Eger - hetilap, 1879
1879-10-09 / 41. szám
324 Élet-halál-szó röppen ajkaidról Ebben: szeretsz-e, avagy nem szeretsz ? ............... E piczi kérdés válaszában rejlik: Föltámasztasz-e, vagy csak eltemetsz?............... N em jöhet mennyből kárhozat, Virágom! Mondd, hogy szeretsz — sok fájdalmam dijába’ — Hadd tehessem be képedet örökre Üdvözűlt szivem aran y-a 1 b u m á b a ! hapncsy Dezső. A bolygó hollandi. Rajz. Nem a britt hajósok ősrégi mondájáról akarok én itt emlékezni, nem Wagner örökszép dalművéről Írni, vagy kritikai párhuzamot vonni Endrödi, Várady Antal és Vay Sándor ily czimü lyrai költeményei közt; épen nem, én e néhány sort egy jó barátomnak szentelem, a kit ösmerösei folytonos jövés menése, zaklatolt élete, nyugtalan lelke miatt neveztek el igy; és valóban az is volt ö, senkire sem illett rá jobban a „bolygó hollandi“ elnevezés, mint épen Szalárdy Jancsira. Szegény Jancsi! az este ritkán érte ott a bol a reggel, lázas, folytonos változást szomjazó szive soha sem hagyta pihenni s élete hasonlított egy czéltalan utazáshoz, melynek végpontját folytonosan keresi, de sehol sem találja a kifáradt, eltikkadt vándor. János is fáradt volt pedig, igen igen fáradt. Sokszor magányos estéken, ha együtt voltam vele, elpanaszkodott nekem, mennyire megúnt teher neki az élet, melynek nincs becse, czélja előtte, s mennyire óhajtja már a halált, mely hite szerint egyedül lett volna képes neki megadni a békét, az öröknyugalmat. Sajnáltam és sokszor vigasztaltam szegényt, szebb, jobb jövő képeit tárva fel neki, ilyenkor rendesen félig keserű, félig bánatos mosolyra voná ajkait, s csupán annyit felelt: „Már késő!“ Annyi lemondás, oly, vigasztalan sivár életmegvetés volt e két szóban összefoglalva. És Szalárdy Jánosnak volt oka igy felsohajtaní. Korán tanulta ismerni a világot, az embereket s undorral telt el irántuk. Szülőitől fényes nevet, meglehetős vagyont örökölt s kora ifjúságában belevető magát az élvezetek zajgó hullámaiba. Nemesen érző szive csakhamar elfásúL, lelkének magasan repülő szárnyai beletapostak az élet prózájának ragadós sarába s letörölték költői kedélyének himporát. Belátta hogy a világ piáczán gúny tárgya az erény, a becsület, s hogy a szivjóság nevetségessé válik és csupán, a léha múló örömöket hajhászó, a külszin és csillogás után kapkodó emberek élhetnek, meg, az olyanok, kik mint üres dinnye-héj úsznak a viz felszínén, mig a valódi gyémánt elmerül és elvész az iszapban. így veszett el Szalárdy Jancsi is. Nemes szivét megösmerni, a ráragadt piszkot, sarat letörölni nem vett senki fáradságot magának. Legjobb barátai kik hiva csalogatták, a mocsár közepén magára hagyták és nem volt senki, a ki a fuldoklónak kezét nyújtotta volna, a parton maradtak mind, és kaczagták az elmerülőt. Igazán szeretni sem szerette soha senki, noha senkinek taláu annyi szerelmi kalandja nem volt mint épen ö neki. Sokszor gúnyos mosolylyal mondá, ha e- gyik — másik viszonya elmúlt, hogy örökösen csal és csa- latik; és valóban úgy volt. Azok a nők, kikkel ösmeretsége volt, egyik sem szerette nemes lelkét, jó szivét, fényes szellemét. Egy gyiknek megtetszett szép sötét szeme, a másiknak fürtös fekete haja, volt olyan is a ki jó hangzású nevéért, vagy nyalkán kötött nyakkendő csokráért rajongott érte, ideig — óráig. János is igy gondolkozott, lepke módjára csapongott egyik virágról a másikra, könnyen szállva el egytől a máshoz, tudva, hogy mélyebb sebet úgy sem hagy hátra egyik szivén sem ; tudta hogy ö vele is csak úgy játszanak, mint a hogy ö játszik velők. Egyetlen egyszer említette nekem, hogy volt egy nö, kit szive, lelke mélyéből szeretett s ki öt is viszont szerette; ez volt az egyetlen fénypont életében, az egyetlen oáz a sivár kietlen homokpusztaságon, mikor lelke is érzett s nem egyedül az érzékek vad uralmának engedett. Sokszor kérdeztem aztán e viszonyról; de nem mondott többet, legföljebb annyit, hogy nyomorúlt, léha élvek közt töltött órái, zajos kedvtelései közepette valódi szentségtörés arról beszélni is többé. Nem erőltettem, hogy beszéljen; tudtam, hogy az én Jankó barátomat nem olyan fában ringatták, hogy belőle kényszer által lehessen valamit ki venni. Később aztán keveset is találkoztam vele, engem foglalkozásom egy helyhez kötött, ö folytatta bolyongó élet módját. Halottam róla, hogy majd Itt, majd ott mulat, tombol, élvez udvarol s aufones mindig és mindenütt keserű, gúnyos önmagával és a világgal megbasonolva unja az életet. Gyakran sajnálkozva gondoltam rá, istenem: mi lehetett volna bclölle j <bb körülmények közt; eszes