 6-tól kezdve adassék meg. Örömmel halljuk, hogy a manőver sikerült s igy Hubay csak marcziusra bírhat en­gedélyt. így aztán nagy örömünkre szolgá and, ha a két szék között megint a földre ülünk, mint történt a múlt nyáron is. Vajon kinek bölcsesége rendezi a szinügyet? Furcsa az is, hogy a helyi lapok, legalább a mienk, ilyesmiről soha sincs eleve értesülve. * Az egri fiatalságból alakult 80 tagú társaság, f. h. 22-én az Udvardyfélé házban, szoros zártkörű társas tánczesiélyt log ren­dezni, mely iránt nagy érdekeltség mutatkozik és kedélyesnek Ígér­kezik lenni, jeléül annak, hogy mennyire kedveli közönségünk az oly társas mulatságot, a hol a kedélység és fesztelensség otthonos szokott lenni. * A dunamelléki vidék a téli árviz-veszedelemtöl megszaba- dúlt. A fenyegető jégtorlaszokat a lanyha időjárás elmállasztván, a Duna a jégtől fölszabadult s a hajó-közlekedés is megindúit rajta. — Vizveszélyröl lévén szó, megemlítjük, hogy a Zagyva hirtelen áradása folytán Jászberény e hó 14-én nagy veszélyben for­gott. Az ár pár perez alatt elsodorta a város íeletti zngó töltéseit, elborított vagy 4-—5000 holdnyi területet s még más nap is nőtt; déti 11 órakor azonban apadni kezdett, s Így a városban nem tör­tént ugyan hiba, de az őszi vetésekben nagy a kár. * Deutsch Bernét és József azon alkalomból, hogy ö felsége által a magyar nemességei lettek kitüntetve, 2 db. 10,000 magy. aranyjáradék kölcsönkötvényt adtak át a kormányelnöknek, hogy belátása szerint, valamely hazai czélra fordítsa. Tisza úr, azon vé­lelemben, hogy az adományozók szándéka szerint cselekszik, ez összeget a magy. tud. akadémia czéljaira ajánlotta fel. Erre a „Pesti Hirlap“ azt. a malicziosus megjegyzést teszi, hogy a miniszter- elnök úr igen helyesen tette, igy az akadémia mindjárt azé Isö év­ben pályadijat tűzhet ki ezen összeg kamataiból azon kérdés megfej­tésére, vajon mely érdemekért kapták az említett urak a nemességet ? * Kimutatása azon kegyes adakozóknak, kik a hatv. I. negyed­beli ifjús. olvasókör részére, a szegény tanulók segélyzése czéljából kegyesen adakoztak: Luga László 1 frt., N. N. 1 frt., Végh Pál 50 kr., Szmida Viktor 50 kr., Halász J. 50 kr., Sebestény József 50 kr., Vincze Alajos 1 frt., Sivampel József 50 kr., Kulcsár Já­nos 50 kr., id. Samassa János 1 frt., iíj. Samassa János 1 frt., Bydeskúty Gyula 1 frt., Párvy Sándor 1 frt., Begovcsevics Róbert 2 frt., Szele Gábor 2 frt., N- N. 1 frt., Németh Mihály 2 frt., Hor­váth Ágoston 40 kr., Horváth Zsigmoud 40 kr., Remenyik Kálmán 40 kr. Fogadják a nemesszivü adakozók a kör és a szegény ta­nulók forró köszönetét. Péró János, alelnök. * Hevesen az egri vizkárosultak javára rendezett tánczvigalom alKalmával, a felülüzetéshez a kővetkező urak és hölgyek járultak: özv. RemeDyik Jánosné, özv. Czóbel Antalné, ft. Ivády Rudolf, Básthy Ignácz, Navora Alajos, dr. Blau H. ifj. Blau Alajos Reme­nyik József, özv. Pókáné, Spíczer Ignácz, Braun Gabor, Nemesik K. Máder M. Spitzer V., Kiss Kálmán, Weiszmann Ignácz, Kaszál János, Kon Gábor, Saáry Ágoston, Motzár Lajos, Ledniezky N. Kon Soma, Ferenczy Sándor, Blau Salamon és Fülöp István. Fo­gadják a nevezettek a jótékony czél érdekében tanúsított szívessé­gükért hálás köszönetünket. Ligethy Gyula, b. bizottsági pénztárnok. * A japán papság hittérítőket szándékozik Európába s Ame­rikába küldeni, hogy a buddhaismnsnak e világrészekben is kőve­tőket szerezzenek. — Csak jöjjenek, majd visszamehetnek megint. * A csehországi Dux és Osseg közt levő köszénbányában bor­zasztó szerencsétlenség történt. Febr. 10-én ásás közben átvágtak egy vizforrást, mely oly bö volt, hogy az egész bánya másfél óra alatt viz allatt állt; a viz oly rohamosan szakadt be, hogy a mun­kások közül 26-an oda vesztek. Az oda sietett bányászok nem tudtak a helyzeten segíteni. Több mint 2 mértföldnyi területen a ■ kőszén-bányák viz alatt állanak s a viz még egyre növekedik. I Hogy honnan vette magát e nagy tömegű