Eger - hetilap, 1879
1879-12-17 / 51. szám
405 fölött. Az ügyes értekezöt lelkesen megéljenezték. A szavalók előadásai gondos tanulmányozásra és szabatos felfogásra mutattak; az énekkar válogatott dalokkal töltötte ki a sziiaeteket, melyeknek osszbangzatos dallamait a tetszés nyilvánításaival fogadta a közönség. A programra befejezése után Lengyel Miklós, ez. püspök és nagyprépost Öméltósága intézett buzdító szavakat a növendékekhez. kik — mint Öméltósága mondá, — a hazának és egyháznak erős oszlopaivá lenni vannak hivatva. * Hirdetmény. Az egri ügyvédi kamara Egerben, a kamara helyiségében, 1880. évi januárhó 18-ik napján d. e. 9 órakor az 1874. évi 34. t. c. 21. §-a értelmében rendes közgyűlést tartand, melyre ezen ügyvédi kamara igazolt tagjai tisztelettel meghivatnak. — T á r g y s o r o z a t. 1. Az évi jelentés megállapítása. 2. Tisztviselők és kezelő szemé yek fizetéséuek megállapítása. 3. A költségelőirányzat megállapítása és mikénti fedezésének meghatározása. 4. Az évi számadások felülvizsgálása. 5. Elefánty Sándor jászberényi lakosnak a 409/879. számú határozat ellen beadott felebbezése — s a választmány határázatai ellen aztán még beadandó felebbezé- sek elintézése. 6. Az előre bejelentendő indítványok elintézése. Kelt Egerben. 1879. évi deczemberhó 8 án. Babies István elnök. Szo- ■kolay Lajos titkár. * Hymen. Wärt Lajos honvédhadnagy a múlt napokban váltott jegyet Jovanovics Emma k. a.- és Botka Árpád úr e hó 15-én Go mard Margit k. a.-nyal Tarna-Zsadányon. — A tűzoltó-bál. Az önkénytes tűzoltó-egylet január 31 -i kén fogja megtartani tanczvigalmát. Báljaink között a tűzoltóké kedélyességre, látogatottságra és fesztelenségre nézve mindig az elsők között állt; a közönség bizonyosan igyekezni fog kitüntetni tűzoltóit, kik épen oly fáradbatlauos a veszélyben, mint a báli parquetteen a kötelességek gyakorlatában. * Bálanyák. A jogászbál, bizottságának küldöttei: Subich György, Isaák Gyula és Strászka György 16-ikán indultak el Szőlősre, (Nográdm.) hogy Balázs Villibaldué úrnőt a január 10-ikéu tartandó tánczvigalmokra bálaDyául személyesen is felkérjék. A tüzoltóbálon pedig a bálanyai tisztet Gröber Fe-renczné úrnő fogja viselni, kit a buzgó parancsnokságnak sikerült erre megnyerni. * Az egri hath legényegylet f. bó 25-én d. u. ’/* 5 órakor saját helyiségében karácsonyi „pásztorjátékot“ rendez. Rendes belépti dij nem lesz, azonban a betegségeikből fellábadt e. t. segélyezésére a perselybe dobott bármily csekély összeg is köszönettel fogadtatik. A n. e. közönség mennél tömegesebb megjelenését és pártfogását kéri. az igazgatóság. — A kik hidkarfával tüzelnek. Addig dicsértük a talyigások bravourjait, kik a Czifra-kapunái a gyaloghidon nyitottak közlekedést: míg végre — jóslatunk szerint — a hidkarfákat csakugyan összetörték. Egy pár napig az isteni gondviselés őrizte azokat, de valamelyik fagyos magyar jónak látta saját gondviselése alá fogni s el is hordti egy éjszaka a hid baloldaláról a karfákat; bizonyosan azt is gondolta magában, ha ez elfogy: a többire kerül a sor. Ezer szerencséje a gyalogosan járó embereknek, hogy az árvíz idejéből megmaradt két pocsolya be van fagyva! — Megint