Eger - hetilap, 1879
1879-05-15 / 20. szám
157 mely oly szépnek Ígérkezik“, igyekezék öt a női édes jogar — a | papucs alatt nyögö férj megnyugtatni. „Merci! Mondhatom, szép kárpótlás Füredért. Most már nem megyek sehová; de majd meglássuk, ki bánja meg.“ Flóra villogó szemekkel s a felindulástól pihegö kebellel hagyta el a szobát, nem épen gyöngéden zárva be maga után az ajtót. A férj örülve, hogy ily könnyű szerrel megszabadult, ismét munkájába fogott, melyet igazi szenvedélylyel szokott volt űzni. Egyszerre a mellékszobában Camargo „mókus-dala“ szólalt meg a zongorán. Az első accord hangjára kellemetlenül rezzent össze az elmélyedt férj. „Kérlea édes Flóra, ne zongorázz most,“ kiáltott be türelmetlenül. De hiába, mert a dal csak mindig szólt. „Képtelen vagyok dolgozni; ez az átkozott csörömpölés minden számot kiver a fejemből,“ pattant fel a férj mérgesen csapva le a rajzónt. Egyszerre elhallgatott a zongora, mert a salon ajtaja fölnyilt s valamely látogató lépett be azon. „Hála isten, valami kávénénike, s igy mindjárt az ozsonnához ülnek, s én nyugodtan dolgozhatom,“ sohajta föl a megváltott férj, s újra felvette irónját. Mintegy negyed óra múlva, midőn már közel volt ahhoz, hogy íejlödését eredmény fogja koszorúzni, kopogtattak ajtaján. „Lehet,“ feleié oly hangon, melyből a tapasztalt fül azt magyarázhatta volna ki: „Vigyen el az ördög.“ Az ajtó föltárúlt 8 a házi orvos lépett be azon. „Jó napot kívánok! Erre menvén, benéztem megtudni, hogy mint vannak,“ köszöntött be Aeskulap unalmas utódja, minden kínálás nélkül helyet foglalva. „Köszönöm, mindnyájan nagyon jól vagyunk,“ sietett a tudós válaszolni, csakhogy mielőbb megszabaduljon e patiensek hiányában szenvedő doctor úrtól, kinek azon kellemes szokása volt, hogy órákig eltilt valaki nyakán. „Nem mondhatnám, ö nagysága igen szenvedő; rendkívül ideges ismét; valóban állapota aggasztani kezd. Na, de a hideg fürdőktől várok minden jót! Siessenek is kérem, mert minden percznyi késedelem bajt hozhat. Komolyan lelkére kötöm önnek, tanár úr, hogy kedves nejét okvetetlenül s mielőbb Balaton-Füredre vigye.“ „Igen, igen, de“ — fújt egy nagyot a férjek e szánandó martyrja, alig bírva fékezni tovább türelmetlenségét. A lelkiösmerete8 házi orvos azonban egy óránál tovább capa- citálta s kínozta a kétségbeesett férjet.“ „De talán zavarom is a tanár urat,“ mondá végre megsajnálva a megtört tudóst. „Igen, igen, ah, dehogy“ — hebegé zavartan. „Tehát ajánlom magamat. Ne feledje tanácsomat 8 küldje nejét Füredre,“ mondá a buzgó jóakaró orvos s távozott. „Ismét elvesztettem a fonalat. Ez már mégis rettenetes!“ tört ki a türelmet vesztett férj, mérgesen az asztalra ütve öklével. „Hol is hagytam csak? Aha, meg van . . .“ s ismét elkezdett számolni. Alig telt el tiz perez, nagy lótást-futást, ajtó csapkodást, éktelen hangzsibajt hallott. „Az ördögök szabadultak el lánczaikról, vagy mi?“ kiáltott fel, letörölve a homlokán gyöngyöző verejtékét. „Ab, az istenért, jöjjön csak, gyorsan, jöjjön szegény Flóra!“ nyitott be hevesen napam-asszony, egy már megjelenésével annyira imponáló matróna, hogy ugyan csak bátor legény legyen, ki remegés nélkül előtte megálljon. „Flóra, a mint a kávé-asztalnál ültünk, egyszerre csak elájult. Ennek ön az oka, ön barbár férj, ki megtagadta tőle egyetlen kérését, mi annyira hatott ez érzékeny, ideggyönge nőre, hogy elájult. Ön ölte meg, jöjjön s gyönyörködjék müvében.“ Ezen tragikus pathoszszal elszavalt monolog után, akarata ellenére magával czipelte a megrémült férjet a háló-szobába, hol pamlagon, az óbégató szobaleány által ápolva, Flóra jfekiidt halványan, lebontott hajjal, mellén összekulcsolt kezekkel, szóval úgy elrendezve, hogy okvetetlenül megfelelt a színpadi hatásnak. „Kedves Flórám, hiszen nem komolyan beszéltem. Elmégysz Füredre, Ostendébe, Helgolandba, Párizsba, akár Zuluországba, csak térj magadhoz,“ rebegé a megrémült férj eszét vesztve. E gyógyszer hatott. Nehány perez múlva fölnyiltak lezáróit szép fekete szemei, s téveteg tekintettel körül nézve, halkan lehelé a szokásos kérdést: „Hol vagyok?“ „Itthon édesem, szerető férjednél!“ viszonzá a túlboldog tudós férj! „Térj magadhoz, kelj föl, ird meg a levelet Zsitvaynak , rendelj annyi ruhát, mennyit akarsz. Elmégysz Füredre, bárhová, a mikor akarod, csak meg ne ijeszsz igy többet.