Eger - hetilap, 1879

1879-04-24 / 17. szám

233

Szerdán, apr. 16-ikán Lukácsy „Agnes asszony“ müvét láttuk, itt először, mely Arany J. hasonczimü balladája után készült. A darab meséje meglehetősen kigömbölyitett s okadatolt; alakjai elég változatosak; a jellemek sem mondhatók gyöngéknek; a scoe- nirozás elég ügyes, a routine Tót Edére emlékeztet — és mégis hiányzik a darabból valami, ami a „Falu rosszában“ s egyéb jeles népszínműben oly örök becsű! hiányzik t. i. a népmorálra alapított motiválás! E darabot, a külső mezét tölcséréivé, kevés változtatással akár a saionokban is lehetne játszatni! — Az egyes szereplők közül Kutasi J. emelkedett ki, ámbár Ágnes asszony nem tartozik szerepkörébe. Szépen alakítottak még: Bállá, Csillag Fáni és Szabó. Váray Mariska kezdő létére szépen oldotta meg föladatát; szorgalmas tanulással, mit tehetsége megérdemel, sokra viheti. Veres énekét tapssal jutalmazá a közönség ; azonban ha a kedvezést nemcsak megtartani, hanem fokozni is akarja, akkor egy kissé természetesebb arczjátékra tegyen szert, hangját pedig ne erősítse mesterkélten, mert a fölső és alsó hangok fokozatosan kopni fognak, s hangterjedelme nemcsak szűkülni, hanem a megmaradtak is üresedni fognak. — Csötörtökön három kis darab adatott. Az első volt: „Egyik olyan mint a másik“ bluet Kutasi

J. Csillag F. és Hevesivel. Ä müvet „Női párbaj“ czim alatt Egerben adták már; de elég élénk előadás volt ez is, mint valami kis conservatoriumi próba. A második előadás a „Szép Galathea“ volt, e minden tekintetben classicus operette. Ilyenné avatja ezt a többi közt ama gondolat: hogy Pygmaleon szerelme a szoborba könyö- rületre hangolja Aphroditét, ki a szobrot megeleveníti; ilyenné a gazdag kedélymozgás Galatheában, midőn megelevenedik, s a lét gyönyöreitől mámorosán s a szerelemtől ittasultan oly naiv- pajzánul örvend, csintalankodik s énekel; ilyenné avatja a szép zene, melyben a jellemzés, coloratura, a karok és ensamblék s az in- strumentatio hatásai egyesülnek. Azonban, noha Peterdyné iskolázott éneke s szép alakítása s Láng Etel remek alt hangja s csínnal keresztül vitt soubrette-szerepe nem csekély mttélvet nyujta, mégis sajnosán nélkülöztük a zenekart, valamint Nyíregyházi rekedtségét s érzésíelen játékát sem ellensúlyozható Szépnek piquans Mydása. A harmadik szám a „Cox és Box“ volt, melyben Kendi kissé túl, Kömives pedig innen lőtt a czélon; mindazáltal alakitási és szinezési routínjok élvezetessé tette az eléadást. — Szombaton végre láthattuk a kikiáltott „Nínche,“ franczia vaudevillet Leszámítva a leszámitandókat, a mü egyike a legélvezetesebb s legleleményesebb vigmüveknek. A darab értékét csak növelné, ha valóban a tengeri fürdők öltözékében lépnének föl színészeink, t. i. hosszú szörmezben nem pedig a mi uszodánk divatja szerint. Különben köszönet Peterdynének, hogy oly szerényen siklott át a sikamlós részeken. — Vasárnap a „Piros Bugyetáris“ örvendezteté a karzatot Hogy Bállá meg sem közelité Dálnokit, Kendi nem érte utói Pel- söezit, valamint Szentesinél is jobb Pennás Muki Sziklai, mondani sem kell. Szentesi pedig egy kissé többet engedett magának, mint amennyit szerepe hozna magával. Kömives kitünően komizált, — s Szik lay kis szerepével figyelmet keltett maga iránt. — A hétfői „Kisasszony feleségem“ elég simán ment. Peterdiué és Láng Etel buzgón, Kendi kissé akadozva szerepelt. Csak azt nem értjük, hogyan pályázhatott Egerben az erény dijára Török Berta, ki már előtte való napon Pestre utazott? — A keddi „Dr. Wespe“ nem csinált oly nagy közönséget, mint a többi előadások; pedig Bene- dix vigjátéka, Kendi és Bállá kitiinö alakításai, Szentesi útolsó fölvonási játéka, Homokainé remek „Ízléses ízléstelensége,“ s általán a simán folyó egészséges játszás ez esetét a legsikerültebbek egyikévé avaták!

C S A E U O Z.

Szép Eliza.

(Folytatás.)

Ekkor megérintette a tündér Eliza kezeit a csalánnal; olyan volt az, mint az égető tűz, s Eliza felébredt reá. Világos nappal volt már s fekvőhelye mellett egy csalán volt, épen olyan, mint milyet álmában látott. Térdeire bocsátkozott, bálát adott Istennek 8 kiment a barlangból, hogy azonnal munkájához kezdjen.

Finom kezeivel belemarkolt a rút csalánokba, melyek mint tűz égették ; nagy hólyagok támadtak kezein és karjain; ö azokat szívesen elszenvedte, csak szeretett testvéreit meg tudná szabadítani. Összetört minden csalánt csupasz lábaival s zöld fonatot eresztetr.

