Eger - hetilap, 1879
1879-10-16 / 42. szám
331 a rendkívül magas vitelbér is, melyet vasutainkon fizetni kénytelenek vagyunk; ennélfogva a drága vasúti tarifa leszállása nem ke- vésbbé szükséges, s ez iránt is a kormány közbenjárása kikérendő lenne. Szederkényi Nándor felhozza még a regálét, fogyásztási adót, melyek a bort megdrágítják, fogyasztását esökkentik és népünket az olcsóbb, de káros hatású pálinka-iváshoz szoktatják; tehát ezek megszüntetését és az ezekből befolyt állami jövedetmet más úton való pótlását kivánja. Imre Miklós szerint bortermelvényeink értékesítésénél rendszeres közvetítés eddig nem létezett. Hogy borainkat ez idő szerint nem értékesíthetjük, egyik legfőbb oka: hiányos pincze-kezelésünk, ennélfogva oly intézkedéseket talál szükségeseknek, melyek ezt előmozdítják. Borfogyasztásunkra káros befolyással vannak a kerti, szőlők is. Ez előtt az alföld is vásárolta borainkat; újabb időben azonban mindenfelé kerti szőlőket ültetnek s az alföldi ember maga termeli meg szükséges borát. Nekünk tehát ma már csak a külföldre lehet számolnunk; de hogy kivitelt teremtsünk magunknak, oly bort kell előállítanunk, mely a külföldiek Ízlésének megfelel; ezt pedig csak az okszerű termelés és rendszeresebb pinczekezelés által fogjuk elérhetni. Csiky Sándor beszédében az előtte elmondottakat reassum- málta. Babies János borüzletünk pangását leginkább a szakértelmet nélkülöző kezelésben s főleg boraink egyenetlenségében véli feltalálhatni. Hivatkozik Baurdeaux-ra s az ottani borkereskedők s gyárosok eljárására. Nekünk is azon kell lenni, hogy egyenletes és a világ ízlésének megfelelő borokat állítsunk elé. Borkereskedésünk közvetlenitésére nézve igen czélszerü eszköznek tartja az alakúlóban levő borászati egyletet. Miklós Gyula kormánybiztos úr constatálja, hogy míg boraink egyenletesebbek nem lesznek, nem számíthatunk nagyobb kivitelre. E végből egyelőre is egy pincze-szövetkezet létesítését ajánlja. A kormány, ha kivántatni fog, hajlandó pinczemestereket utaztatni, kik a bortermelőket a helyes pinczekezelésben fogják oktatni. Mindenek fölött pedig egy országos piucze-egyletet tart szükségesnek, meiy borkereskedésünket a külfölddel közvetíteni lenne hivatva. E részben a kormány támogatását helyezi kilátásba, mely Bpesten a szeszes italok tőzsdéjét is felállítani szándékozik s ez iránt tett is már intézkedéseket. Egernek különösen ajánlja, hogy maradjon a vörös bor mellett, mely e vidéknek specialitása s ne termeljen sillert, mely alig nevezhető bornak, se fehéret, melyet más vidékek kitünöbb minöségbau állítanak elő. Végül ajánlja egy szilárd alapokra fektetett pincze-egylet felállítását, mely aztán az országos pincze-egylettel szoros összeköttetésbe lépne. Ezek után az elnöklő polgármester az első kérdést illetőleg határozatilag kimondja: hogy a tauács- kozmány bortermelvényeink nagyobb értékesitbetése szempontjából feltétlenül szükségesnek tartja a vám és vasúti tarifák leszállítását, a regale megszüntetését, a bortermelők részéről pedig a helyesebb pinczekezelést s e végből pincze-egyletek felállítását. A tanácskoz- mány az országos pinczeegylet eszméjéhez is hozzájárúl, és addig mig az említett intézetek felállittathatnának, egy pincze-szövetkezet létrehozását elkerülhetlennek találja. (Vége köv.) Jegyzőkönyv a „Tiszafüredvidéki régészeti egyletu választmányi üléséről. Felvétetett Tiszafüreden 1879-ik év jul. 20-án stb. (Vége.) E partoldalban vannak olyan sírok is, melyek metszett 0 betű alakúak, egy, vagy félöloyi mélységgel, de melyeknek tartalma hullaégetést jelez. Azonban ezek is vas-koriak már, mert némelyikben közülök tört vasszeg-darab is találtatik. Többnyire pedig tel- vék oly égetett agyagtapasz töredékkel, melyeknek egyik lapjok rözsenyomokat visel magán annak jelzésére, hogy e sírok népe a holttesteket előbb rözsébe kötözte azután agyagtapaszszal bevonta, s úgy égette meg a máglyán. Az idei árvíz is több sírból kimosta az égett agyagtapas7-íöredékeket, melyeket a hamvakkal együtt azok magukban rejtettek. A másik tisza-eörvényi ásatás már a nyugatéjszaki Holttisza- partban, az u. n. Norotvapartban ejtetett meg. Itt már 1872-ben is történt egy kísérleti ásatás, honnan több törött vasfémnemü darabok mellett egy piros szinü vonalakkal díszített ételcsupor is volt kiállítva a budapesti nemzetközi ösrégészeti congressusou 1876-ban. Akkoron a ételcsupor észrevétlenül maradt; de az idén azt, mint oly példányt, melylye! a másod, vagy rákövetkező utóbbi vaskorban e sirtelep idejében az