Eger - hetilap, 1879
1879-06-05 / 23. szám
180 „Fogadjunk tehát édes rokon, hogy én egy óra alatt mint egyszerű majorosné legalább három férfit hóditok meg,“ monda a szép királyné nem minden elbizakodottság és dacz nélkül nyújtva oda kis fehér kezét. „Elfogadom a fogadást. Tudom, úgyis én leszek a nyertes; ha pedig egy óra lefolyása alatt, szép rokon, csak egyetlen férfi szivet is meghódít, melynek tulajdonosa nem tudja, hogy az álöltönyben Frankhon királynéja rejlik, tehát megadom magam. Ne gondolja asszonyom, hogy mi oly könnyen legyözhetök vagyunk. Be- ösmerem, hogy királynéknak, ha még hozzá szépek is, könnyű a férfi szivekkel játszani, mert kinek ne hízelegne, ha egy fejede- lemnö kegyencze lehet; de az egyszerű majorosnönek bár mily csinos és kellemes legyen, nagyon bajosan adjuk át szivünket. Szívesen elenyelgtiok vele, de azért nem leszünk rabszolgáivá, higyje meg asszonyom.“ „Ez udvariatlan szavaiért kemény büntetést érdemel ön, javíthatatlan kétkedő, s ezt meg is kapja, mert veresége biztos, s az én győzelmem oly fényes lesz, hogy ön bünbánólag mellét verve fog előttem bocsánatért esdeni; de nem nyeri azt meg; mert ón is hajthatatlan leszek. S most el, megtenni előkészületeimet a megkezdendő csatára,“ szólt mosolyogva s elfutott. „Bájos, kedves lény, kihamvadt szivem egész megmaradt füzével szeretem; de nem vallom be neki, mert — nem akarok azon csoporthoz tartozni, mely hasztalanul eped utána s melyen e kis daemon oly nagyokat kaczag. Kit szerethet e rejtélyes nő, kinek lehetetlen szivvilágába behatolni? Önmagát — s ez lesz bukása,“ mondá magában Artois gróf keserű mosnlylyal, utána nézve. Midőn a búcsúzó nap utolsó sugarait a trianoni park lombos fáira vetette, a festőién berendezett majorságban, mely a kert egy félreeső helyén volt, már siirgött, iorgott az elragadóan szép majorosné, Mária Antoinette, kinek ez öltözék pompásan állott, s talán ez volt oka, hogy oly gyakran rendezett pásztori ünnepélyeket, melyeknek fiatal udvarhölgyei s udvaronczai annyira örültek; de annál rosszabb szemmel nézte azokat az udvarmesternö, ki maga a megkövesedett etiquette volt. A királyné most bájoló’nb volt, mint valaha; a biztos diadal sajátságos fényt kölcsönzött különben is szép, kifejezésteli szemeinek. Kedvencz tehenei — gyöoyörű sveiczi állatok — ott legeltek körülte kis ezüst csengetyüvel nyakukon; kísérete, szintén pásztorok- s pásztornőknek öltözve, a közellevö szép nyári lakok egyikében mulatott, inig Artois gróf, a rettegett ellenfél, póreltözötben a ház küszöbén állva szemlélte a fürge, takaros kis majorosné kecses sürgölödését a mint a tarka finom porczellán köcsögöket rendezé kis fehér kezeivel. Egyszerre az országút felöl „Tarka, Tarka !“ kiáltások hangzottak fel s a futástól kipirult arczczal egy csinos, barna, mintegy húsz éves paraszt fiú termett a fehér abroszszal beterített asztal mellett, hol a szép majorosné rendezgetett. „Asszonyom,“ mondá alig tudva lélekzethez jutni, a fáradtság-, s ijedtségtől „nem látta a Tarkát?“ „Nos hát, ki az ?“ kérdé Mária Antoinette mosolyogva. „Hát nem tudja? Ki ne ösmerné e vidéken a Tarkát, az én kedvencz kis bárányomat; amott legeltettem a hegytetőn, egyszer csak meghallotta a majorságban levő tehenek csengőjét s elfutott. Már mindenütt kerestem, de nem találtam; nem látta asszonyom?“ mond a fiú keresöleg jártatva körül szép kék szemeit. „Nagyon szeretheted a Tarkát, hogy elillanásán így meg vagy ijedve,“ jegyzé meg a királyné növekvő érdeklődéssel. „De nagyon ám, a Tarkát, öreganyámat, meg Madlone-t szeretem legjobban a világon. „Hát kicsoda az a Madlone? „Istenem, hát azt sem tudja, a menyasszom,“ mondá Pierre — a parasztfiú — zavartan forgatva kezében kék szalagos szalma kalapját. „Micsoda, hát már te vőlegény vagy? hiszen még igen fiatal vagy“ szólt a szép majorosnö legcsábitóbb tekinteteinek egyikét vetve a nyalka ficzkóra. „Nem én, a trianoni búcsúkor leszek húsz éves. „Aztán szép-e meunyasszonyod?“ „Meghiszem azt, a legszebb leány a faluban,“ válaszolá büszkén. „Szebb mint én?