a farkasok. E fenevadak garázdálkodásairól újabbnál újabb híreket registrál a fővárosi sajtó; Vidékünkön is majd itt, majd ott merülnek fel hírek támadásaikról, igy legutóbb Terpes alatt támadtak meg egy földmivelöt; szokásos m<Ki szerint körbe fogták s hátsó lábaikkal erősen szórták a havat szemei közé. A halálra rémült földmivelö segélysiáltásaira többen kiszaladtak a faluból, mire a farkasok szétfutottak. Fegyveradó múljon el a te országod! * Időjárásunk. A kemény hideg, melyhez hasonlót csak az 1829—30-iki tél mutat fel, egyre tart s a vizet és földet egyarányt C8ontkeménységüvé fagyasztotta. A hideg nálunk múlt hétfőn érte el legnagyobb fokát, mikor a hévmérö 18°-ot mutatott a 0 on alól. Egyébiránt az idei tél szigorát más vidékeken is érzik. így Stockholmban (Svédország) a hévmérö 31 fokot ért el, mi oíy hideg, mely ezen az északi sarkhoz jóval közelebb fekvő vidék lakóira is kellemetlen. Olaszország virányain a Bora dühöngött, hordva a magas havat, milyenre a legrégibb emberek alig emlékeznek, Francziaországban pedig oly nagy hóesés és zivatar volt, hogy 1 Párisban megszűnt a közlekedés, sok ezer ember munka és kenyér nélkül van s a közjótékouyságra szorul. Nizza és Monaco czitrom- fáit és cactusait, ellepte a dér. Augsburgban oly hóvihar támadt, hogy a vasúti vonatok nem mozdulhattak a pálya-udvarról, s az utasok a vitelbért visszakapták. De ez nem csak Európában van igy. Táviratok szerint Észak-Afrikéban Algier-, Tunis- és Tripolisban a fokmérő O-ra szállott le, és a hideghez nem szokott igaz- bivö mtisülma ok ép úgy dideregnek mint a hitetlen gyaurok. Legcsodálatosabb azonban, hogy mig Afrika északi részeiben fagy volt, Írország nyugati és Angolország délnyugati részein 10 fok meleget mutatott a hévmérö. Ott a legszebb és legkellemesebb idő van s a myrtus javában virágzik. A hideg legmagasabb fokát eddig a következő helyekről jelezték: Krakó 29.6, Lemberg 26.2, Klagenfurt 26.4, Tomszk 40.9, Omszk 33.4, (mind kettő Oroszországban), Archaugelszk 32.7, Varsó 26.1, (Pétervárott 8 Moszkvában szokatlanul enyhe tél van). Prága és Bécs 20, Magyarországon pedig átlag 15—20°. IdÖjóslat szerint nyugodt, de még mindig fagyos napokra számithatunk, lassanként gyengülő hideggel. * Miskolczot — mint a „Borsod“ irja, — a múlt héten több franczia borkereskedő látogatta meg s ott és a vidéken mintegy- 6000 hordó bort vásároltak össze. * IX. Fiús szentté avatásához. A rómaiak a szeplőtlen fogantatás ünnepének 25-ik évfordulóját különös fénynyel ünnepelték meg, kivilágították a várost, s a Vatikánban nagy fogadás volt. Ezer számra vándorolnak rómaiak s idegeu zarándokok a városon kivül fekvő San-Lorenco-templomhoz, a hol már fel van állítva a sir, melyben IX. Piusnak eddig a szt. Péter templomban elhelyezett hamvai nyugodni fognak. Rómában széltiben beszélik, hogy XIII. Leo elhatározta IX. Pius szentté avatására mielőbb megtenni a szükséges lépéseket. * A muszka czár mostani élete épen nem irigylésre méltó. A legújabb merénylet óta orgyilkost lát minden sarokban s rettegve félti életét. Jellemző, hogy utazott el e hó 3-án Moszkvából. Először is elhazudták az indulás óráját, a Kremlből pedig zárt