Eger - hetilap, 1879
1879-04-24 / 17. szám
131 T Á E C Z -A» Mérhetetlen a távolság1 ........... M érhetetlen a távolság A mely bennünket elválaszt, S így soha-sem lészsz az enyém — Könyes szemmel látom már azt. Messze-fénylö csillag vagy te, A magasban van a hazád — Én, a földnek sötét pora, Soli1 sem szállhatok föl hozzád. Hő, epedő vágytol égve, Föl-föl sír a lelkem érted, — De te ott fenn, a magasban, Bús siralmam meg nem érted. S megátkozom ezt a földet, Mely oly messze van az égtől — Mint a komor, rideg való A fényes tündér-meséktől. Majd meg sírok, mint a gyermek, Ki színes pillagót hajta, S hogy a „szálló-virág“ eltűnt Keservesen zokog rajta.......... Es a vágytol és a könytöl Halványodom, mint a levél, Mit napsugár s harmat helyett Megfú a hideg őszi szél. Addig-addig halványodom A mig végre elhervadok — De a vég-hervadásban is Édes, szép neveddel halok ! Kapúcsy Dezső. Haiáltánczok. (Folytatás.) A világbölcs halvány arcza egyszerre lángveres lett a dühtől. „Hogy jött ön ide? Miért háborgat engem? Kicsoda ön?“ „Én a halál vagyok.“ Látni kellett volna most, hogyan vesztette el egyszerre a tudós egész bölcsesége alapkövét, szemlélődő nyugalmát s erőinek egyensúlyát; mert elkezdett reszketni s nagy ténta foltot ejtett írására. „Tollad számtalanszor idézett saját s idegen kifejezésekkel mint „a legbensöbben óhajtandó czélt“, „a Nirvana szerafszerü kapusát“, „a gyötrött emberiség megváltóját“, „az egyetlen barátot, ki nem teszi csalókává az igazi barátság fogalmát sat.“ folytatá a halál ér- zéstelentil. „Itt vau tehát a magasztalt barát, megváltó, ki téged e sokat rágalmazott, Ínséges léttől meg akar szabadítani, s szeraf- szárnyakon az álmodott semmiségbe akar vinni. Miért nem örülsz a régohajtottnak ? „Nem tudtam, hogy a halál gúnyos is tud lenni!“ hebegé magánkívül a tudós. „Gúnyos ? Világért sem! A gúnyt csak te hoztad a helyzetbe! Ha örömmel, önkénytesen jönnél elömbe s szavaid szerint cselekednél, úgy e ténynyel koronáznád meg rendszeredet!“ „De ezt csak akkor szabad tennem, ha egészen megmagyaráztam systemámat“. veté ellen a tudós, ismét bátorságot nyerve. „Minek ?“ kérdé a halál. „Minek ?“ ismédé elszörnyiiködve a tudós. „Hogy az emberi tudás határait szélesbitsem s kevésbbé belátó embertársaimnak a felvilágosodottság fáklyáját meggyújtsam.“ „Ezek szólásmódok!“ vágott közbe a halál. „Nagyon jól tudod, hogy mind az, mit Írtál, vagy még Írni fogsz, előtted már másik is gondolta, mondta 8 megírta, — mire való tehát e majmolás ? Az emberiség nagyobb része nem akarja hallani s a másik része már tudja vagy magától is gondolhatja. Tedd le tehát tolladat s kövess!“ „Letcgyem toliamat ?“ jajjgatott a bölcs. „Megváljak azon drága műszertől, mely nagygyá tett ?“ „Igen, mert országomban nem használhatod.“ „De toll nélkül nem élhetek!“ állitá erősen a bölcsész. „Azt nem is kell tenned!“ nevete fel keserűen a halál. „Kímélj!“ esenge a tudós. „Csak egy évig — kérlek — néhány hónapig!“ „Hiszen czéltalanok volnának azok rád nézve !“ „Oh nem! Nagy, magasztos czéljok lenne. Bevégeznéra e kéziratot !“ „Ez most lehetetlen lesz! Vonakodásod velem jönni, éppen most győzött meg arról, hogy müved rút hazugság. „A balálvágy bölcsészeti szempontból igazolva“ szomorú tölteléke lesz papírkosaradnak.