agyagedény-ipar terén egy új nemű festéses edénydiszités vette kezdetét, bírálat végett a m. n. múzeumi igazgatósághoz küldötte fel a titkár. A bírálat, illetőleg meghatározás eldöntetlen maradt. Ez okból az idén ugyanazon partoldalban újabb ásatás tétetvén, valóban ismét merültek fel hasondi- szitésü edény-töredékek, egyszersmind egy négyélü vasnyilhegy, egy saruvas sarkantyú csillagszögü taréjjal, egy sarujégpatkó, lópatkók, több más törött vasmüeszközök, fegyver- kés-töredékek egész vasszögek, bronz boglár stb. Mindez örvendetes tudomásul vétetvén, egyúttal megbizatott a titkár, hogy az említett ételcsuprot az újabb hozzátartozó leletekkel együtt az országos régészeti társulat az évi szeptember végén tartandó választmányi ülésére küldje fel. 3-or. A pénztárnok, Bán Zsigmond jelentése szerint az egylet tagsági dijakból 1877 máj. 20-tól bevett 342 frtot, kiadott 3L0 frfot, a pénztári készlet tehát 32 frt, melyhez hozzáadva az 1877 —1878- ról kintlévö tagsági dijakat: 159 frtot, az egylet pénztári vagyona: 191 frt. A tagsági dijak beszedésére a választmány a több más egyletnél divó, u. n. utánvéti jegyek küldését határozta el. — Az ülés köszönetét, elismerését nyilvánítja pénztárnok urnák buzgó működéséért. 4. A múzeumi őr, Milesz Béla úr jelenti a tárlat gyarapodását ajándékozott, vagy vett tárgyak által 1878 okt. 13-tól az ülés napjáig. Eszerint az érem, s bankjegygyüjtemény szaporodott 117 darabbal. Akkor volt 481, most van; 598 db. Régiség, s egyéb múzeumi tárgy volt 492, szaporodás 170, összesen: 662 drb. Az érmekkel, s minden egyéb vegyes múzeumi tárgygyal van összesen: 1260 db. Az éremgyüjteménybe újólag becses darabok jöttek, például : egy darab Heraclius-arany Kr. u. 630-ból, egy Zsigmond- m. király-arany, egy V. Ferdinand korabeli arany. Ezüst érmek: Lucius Veru8 Augusztus, Antonius Augusztus, Domitianus, Valentianus, Antonius Plus császárok korából. Nevezetes darabok még: Bethlen Gábor érme, Imre királyé, a lengyel coufoederatio ezüst érme, s számos bel s külföldi érem a régibb s újabb korból. Az érmek után egyéb jeles tárgyak még, melyek különös megemlítést érdemelnek, a köteleki szép mammuth-agyar és fog. A ti8zaszöllösi aranyvértes lovag sírjából ajándékozott két gyöngy- füzér, egy mamuth-fog a Dinnyéshátról, s ugyanoly darab Tisza- Roffról. Egy ős-állat bordája a bábolnai Tiszából megkövülve. A karczagi kápolnai halomból 3 bronz fülbevaló s két koponya. Ezeken felül érdekes kő- és vaskori darabok, edények; kiváló ezek között a tisza-8zalóki nagy bronzkori agyag edény. A vegyes múzeumi tárgyak közt vannak iparkészitmények, pl. egy zománezozott ezüst nyak-ékszer, magyar ötvös munka a régibb időkből mely két fedéllel nyíló makkot ábrázol. Számos régi könyv, kép és nyomtatvány. A szives adakozók nevei az egylet évkönyvébe adományaikkal együtt bejegyeztettek. Az ülés örvendetesen veszi tudomásul a múzeumi tárgyak szép gyarapodását, s egyszersmind a nemes lelkű adományozóknak jegyzőkönyvileg köszönetét szavazott. 5- ör. A titkár az egyletbe lépni kívánó új tagokat jeleni be. A választmány tudomásul veszi, s az újonnan belépett tagok neveit beigtatni határozza. 6- or. Az elnök megköszönvén a választmányi tagok, s érdeklődő vendégek szives részvétét, az ülést bezárja. Tariczky Endre, Balogh István, egyleti titkár. elnök. Heti szemle. A képviselöház okt. 8-i ülésén kihirdettetett az egyes bizottságok tagjaira az előbbi napon beadott szavazatok eredménye. Ezután a miniszterelnök tett előterjesztést a ház legközelebbi teendőire, a szegedi ügyekre, az idei rossz termés folytán szükségesekké vált kormányintézkedésekre nézve, s egyszersmind a magyar állam- polgárság megszerzéséről és elvesztéséről, valamint a boszniai s herczegovinai közigazgatás szükségleteiről szóló törvényjavaslatok előzetes tárgyalása végett két bizottság alakítását indítványozta, mit a ház elfogadott. A kormányelnök, a pénzügy-, földmivelési-, közlekedési- s igazságügyminiszterek részint uj törvényjavaslatokat terjesztettek be, részint a múlt ülésszak alatt visszamaradtak elintézését sürgették. — Feltűnt, hogy szavazás alkalmával több pár- tonkivüli képviselő a kormánypárttal szavazott, a mint ma már bizonyos, hogy ezek egy része vissza fog lépni a szabadelvű pártba, egy kis töredék pedig az e. ellenzékbe olvad. Az elsők közé tartozik Wahrmann és Péehy Manó gr. is. — Az okt. 10-i ülés leg- I érdekesebb mozzanatát képezte a zárszámadási bizottság jelentése, j mely szerint a H;rvát-Szlavonországokkal 1873 és 74-ben eszkö*