kétfo- gatu kocsin sebesen nyargalva vitték az indóházba. A kocsi előtt a moszkvai rendőrfőnök vágtatott ötven lovas zsandárral, a batár mellett kétoldalt száz testörkozák ügetett, hátul pedig egy ezred huszár kivont karddal. E mellett a Kremltől az indóbázig három gyalogezred és négy szotnya kozák képezett sorfalat. * A Körös és Maros, miután 7—8 községet elöntöttek, apadnak, de most meg M. Szigetről veszszük a hírt, hogy a Tala- bor folyó kiáradt s több községet elöntéssel fenyeget. Hát még tavaszkor mi lesz ! — Földrengés. Gyöngyösről veszszük a következő értesítést e hó 8-ról: Gyöngyösön és környékén tegnap este 9 órakor hullámzó földrengés volt, mely két rohamban jelentkezett, összesen 2'/2 má- sodpereznyi időtartamban. Az itteni Ferenczrendü zárdában a falak több helyt megrepedtek. — Időjárásunk tiszta, de nagyon kemény. — 8—14 fok. — Zágrábból jelentik 9-ikéről. Az éjjel 10 óra 49 perez és 40 másodperczkor itt meglehetős erős földrengést észleltek. A rengés egyes lökésekben volt érezhető, melyek 3 másodperczig tartottak. — A manna. Sajátságos természeti tünemény fordult elő nem rég Oroszországban a szaratovi kerület több falujában. Egy éjjel a fákat süni rétegben bizonyos anyag lepte el, mely fehér szinti és puha volt, s olyan Ízzel birt, mint az édes kenyér. A parasztok azon véleményben, hogy az Isten mannát küldött nekik, neki estek a fáknak, leszedték rólok az emlitett anyagot és most jóízűen eszik azt kenyér helyett. Dubrovka ottani városban is esett ilyen manna, melyet a dubrovkaiak most szintén nagy kedvteléssel fogyasztanak. Az orosz tudósok közül senki sem képes e ritka természeti tüneményt megmagyarázni. * Sziléziában az éhhalál tört ki. Borzalmas híreket közölnek a lapok azon szegéuy nyomorúltak kínjairól, kiknek niucs mit enniök. * Méregkeverő társaság. Kőszeg vidékén méregkeverö társulatot fedeztek fel, melynek tagjait, 12 nőt a földműves osztályból, már elfogtak. Eddig 8 mérgezési és 15 magzatelüzési esetnek jöttek nyomára. E hajmeresztő gazság az egész vidéket a legnagyobb izgatottságban tartja. * A legközelebbi világkiállítás valószínűleg Rómában lesz. Ez ügyben már tanácskoztak is az olasz keresk. minisztériumban, mely abban állapodott meg, hogy a- tervet először a parlament elé fogja terjeszteni. * A kereskedesmi minisztériumban gazdaközönségünkre nézve igen fontos tárgyalások folynak, melyek arra vonatkoznak, hogy a * katonaság számára szükséges lovak ezentúl közvetlenül a gazdáknál szereztessenek be, mi által nyerni fog egyrészről a kormány, mely a lókupeczek utján eddig kelleténél nagyobb árt volt kénytelen fizetni, de más részről a gazdaközönség is, mely ezentúl a tulajdonképen i forrásnál értékesítheti lovait. * A budapesti kiállítás tervével — mint „P. H.“ irja — már komolyan foglalkozik az országos m. iparegyesület. Az igazgatóság ülésein a kiállítás szervezete több Ízben tárgy a Itatott, de a tárgyalások eredménye még egyenlőre titokban tartatik. Annyi tény, hogy a kiállítási épületek tervezetei már ki vannak dolgozva, s a költségelőirányzat összeállítása és az elöleges deficit pótlására 100.000 frtnyi összeg garantirozása hozatott javaslatba. A garantiát 20—2á