Eger - hetilap, 1879
1879-11-20 / 47. szám
373 tét, bogy az esküdtek a szerint Ítélhessenek. Mély csend lön, mi- | kor Lettice remegő hangon beszélni kezdett: — Anyám tejárusnö a Nyugotindia-utczában. Atyám még születésem előtt elhalt. Harwell asztalosmester szomszédunk, kinek fiával évek óta naponkint összejöttem s mi mindig szerettük egymást. Henrik azonban mintegy fél év óta vidám szilaj életet kezdett élni, ami nekem rosszul esett, mert hetekig sem gondolt re- ám s olyakat kezdtek róla. beszélni, melyek épen nem váltak becsületére. — így történt, hogy a csekély keresmény, melyet atyja megtakarított, nem volt elég élvvágyait kielégíteni, az adósságok növekedtek, a nyomor küszöbön állott s a hitelezők bezárással fenyegették Henriket. Ennyire ment már a dolog, midőn az ifjú Marwell egy este halványan dúlt arczczal lépett szobánkba s fekete terveket szőve vetette magát_ egy székre, mert a szükség már a legmagasabb fokra hágott. 0 és apja 24 órája nem ettek semmit s a végrehajtás minden órában várható volt. Anyám szívesen segített volna rajtok, de magunk is szegények valánk s csak az én mentő gondolatom nyújtott némi reményt. Az olasz opera igazgatója néhányszor utczánkon járván, véletlenül meghalotta hangomat s többször nyilvánította, hogy lépjek az énekkarba, szép jövő várna reám. Csinos díjazást is ajánlott fel s egyszersmind Ígérte, hogy további kiképeztetésemröl gondoskodni fog. De én, bár anyámmal kora reggeltől késő éjig fáradtsággal kelle dolgoznom, hogy napi kenyerünket megszerezzük, meg voltam elégedve sorsommal, egész szivemmel csüggtem a szerény háziasság csöndes boldogságán, melyet elhagyni s a bámuló tömeg elé lépni nem tudtam; anyám dicsérte gondolkodásomat s bonn maradtam. — De azon az estén, melyen Marwell éhesen, üldözve, szerencsétlenül s a hosszas elmaradás után általunk ismét benső örömmel fogadtatva ült mellettünk: az igazgató ajánlata hirtelen felélénkült lelkem előtt. — Nehezemre esett bár, de elhatároztam magamban csöndes boldogságomnak, elvonultságomnak s a családi körnek búcsút mondani s a színház énekkarába lépni, csakhogy kedvesemet megmentsem. Igen boldog valék a gondolatra, hogy érette valamit tehetek, mert e mellett reméltem is, hogy e lépésem talán ismét hozzám fogja öt bilincselni s Henrik valósággal könyezve köszönte meg ajánlatomat, megígérve, hogy ezentúl ö is csak értem fog élni. — Abban egyeztünk meg, bogy keresményeinket össze fogjuk tenni s mihelyt az adósságok törlesztve lesznek, én elhagyom a színházat, mihez Henrik, engem gyöngéden átölelve, még azt tette, hogy akkor férj és feleség leszünk. így léptem én a színház énekkarába. A mesterkéletlen természetesség, melylyel Letice beszélt, megnyerte mindenki szivét s minden szavával, melyeknek utólját fáradsággá! visszatartott sirással ejtette ki, növelte az általános részvétet. Rövid szünet után folytatta vallomását: — Marwell adósságai a színi igazgató által adott előlegből részben mindjárt töröltettek s fellépésem a színháznál igen kedve- zöleg ütőit ki reám nézve. A hódolatok nem hiányzottak, valamint kecsegtető Ígéretek sem ; de én mindig csak haza vágyódtam, mert Henrik is szavát tartotta s atyja műhelyében szorgalmasan dolgozott, esténkint anyámmal hazakisért a színházból, vagy reám várt kapunkban. Ki sem mondhatom, mily nehezen vártam évi szerződésem leteltét; mert Marwell házassági Ígérete volt boldog álmaim netovábbja. Néha némi kellemetlensége vagy összekoczódása is volt miattam, midőn színház után engem tolakodó vén csapodárok üldöztek. E szavaknál a karzaton látni lehetett, hogy néhány gentleman hevesen dörzsölte homlokát, vagy arczát rejtette zsebkendőjébe. Wimpole ur látcsövét mélyebben nyomta szemeire, mig a vak ifjú arczán kárörvendö mosoly vonult el. — Marwell azonban, vig czimborák által csalogattatva, fájdalom, ismét felhagyott szorgalmával; irányomban ugyan még elozé- kenyebb, ragaszkodóbb, szenvedélyesebb lön , mint azelőtt s csak akkor látszott neheztelni, midőn csöndes modoromat s visszatartóz- kodásomat tovább is folytattam, ezt ö negédességnek, bárgyuság- nak nevezte s midőn egykor szenvedélyes nyilatkozatai ellen, becsületemre hivatkozva, keserű elutasítással feleltem, haragosan hagyott magamra. Pár nap múlva azonban ismét megkeresett, gyöngéden kért bocsánatot esztelen heveskedéseért s pár héten át a legszorgalmasabb munkás volt, mialatt esténkint nekem mindig le- leendö házasságunk boldogságáról mesélt, mig egybekelésünket böjt utánra tűztük ki. Ábrándjainknak egy ily boldog órájában történt, hogy anyámat tudtomon kívül