forró víz, erről csak- I hamar egy tepliczi távirat adott felvtlágositást, mely szerint 13-án a híres tepliczi fürdők vizforrása teljesen elapadt. Kétségte­len. hogy a bányákba ömlő viz a tepliczi meleg források meden- czéibol ered. Tepliczben s környékén rendkívüli az izgatottság. * Egy német tudós hathatós orvosságot talált fel a socialisnms ellen. Ugyanis azt hiszi, hogy a socialista eszmék mind a gyo­morból származnak s azért azt tanácsolja a német kormánynak, hogy a nép számára csak növény-ételeket főzessen pl. spinatot s sárgarépát —- persze auflag nélkül. Miu'án az elcsukás és szám­űzés nem igen apasztja Németországban a socialisíák számát, nem lehetetlen, hogy Bismarck úr a vegetarianismussal próbál sze­rencsét. Piaczi gabnaárak Tiszta búza: 6.50—8.20. Rozs és kétszeres: 5.30—5.50. Árpa: 5.40—5.60. Kukoricza: 4.20 — 4.30. Zab: 4.40—4.60. Súly 100 t ilogrammonkiní. C S A E N O Z. Egy emlékezetes éj. Meiszner Alfréd beszélye. (Folytatás.) „Nem tehetek semmit, hogy öntől a veszélyt elhárítsam ?“ kérdé hirtelen a léány. „Kisasszony,“ válaszolt Henrik, „ha előbb olyasmit mondot­tam, mi megbántotta, úgy bocsásson meg nekem. Én, midőn azt mondám, önre s nem magamra gondoltam.“ Blanka nyájas tekintettel köszönte meg e nyilatkozatot. „Én is érzem az ön borzasztó helyzetét!“ folytatá Henrik. „Az ön nagybácsija egy szörnyeteg, oly zord s érzéketlen mint a háza. Szívesen halnék meg, ha önnek, kisasszony, evvel szolgálatot tehetnék ... A mint a dolgok állanak, megvallom, a halál igen szomorúnak tűnik fel előttem . . . .“ A leány újra sírni kezdett. „Kisasszony,“ folytatá Henrik, „az ön szenvedésének szemlé- lélete az enyimet csak fokozza. A legkeserübb szemrehányásokat teszem magamnak. Bárcsak helyt állottam volna ama gazemberek­nek, akkor sohasem jutottam volna az öDök erkélyére. De ez a véletlen esetek oly lánczolata, mely nem fér a fejembe, az, amit balsoranak nevezünk. Nem vagyok olyan ember mint a többi, ve­lem a vak esetlegesség játékot űz, hozzá vagyok szokva s barátaim is tudják. Hiszen én mindarról, mit miveltem, nem tehe­tek. Kíméljen tehát engem s ne lássam könyeit, melyeket életem feláldozásával sem lennék képes felszárítani.“ „Bátor akarok lenni,“ viszonzá a hölgy. „Nem akarok többé sírni. Szóljon, tehetek-e önért valamit, vagy azokért, kiket itt hát­ra hagyand ? Van-e számomra valami megbízása? Nyújtson alkal­mat, hogy önnek valamiképen segítségére lehessek!“ „Kisasszony,“ válaszolá a fiatal festő, „legalább megmondom önnek, ki vagyok. Nevem M. Henrik s festő vagyvk. Házunk S-ben van, kicsi de csinos házacska. Anyám másodszor ment férj­hez s ez űzött ki a világba. Már harmadik éve, hogy Olaszhon­ban tartózkodom, s a havasoktól a legdélibb csúcsáig átbarangol­tam ez országot. Éppen most akartam útra kelni haza felé. Bőven el vagyok látva vázlatokkal, melyeknek az a rendeltetésök lett volna, hogy otthon képekké váljanak. Kevés barátom van; de van egy nővérem, ki igen szeret. Névjegyet fogok önnek kézbesíteni, melyre nötestvérem nevét föijegyzem, hogy utolsó üdvözletemet megküldje neki, ha csakugyan el kellene vesznem! Ha érdekében állana halálomat megbosszúini, önmagának pedig a szabadságot megszerezni, úgy beszéljen el mindent kimerítő levélben Vittori-, a római törvényszék elnökének — ki félév óta kegydús pártfogóm­má lön. — Valóban borzasztó, oly iíjan, mint én, minden remény­ségtől megválni, a remélt dicsőségtől, — mindentől, mi szép. ha­sonlóan egy állathoz, mely kelepczébe került . . . .“ A hölgy arczán a mély szánalom kifejezése vonúlt át. Ossze- hasonlitá a fiatal festőt, ki oly nemes megnyugvással állt előtte, azzal, kinek szenvedélye öt oly meggondolatlan lépésre ragadta, s ezen összehasonlítás nagyon is ez utóbbi hátrányára dőlt el. „Uram,“ kérdé rövid szünet után, „mit gondol ön felő­lem ?“ " „Hogy ön nagyon szép“ volt a válasz, „s igen boldogta­lan lehet.“ „S ön nem akar engem nőül venni?“

Next

/
Thumbnails
Contents