Eger - hetilap, 1879
1879-01-30 / 5. szám
38 — A kaszinói bálra nagyban folynak az előkészületek. A rendező-bizottságot igen kellemetlenül lepte meg a Viktor-Lajos ezred parancsnokának Miskolczról kelt azon értesítése, melyben tudatja, bogy a zenekart nem bocsáthatja a bizottság rendelkezésére, mivel a vonó hangszerek (!) az átszállítás alkalmával szenvednének. — A hevesi fiatalság az egri vizkárosultak javára, folyó 1879 évi február 5-én, a hevesi városház termeiben zártkörű tánczvigal- mat rendez. Szemelyjegy 1 frt, családjegy 3 frt. — Boszniába rendelt 60-ik gyalogezredbeli tartalékosaink közül 430-an lettek a múlt napokban szabadságolva, kiknek a tegnap hajnali vonattal kellett volna megérkezniök, azonban ismeretlen körülmények miatt nem érkeztek meg. Lehet, hogy a mai hajnali vonattal megjönnek, s sok anya, nö és testvér keblére ölelheti rég nem látott s várva várt szerettét. Papiros hordák. Minap szóltunk a czement bortartókról, minthogy azonban feladatunkúl tüztük ki t. olvasóinkat minden hasznos találmánynyal megismertetni, felemlítjük a papiros hordókat is, melyeknek gyártása különösen Amerikában mind nagyobb mérvet kezd ölteni. Az ilyen papiros hordókban, mint mondják a bor igen jól eláll; nem vesz fel semmiféle idegen izt, s a hordó nines kitéve a megrepedésnek, sőt még a szivárgásnak sem. Továbbá henger alakjuknál fogva a pinczékben, hajókban 15°/0 kisebb tért foglalnak el. Attól sem kel! tartani, hogy a bor erjedése alkalmával a hordó netalán szétrobban, mivel az e fajta papiros bordók 2000 klgr.-nyi nyomást képesek kiállani. Az e czélra használt j papír vízhatlan és nem nedvesedik meg; a környező rósz levegőt. ' rósz nedveséget nem szivja fel magába, mint a fa. Nincs kitéve a j rovarok által való megtámadásnak, a mi főleg a meleg égalj alatt nagy mérvű szokott lenni. Egy szóval nagyon előnyöseknek bizonyultak be az e fajta hordók. Érdekes lenne, ha valaki tehetősebb bortermelőink közül kísérletet tenne velők s ennek eredményéről annak idejében értesítene bennünket. * Merész vállalkozás Rendkívüli merész vállalatra szánták el magukat Cheyne amerikai tengerésztisz és Jakoby német kapitány, ki a múlt nyáron Budapesten is fölszáll léghajón. E két férfiú ugyanis a folyó év nyarán léghajón az éjszaki sarkhoz szándékozik utazni. Cheyne, mint angol lapokban olvassuk, ezen utazási tervről nemrég fölolvasást tartott Glasgowban. Terve hajón annyira megközelíteni az éjszaki sarkot, mennyire a jég engedi. Aztán Jacoby kapitánynyal együtt hat szánon folytatni fogják az utazást, a hátralevő utat pedig három, egymáshoz csatolt lég hajón teendik meg. Jacobynak sikerült feltalálni a léghajó kormányzásának módját, melyet gyakorlatilag is nagy sikerre! próbált meg, többek között múlt év szeptember havában, prágai fölszállása alkalmával. Kedvező siker esetében a két férfiú tudományos megfigyeléseket fog tenni az éjszaki sarkon, mire Jacoby, léghajóján ismét hajóra fogja szállítani társát, maga pedig, minden kiséret nélkül, léggömbön íérend vissza Eorópába. Megjegyezzük, hogy mindkét férfiú eddig is számos jelét adta bátorságának. Jacoby köztudomásúlag tavaly Amerikából léggömbön az oczeánon át Fran- cziaországba utazott. * Eltűnt kincsek. Mekkában, a Kaaba (kis négyszegű épület, melyet Mohamed állítása szerint. Ádáru emelt az igaz isten iináda Sára) főkapuja mellett, már századok óta négy mély gödör van. E gödrök erős vasajtókkal vannak elzárva melyek kulcsát csak a nagyserif és az épület elöljárója bírják. A vas ajtók egyikének tetején egy ablakocska is van, melyen keresztül az ajtalos zarándokok szokott alamizsnájukat pénzben bedobják. E pénz magának a Kaabának tatarozására forditatik, ha netalán megromlanék. E gödröket legutoljára 1802-ben nyitották fel, a midőn a Vahabiták Mekkát elfoglalták és a Kaabának minden kincsét magukkal hur- czolták. Az ez idei zarándoklás alkalmával a zarándokok közt hirtelen azon hír tsrjedt szét, bogy a török kormány a múlt télen a gödröket titkon felnyittatá s az ott talált kincset hadi czélokra használta fel. A zarándokok e hírre hevesen követelték, hogy a gödröket nyissák föl, mit azonban a nagyszerif teljesíteni nem akart. Ekkor véres összeütközésre került a sor, a zarándokok vonakodtak egyetlen fillért is dobni a gödrökbe és csak a Kaaba imámjának