“ kérdé kaczéran. „No, már az nem; mert maga olyan szép, mint oltárképünkön a Mária; még ilyen szép asszonyt élve nem láttam, csak festve,“ mondá a fiú nevetve, zavarodottan tördelve kezeit. „Jaj Istenem de hol van a Tarkám ? Ha tudja igazítson útba, a Teremtő áldja meg. „Légy nyugodt bohó fiú, ott legel nézd csak a többi tehén közt; de miután tilosban járt, nem adom ki, ha csak le nem iilssr, ki nem pihened itt jól magad, s uem beszélgetsz velem!“ „Ha úgy tetszik, hát elbeszélgetek én magával akár holnap ekkoráig; mert hát gyönyörűség magát nézni. Hej, de szeretnék én a maga majorjában szolga lenni, de igazán ám,“ mond a fiú neki bátorodva, mialatt az egyik lóczára feikuporodott. „Mondd csak, hogy hívnak téged, fiatal pásztor? kérdé a fe- jedelemnö, nyájasan megsimogatva az ifjú napbarnitotta arczát, s helyet foglalva mellette. „Pierre Normandnak szolgálatjára asszonyom“ viszonzá a fiú ügyetlen meghajtással. „Hát magát?' „Antoinettenek.“ „De szép neve van ! Istenem, de gyönyörű asszony maga“ kiált fel Pierre, nem tudván elrejteni elragadtatását. „Mondja csak ezzel a piczi, hófehér kezekkel feji meg a teheneket? „Ezekkel“ feleié a majorosnö vidám nevetéssel. „Még a királynénak sem lebet ennél szebb keze. Van magának ura?“ „Van, miért kérded?“ „Hát — csak. De kár — oh miért nem özvegy! Mondja csak úgy-e haragos, féltékeny az a maga ura?" „De még milyen!“ „Nem bánom én, ha hétfejii sárkány is, azért mégis eljövök én vasárnap estvén kint magához; mert, lássa, úgy érzem, hogy maga megboszorkányozoit engem; Istenem de furcsa; mióta itt vagyok, hát egészen elfeledtem a Tarkát, az öreganyámat, Madlone t. Jézuskám, ez talán vétek is; de Isten bizony, nem tehetek róla. Ne nézzen igy rám, az Isten áldja meg; mert — mert — mindjárt megcsókolom!“ „Ejnye, Pierre, mit mondana Madlone ha hallaná,“ feddé meg ujjával fenyegetve a szenvedélyre gyúl! gyerköczöt a királyné, diadalmas tekintetet vetve lopva az ajtó félé, hol Artois gróf rejtőzött. „Nem bánom már én, hiszeu öreg anyám is azt mondotta, hogy van olyan gonosz tündér, a ki úgy megbabonázza az embert, hogy nem tehet semmit ellene. Olyan lehet maga; de mindegy azért mégis szeretem, s aztán nem bánom, ha az ördög el visz is,“ beszélé a fiú nem bírván többé fékezni érzelmeit. „Nagyon jó fiú vagyok én, higyje el, majd meglátja, ha jobban megösmer, aztán meg azt is mondják a faluban a leányok, hogy nem vagyok a legrútabb; hát szeressen maga is egy kicsit, mert ha nem, hát rosszúi járok.“ „Látom, hogy jó fiú vagy Pierre; de lásd alkonyodik, mit fog öreg anyád mondani, hogy még sem vagy a tehenekkel otthon, mert itt van a fejés ideje,“ mondá a királynő ki elérve czélját, már szabadulni akart e falusi Seladontól. „Igaza van,“ viszonzá szomorúan, „megyek hát csak ne haragudjék. De, úgye, eljöhetek vasárnap estve, mert ha nem, hát a zúgó alá ugróm“ mondá pityergő hangon Pierre. „El, el, csak most eredj a tarkáért.“ „Isten áldja meg“ rebegé a fiú s leverten elámolygott. „Nos kedves rokon“ kérdé Mária Antoinette örömtől sugárzó arczczal, az oda lépő Artoistól. „Oh még koránsem nyilvánítom magamat legyőződnek, ily bobó, falusi gyerköcz fejét elbolondítani, nem nagy mesterség, asz- szonyom, annyi kaczérsággal. Hanem valamely komolyabb, a légkörhöz szokott férfiút ejtsen kelepczébe, édes rokon, akkor megadom magamat,“ viszonzá a gróf gúnyosan. „Jól van, úgyis azt mondottam, hogy három győzelem után leszek nyertes, tehát várjunk még. (Folyt, köv.) HIEPtTZÉE. + A pünkösdi sz. ünnepek alatt a hivek buzgón látogaták az egyházakat, különösen pünkösd hétfőjén telt meg buzgólkodók- kal az Úr hajléka, midőn is Érsek úr ö exja fényes egyházi segédlettel végzett ünnepélyes sz. mise végével a bérmálás szentségét osztá ki az egyház reményeinek. A szertartás öreg-délig tartott, a mintegy 7-edfél százra menő bérmálandók miatt. — Ö exja f. hó 4-ikén a Tisza-vidékre utazott, magas apostolkodásának áldásaival árasztandó el ott is a bérmálandó ifjúságot. — Az új casino folyó junius hól5-én, délutáni 5 órakor, közgyűlést tart, miről az uj casino összes tagjai szives megjelenés czéljából értesittetnek. A közgyűlés tárgya: az elhatározott megalakulás folytán szükségesekké vált intézkedések. Egerben, 1879. junius 3. Mossóczy János elnök.
