Eger - hetilap, 1879

1879-11-13 / 46. szám

364 Szállnak a szellemi röppentyűk, — Szalonja tőlük majd kigyúl, — Goethe, Sand, Byron, Hugó Victor, Ifjabb Dumas, Feuillet, Raiboul . .. Van ajkain — és a sok idézet Mint morzsoló gép úgy pereg, Több tudományt kívánni Mayer Lexiconjától sem lehet. Francziául perfect conversál, Hogy ne értené a zenét, Fest is olajba és krétával — — Sokan bámulják énekét; Egyszóval mindenben kitűnő, A konyhába is elmegy ám, Tudja hogy a spinát nem répa, Sőt kavarni is tud talán. Szalonja csupa csipke, bársony, Ylang-ylangtól illatos, Mindenütt diszkötésü könyvek, Bársony tok, ezüst kapocs — — A többi szoba, — ejh, ki nézne Oda be még ilyen korán — Söpretlenek, s vetetten az ágy, — Csak öt óra van délután! 0 maga már „graude toilette“-ben Rőfös selyem hurczczal lebeg A sétányra, s körülte hemzseg Egy egész léhütő sereg; Férje? De ó-divatú kérdés, Csak nem járnak tán egyfele, — Mintha sétára megy vasárnap A sarki boltos és neje. Mig ő hódit, s él a közczélnak — Kórház, ápolda, egyletek Javára koldul, és toborzza Egyre másra a híveket Előadásra, bálra, — a férj Addig a casinóban ül, Hol a politika közé egy Szelíd kis „csöndes“ is vegyül. S az otthon? ki említené ezt, Legföljebb ósdi emberek, Kiket a kor hulláma redves Faként a zátonyra vetett, Vagy idyllt éneklő poéták — — — Ki figyelne ezekre ma; A modern nőnek nincsen „otthon“ Világ! ez büszke jelszava. Vay Sándor. Egy szegény leány. — Angol történet. — — Nos, Wimpole ur, hogy állnak Európában a dolgok? . . Mit csinál a czar? ... Mit ir barátja Chinából? . . Hogy van a franczia császár? . . beszéljen csak kedves Wimpole ur! — Kér­dezgettük félig tréfásan, félig komolyan a londoni börzei irodánk­ban naponkint tizenegy órakor megjelenő, negyven éves, jól táplált testű, piros képű gentleman barátunkat. Wimpole ur jó magabiró magánzó volt, ki tőkéjének kamatából kényelmesen élt s az élet bármi viharánál, az alsó- és felső-ház bármely eseményénél, vala­mint az árfolyam változásainál csendes vérű maradt. Egyetlen szen­vedélye volt csupán: az nevezetesen, hogy szeretett az egész világ­gal levelezésben állni, miért is kimeritbetlen tárháza volt az újdon­ságoknak, melyek szerfelett kapósak voltak abban az időben, mi­dőn a villanydelej sodronyai még nem hordták világgá az esemé­nyek hírét. Természetesen ez újdonságok kétharmada hamis volt, de hát azért Wimpole úr mit sem vesztett „ujdondászi“ jó híréből, mert kedves ember volt s nem egy-két megszorult ismerősén segített, ki szerencsétlenségében hozzá folyamodott. Megszokván rendes megje- enését, nagyon feltűnő volt nekünk, hogy egy hideg téli napon nem jött el. Midőn én a hivatalszobát elhagytam s ép a Püspök - I utczába tértem, Wimpole urat láttam magam előtt, komoran, el é- j iyedve; mint mondám, hideg volt, de angolunk ezt nem igen lát- I szott észreveuni, mert szokása ellenére, egészen könnyen, nyári is m volt öltözve s én majdnem hangos nevetésben törtem ki, midőn Wimpole ur komikus arcza szomorú alakot öltött s kebléből so'p j tört ki. Szokásos kérdésemre : vájjon lesz-e Európában háború, Roth­schild nem bukott-e meg? s több ilyenekre uyomatékosan viszonzá: — Volt ön tegnap az olasz operában? — Igen, uram. Persina nagyszerű volt mint Lucia. — Ej, mit Persina . . . látta ön az uj elsökardalnoknöt ? — Hogyan? Hát Wimpole urat is érdeklik az effélék? . . . — Ah, ez nem olyan, mint a többi! 