Eger - hetilap, 1879
1879-01-16 / 3. szám
19 zati testületek (zemosztvók) í'észéröl miad sűrűbben érkeznek a ezárhoz a kérvények, hogy kényúri kormánya helyébe alkotmányos kormányrendszert léptessen életbe. És — a min csodálkoznánk, ha beteljesednék — némely körökben e feliratoktól hatást várnak, sőt Berlinből már azt is jelentik, hogy a ezár trónra léptének évfordulóján fogja a muszka alkotmányt proklamálni s hogy Suvalov gróf fogja az első alkotmányos cabinetet megalakítani. Meglátjuk, hiszen február 25-ike (a régi naptár szerint) nincs messze. Az angol-afgán háború vége felé közeledik. A legújabb jelentések szerint az angol csapatok, miután előbb jelentékeny győzelmet vívtak ki az afgán hadsereg fölött, megszállották Kandahart, a nélkül, hogy itt ellenállásra találtak volna. Az ernir ezalatt orosz területre lépett s folytatja útját Szentpétervárra. Az orosz hivatalos lapok ugyán váltig állítják, hogy Sir Ali nem számíthat Oroszország tettleges segélyére; de az efféle nyilatkozatokra nem lehet sokat adni, mikor másrészről bizonyos, hogy az emir, a mit eddig tett, orosz sugalmazásokra tette. Az olasz-albán izgatások, az olasz kormány hivatalos tagadása daczára, tényleg folynak és támogatásban részesülnek — az oroszok részéről. Úgy látszik, hogy Albánia megszerzésének eszméje — mely idővel maga után vonhatná az ádriai tenger fölötti uralmat — az olasz nemzetben gyökeret vert. Reméljük, hogy ezen álmok megvalósításától még messze vagyunk. Németországban a reactio valóban megdöbbentő arányokat kezd ölteni. Bismarck a szövetség tanács elé egy törvényjavaslatot terjesztett, mely a parlamenti szólásszabadság elfojtását ezélozza, mennyiben a birodalmi tanácsot saját tagjai fölött gya- korlandó büntető hatalommal ruházza fel. E törvényjavaslat álta- i lános felháborodást keltett az egész európai sajtóban. E javaslat után Németország arra is el lehet készülve, hogy egy szép napon bezárják a parlamentet. Francziaorsz ágban a republikánus többség a köztársaság megszilárdítására szükséges reformokat készíti elő, míg a conservatív ellenzék azon töri a fe ét, micsoda hadi terv szerint járjon el a többség és a kormány ellen. T -A. IS C Z -A*. 1879 év január 1-én. Válasz K. A barátom névjegyére. A múlandó és az ölük fogalmának Rejtélye az idő ; a gyarló buvárlat. Bár keresi folyton a nyugtató pontot, Eredménye az, hogy siker helyett rontott. Oh, van-e végtelen ? korlátolt ész mondd meg ! Én a múlóságot tartom végtelennek, — Megborzadva látom müvét a halálnak, S e műben változást vájjon kik találnak ? „Boldog új esztendőt !“Békét s nyugodalmat Kívánhatunk inkább a szegény elhúnytnak ; Zaklatott hónapok, napok, órák, perczek: Az évnek pályája ezekkel telik meg. Gúny a jó kívánat, — az idő nem boldog, A végtelenséggel folytat néma harezot, — Nem győzhet, s tusája még sem érhet véget: Vesztesége jelzi a végtelenséget. Vagy talán embernek kívánsz „boldog évet“ ? Oh, ne mond, e két szó szivet lelket éget ! Hányatva az élet hullámos tengerén, Ott csüggüuk a remény szakadó kőtelén . . . Vágyakat táplálnnk, és ha szenvedélyünk Percznyi sikert adott, a lejtőre lépünk. Önösségünkben csak fényes jövőt látunk, Pedig a röghöz köt sötét gyarlóságunk. „Boldog új esztendőt!“ Sok is lesz egyszerre; Oh! ha boldog volnék valóban egy perezre, Ha fájdalom, bú, gond és vágyaktól menten, Tiszta, szent örömben részesülne lelkem . . . Ha a gyötrő álom s ábrándos képzelet Sötét lidércze nem kínozná szivemet ! Oh mint örülnék én ezen égi kéjnek ! Milyen hálát adnék érette az Égnek ! Avagy új év sziiltén, ez ifjú reggelen, Barátom, ily perczet kívántál te nekem ? Egy édeni perczet, mely a őzéit és okot Igazolja, hogy mért vívjuk a harezokot Földi szenvedélyünk roppant seregével, S mely fölér százezer vészes esztendővel ? — Eltagadom, — s viszont feltárva keblemet, így én is kívánok „boldog évet“ neked. Goics Lázár. Az első bál után. Életkép. „Nagyapuskám, ébren vagy már ?