Eger - hetilap, 1879
1879-04-03 / 14. szám
108 élezés ötleteikkel fejedelmöket fölviditani s folytonosan jó hangulatban tart ni, minek jótékony hatását nemcsak a fejedelmek, de gyakran népeik is érezték. Egy olasz tanár véleménye szerint, minden ember nevetéséből annak véralkatára lehet következtetni, és e véleményből kiindulva a nevetés szóhaegja szerint a következő osztályzatot állította íöl: A sanguinikus nevetése: hi, hi, hi, hi! — a cholerikusé: he, he, he, he! — a pfl'gomtikusé: ba, ha, ha, ha! — a melancholikusé: ho, ho, ho, ho! Mi azonban tárgyunk fejtegetésénél az emberi természet mélyebb kutatásába nem bocsátkozhatunk, hanem a kedélyhangulat természetes kifejezését azon szempontból kívánjuk tárgyalni, melyben az a közönséges életbeu nyilatkozik. (Folyt, köv.) _____ Breitner Samu. X 3IZ ‘“CT Z3É.)Z3f Necro/og. Apr. 1-én a helybeli czisztercziek templomának harangjai ünnepélyes zúgással siratták a rend nagy halottját, Rézül sek Antal Imrét, zircz-pilis-pásztó-sz.-gotthardiegyesült apátságok főpapját. A gyászistentisztelet alatt a templom terén emelt ravatalon a kegyelet koszorúi, s azok legszebbikén e szalagfölirat: „Non omnis rnoriar1 — oly hangos-némán hirdeték a gyászolt kivoltát, hogy szívet rázva törte az át a gyászének és tömjénfást hullámait; mondván: „Született 1795. okt. 25. Gyöngyösön, elemi és gymnas. alsóbb osztályait szülőhelyén, a felsőbbeket Egerben végezvén, a VII. ősziből a pilis-pásztói apáts. növendékei közé 1813. nov. 15 ugyanott vététett föl; mint harmadéves theol. 1817. aug. lo-én, az 1814-ben már Zirczczel egyesített hármas apátság tagjául esküdött be. Tanulói pályája befejeztével, 1819-ben, b. Fischer Istv. egri érsek által fölszeuteltetvén, újmiséjét 1819. okt. 3-án, Gyöngyösön mondta, s Diéta apát által a sz -fejérv. gymnasiumhoz tétetett tanárnak, mely hivatalát 1819—20—1825—26^=7 évig folytatta; ekkor a Rend növendékeinek nevelö-oktatójaúl Zirczre helyeztetett át, hol e tisztjében 2 évet töltött — 1829—30 — az egri gymnasium hoz igazgató- és a ház alperjelének neveztetett ki; két év múltával (1831-ben) pedig perjellé. Ezzel vette át egyszersmind a feladatot, hogy az 1827. aug. 26-án, a város mgy részével együtt leégett cziszt. templom, kolostor és gymnasium fölépítését befejezze. A volt gymuasíumot (a mai kaszárnyát) Pyrker érsek reáliskolának szánván, felsőbb engedély mellett átvette a Rendtől, mely helyett ez, az akkor elég helyiséggel ajánlkozott rendházban rendezte azt be. A díszes házi kert ott, hol most vasrácsozat rekeszti, egy földszinti éktelen, befejezetlen épület által vala elzárva; ezt le- boutva, a kertet maivá rendezte ; s a háttérben állott, a többi vonalhoz hasonló részt pedig egy emeletesre bontatva, a maira alakíttatta át. 24 évi igazgatói hivatalkodása alatt, 1850—1853. egyszersmind hittanár volt; s 1853. s/.epf. a zirezi perjelségre tétetett át, mely hivatalban a rend növendékeinek vezetésével is több évben volt meghízva. Az egri gymnasium fölszerelésére már íávoztakor szép összeget hagyott. Villax Ferdinand apát halála után, 1858. aug. társai nagy többsége által apáttá választatott. Ettől fogva szakadatlan lánczolata volt kormányzata a jótékonyságnak, mit, hogy bent és kint annál inkább