“ „Nem, nem! Ha távozol, ismét beledolgozom magamat!“ „Akkor ismét azonnal szavadnál fognálak!“ A tudós szorongva sóhajtott fel. „Ügy legalább engedj időt, hogy az életet még kevéssé élvezhessem!“ „Ez azt hiszem késő lesz, miután 50 évet élvezetlenül hagytál lefolyni. Tudod, hogy élvezni csak a fiatalság tud;“ „Oh, az öreg kornak is meg vannak a maga örömei!1 „Azt véled?“ „Példáúl a természet élvezete." „De te elzártad ez elől érzékeidet, miként még szobádat is a nap sugarai elöl.“ A tudós hirtelen szétrántá a függönyöket s fölnyitá a redőnyöket. A búcsúzó nap fényárja tódult át az üvegen. A bölcsész aztán az ablakot is föltárta. Üde, éltető levegő hatolt be a penészes hézagba. Néhányszor mélyen föllélekzett s ábrándosán, majdnem fájdalmasan tekintett a távol láthatárra. „Nos?“ mondá a halál kis szünet után hozzá lépve. „Meggondoltad magadat?“ A megszólított a távolba mutatott: „Nézd ott, hol a folyó az erdőbe elvesz, mily szép; ott álmodtam egykoron gyönyörtelies ifjúkori álmot; — rég volt az, én is régen elfeledtem; — most ismét élénken előttem van s megragad a vágy, a hosszan lenyúló ágak alatt még egyszer megpihenhetni s tova siklani látni a habokat. — Meghiszem, hogy dőreségnek tűnhetik ez fel előtted, az ijedtség megfosztott eszemtől, de könyörgök, engedj még egyszer egyetlen Dyári napot ott töltenem !“ „Az ijedtség ismét visszaadta eszedet,“ javitá ki a halál, s aztán szelidebben hozzátette: „Hogy legalább ne veszítsd el egészen jó véleményedet rólam, mit oly sokszor nyilvánítói, megengedem, hogy élj, mig valóban s nemcsak hatásvadászó szólásmódban vágyódol utánnam! Tanuld meg találkozásunkból, hogy mennyire rozzant a bid az elmélet s gyakorlat között, s soha se prédikáld többé az élet megvetését!“ „A halált azonban ezentúl is barátomnak fogom tekinteni,“ tévé hozzá a tudós felvidult arczczal, „miután becset kölcsönöz az életnek a végre való megemlékezés által.“ „SophÍ8ta!“ mosolyga a halál, távozása közben ujjával fenyegetve a bölcset. Épen lábhegyen jött be a nemez-czipös inas a bölcs munkájából egy csomó javitékivet hozva. A tudós heves, elutasító mozdulatot tett kezével s boszankodva szidta a szolgát, hogy nappal is meggyujtotta a lámpát; de csakhamar meglágyult hangulata, meg- öleié a meghökkent szolgát, s rámutatva a javitékivekre s a kéziratra mondá: „Öreg, hűséges lélek, csinálj magadnak jó napot vele!“ „Ezzel ?“ hebegé zavartan az öreg, hűséges lélek. „Igen, gyújtsd meg s csinálj magadnak puncsot 1 ángjánál! Tudom, hogy mennyire szereted!“ Többet nem hallottunk, mert a halál mosolyogva elhúzott magával. Oly jó kedélyben volt, hogy menőben megfricskázta Herak- lit szobrát. „Nos, nem volt igazam?“ kérdé tőlem az utczán. „Hogy azok, kik leginkább hívnak, legélénkebben huzakodnak tőlem ? tévé hozzá. „Vájjon megitta-e már az anyóka kávéját?“ „Hihetőleg, legalább is egy órája már, hogy eljöttünk tőle“ felelém. „Tehát menjünk érte!“ (Folyt, köv.) HIEPIJZÉE. — A. fölséges uralkodó pár ezüstmenyegzöjének évfordúlóján székesegyházunkban reggel 9 órakor ünnepélyes istentisztelet tarta- tik, délben pedig a mélt. fökáptalan e nap örömére diszebédet ad. * A felséges királyi pár házasságának 25-ik évforduló napján f. évi april hó 24-ikén d. e. 11 órakor az egri izr. hitközség ima*