“ kiált egy üde, csengő hang. s az Öreg nagyapa ágyánál, — ki már egész éldelettel ereszgeti a füstkarikákat öblös tajtpi pújából, mely oly szépen van kisziva, hogy még Kinizsy Pál kucsmája is már egészen sötétbarna, — azonnal ott terem egy bájos, tizenhét éves leányka, igéző pongyolában, s sötét, göndör ftirteiben még az ott feledett báli-virággal. Viruló ar- czán a boldogság moso lya játszadoz, mi még szebbé teszi viruló arczát. Csapongó kedvé ben kis fehér kezeit összecsapdossa, miként a kis gyermek, midőn örül. „Hát le sem feküdtél, kis cziczám?“ kérdé az öreg úr meglepetve. „Ah, ugyan kinek szemére jönne álom az első bál után, te aluszékony apus“, mond a fiatal leányka hangosan íölkaczagya, aztán egy kedvelt népdalt kezdvén dúdolni. „Jöjj csak ide te kis pacsirta, ülj ide ebbe a vén karos székbe, — mely még a műit, évben is mint szőke Elvira babád ! salonja szerepeit — s gyónj’ meg nekem te kis gonosz tévő. „Hát mit mondjak,“ nevete a gyermeteg leányka szelesen a székbe dobván magái, „jól mulattam, nagyon sokat tánczoltam, szóval unokád, kire mindig morogsz s duzzogsz, nagyon kapós volt, hidd el nagyatyus. Egy perez alatt a tánezrendem tele volt Írva, a füzértánezban én kaptam a legtöbb bokrétát, ruhámból nem maradt oly darabka épen, mely eiég volna pipádra, nagyapó. Nem hiszed? azonnal behozom,“ csevegé a kedves gyermek felugorva. „Maradj, csak maradj, elhiszem tubíczám. Hát mondd csak, kivel tánczoltad a cotilliont; mert ezen virágocska itt kebleden abból való, ha nem csalódom?“ tapogatódzik az öreg úr, megakarván tudni, hogy váljon valamely deli ficzkó nem rabolía-e el kis unokája szivét tőle. „Zalánffy Bélával,“ felel a kis leány némi zavarral, mi az öreg világfi gyakorlott szemét nem kerülte ki. „Hm, hm,“ ráspolyozá az öreg úr a hangját. „Hát azt a ti i most felkapott tánezotokat, mely azonos azzal, hogy ,te vagy kitüntetettem*, kivel tánczoltad?“ kérdi a ravasz nagyapó fürkészőleg. „Zalánffyval,“ felel Margit kis szünet után halkabban. „Ejnye, ejnye ezt már nem szeretem. Tudod e gyermekem, hogy ez egy szélcsap, gavalléroskodó, mézes szájú csapodár uraes, csak nem tetszik neked ez a léhtitö? úgv-e nem violám?“ Kérdi az öreg úr szorongva. „Tudod nagyapó, hogy én őszinte leány vagyok, hát megvallom neked, hogy nagyon,“ sugá eipirúlva s nagyatyja vánkosába rejté arczát. „Miért vagy olyan ellensége e kedves, mulatságos, müveit fiúnak, te csúnya nagyapa?“ mond aztán felkapva szép fejét s neki bátorodva. „Pedig megengedtem neki, hogy holnap meglátogasson, úgye, szívesen fogod fogadni, aranyos nagyatyus?“ esengé a kis hízelgő, az öreg úr simára borotvált arczát simogatva. „Jó, jó,“ viszonzá a nagyapó eapitulálva, „csak olyan csapodár ne volna, s ne szálldosna virágról virágra mint a pillangó“ tévé aztán utána, eszébe jutván neki, hogy nem szabad engednie. „Na, csak te hallgass nagypapa, ki volt nagyobb udvarló, mint te, s ki lett a legjobb férj, úgye nagymama?“ kiált be a mellék szobába. „Igazad van, édes gyermekem, ne hallgass erre a gonosz nagyapóra. Ha Béla neked tetszik s szereted, úgy minden jó vau, akkor nekünk nincs szavunk. Az öregem azért rágalmazza Zalánffyt. mert már gyermekséged óta az ö kedves Náczija fiának, annak az agarászó parlagi urfinak, annak a Futamosi Matyinak szánt,“ beszóló a nagymama a benyílóból. „Na, ezekkel aztán beszéljen a ki tud,“ mond az öreg úr bo- szúsan. „Hogy megmutassam, hogy nem, hát a legszívesebben fogom látni az én kedves Béla öcsémet, s ha megkéri az én kis cziczámat, azonnal neki adom, úgy, just!“ Margit diadala s öröme tökéletes volt, mert most már tudta, *
