Eger - hetilap, 1878
1878-02-28 / 9. szám
Észrevételek Az egri iparin kola tervéhez. II. A hazai ipar kifejlesztésének, 8 ami ennek alapja: iparosa ink kellő kiképeztetésének kérdése úgy közművelődési, mint nem- zetgazdá8zati szempontból véve, sokkal fontosabb, mint a minőnek az a fpltiletes gondolkozó előtt egyelőre föltűnik. Értelmes ember előtt nem szükség ezt hosszasan bizonyítgatnunk. Csak egy példát hozunk föl. Ha ma oly kifejlett gyáriparunk volna, mely a külfölddel, vagy csak a társország- Ausztriával is képes volna a versenyt kiállani: bezzeg, nem volnánk kénytelenek a kedvezőtlen, nyomasztó vámegyesség fölött országszerte jajveszékelni, s parlamentünk sem volna kénytelen annyi üres szó- szaporitással a drága időt elfecsérelni. Annál nagyobb fontossággal bír tehát ránk nézve, az egri ipartársulat keblében közelebbről megindult ama nemes mozgalom, mely városunk iparosainak kiképzésére egy ipariskolának Egerben való felállítását tűzte ki céljául, hogy ahhoz többször is szólni, s a kérdést, az ügyet minden oldalról megvitatni s kellő világításba helyezni közérdekű, fontos és igy figyelmet érdemlő dolognak tartjuk. Az egri derék ipartársulat ebbeli intentiojának s vélekedésének egy közelebbről „Az Egerben felállítandó ipariskola terve“ cim alatt megjelent s szétküldött iratban adott kifejezést. Minthogy ez úttal egyenesen s kizárólag csak e kérdés, illetőleg ez irat boncolgatása képezi hozzászólásunk tárgyát , közvetlenül a dologra térünk, s minden himezés-hámozás nélkül eleve, s kereken kijelentjük, hogy a címzett füzetben foglalt ipariskola terve, úgy, amint ott előterjesztve van, teljesen elhibázott dolog, s a puszta jó akaraton és szándékon kivid, az ehhez megkivántató minden szakismeretet és combinatiot nélkülöz. Már maga az ipariskolának a füzet 1 §-ban kifejezett célja, hogy: „Eger város iparos osztálya számára értelmes, szakképzett ifjú erők képeztessenek a nyelvtan alapos ismerete által, hogy a tanuló az iparba vágó dolgokról világosan tudjon szólni, helyesen tudjon Írni, és irodalmunkban némi tájékozottsággal bírjon“ —- téves és fölületes fölfogásról teszeu tanúságot; mert habár a nyelvtan helyes ismerete, s a helyesírás egyik alapeleme mindenféle oktatásnak: sem magából a nyelvtan helyes ismeretéből, sem az irodalmunkban való némijártasságból nem leend képesítve az illető iparos, hogy az iparbavágó dolgokról világosan tudjon szólani, mert ehhez a megfelelő szakismereteken kívül az illető iparágban való kellő jártasság gyakorlat s tapasztalás is megkívántainak. Ami a tervezetben az ipariskola tantárgyainak felsorolását illeti, az, úgy látszik, nagy részben, a közoktatási törvény alapján, s kívánalmai szerint vau felvéve. A tantárgyaknak a tervezett 4 osztályra való berendezése azonban olyannyira téves, hogy e tekintetben teljes tájékozatlanságról teszen tanúságot. Világosan mutatja ezt már maga a tanórák beosztásának szembetűnő aránytalansága is, mely szerint az I. osztályra 19, a Il-ra 23, a Ill-ra 28, mig a IV-re 27 óraszám esnék! Azonban nem lehetvén célunk ez úttal a tantárgyak helytelen beosztását tüzetesebben kimutatni, — melyet, további előadásunkban, helyeukint úgy is érintendünk, — csak annyit jegyzőnk meg, hogy e tantervezet készítője — hogy egy német példaszóval éljünk — a számadást korcsmáros nélkül készítette. Lássuk csak a fö-tényezöre, a tanárkaira vonatkozó számításokat. A kérdéses ipariskolában az oktatást, a tervezet szerint, az igazgatót is beleértve, összesen négy tanárnak kellene ellátni, kiknek fizetése, miután — a tervezet szavai szerint — a munkás méltó az ő bérére, igy lenne megállapítandó: igazgató 