Eger - hetilap, 1879

1879-02-13 / 7. szám

50 Aztán vannak még egyéb, a nép szellemét megnyilatkozásra 8 bővebb kifejtésre juttató institutióink is ; pl. a korcsmák, lebujok, „ivók,“ pinczék stb. Szomorúan valJjnk tebát be, hogy népnevelészeti intézménye­ink még nincsenek oda fejlődve, bogy a közművelődési csarnok megvalósítható legyen egyszerre. Azonban czikkeinkkel mégis föl­mutattuk az ideált, hogy megtehessük azon indítványunkat, mely a hátramaradt állapotokat az ideál elérhetésére kívánja juttatni. Ez indítványunk pedig röviden abban áll, hogy Eger város intelligens polgárságából alakuljon mielőbb egy „Népoktatási kör,“ melynek föladata legyen: folyton évi den ti a ban tar­tani városunk népnevelészeti ügyeit, azok hiányait rettenthetetlen fi i föl födni s a javítást eszközölni: aztán a még hiányzó ins ti t u ti ó k a t, mint pl. a pol­gári iskolákat, sürgetni s megvalósulásra juttatni; az embrionális intézményeket, pl. a kereskedelmi iskolát, kifejleszteni; s végre oda hatni, hogy a megbeszelt közművelődési csarnok is létrejöhessen a maga idejére! Ha indítványunk magja nem esett sziklára, akkor ismét ta­lálkozunk! Addig pedig Isten velünk! Városi ügyek. 1879. február 9-én Eger városa részéről tartott képv. ülésben kö­vetkező ügyek tárgyaltattak. Zsutfa Ernő városi írnok s közöshadseregbeli katonának, ki Bosznia megszállása alkalmából mozgósítva volt, egy havi fizetés tisztelet dijui megszavaztatott. Hevesmegye alispánjának átirata, melyben a várost nyilatko­zatra hívja fel az iránt. vájjon a megye házánál elhelyezve lévő telekkönyvi osztálynak nem volna-e hajlandó a város által emelt törvényszéki épület telkén helyet adni ? — véleményes jelentéstétel végett a törvényszéki helyiség építkezésének felügyelete illetőleg vezetésével megbízott küldöttségnek kiadatott. Plank Kálmán városi házi pénztárnoknak az 1877-ik évi házi­pénztári és ugyanezen évi 13 rendbeli alapítványi számadásaira nézve, a felmentés, a szokott óvások fenntartása mellett, kiadatott. A sorsjáték rendező bizottság jelentése, múlt évi deczember s f. év január havi illető működéséről, — helyeslöleg tudomásul vétetett. Elnöki előterjesztés folytán, néhai Lancellotti Ede által alapí­tott segély-összeg kiosztását teljesítő bizottságba a képviselő tes­tület részéről Csiky Sándor, Fülöp József, Fekete Károly és Sko- pecz János választattak meg. A legtöbb adót fizetők névsora az 1871 évi 18-ik t. ez. 35-ik §-a értelmében, a képv. testület kebeléből választandó küldöttség által évenként kiigazítandó lévén, ez alapon az 1879. évi névsor összeállítása, illetőleg kiigazításával: Petrovich Bertalan elnöklete alatt Babócsay Sándor, Eötvös József, Fekete Károly, Fülöp József, Gyubek Lajos, Kánicz Lipót, Mosóczy János és Poppel Gyula küld. tagok bízattak meg. A sertés-árulási hely hetivásárok alkalmával a jelenlegi he­lye-, vagyis a Foglár-féle finövelde hátánál lévő pinczék tetejéről el — a vásártér azon részére helyeztetett át, hol jelenleg a fás­szekerek is vannak; országos vásárok alkalmával azonban — al­kalmasabb tér nem léte miatt — a jelenlegi helyen hagyatik meg azon kijelentéssel, hogy a rendörfökapitányí hivatal, a sertések ál­tal eszközlött túrásokat, s gödröket, a dologházi egyénekkel vá- sárutan azonnal elegyengettetni, s ezen tért rendben tartatni köteles. Az egri általános ipar-társulat előterjesztése, mely mellett az ismétlő iskolákra vonatkozólag készített szabályzatot s tantervet bemutatja; véleményadás végett a közigazgatási szakosztálynak ki­adatott. Hoffman Ferencz a vásári s piaczi helypénz-szedési jog ha­szonbérlője azon kérelmével, hogy a bérpénzböl egy havi összeg leengedtessék, elutasítatotf. Végül a városi tanács indokolt előterjesztése következtében, a rendőr legénység létszáma folyó év martins 1-töl kezdve 4-el szaporíttatik. A/. egri átalános ipartársulat közgyűléséből. (Folytatás.) 2. 01va8tatik a számvizsgálók jelentése, mely szerint az 1878. évben befolyt 170 frt 71 kr. kiadatott 107 frt. marad­vány tehát 3 frt 71 kr. A társulat követelésa 1873-ík évtől fogva 611 frt 80 kr. Tudomásul vétetik s a hátralék lehető behajtására és a törzstőkének más tőkéktől leendő elkülönítésére a választmány utasittatik. 