gyakorolhasson, a R nd birtokain több telepet alapítva, jövedelmeit folyton fokozta. Rendje tagjainak szellemi emelésére, a növendékek gondos nevelése által leginkább, semmit sem hagyott figyelmen kívül. — Érdemeit a király 1869- ben, aranymiséje alkalmából, a Lipótrend lovagkeresztjével tüntette ki. Személyes jellemének fő vonásai: a szivjóság, hosszas tapasztaláson épült emberismeret, bölcs mérséklet és tapintatosság, mely öt sok nehézség megoldására kalaúzolta, s a takarékosság, kedélyesség és az egyszerűség, melynél fogva saját személyére alig költött többet, mint fiainak egyikére. így tehette csak, hogy a pécsi rendházat megújítva s a gymnasiumot bővítve, Fejérvárott pedig alapjaiból nagyszerű gymnasiumot emelve, csak ezekre százezreket adott ki, nem említve a Zirczen történt építkezéseket úgy a templom körül, mint a theoiogiai kar berendezésénél. Monumentális alkotásainak sorozatát, a sz. gotthardi apátságnak a honiakkal való egyesítése folytán, a bajai gymnasium és társház kiépítésének s berendezésének terhe vala befejezendő, midőn a halál 84-ik évében kioltá a jótettek olajából kifogyni nem akaró, de immár gyönge mécsét! Fényeskedjék helyette neki az örök világosság! — 8 Gyászhir. Panakoszta Sándor városunk köztiszteletben állott polgára s több városi intézetre tett jelentékeny hagyományainál fogva felejthetetlen emlékű jótevője, f. évi márcz. 27-ód, életének 68 évében, végelgyengyiilés következtében elhalálozott. A megboidogúlt hült tetemei marcz. 28-án d. u. 5 órakor a gör. kel. keresztény szertartás szerint, közrészvét mellett a gör. kel. egyház belső sirkertjében óhajtása szerint szülői hamvai mellé tétettek örök nyugalomra. Áldás emlékére! * Néhai Panakoszta Sándor, végrendeletében, Eger, mint szülővárosa iránti kegyeletének s jótékonysági hajlamának oly szép és mai időben ritka jeleit adta, hogy méltónak taríjuk végakaratát — melyet térszüke miatt egész terjedelmében nem adhatunk — legalább főbb pontjai szerint köztudomásra hozni. — A megboidogúlt, végrendelete elején, azon javakat, melyekről az alábbi pontokban intézkedett, maga a következőleg sorolja elé: A vár 4. negyedében 315. n. s. sz. alatt egy emeletes ház ; a Hajdú- hegyen egy szőlő, nagykiterjedésü aljjal; a Kis-Kocson egy szőlő; a Nagy-Egeden egy jó karban levő és kitűnő bort termő szőlő; a a hatv. 4. negyedben egy nagy borház kerttel és nagykiterjedésü pinezékke! s az ezekben találtató borok; a hevesmegyei takarékpénztárban 17,343 írt 10 kr. töke és kamat; az egri önsegélyző egyletben 16,532 frt 79 kr; ingóságok. — A végrendelet átalánosabb érdekű pontjai így szólnak. 1. Néhai boidogemiékü édes atyám Panakoszta György 1813. nov. 8-ról kelt s a városi levéltárban Őrzött végrendeletét fiúi kegyelettel megtartani kívánván, annak 6. ptja értelmében akarom és rendelem, hogy az irományaim között levő 1815. jan. 1-ről kelt leltár szerint édes atyám után rám háramlóit 19,861 frt. és 18 kr. váltó czédulapénzben két részre osztatván, annak fele része az egri görög ispitályt és iskolát, másik feierésze pedig néhai nagybátyám Túri Tamás örököseit (elősorolja névszerint) illesse, úgy azonban, hogy a görög ispitályt és iskolát illető felerész a hevesmegyei takarékpénztárba helyeztetvén, annak mint örökös alapítványnak csak jövedelme szolgáltassák ki a kijelölt czálokra stb. (A 2. és 3. ptban eltakarittatásáról intézkedik. A 4—7 ptban pedig rokonairól emlékezik meg, valamennyinek szép összegű hagyományokat rendelvén.) 