képzett fő, teremtő erővel megáldva s igy kell ueki elveszni a mindennapi élet sivár a lelket üresen hagyó élvei közt. (Vége köv.) Atif/e Pitou. mieFiJzÉB. * Királyunk névnapja okt. 4-én nálunk is a szokott ünnepélyességgel folyt le. A székesegyházban a hálaadó istenitiszteletet — érsek úr ö excja távollétében — Lengyel Miklós ez. püspök és főkáptalani nagyprépost úr ö méltósága végezte fényes egyházi segédlet mellett. Jelen voltak a megyei és városi tisztikarok, a m. kir. pénzügyi hivatalok, a helyben állomásozó zászlóaljak tisztikara, legénységgel, a tanári karok és tanuló ifjúság. E kegyeletek ünnepélyen az ajtatoskodó bivek is szép számmal vettek részt, üdvöt esdvén a királyra s áldást a hazára. * Emlékünnep. A haza és szabadság, a jog és igazság védelmeért a harczi dicsösség útjáról a vérpadra lépett 13 aradi vértanú — mint az egri honvéd-egylet közgyűlése által ez alkalomból kiadott gyászjelentés mondja — és egy nagy jellem: gr. Batthyányi Lajos emlékünnepét október 6-án városunk is a magyar függetlenségi harcz e hajnokait megillető kegyelettel ülte meg. Reggeli 9-órakor a minorita szerzet templomában fényes istentisztelet tartatott, melyen nagyszámú közönség vett részt. Ott lá'tuk 1848-9- iki derék honvédeinket s a gyászoló hölgyek között az egyik aradi vértanú Knézich Károly honvéd tábornok leányát: Gröber Sán- dorué úrhölgyet. A főoltár előtti gyász-ravatalt gyönyörű babérkoszorú dÍ8zíté földig érő széles nemzeti szín szalagokkal, melyek a ravatal lábánál elhelyezett pajzsot magyarország czimerével függték körül. Ez ünnepély nem volt tüntetés, hanem a tiszta kegyelet ünnepe, melylyel a nemzeti hála rótta le adóját. Legyen áldott emléke azoknak, kik azért haltak meg, hogy a haza éljen! * A f. hó 13-án tartandó megye-bizottsági közgyűlésen nagy hazánkfia Deák Ferencz életnagyságu arczképe fog leleplez- tetni, mely alkalommal az emlék-beszédet a megye ékes tollú főjegyzője Zalár József fogja tartani. A közgyűlés ezen ünnepélyes mozzanatára figyelmeztetjük t. olvasiónkat. O A heves-szolnok-jászvidéki tiszaszabályozási egylet f. hó 5-én tartá meg évi közgyűlését a megyeház kistermében. A tárgysorozatban felvett fontos kérdések nagyszámú tagokat gyűjtőnek össze a közgyűlésre, hol különösen a székhely kérdése vagyis azon kér dés, hogy Eger, Szolnok vagy Jász-Kisér legyen-e az a hely, hol az egylet ezentúl közgyűlését tartani fogja? — igen érdekes vitára adott alkalmat. A nagyszámmal megjelent szolnokiak bár mindent elkövettek a maguk érdekében, még sem mehettek semmire sem; mert a kérdés eldöntése egy időre elhalasztatott. Ezután az alakulás került szőnyegre, melyen elnöknek titkos szavazással egyhangúlag: Sztráda Béla birtokos, alelnöknek: Bárczay Gyula választatott meg. A tisztikar megmaradt; de ezen kívül még egy al- mérnöki állomás alapi ása 900 frt évi fizetés 300 frt úti átalánynyal javadalmazva, és pályázat útján történendő betöltése lett elhatározva. A gyűlés reggeli 9 órától késő estig tartott. * Supka Jeromos, az uj-zirczi apát ö nsgának beiktatása — mint halljuk — november 10-én fog a kellő ünnepélyességek mellett megtartatni. A beiktatási szertartást Kovács veszprémi püspök fogja végezni. Az ünnepélyen jelen lesz a szombathelyi püspök is. — Az eger városi jótékony-sorsjáték-rendező bizottsága felkéri mindazokat, kik szívesek voltak a sorsjegyeket megtartani, miszerint azok árát mielőbb befizetni méltóztassanak, miután a húzás f. évi november 1-én visszavonbatlanúl meg fog tartatni. * Tűz. Kedden reggeli */» 8 órakor a föutczai Liebféle-báz udvarán levő asztalos műhely padján tűz ütött ki, mely a pádon összehalmozott faforgácsok (!) által élesztve csakhamar átcsapott a Krammerféle ház istállójára, hol megint nehány kocsi széna nyújtott annak tápot. A magasra felcsapó lángok nem csekély rémületbe ejték a szomszéd házak lakóit, s ha derék tűzoltóinknak a legnagyobb erőfeszítéssel nem sikerül a dühöngő elemet megfékezni, ki tudja melyik úteza vetett volna annak határt? A tűz jelzése — mint halljuk — most is késedelmesen történt, mi olyan baj, melyen városunk biztonsága érdekében segíteni kell. Hogyan keletkezett a tűz? erről a tüzkárosúltak sem tudtak felvilágosítást adni. Valószínű, hogy most is — mint annyiszor — vigyázatlanság okozta a bajt. — Köszönet-nyilvánitás. Elmulaszthatatlan kötelességemnek tartom e lapok hasábjain köszönetemet nyilvánitani, az egri ön- kénytes tűzoltó egyesületnek, azon önfeláldozó készségért, melyet a f. hó 7-én kiütött tűzveszély alkalmával házunk megmentése körül kifejtének. Kranimer Emma.