hosszabb időre elküldte a háztól, mi ketten maradtunk s én jegyesem karjaiban szenvedélyeinek rabja, részese tettem . . . Letice égő arczczal 8 alig hallhatólag mondta ezeket, mig hangját heves zokogás fojtotta el; a teremben az ifjú Marwell ellen utálatot kifejező mozgások nyilatkoztak. A vádlott folytatá: — I-ten előtt az övé voltam, a világ előtt is az övé akartam lenni. De, mint árnyék a testet, nyomban követte bűnömet a büntetés. Henrik ezentúl ismét könnyelmű ifjú volt s ha menyek- zönkröl beszéltem, csak vállat vont, hallgatott, vagy gúnyosan kinevetett. Fájdalmam kimondhatlan lön, a mi egy férjes nőnek boldogság, az nekem gyalázat volt . . . megvallottam neki viszonyunk következményét . . . kértem öt,rimánkodtam neki, hogy esküdjünk meg, nemcsak azért hogy férj, hanem hogy apa tegyen. 0 levette kalapját a szegről s távoztában csak ennyit mondott: Ej vannak szegényeket ápoló intézetek majd gondoskodnak azok. . Engem, mint leendő anyát, iszonyú fájdalom fogott el, az izgatottság miatt mintegy személetlenül megragadtam a kőzetemben levő csészét s vak düszömben Henrikfelé emeltem, mondván : nyomorult, csaló ! E felkiáltásomra támolyogva fordult meg s nagy ég! — a csésze kiesett kezemből s tartalma jegyesem szemeibe ömlött. Vitriol volt, melyet anyám, nem tudom mi czélra hozott. Marwell a savtól megvakult. Lettice elvégezte beszédét; nagyon meg volt indulva, valamint az egész hallgató közönség. Csak Marwell állott szívtelenül és da- ezosan vele szemben. — S mit szándékoznék kegyed tenni a vak irányában ? — kérdé a biró. — Nőül mennék hozzá, mintha csak ép szemű volna, — vi- szonzá Lettice, kéröleg fordulva Marwellhez, •— kezem munkája által eltartanám öt, valamint atyját; erre Isten és a világ előtt kötelezem magamat s abban az órában, melyben nem tartanám meg fogadásomat, zárjanak be, mint gonosztevőt. Ennyi az, mit szívem sugallatára tehetek, de más oldalról, azt hiszem, ö is tartoznék irányomban annyival, hogy elvegyen. A szégyen és becsület mély érzete, valamint az elhatározó bátorság, melylyel a leány beszélt, mélyen megindító volt. A biró meghatottan mondá a vádlónak, hogy fia szintén vétkes s azt hiszi, hogy ezt az ajánlatot elfogadhatja elégtételül. De az ifjú Marwell ez indítványt nyersen visszautassá, egybekelésről hallani sem akart s kinyilatkoztatta, hogy vak létére is tehet szerencsésebb házasságot, mint Letticével. Alá akarja vetni magát az esküdtek ítéletének, mely kétségkívül — mint vélé — fogság tesz s vádlott, s fájdalomdij, évi pénzjárulék az ő részére, mint a hogy hízelgő szavai után várja is a kipróbált, bölcs, becsületes, mocsoktalan jellemű esküdt uraktól. De beszédéből mindenki csak arról győződött meg, hogy ö szívtelen ember s e szerencsétlenséget arra akarja használni, hogy a reménytett évi fájdalompénzböl vig, henye életet éljen. Miután a Lettice nyílt, leplezetlen előadását mind a két Mar- wel igaznak nyilvánította, a biró felszólította az esküdteket, hogy tanácskozzanak. Azok azonnal a mellékszobába vonultak. A közönséget elnémító feszült várakozás nem volt hosszas. Az esküdtek nehány perez múlva visszatértek s Letticet ártatlannak nyilvánították. Ez ítéletet a hallgatóság átalános tetszés nyilvánítása követte, mig Marwell haragtól égó arczczal távozott onnan atyjával. Wimpole űr magánkívül tett örömében s elragadtatva borult nyakamba. Már készen volt tervével, miként tegye boldoggá a szegény leány jövőjét; e pillanatban talán képes tett volna arájaként vinni haza a szép kardalnoknöt. Lettice tehát szabad volt . . . mindenki sietett az ajtóhoz, hogy öt örömmel üdvözölje, de Lettice befordult a fogházba s arra kérte a börtöntigyelöt, hogy adjon neki élethossziglan lakhelyet ...................szegény, megcsalatott leány! S tefiin. '"CT ZÉB. — 0 felsége Erzsébet királynénk névünnepét f. hó 19-én a székesegyházban fényes isteni tisztelettel ülte meg városunk, melyen jelen voltak az összes polgári és katonai hatóságok, tantestületek s a tanuló ifjúság,. Az ünnepélyes szentmisét ez alkalommal Danteiik János ez. püspök és kanonok ur ö méltósága fényes egyházi segédlettel végezte. * Supka Jeromos zirczi apát ur ö ngának beigtatása f. hó 10-én nagy fénynyel ment végbe. Jeten voltak: Kovács Zsigmond veszprémi és Szabó Imre szombathelyi püspökök, Kruesz Krizosz- tom pannonhalmi főapát, Pribék István fölszentelt püspök, b. Fiath Ferencz veszprémi főispán a veszprémi káptalan tagjai, a hatóságok fejei stb. Az új apát székfoglalása emlékére 2000 frtot osztott ki jótékony czélokra. Az ünnepélyen az egri rendházat annak köz