3. Olvastatik a számvizsgálók által előirányzott költség- vetés 1879. évre, mely szerint bevételül 323 frt 70 kr kiadásul 255 frt irányoztatik elő. — Az elnök előterjesztvén, hogy az Egerben létesítendő ipariskola tantervének nyomatási, úgy a választ­mány által az 1879. évre az iparos tanulók részére vásárlandó 32 db. könyv költségei sem a múlt évi, sem a jelen évi költségvetés­ben fel nem vétettek; kéri a közgyűlést, hogy ezen kiadásokat melyek 50 irtot tesznek, jelen költségvetésbe vegye fel. A köz­gyűlés az elnök ezen előterjesztése álapján e kiadások 5.) pontja alatt különfélékre felvett 50 frt helyett 100 frtot irányoz elő s igy az 1879. évi kiadásra összesen 305frt vétetik fel. 4. Az alapszabályok értelmében számvizsgálókul megválasz­tattak: Hegedűs János Stern Alajos és Sztupka János társu­lati tagok. 5. A választmányból három legrégibb tag helyett titkos sza­vazat utján megvylasztattak: GIósz Károly, Ke is er János és Szabó Sándor társulati tagok. 6 A jegyző jelentést tesz a társulat évi működéséről. Jelentése szerint a társulat választmányának kiváló intézkedései: a vasárnapi ismétlő ipariskolának a választmányi tagok által tett látogatása, pártolása s a tanulók jutalmazása; az Egerben létesítendő iparis­kola tantervének elkészítése, annak felterjesztése és a városi kép­viselőtestülethez lelt benyújtása; az ismétlő-ipariskola tantervének és szabályzatának elkészítése, ennek a városi képviselő testület- és az egri rom. kath. hitf. iskolaszékhez elfogadás és érvényesítés czéljából történt beterjesztése; az ismétlő-iskolába járó iparos tanu­lók között 21 db. „Iparos olvasókönyvének -— összes értéke 20 frt — lett kiosztása; az ismétlő iparos-rajziskola pártolása és gaz­dag rajzmintákkal való felszerelése; a segédek gyógykezelte­tése és vándorkönyvvel leendő ellátása; az iparos ifjúság vándor­gyűlésének üdvözlése; az ipar-irodalom pártolása; az iparkamrák helytelen működése ellen tett felszólalása; az eger-bánrévi vasút létesítésének Ugye; a „székesfehérvári orsz. kiállítás érdekében működő „egri albizottság“ létesítése; a „szegedi ipartársulat“ által az ipar és ipartestületek érdekében érdemeket szerzett társulati ta­gok: Gyubek Lajos, Braun József és Glosz Károlynak oda ítélt kitüntetési okmányok ünnepélyes kézbesítése stb. — A társulatnak 1877 évben volt 88 tagja. 1878. évben belépett 5. A tagok száma 92. Szegödtetés volt 12, szabaditás 11. 7. ) A jegyző jelentéséből kifolyólag ifj. Mi ti ez ky János in­dítványára az elnöknek a társulat és különösen annak emelése körül kifejtett tevékeny buzgalmáért, nemkülönben az elnökségnek és választmánynak a közgyűlés jegyzőkönyvileg elismerését és köszö­netét fejezi ki. 8. ) Az elnök felhívja GI oszKároly társulati tagot, hogy a je­len nagygyűlés alkalmával tartani Ígért: „Mit várhatunk az iparo­sok országos gyűlésétől?“ czímU értekezését megkezdeni szívesked­jék. — Az értekező kiindulva az ipar jelen állásából, alaposan és mindenkit meggyőző érvekkel bizonyítja be a kormánynak az ipar felvirágzását megbénító eljárását. Ezután szól az 1872. évbnn Bu­dapesten tartott iparos-congressusról és azon tényezőkről, melyek az ott helyes ás alapos iparnézetek törvényes érvényesítését lehetetlenné tették. Terjedelmesen és alaposan fejtegeti szükségét annak, hogy az iparosok országos gyűlése 1879. évben megtartassák. Meggyő- zöleg érvel azon tételek felett, melyek ezen országos iparos gyű­lésnek tárgyait képezhetik és a nagygyűlés egyhangú elfogadása mellett, — mely tételeknek megvitatása, valamint ez országos ipa­ros gyűlés megtartására vonatkozó megállapodásoknak elintézése és beható tárgyalása a választmányra bizatis, — azokú! a követ­kezőket ajánlja: a) az 1872. évi ipartörvény módosítása; b) az iparos szakoktatás ; c) a vásárok ügyének rendezése; d) a háza­lók ügyének szabályozása; e) a hadfelcserélési ügy; f) az ipartör­vények végrehajtása az iparhatóságok részéről ; g) az ipar és kereskedelmi kamrák fűggetlenitése a kormány befolyásától. 9. ) Az elnök a társulat nevében Glósz Károly társulati tagnak érdekes felolvasásáért köszönetét mond, mi éljenzéssel fogadtatik. 10. ) Az elnök kifejezést adva azon meggyőződésnek, hogy az iparosok összetartását és kölönösen azok műveltségének emelését az ily felolvasások és más hasznos értekezések mozdítanák elő: kéri a jelenlevő tagokat, hogy úgy saját, mint a jövő iparos­ság érdekében ily felolvasásokat mennél többször rendezzen. Egy­úttal hivatkozva a nyilvánult óhajra kijelenti, hogy a legközelebbi szombaton, azaz f. évi febr. hó 8-án délutáni 5 órakor az „Ipar-

Next

/
Thumbnails
Contents