megható beszéde birta őket rá, hogy adományaikat továbbra is dobják be a gödrökbe. Nagyon valószínű ezeknél fogva, hogy a kincsek eltűntek. — Bekiildete't. Egy jó cselédből való középkorú nö, ki a házvitelben s falusi gazda8Szonykodásban jártas, ajánlja magát mérsékelt feltételek mellett mint házvezetőnő akár városba akár falura. Czime: D. L. Aranyos, Borsodmegye. u. p. Harsány. C S A E U O K. Egy emlékezetes éj. Meiszner Alfréd beszélye. (Folytatás.) „Blanka“ mondá az öreg, „barátod pontosan megjelent“ . . . A leány összerázkodék, a szégyen, harag és bánat küzdelme látszott meg arczán, szemei még mindig a földre valának szegezve. Most megállóit, feltekintett, ajkai remegtek, tekintetéből a megborzadás szólt, szégyenérzete hosszú sikoltásban tört ki, mire szép arczát elfödte kezeivel. „Ez nem ö, nagybátyám!“ szólt, „ez nem ő!“ „Természetesen hogy nem, ezt vártam tőled,“ nyihogott az öreg. „Ámbár alig gondolható, hogy helyette más hogyan jelenhetne meg; itt — de azért mégis más!“ „Én ez embert először látom életemben! Beszéljen,“ szólt a leány az erély hangján Henrikhez. „Ismer-e ön? Látott-e valaha ez óra előtt?“ „Sohasem volt még szerencsém,“ válaszolt Henrik. „Ét; e kisasszonyt ez életben először látom.“ Az öreg úr vádat voniíoít. „Sajnálattal hallom ezt. Tehát legyen, önök ma látják egymást először. De ez mitsem változtat a dolgon. Ön még ez éjjel megesküszik unokahugommal. Egy órai gondolkozási időt engedek önnek.“ Erre az ajtó felé fordult, hogy eltávozzék. A leány visszatartotta. „Nagybátyám.“ kiáltott fel nagy hévvel, „ez nem lehet komoly akarata. Az ily házasság lehetetlen! S bármennyire függ is öntől a lelkész, nem lesz oly vakmerő, hogy szentséggel játékot űzzön. Az ég nem fogná ezt megengedni. És én — inkább a halált óhajtom mint az ily esküvőt. Lehetséges-e, hogy szavaimban kétkedik? Elhiheti-e, hogy ez ö ?“ „Én annak tartom“, feleié a szívós öreg. „Mert ki más lehetne oly . . . ? De lásd, Blanka, midőn te szégyent és gyalázatot halmoztál ősrégi házunkra, eljáíszottad jogodat a kíméletre. Atyád, ha élne, ez után, mi itt végbe ment, kiűzött volna a házból. Tehát ne ellenkezzél, légy engedelmes és nyájas! A kolostorban még ke- vesbbé éreznéd magadat jól“ . . . Kilépett az ajtón. A leány vadúl villogó szemekkel fordult Henrikhez. „Mit jelentsen mindez?“ kérdé. „Magam sem tudom,“ feleié a fiatal ember. „Én a véletlen esetek legfurcsábbika által jutottam e házba, metyböl mos- nem akarnak kibocsájtani s mely. a mint nekem látszik, tele van őrültekkel.“ Henrik erre elbeszélte az ez éji eseményeket oly röviden és és érthetően, amennyire tőle telt. „És most“, végzé, „ezen talányok megoldását a kisasszonytól várom.“ Blanka egy ideig némán állott, a festő látta ajkait remegni s könytelen szemeit szikrákat szórni. „Mily végzetszerü mindez!“ szólt végre. „Mily borzasztó balsors üldöz! De tudja meg boldogtalanságom történetét, bármi nehezemre esik elmondani. Nevem Vanosti Blanka, s a mennyire csak visszaemlékezhetem, árva vagyok. Kezdettől fogva szerencsétlennek érezém magamat, mert nagybátyám, mint látta, keményszívű ember s az élet e házban fölötte szomorú. Vasárnapon Paulina asz- szonynyal, a mi házi sárkányunkkal, a templomba szoktam menni — ez úgy szólván egyedüli kimenetelem. Három hónapon át egy fiatal ember, ki vadász-tiszt, szokott azon pad közelében állni, melyben mi ültünk. Szemei többet fejeztek ki, mint a mennnyit szája mondhatott volna. Egy napon észre vevém, hogy, tollas kalapja védelme alatt, levelet akar kezembe csúsztatni. Első ízben a levelet nem fogadtam el; de a legközelebbi ünnepnapon azt su- sogá felém: „Ön egy lelket ment meg!“ Elfogadtam a levelet, elolvastam s a legforróbb szerelemvallomást olvastam ki belőle. Boldognak érzém magamat, hogy van valaki e világon, ki szeret. Azóta a templomban többször csúsztatott titkon kezembe ily levélkéket. Körülbelül egy héttel ez előtt ezeket irá nekem: Ön ma összegöngyölitett kötélhágcsót fog ablaka alatt találni. Egészen észrevehetlenü! kövek alatt fekszik. Vegye magához. Beszélnem kell önnel, minden áron! Egyszer mégis sikerülni fog önnek őrzőinek figyelmét kikerülnie. Mától fogva naponkint, pontban éjfélkor, észrevétlenül át fogok haladni utczájokoo. Ha a kötélhágcsót iebocsájtva találnám . . .“ (Folyt, köv.)
