Eger - hetilap, 1879
1879-04-03 / 14. szám
106 síinknél: de több szem többet lát, s közre fogva biztosabban érünk czélt. Főbb gondolatimat elmondám, polgárok! bár szavakkal nem is meritém ki fenékig. Azonban ha jó akaratra találok, akkor eleget mondók úgy is; ellenkező esetben pedig hiába szólna akár Cicero, akár Kossuth, vagy a szólás művészetének bármely világhírű mestere. Azon ünnepélyes Ígérettel teszem tehát félre toliamat, hogy lapunk határozott s világos tudalommal akar orgánuma lenni mindennek, a mi csak a nemes szivek obajtási tárgya; mi reális viszonyokat akarunk elérni az ideális állapotok szabására; mi a tanulmány ásóját akarjuk ütni a parlag földbe, hogy egykoron arany kalász és íubin gyümölcs pompázzon ott, hol eddig puszta tenyéren barangolt az ördögszekér. Mi dolgozunk szivesen: csak támogassatok — támogassatok, hisz ti erkölcsi salylyal birtok! . . . A vízáradások kérdéséhez. A néhány év óta rendszerint megújuló vizáradások, melyeknek — mint azt a múlt évben s legközelebb is fájdalommal tapasz- tabuk — annyi emberélet és vagyon esik áldozatul, s melyektől tartani lehet, hogy nem utoljára fenyegettek annyi virágzó várost és községet a végpusztulással, mindenkit méltán gondolkodóba ejthetnek a fölölt: vájjon mik leheluek okai folyóvizeink annyira rohamos s majdnem fékezhetetlen áradásának? Csak úgy felületesen vizsgálva a baj forrásait, kedvezőtlen égalji viszonyaink- s a rendkívüli időjárásnak leszünk hajlandók tulajdonítani gyakori vizáradásainkat; mert hát nem áll hatalmunkban az eső és hó, egyszóval, a csapadékok mennyiségét mérsékelni. Ám legyen! Noha ezen okoskodás ellen is alapos kifogásunk lehetne. De ez úttal nem akarunk éghajlattani fejtegetésekbe ereszkedni; hauem azt kérdjük: mit tettünk, bőgj' a zivatarok-, tartós esőzések- s a hó rohamos olvadásából eredhető veszélyt elhárítsuk ? A felelet rá: keveset, de annál többet, mi a veszélyt, s ha ez bekövetkezett, a pusztulást fokozza. Hiába akarnók Icplezgeíni: az értelmetlenség és kapzsiság a legfőbb okai a mindúntalan megújuló vízveszélyeknek és egyéb csapásoknak, melyek hazánkat és népét a végenyészettel fenyegetik. De maradjunk az előbbieknél. Évtizedek óta szabályozzuk vizeinket; de bogy? Úgy, hogy még mielőtt azok gyors lefolyásának útját egyengettük volna, partok, töltések közé szorítjuk; pedig ahhoz nem kellett ám valami nagy bölcseség, hogy beláttuk volna : hogy valamint két akó víz nem fér bele egy akós hordóba, úgy azt a vizet, mely mérföldekre terjedő lapályokon szokott kiterjeszkedni, nem lehet szűk partok közé kényszeríteni. S mégis miért tettük? Mert a közlekedési eszközök megnyiták számunkra a világ piaczait, a búzának nagy ára lett s a kedvező alkalmat fel kellett használnunk. íázüís töltések közé szorítottuk tehát folyóinkat, bogy az árboritotta mocsárok kiszárításával földel nyerjünk az eke alá; de minthogy ez nem volt elég, neki rontottunk erdeinknek, kiirtottuk azokat; mert hát a fából pénzt lehetett csinálni s megint csak földet nyertünk — az eke alá. De mikor ezt tettük, nem gondoltunk a jövőre, s gondatlanságunk és kapzsiságunk megbosszúlta magát rajtunk. „A be nem árnyékolt hegyoldalok rohamos hóolvadása nem tér folyóink összeszoritott medrébe és áthágva az ár a töltéseket, elönti eke alatt miveit földeinket, az ember és házi állataink életét veszélyezteti; a rohamosan olvadó hóviz nem szivároghatván le a kavicsrétegbe, elapadnak nyáron forrásaink, kiszáradnak kutjaink; a mocsárok kiszárításával nem gondoskodván azokat pótló faültetésekről, mint eső- és harmatképző légjavitókról, az utófagyok csirájában megölik vetéseinket, virágjában gyümölcseinket, az orkán összetöri terményünket, küzdünk aszálylyal. hull marhánk a vészben, s újabbnál újabb járványok pusztítják az emberiséget ; mert megzavartuk a vadon-alkotta természet egyensúlyát és helyettük a mivelödés követeléseinek megfelelőket nem alkottunk.