Naplementekor előjöttek a fivérek s nagyon megijedtek az Eliza némasága miatt, mert azt hitték, hogy ez újabb varázslat mostoha anyjok részéről. De a mint összeégetett kezeit meglátták,

mindjárt tndták, mit tesz érettök nővérük s részvéttel könyeztek; a hova a könyek hullottak, ott nem érzett Eliza fájdalmat, onnan elmúltak az égető hólyagok.

Az egész éjét munkája mellett töltötte el, mert nem volt nyugta, mig szeretett testvérei meg nem szabadulnak. A következő egész napon, mig a hattyúk tovarepültek, magányában ült, de még soha sem telt az idő tőle oly gyorsan, mint most. Egy ing már készen volt s a másodikhoz kezdett.

Most vadászkürt hallatszék a hegyek közt. Eliza megrettent, a hang egyre közeledett, hallotta a kutyák ugatását. Megijedve futott a barlangba, egy csomóba kötötte az összegyüjiött csalánokat s ráült.

Ebben a pillanatban nagy kutya ugrott elő a sűrűből s csakhamar egy második, meg egy harmadik; ezek hangosan ugattak, visszaugrottak s megint előjöttek. Nem sok idő mu va a vadászok a barlang előtt voltak s a legdelibb köztök az ország királya volt. Ez Elizához lépett, — ily szép lányt még soha sem látott.

— Hogy jöttél ide, szép gyermek? — kérdé a király. Eliza fejét rázta; nem volt szabad beszélnie, mert attól testvéreinek fölszabadítása és élete függött; kezeit is elrejtette köténye alá, hogy a király ne lássa, mit szenved.

— Jer velem, — mondá a király — itt nem szabad maradnod. Ha olyan jó vagy, mint a milyen szép, akkor selyembe és bársonyba öltöztetlek, arany koronát teszek fejedre s palotámban fogsz lakni. Azzal lovára emelte Elizát; ez sirt és kezeit tördelte, de a király mondá : — En csak javadat akarom, te még meg fogod ezt nekem egyszer köszönni! — S vágtatott hegyen, völgyön keresztül, erősen tartva a leányt maga előtt. A vadászok nyargaltak nyomban utána.

Midőn a nap leszállóit, előttük feküdt a pompás királyi város templomaival és kúpoláival. A király Elizát a palotába vitte, hol nagy szökőkutak locsogtak a magas márvány termekben s a falak a legszebb festményekkel voltak díszítve. Eliza mindezt nem látta; szomorkodott, sirt és tűrte némán, hogy az udvari asszonyok királynői ruhákat adtak rá, drága gyöngyöket fontak hajába s megszurdált kezeire finom keztytíket húztak.

Fel volt hát pompásan öltöztetve s oly hóditó szép volt, hogy az egész udvar mélyen hajlott meg előtte. Ä fiatal király menyasz- szonyául választotta öt, bár az érsek fejét rázta s mondá: „Ez a szép erdei leány bizonyosan boszorkány, ki a szemeket megvaki- totta s a király szivét elbolonditotta.“

A király azonban mit sem adott erre, megszólaltatta a zenét, a legdrágább ételek és italok kordattak fel, a legszebb leáoyok tánczoltak, illatos kerteken vonúltak át a pompás termekbe. De az Eliza ajkaira nem jött mosoly, szemeibe nem jött vidámság, örökös gyász látszott ülni azokon. Majd megnyitott aztán a király egy kis kamarát saját hálószobája szomszédságában. Ez drága zöld szőnyegekkel volt diszitve s egeszen hasonló volt a barlanghoz, melyben Eliza előbb tartózkodott. A földön egy csomó fonal feküdt, melyet a csalánokból font s a falon függött a kész pánczéling. Mindezt, mint valami nevezetes dolgot, a vadászok egyike hozta el magával.

— Itt visszaálmodozhatol előbbi házadra, — mondá a király. — Itt van a munka, melyet ott folytattál; a fény és pompa közt is gyönyörűségedet találhatod abban.

A mint Eliza ezt látta, szive megörült, ajkai körül gyönge mosoly játszott s a vér visszatért arczaba. Testvérei megszabadítására gondolt, megszorította az udvarias király kezét, a király szivéhez ölelte a szép leányt, s minden templom haraugzugása hirdette a lakodalmi ünnepet. Az erdei szép néma leány az ország királynéja leit. Ekkor az érsek baljóslatú szavakat sugdosott a király fülébe, de a melyek nem hatott k be annak szivébe. A laka- dalorn megtartatott, az érseknek magának kellett a koronát a menyasszony fejére tenni s haragjában úgy a homlokára nyomta azt, hogy szinte fájdalmat okozott. De nagyobb fájdalom szorította bent az Eliza szivét, testvéreiért való bánata; a külső testi fájdalmat fel sem vette igen. Ajkat némák voltak, egyetlen szó meggyilkolhatta votna testvéreit; de szemeiben mély szerelem volt kifejezve a szép király iránt, ki mindent elkövetett, hogy öl felvidítsa. Oh bárcsak elmondhatta volna neki szenvedéseit! De némának kellett maradnia, némán kellett munkáját folytatnia. Azért is kis zöld kamrácskájában nagy szorgalommal folytatta munkáját s kötötte egyik Inget a másik után; de mikor a hetedikhez kezdett, elfogyott a fonala.

Tudta, hogy a temetőben teremnek csalánok, melyeket használhatna, de azokat magának kellett tépnie; miként menjen -ki?

— Ah micsoda ujjaim fájdalma azon kínhoz képest, mely