1200, egy rendes tanár 1C00, egy rajztanár 800, egy segédtanár 600 írt. Mellesleg megjegyezzük, hogy ily sovány fizetésre bajosan fogná bármely okleveles tanár is — ha, mit alig hiszünk, ily díjazás mellett tanárul vállalkoznék, ■— a tervezet méltányossági kifejezését elfogadni. De lássuk a dolog praktikus oldalát. A tervezet szerint a négy osztály heti óráinak száma összesen 97. Miután az intézeti igazgató, az intézet vezetése körül igénybe vett nagyobb mérvű elfoglaltsága mellett, csak 4 — legfölebb 6 órai tanításra van kötelezve, —- ha jószántából elvállalna legfölebb 8-at, a többi 3 tanárra jutna összesen 89, s igy egy-egy tanárra 4 T Á R C A. Egy csók miatt. Életkép, Kürthy Jenőtől. (Folytatás.)' — Kiementiu, valóban szereinél te engem? Szép szemei feleltek ajkai helyett. — És mégis egy csókot, egyet csókot is meg bírsz tőlem tagadni ? — Nem lehet, nem szabad! — tördelé , arcát kendőjébe rejtve. Mintha kígyó csípett volna meg. — Nem lehet, nem szabad! hát hol van ez megírva? mutass, mondj, idézz rá paragraphust!— — De ha a föld összes nemzetének törvénykönyve tiltaná is, — eltilthatja-e azt valaki neked?! Nem lehet! nem szabad! — Hát a te szerelmedet ez a nyomoréi két szó korlátozza, kórmányozza? Leány! kinek szemében eddig üdvöm olvastam, ne szólj, szavad ne ölje meg végképen szivem érzetét! Ne ültesd be álnok beszédeddel szivembe az — ember gyűlöletet! Tedd csókodat spiritusba . . . s tanulj érezni te, miként óhajtanék feledni én! Egy csókért én kétszer nem instállak! Élj sokáig! — Lipót! Lipót! — esenge ö, de vélve hiszem, hogy akkora darab gyémántért, mint ö maga, visszafordultam volna. — Eszeveszetten rohantam ki a szobából. — Lipót! Lipót! hangzott utánam egy halálsikoltáshoz hasonló kétségbeesett kiáltás. — Örült sietséggel vetém magamat kocsimba, s megragadva a gyeplőt, hajtattam ki az udvarról. Borzadalom lehetett látni a négy megvadult lovat, melyek prüszkölve, tajtékot szórva rohantak a szokatlan ostorvágások miatt. Nem tudom, mily téren nyargaltam át ily villám-módra, csak arra emlékszem, hogy folytonosan fülembe csengett az a rettenetes ostorommal, hogy a megriadt lovak patkói szikrát vertek a köves utón — s futottam a kiáltás elöl. — Nagyságos uram! drága nagyságos uram! — hangzott egyszerre hátam megett kocsisom siránkozó szava. Szintén jól esett más hangot is hallanom. — Mi újság? — Nagyságos uram, az ég szerelmére ! elveszünk! — Gyáva féreg! te sajnálod az életet? Hát mi vagy te? mi örömed van neked az életben? — fizetésed 70 véka élet, meg egy livrée. Sorsod szolgaság, reményed a koldusbot . . . s neked „Lipót! Lipót!1 kiáltás, és ilyenkor még nagyobbakat csörditék fájna a halál ? — Nagyságos uram! — siránkozik a derék szolga — ugyanaz, kit később felesége elhagyott, ki huszárrá lett, s kit őrmesteremmé tettem, s ki mellettem esett el (Gitschinnél), az úrral szívesen mennék a halálba ... de otthon fiatal feleségem, féléves kis fiam éhen halnak meg! — Igazad van Miska! ueked élned kell! — s pár perc múlva sikerült megfékeznem a párolgó állatokat. — Áldja meg az Isten nagyságos uram! — hálálkodik az ember, csókkal könynyel borítva kezeimet. Ezer bomba! — azok a paraszt könnyek kezemről a szívbe csepegtek. — Köszönöm fiam, — fogd a gyeplőt, és hajts István várra a „Palatínushoz.“ ... A „Palatínus“ egész pincéje sem volt képes szomjúságomat ótani. Csatarendet képeztek már előttem az üvegek, de a kábultság, melyet a bor által akartam előidézni — nem jelentkezett! Végre is, midőn a terem levegője csaknem megfojtott [már, — úgy éjfél tájon — magam mellé véve a bandát, a város utcáit kezdém átbarangolni — gépiesen, fásult kedélylyel.