0 szép, égi, angyali jelenség. Wimpole ur, mit sem adva mosolyomra, szokatlanul áradozott 8 én gondoltam, nogy az új kardalnoknö szivébe cseppent. Másnap ismét meglátogattam az olasz operát s a kardalnok- nöt csakugyan szépnek, büvölönek találtam. Az uj jelenség csak­hamar magára vonta az egész közönség figyelmét s amint növeke- kedett a Lettice dicsérete, annál szomorúbb lett Wimpole ur, mert minden férfiben versenytársát vélte. — A szép L-ttice alig lépett ötször a deszkára, már az egész London férfivílága róla beszélt s midőn a szerelem-vadászok már előre dicsekedni akartak győzel­meikkel, Wimpole ur feddő hangon mondá: „Barátim, ez az an­gyal nem könnyen hódítható meg, arra fogadok.“ „Nem kellett egyéb, csak a „fogadás“ szót kiejteni, mindjárt egy tuczat vállalkozó lépett fel; s mi lett a következés? — majd mindjárt megtudjuk. — Mindjárt első nap Crawford ur kísérletté meg szerencséjét s másnap a jobb szemén fekete tapaszszaal, ugyan­csak kedvetlenül, lehangoitan jött az irodába. Természetesen Craw­ford ur azt mondta, hogy este elesett s kalandjának el kellett ma­radnia. Feltűnő lön azouban az, hogy a következő napon Backer ur, a második szerencselovag, szintén tapaszszal — de a balsze- mén — jött meg, éppen nem gyozelemittasan, hanem úgy elcsüg­gedve, mint Crawford. így aztán egymás után nyolez fogadó ha­sonló díszítéssel jelent meg s mindegyiknek volt valami balesete, mielőtt kalandjára mehetett volna. Wimpole ur mosolyogva dörzsölte kezeit, midőn reá került a sor, bízott magában 8 mégis másnap két tapaszszal tért meg, épen oly lehangoitan és csüggedien mint a többiek. — Hozzám viseltető bizalmánál fogva, bár sóhajok kí­séretében, úgy négy szem közt, elbeszélte nekem kalaudját. — Letticét a színpadra vezető ajtónál akartam megvárni, hogy az előadás végével lépteit kövessem, lakását kifürkészszem s aztán tervemet megállapítsam. Az operának vége lett, Lettice alá­lebegett a lépcsőn, sietve haladt át az utczákon, én nyomban kö­vettem mindenütt egész a Nyugotindia utczáig. Itt megállott egy szegényes ház előtt . . . szenvedélyem elragadott engem . . . meg­szólítottam : Angyal, állj meg! egyszersmind meg akartam ölelni. Ebben a pillanatban valami óriás ugrott rám a kapuból s felesleg mondanom, hogy tapaszaim mit rejtenek. (Folyt, köv.) Szelim. :E3 * Gyászhir. Megilietödéssel jelentjük az egri fókáptalan egyik érdemdús tagja- nagyságos és fötisztelendö Németh Mihály, drozói prépost-, egri főegyházi éneklő kanonok-, a szépmüvészetek és bölcsészet tudora-, a budapesti kir. tudomány-egyetem bölcsészeti karának bekebelezett tagja- és aranymisés áldozárnak f. évi no­vember 10-én d. e. 10 órakor jótékony élete 80. évében történt el­hunytét. A boldogult tetemei f. hó 11-én d. e. 10 órakor a szo­kott egyházi szertartással koporsóba tétetvén, 12-én d. e. 10 óra­kor a fájdalmas Szűzről nevezett temetőben tétettek sirba. A ha­lottasháznál a gyászszertartást az elhunyt magas egyházi állását megilletett fénynyel Érsek úr ő exja végezte. Városunk lakossága, valamint az eg} házmegyei papság tömeges megjelenésével tanúsí­totta az elhunyt iránti kegyeletét. A temetésen képviselve voltak a megyei és városi hatóságok, a cs. és kir. tisztikar sat., továbbá je­len voltak az összes tanintézetek tanárai a tanuló ifjúsággal. Az en­gesztelő 8z. miseáldozat a sirkert kápolnájában a temetési szertartás végeztével mutattatott be a Mindenhatónak az elhunyt lelki nyugal­máért. Az örök világosság fényeskedjék neki! * Új lap. Dominkovic8 Marie, lapunk volt munkatársa, f. hó 15-étöi „Mátravidék“ czím alatt, hetenként kétszer meg­jelenendő vegyes tartalmú lapot indit meg. Sik■ rt s kitartást kí­vánunk neki e rögös pályán.

Next

/
Thumbnails
Contents