8. Az egri görög templomra hagyok 2000 Irtot, úgy hogy ez összeg kamatja a helybeli lelkészt illesse, s az idöszerinti lelkész úr ez alapítványért Panakoszta György édes atyámat, Molnár Theodora édes anyámat, Vas- váry Erzsébet nagyanyámat, Vasváry József nagybátyámat és en- gemet a Liturgia alatt emlegetni köteles legyen; ha pedig azon nem reményiéit eset, hogy az egri görög egyház megszűnnék, bekövetkeznék, akarom és rendelem, hogy a fentebbi teltétel teljesítésévé!, ezen 2000 frt kamatja az idöszerinti miskolczi görög lelkészt illesse. 9. A nöegvletek gondozása alatti árvaházak mindern kére 1000 s igy a kettőre együtt 2000 Irtot hagyok. 10. Szülővárosom, hol egész éltemen keresztül laktam, csinosodása különös gondoskodásom tárgya lévén, a bekezdésben megemlített 315 u. s. sz. alatti házamat hagyom Eger városának, oly kikötéssel azonban, hogy ezen ház soha el ne adassák, hanem mint nevemet viselő alapítvány kezeltessék s a költségek levonása után annik egész jövedelme Egerváros éji utcza-világitására fordittassék sat. 11. Megemlékezvén arról, hogy eldödeim Görögországból származtak, Athene város közkórházára alapitványúl 4000 frtot hagyok stb. 12. Az egri kisded-óvodára hagyok 1000 frtot. 13. Az egri községi iskolára hasonlóan 1000 frtot hagyok, úgy azonban, hogy ha netalán valaha a községi iskola megszűnnék, ez összeg alapitványúl a városban létesítendő reál-, ipar-, vagy kereskedelmi iskola alapjára fordittassék. 14. Az egri tűzoltó-egyletre alapúi hagyok 200 irtot. 15. Az országos magyar gazdasági egyesület budai szőlő-iskola gyarapítására és fentaríására alapitványúl 1000 frtot, azon óhajtással, hogy ba az országos vinczellér-képezdébe valamely szegény egri származású ifjú felvétetni óhajt, annak kérelme különös tekintetbe vetessék. 16. Az országos magyar nemzeti sün ház nyugdíjintézetére hagyok 1000 frtot. (A 17 s 18 ptok magán érdekli hagyományozásokat tartalmaznak.) 19. Mindazt, mi a fentebbi hagyományok kielégítése után felmarad, mint átalános örökösre Egerváros dologházára hagyom és rendelem, hogy ez mint nevemet, viselő alapítvány kezeltessék. — A végrendelet végrehajlásár i volt iskolatársát, köztiszteletben álló polgártársunkat Fii lop József h. ügyvéd urat kérte fel. — A megboidogúlt c végrendeletében tartós emléket emelt nevének. * A hevesmegyei takarékpénztár márcz. 23-iki közgyűlésén az igazgató tanács tagjaivá megválasztattak: Babies István, Fülöp József. Kohu Soma, Kövér István, Mednyánszky Sándor, Nánásy Gyula, dr. Pátz Ferencz, Remenyik Károly, Simonyi Károly, Tar- nay János, dr. Ury József s Urményi Antal urak. * Az egri takarékpénztár f. évi marcz. 30-án tartotta meg közgyűlését, melynek határozatai közül a következőket emeljük ki. A közgyűlés a számadó tisztviselöséget és igazgatóságot felmentvén, az osztalékot az 1878. évre részvényenkint 8 írtban állapította meg. melv april 1 -töl kezdve az intézet pénztáránál felvehető; továbbá a város árvízkárainak helyreállítására rendezett sorsjáték jegyeiből,