“ Nehány perez múlva tökéletesen egészséges volt a kis nöcske; megrendelt tiz ruhát Zsitvaytól, s a legrózsásabb terveket szőtte a balaton-füredi saisonra. . . . Most már a tanár úr is vissza térhetett kedvencz foglalkozásához, melyben nem zavartatott többé, mert az egész házban oly halotti csönd lett, hogy a szú rágicsolását is meglehetett hallani. A mosoly, csábos tekintet, köny, sirás, görcs, migraine 8 ki tudná elöszámlálni még hány másféle apró, finom csellel, mindannyi fegyverrel győznek a nők, ha győzni akarnak! Dominkovich Mária. Színészet. (M. V.) „A színpadi hatás netovábbja!“ hangzott a csinnadrat- tás hirdetés a múlt hét keddjére. A „Két árva“ szerzőjének, a D’Enneri és Cormon ezégnek dramatizált regénye: a „Cause ce- lebre,“ magyarul: „Egy katona története“ hozá mozgásba Eger szini világát. Az igaz, hogy a színpadi hatást nem nélkülözi a darab; de hát mit használ az a müértékre nézve? Mert más a „színpadi hatás,“ s más a „drámai hatás.“ Nem minden bir drámai hatással egyszersmind, ami szinpadilag hatásos. A drámai hatáshoz szükséges: a jellem küzdelmes fejlődése, tudatos törekvés a czél felé, szóval, a benső erkölcsi és psychikai világ megtestesülése a külső cselekmények folyamában. S a „Cause celebre“ ezt nélkülözi ; nem egyéb e mü dramatizált regénynél. Ugyanis a regény: oly mü, mely szemlélteti, miként tejlödik az ember emberré bizonyos társadalmi viszonyok között, tehát benne a jellemfejlödés folyamata mintegy bírálata a társadalomnak ; a regény hőse a háttérben mozog, s az előtérben a mellékszemélyek küzdelmeit látjuk a hős érdekében. Ellenben a színmű: eszményített élethüséggel adja elé egy hősnek tudatosan czélra irányult küzdelmeit! benne tehát a hős és az ö fő ellenfele foglalják el az előtért, mig a pártok mellékszemélyei az ö vezéuyletök alatt küzdenek a háttérben. Ezek alapján, melyek nem elméleti pedantériák, hanem az örök becsű mesterművek példáinak konstatálása, — ezek alapján a „Cause celebre“ müvet is el kell Ítélnünk, mihelyt nem regényben olvassuk, hanem színpadon látjuk! — A szereplők közöl a dicsőség oroszlánrészét Miklóssy, Kutasi J. és Homokainé nyerték; különösen Kutasi Jankáról mondható, hogy művészete ez estvén kulminált. — Szerdán Bállá és neje jutalmára adatott Tót Ede kezdetleges müve: „Kerekes András és szeretője Piros Panna.“ Csodáljuk, hogy Bállá úr oly rósz Ízléssel bír úgy a darab mint a szerep megválasztásában is. 0 is azon hibában szenved, melyben a boldog emlékű Megyeri szenvedett, kit az Isten is komikusnak teremtett, mégis erővel tragikus akart lenni; Bállá úr is a népszínműi szerepeket látszik hajhászni, pedig ép ezekben leggyöngébb. Naiv közönségünk, melyet nem a convenientia reflexiói, hanem az impressiók közvetlenségei vezetnek a jutalmazásban : legjobb hömutatója volt szavaim igazságának, mert míg Hamokainét, Peterdinét, Verest stb. sűrű tapsokban részelteté, addig Bállá úr alig nyert tapsot, sőt Balláné is több tapsot érdemelt volna tánczáért, mint amennyit kapott; no de a „Tréfás sváb tánezban“ a piczikék annál több dicsőséget vívtak ki me8teröknek. — Csötörtökön a Toldy István által magyar színre alkalmazott „Tündérhaj“ unatkoztatá nevetséges Ízetlenségeivel a gyér közönséget. Kendi úr nagy szorgalma a szó szoros értelmében úgy kárba veszett, mint a Zaharán a szántás és öntözés. — Hanem annál több müéivet nyújtott a szombati „Kapitány Kisasszony“, Géné Richard szép stilü operetteje, mely igazi zenei becsesei dicsekszik, s melyben a játszók közöl Kömives magaslott ki salon-buffójával, az énekesek közöl pedig Peterdiné, ki a magas fekvésű szerep minden zenei nehézségeit a legnagyobb könnyűséggel oldotta meg úgy hogy hangjának dallamos játszisága, még a legmagasb helyeken is, bravour-szerünek mondható. Láng Etel számára a szerep magas fekvésű, de mégis szép sikerrel küzdött meg a nehézségekkel; különösen szép volt duettje Nyiregyházyval; ki ez este rekedt ugyan nem volt, de partieja volt kissé magas. Szép szebben játszott mint énekelt. A „Flüster-quartettben“ nagyon kiabáltak, Peterdinét kivéve, kinek hangja e miatt néha nem hallatszott, s persze ezt a kiabáláshoz szokott közönségünk neki hajlandó fölróni, nem pedig annak, aki nem tud piano énekelni. A karok kriminális orditozást vittek véghez. Aialán azt tapasztaljuk, hogy Kiár úr kitűnő karmester minden tekintetben, csak egyet nem képes zenekar nélkül kellőleg keresztül vinni: a hangok arányosító ternpe- rálását! pedig hogy ép ebben áll a legnagyobb zenei hatás, fényesen bizonyítja a svéd női négyes példája. — A vasárnapi „Magyar fiuk Boszniában“ igazi vasárnapi darab volt, melyben Kömives úr jobb darabra érdemes alakításával bőven szedte a tetszés eprét. Felelős szerkesztő: Dr. FEKETE FERENCZ.