“ *) De ezzel nincs vége; mert a veszély nöttön nö. Azelőtt minden husz-barmincz vagy negyven évben volt egy-egy nagyobb mérvű áradás, most meg minden esztendőben, majd itt, majd ott pusztít az árvíz, az is megesik, hogy egy évben kétszer ugyanazon a helyen. Számos emberélet esik á'dozatúl; vagyonunk íöukre megy; gazdaságunk szünetel ; ipar, kereskedelem pang, s végre az áradások szomorú kíséretéül jönnek a munkahiány, az Ínség, éhség, 8 mindenféle járványok. *) Lukácsy S. A befásítás kérdésének illustratiójáúl. „Nép Kertésze“ 6. sz. , Mit tegyünk tehát, hogy vizeink rohamos áradását megaka- I dályozzuk s az evvel járó veszélyeket magunktól távol tartsuk? Erre nézve álljon itt egy franczia lap — a vizáradásokról I hozott — czikkéntk idevágó része, mely megérdemli, hogy elol- I vassuk s okuljunk rajta. „Egyetlen eszköz, melylyel a patakokat és folyókat medreikbe lehet szoritni: a hegyek befásitása, és a kiirtott erdőségek uj beültetése. A befásitás hasznos eredményeire nem hiányoznak a példák. Tarn-de- partementban a Caunau folyócskában előbb csak időszakonként volt viz; azóta, bogy a forrása körül kiirtott erdőséget újra plántálták, a folyó vize állandóvá lett. Baréges községet minden évben elpusztította a hózivatar. Mióta egy bizottság elhatározta az ottani hegyek lejtőinek befásitását, s e határozat ténynyé vált, azóta semmi nem történt. Svájcban Andermatt helység még léteiét is azon erdőnek köszöni, mely meredek hegyoldalait bontja; mert a nélkül minden télben eltemetné a hógörgeteg. Anynyira ismerik e tény igazságát az ottaniak, hogy csak egyetlen fát is kivágni a legszigorúbb büntetés alatt tilalmaztatik. Ily példák — mondom — bőven vaunak. A befásitás jótéteménye világos. Magyarázzuk meg az okát. A befásitott talaj olyan, mint a szivacs, mely csak akkor bocsátja ki magából a vizet, ha egészen megtelt; tehát nem kedvez úgy, mint a puszta lejtők, az eső vagy bovizek lefolyásának. Két lejtöt, melyek közül az egyik erdős, a másik pedig kopasz, hasonlíthatunk két házfödélhez, melyek közül egyik palatáblákból, a másik zsúpból van készítve. Az elsőről a záporesö vize rohamosan és vastag sugárokban rohan le az eresz csatornán és a levezető csöveken végig. A zsupfödél pedig lassan beiszsza és kezdetben majd semmi vizet nem bocsát le magáról; de később, mikor már az ég ki is derült, folyvást szivárog belőle ki a viz es-ppenként. — Más okok ugyanily eredményre vezetnek. A felhőkből kiömlő viz erdős helyen nem éri azonnal a földet; egy része fönnakad a fák levelein és ágain s elpárolog a levegőbe. A hó és jég olvadása sem oly hirtelen az erdőkkel borított hegyekben, mert a terület, melyet födnek, kevésbbé gyorsan melegszik föl, mint a fátlan hegyoldalak. — Tehát a baj forrásainál, a patakok születésénél kell az orvoslást : a;: erdöültetéseket megkezdeni. A befásitási törvényt nagy szabású méretekben kell keresztülvinni. Az árviz nem vár. Háromnégy év múlva a tiatal ültetvények már komoly akadályt tudnak állítani a vizek rohamának, dombos és hegyes vidékeinken. A föladat az, hogy nehezíteni kell a vizek fölszínes lefolyását, ellenben elősegíteni a talajba való szivárgást, s késleltetni a hegyi patakok vizeinek gyors lerohanását. Ezt erdöültetések által érhetjük el; de e szerepen kiviil az erdőségeknek az a haszna is van, hogy megszülik a levegőt a miazmáktól. Ily időkben, mikor árvizek fenyegetnek és a pestis rémit bennünket: nagyon jó erről gondolkozni!“ Heti szemle. Képviselöbázunk a múlt héten a berlini szerződés beczikkelyezése tárgyában beadott törvényjavaslatot tárgyalta. Az előadó után az első szónok Eötvös Károly volt, ki tartalmas beszédében kimutatta, hogy a törvényhozás munkáját és a nép jóllétére irányuló fáradalmait nem teheti tönkre a kormány egy nemzetközi szerződés megkötésével és végrehajtásával, főleg ha az a népakaratba, a hangosan nyilatkozott közvéleménybe ütközik. Utána Szilágyi Dezső szólalt tel és egy hatásos beszéd kíséretében indítványt nyújtott be a javaslat ellen. Zajos tetszést aratott beszédének különösen azon része, melyben megemlíti az Ausztria és Magyarország közt levő paritást. „Ha e törvényjavaslat — ugy- moud — Ausztriában megtagadtatik, akkor a berlini szerződés nem érvényes; ha nálunk megtagadtatik, a miuiszterelnök okoskodása szerint, a szerződés minden részében érvéuyes és kötelező.“ Szólt még e tárgyról Szederkényi Nándor képviselőnk is, ki átgondolt s tetszéssel fogadott beszédében a háborúk jogosulatlanságát mutatta ki. Nem ismerheti el a békecongressus jogát arra nézve, hogy megbízást adhasson egyes tartományok occupatiójára; mert ha ma bennünket megbízhat, Bosznia megszállására, holnap megbízást adhat Oroszországnak Erdély oceupácziójára. Beszéltek még e javaslat ellen Helfy Ignácz, Simonyi Ernő, Ho dossy Imre, Mednyánszky Árpád báró stb. A javaslat mind- azáltal 208 szavazattal 154 ellen elfogadtatott. Oroszországban a titkos forradalmi bizottságok mindig újabb és újabb életjelt adnak magukról. Alig hogy Charkow- ba az ostromállapot kihirdettetett, csakhamar azon hirt hozták a lapok, hogy Pétervárott Drentelen tábornokra az utczán rálöttek és hogy Moszkvában Cserkaszkij Mihaljovics Iván kormányzósági titkár a múlt hó közepén ágyában halva találtatott. Az izgatottság
